2016. november 22., kedd

NÉPSZABI A LIBÉRATIONBAN: MA MI - HOLNAP TI!

KETTŐS MÉRCE BLOG
Vendégszerző: Dési András, Horváth Gábor
2016.11.22.


A francia Libération napilap 4 oldalas melléklettel tisztelgett az egy hónapja meggyilkolt Népszabadság előtt, amelyben a megszüntetett lap szerzőinek cikkei kaptak helyet. Ebből a mellékletből közöltük már a Népszabadság főszerkesztő-helyettesének, Pető Péternek írását, ezúttal pedig Dési András és Horváth Gábor szövegét adjuk közre, a Kelet-Európában terjedő, sajtószabadságot támadó kórról – szerkesztetlen változatban.
 
 
Amikor 2010-ben Orbán Viktor kormánya új, a sajtószabadságot korlátozó törvényeket fogadtatott el a magyar parlamenttel, Európában sokan felháborodtak. A Népszabadság üres első oldallal tiltakozott, és a magyar Alkotmánybírósághoz folyamodott. Utóbbi a legfontosabb kérdésekben nekünk adott igazat, amiben szerepe volt az Európai Unió fellépésének is. Brüsszeli meghallgatásokon akkor is elmondtuk, amit nem árt felidézni: Európának védekező mechanizmust kell kialakítania, mert a magyar kór ragályos. Azt felelték, igazunk van, de az intézményes változásokhoz öt-tíz évre is szükség lehet. Ennek hat éve.
 
Azóta Lengyelország is az orbáni útra tért és megint Thomas Mannt idézzük: Európa, vigyázz! Ha az unió egy, két vagy több keleti tagállamában gazdasági és politikai nyomásgyakorlással be lehet zárni újságokat, ha meg lehet szállni és államivá lehet tenni a közszolgálati médiát, ha el lehet érni, hogy a lakosság nagy része csak a központilag összeállított hírekhez jusson hozzá, akkor azt előbb vagy utóbb a nyugati országokban is meg fogják próbálni. Lehet, most sokan legyintenek, mondván Franciaországban vagy Belgiumban ez nem fordulhat elő. De tíz éve még azt sem hitte senki, hogy nálunk megtörténhet...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.