2016. november 27., vasárnap

ÖT BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY A TÖRTÉNELEM KEREKE VISSZAFELE FOROG MAGYARORSZÁGON

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.11.27.


Meghalt Fidel Castro, és sokan úgy emlékeznek rá, mintha az emberiség egy nagy jótevője távozott volna közülünk. Mi azonban nem azon kesergünk, hogy a vén karibi diktátor nincs többé, hanem, hogy öröksége itthon is alaposan beásta magát a gondolkodásunkba. Eltelt harminc év, és a létező szocializmusnál  is brutálisabb formában tér vissza hazánkba az a mentalitást, amit Fidel Castro képviselt. Magyarországon a posztkommunizmus és az eredeti tőkefelhalmozás időszakának elegye kezdi meghatározni a közéletet, és sajnos úgy tűnik, sokan egyáltalán nem esnek kétségbe ettől a folyamattól. Egy zseniális táblázat tanulságai következnek.

1.Országos frekvencián csak állami rádiók szólnak. A nagy fideszes agymosás egyik legvisszataszítóbb eleme, hogy a 90-es évek elején sokszínűvé vált médiapiacot ismét ugyanarra a színre (narancssárga) igyekszik festeni. A közszolgálati média mélyrepülése a Magyar Rádió, Magyar Televízió, Duna Tévé, és a Magyar Távirati Iroda egy akolba terelésével (lásd: MTVA) kezdődött. Egységes kormányzati mantrát nyomatnak azóta ezek a fiókintézmények nem törődve azzal, hogy lényegében fogyaszthatatlan árucikkekké silányították e nagy múltú intézményeket. Mivel azonban nyomokban működnek még kereskedelmi csatornák, melyek nem álltak be a nagy közös hazugság szavalásába, most taktikát váltott Habony Árpád és csipetcsapata. Minden rádiót, tévét és napilapot el kell hallgattatni, melyek az állami hozsannától eltérő véleményeket és híreket közölnek, így nem lesz olyan ciki az a hazugságcunami, ami a lakájmédiából árad. Mindent bedobnak, hogy visszaállítsák a harminc évvel ezelőtti sajtóviszonyokat: megvesztegetnek, megfenyegetnek, ellehetetlenítenek, csak hogy a központi direktívák egyeduralmát biztosítsák a 2018-as választásokig. A kérdés csak az, hogy milyen hatalom fél attól, hogy mások is elmondhassák véleményüket? Szerintünk olyan rendszer tesz ilyet, amelyik nem hisz önmagában. Ilyen volt a Magyar Szocialista Munkáspárt, és ilyen most a Fidesz is.

2. Csak állami tankönyvből tanulhatsz. Hát persze, minek az a sok szempont, nézetkülönbség, más megítélés, vélemények ütköztetése? Állambácsi majd megmondja a buta kis lurkóknak, mit kell gondolni a világról, oszt jó napot. Az oktatás területén történt az egyik legdurvább visszalépés a rendszerváltás mámoros időszakához képest. Ne akarjunk mi kreatív fiatalokat, ítéljük el azokat, akiknek kétségeik támadnak, nyomjuk el mindazok véleményét, akik nem a többség álláspontján vannak. A legrosszabb szovjet típusú oktatási hagyományok felé igyekszik visszalökni az elemi,-közép és felsőoktatást a magyar kormány. Nem zavarja ebben az sem, hogy ez nem szolgálja sem a diákok, sem a tanárok, sem az ország érdekeit. Más kérdés, hogy az oktatás újraállamosításával nem lehet választ adni a modern kor kihívásaira. Az internet világában úgy korlátozni az információk áramlását, ahogy ezt Kínában próbálják megtenni, finoman szólva is megmosolyogtató kísérlet. Más kérdés, hogy a mosolyunk nem túl őszinte...

ITT OLVASHATÓ          

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.