2016. november 23., szerda

MÉSZÁROS LŐRINCNEK A BÍRÓSÁG SEM DIKTÁLHAT

MAGYAR NARANCS
- HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.11.22.


És más hasonlóan megnyugtató hírek Gyárfás Tamás fekete napján.
Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait, Schiffer András beszólt a DK-nak

Kedden négy új tagot választott az Országgyűlés az Alkotmánybíróság (Ab) eddig betöltetlen helyeire. Hörcherné Marosi Ildikót, a Kúria bíráját, Horváth Attila jogtörténészt, Schanda Balázst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetőjét és Szabó Marcelt, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettest választották meg a képviselők, a bírák mandátuma 12 évre szól. Az Országgyűlés arról is határozott, hogy Sulyok Tamás lesz az Ab új elnöke.

A bírák megválasztása nem volt váratlan, hiszen az LMP már korábban rábólintott a Fidesz jelöltjeire, a többi ellenzéki párt viszont nem vett részt a jelöltállítási folyamatban.
Tóth Bertalan, az MSZP képviselője szerint illegitim Alkotmánybíróság jött létre, ezért a testület későbbi döntéseinek legitimitása is megkérdőjelezhető lesz. Tóth szerint ugyanis legalább kilencfős bizottságnak kell jelölnie az alkotmánybírókat. Az ő lemondása után viszont a testület múlt hét pénteken nyolcfősre olvadt, így a jelölés nem érvényes. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint viszont törvényes, legitim volt az alkotmánybíró-választás.

A Parlament folyosóin eközben összeszólalkoztak az LMP és a DK politikusai. Varju László, DK alelnöke szerint az LMP "kiiratkozott az ellenzéki pártok soraiból", ezért – mint mondta – jelképesen fideszes párttagkönyveket ajánl a két társelnöknek, akik meg is jelentek a sajtótájékoztatón a teljes LMP frakció kíséretében. Schiffer András, az LMP volt társelnöke is, aki hazugsággal vádolta a DK-t, majd sorra vette és visszautasította a bírák személyét ért kifogásokat. Egyúttal hitványnak és alávalónak nevezte, amit a DK tesz. „Gyakorlatilag egyházellenes indulatokat szítanak fel, azt csinálják, amit az AVH-s szellemi elődeik” – fogalmazott. A jelenetet az ATV kamerája rögzítette, az Eötvös Károly Intézet szerint viszont a most megválasztott bírák biztosan nem fogják helyreállítani az Alkotmánybíróság függetlenségét. Az EKINT teljes írását itt olvashatják.

Selyemzsinór Gyárfásnak?

Miután tegnap a magyar úszósport krémje, Hosszú Katinka vezetésével ultimátumot adott Gyárfás Tamásnak, ma már Orbán Viktor is megszólalt az ügyben. A hvg.hu riporterének sikerült megkérdeznie a kormányfőt is. A miniszterelnök mindössze annyit mondott az újságírói kérdésre, hogy Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár közleményében az ő véleménye is benne van. Szabó azt írta, a sportolók által felvetett problémákkal tisztában van az államtitkárság. „Világklasszis sportolóink által kiadott nyilatkozat szerint ők azonnali változást akarnak és az úszószövetségnek erre reagálnia szükséges, mert az eddig tett lépések már nem elégségesek.“

Noha a Blikk arról írt, hogy hogy Seszták Miklós fejlesztési miniszter, esetleg Czene Attila olimpiai bajnok úszó, korábbi sportért felelős államtitkár válthatja Gyárfást, a hvg-hu-nak nyilatkozó fideszes források ezt cáfolták. Ugyanakkor azt is hozzátették: „Nagyon rövid időn belül le kell és le is fogjuk zárni ezt az ügyet, a feszültségek nem veszélyeztetik a vizes vb eredményességét”. A helyzet megoldása már csak azért is sürgős a kormánynak, mert egy kudarcos vizes VB-rendezés elsodorhatná a 2024-es olimpiai álmokat is...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.