2016. november 7., hétfő

MEGHALT KOCSIS ZOLTÁN, A NEMZETI FILHARMONIKUSOK VEZETŐJE

INDEX.HU
Szerző: INDEX
2016.11.06.


"A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen" – fogalmaz a vasárnap esti közlemény.

Október közepén a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szintén közleményben adott hírt arról, hogy bár rendben felépült komoly szív- és aortaműtétjéből, orvosai néhány hónapos pihenést írtak elő számára, mivel a beavatkozás után túl hamar, még a regenerálódás előtt, belevetette magát a munkába. Kocsis emiatt külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondta.

"Orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját” – fogalmazott akkor a közlemény.

Kocsis Zoltán egy néhány hónappal korábbi interjúban arról beszélt, hogy mivel már több műtéten is átesett, harminc-negyven éve fel van készülve a halálra. Akkor még azt mondta: addig fog dolgozni, amíg bír. 2012 szeptemberében esett át először szívműtéten. "Szeptember 20-án operáltak GOKI-ban, ha ezt nem teszik meg, másnap meghaltam volna. Jó eséllyel egy próba kellős közepén. (...) A halálozási arány ennél a típusú beavatkozásnál hatvan százalék" – mesélt az Indexnek egy évvel a műtét után.

Kocsis Zoltán hároméves korában kezdett el zongorázni, 18 éves volt, amikor megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, három évvel később pedig megkapta a Liszt Ferenc-díjat, és mindössze 25 éves volt, amikor Kossuth-díjjal jutalmazták, amit aztán 2005-ben másodjára is kiérdemelt.

1983-ban Fischer Ivánnal alapította meg a Budapesti Fesztiválzenekart, 1997 őszétől vezette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, amivel több európai országban, valamint az Egyesült Államokban és Japánban is megfordult. Harminc éves korától, karmesteri pályája mellett, már komponált is. 1984-ben Érdemes művész címet, 1990-ben Kiváló művész címet kapott..."

ITT OLVASHATÓ

7 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.