2016. november 20., vasárnap

MEGSZÓLALT FARKAS FLÓRIÁN, ÉS ÚGY TŰNIK, HOGY NAGYON ELÉGEDETT A ROMA FELZÁRKÓZTATÁSSAL

MAGYAR NARANCS
- VILLÁMNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.11.20.


És különben is, ne támadja őt senki! 

Az ellenzék hadjárata nem érte el a célját, a cigányság és a kormány egyaránt számíthat a továbbiakban is a munkámra.”Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egykori elnöke, miniszterelnöki tanácsadó egészen mostanáig bújkált a sajtó elől. De a héten véget ért nagy rejtőzködés, Farkas előbb az MTI-nek, majd a Magyar Időknek mondta el, hogy nem érti, mi a baj vele, mit akarnak tőle, nála makulátlanabb és tiszteségessebb roma politikust nem hordott hátán a föld, hiába beszélnek mások mást.

Farkas kikéri magának,

hogy egyáltalán összefüggésbe hozzák őt azzal az eltűnt 1,6 milliárd forinttal, amit eredetileg a Híd a munka világába foglalkoztatási programra kellett volna költeni, amit az Emmi visszakövetel, az ügyben pedig széleskörű nyomozás zajlik.

Farkas szerint ő már korábban, összeférhetetlenség miatt lemondott az ORÖ elnök tisztjéről, így köze sincs a pénzhez, ami szerinte azért tűnt el, mert az ORÖ későbbi vezetése nem kellő gondossággal járt el...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.