2016. november 14., hétfő

MICHAEL MOORE CSELEKVÉSI LISTÁJA DONALD TRUMP ELLEN

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.11.14.


...Már a médiamágnás választási győzelmének másnapján az amerikai dokumentumfilm fenegyereke a Facebookon tette közzé akcióprogramját, hogy mit kell tenni az új elnök megfékezése érdekében, akiről íme a sommás véleménye: „Nyomorult, tudatlan, veszélyes részidős pojáca és főállású szociopata”.

Az akcióprogram első pontja a most súlyos vereséget szenvedett Demokrata Pártnak szól. „A Demokrata Pártot vissza kell adni a népnek” – írta. Hogy nemcsak Hillary Clinton melléfogásaira gondol, az kiderül a 2. pontból: „Fel kell lépni azokkal a prófétákkal, újságírókkal, közvélemény-kutatókkal szemben, akik végig Clintont tartották esélyesnek, és ezután is ki fognak találni mindenféle történeteket.”

A 3. pont így szól: „Csak annak van helye, aki küzdeni akar. Ez a felhívás a Kongresszus demokrata párti tagjaihoz, hogy álljanak ellent az új elnöknek”. És így folytatja: „A demokraták térjenek magukhoz. A vereség azért következett be, mert a párt kevés figyelmet fordított arra az elkeseredett rétegre, amely így fejezte ki dühét. Hibás a média is, amely megalkotta Trump figuráját.”

És végül az 5. pont, amely némileg meglepő az előzőek után: „Mindenkit emlékeztetni kell arra, hogy a népi voksoláson Hillary Clinton győzött. Az eredmény a rossz választási rendszerből ered, amely nem tükrözi a választók akaratát. A választók többsége Clintont akart a a Fehér Házba és hisz a liberálisokban.”

Azért arra sem árt emlékeztetni, hogy Michael Moore, aki még egy kampányfilmet is forgatott Clinton mellett, ráadásul a Trump bástyájának tartott Ohio állambeli Wilmingtonban (Michael Moore in Trumpland) néhány héttel a választások előtt megírta saját oldalán, hogy, bár egyáltalán nem örül, Trump fog győzni. Ebben az esszében arról írt, hogy Hillary legnagyobb ellenfele önmaga, mert népszerűtlen, régi típusú politikus, aki ráadásul sok szinten támadható. Ugyanakkor azt is állította, hogy Trump felemelkedése a Fehér Férfi utolsó csatája, mielőtt a nők 240 év után átvennék a hatalmat az Egyesült Államokban…


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.