2016. november 27., vasárnap

MI A BAJ A LONDONI MAGYAROKKAL?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.27.


A héten Anglia és Spanyolország a két célpontunk, ráadásul rendes keveredésben lesz a kettő, hiszen lesz olyan főhősünk, aki Spanyolországban élő magyarként látogatott Londonba (és szerzett erősen felemás tapasztalatokat), aztán az angliai au pair lét nehézségeiről is lesz szó, végül Madridba látogatunk.

Talán emlékeztek
még arra a posztra, melynek főszereplője Banka Roland, vagy ahogy mindenki ismeri, Rolandante volt, aki szamárral járta az El Caminót. Nos, spanyolországi magyarként látogatta meg két, Londonban élő miskolci barátját, és írta meg a Rolandante blogon (meglehetősen vegyes) tapasztalatait.

„Az történt, hogy Galíciában megszállt a honvágy, és ezért elhatároztam, hogy meglátogatom második legnagyobb városunkat, mert még sosem láttam. Bő négy napot kanapészörföltem ott, barátoknál.

Vigyázat, ordas nagy közhely következik: mindennek örültem Londonban, csak épp a magyaroknak nem.

Kivételt képez persze legkedvencebb gimis osztálytársam és barátom, Luca és hitvese, Balázs. Szállás: pipa. Valójában épp Luca hívott meg, és – ezt hasznos lehet megjegyezni – engem nem érdemes hívni sehova, mert én megyek!

Az előbb megint nem mondtam igazat: volt ám több pozitív magyar-kszpírijönsz, (valamint nyilván az aktuális jelenlévők is mindig kivételek), viszont összképileg az általános londonimagyar sztereotípiához sajnos nem tudok sokat hozzátenni, az ugyanis igaz.

Én nem akartam eddig elhinni, de a Londonban tapasztaltak tényleg nem egy barátságos, megbízható, egészséges nemzeti érzelmű, összetartó közösségre utalnak.

Úgy szeretném, ha minden – hozzám hasonlóan – külföldön élő magyar, mielőtt nekiáll a feszültségcsökkentő gyurbánozásnak, tartana kis önvizsgálatot előbb, és föltenné magának a kérdést, hogy gondolatban, szóban, cselekedetben mindent megtesz-e nemzete és szűkebb közösségei jókedvéért, bőségéért, víg esztendejéért. Aztán ha a válasz igen, akkor orcsányolhat tovább. (Amit én is szoktam, de nyugi, nem fogok.)

Szerintem ez gáz.

A városban szórványosan előforduló magyar rendezvények, mondják, úgy néznek ki, mint egy túlárazott csajágómucsacsimborasszói falunap, ahol az egymás honvágyán nyerészkedő prolikavalkád Kis Grófót danolászva teríti asztronómiai áron a túrórudi-embargó előttről beraktározott titkos készletét… De legalább megsúgják, mennyi a bérleti költség!

A héten nyitotta meg kapuit a Hyde Park sarkában a Winter Wonderland nevű téli vidámpark-fesztivál, ahol a németek kolbit meg sert árulnak, az olaszok pizzát, bajuszpödrőt és pomádét, a magyarok meg nyilván lángost és házi rétest. A homesickness meg épp az ilyenek iránt felébredt vágyban szokott manifesztálódni; egyértelműen a magyarok veszik ezeket legjobban – magyaroktól..."


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.