2016. november 16., szerda

SZÉTSZAKADVA 2: ÁRNYOLDALAK ÉS EGY SZERELEM

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Norbert
2016.11.16.


Akkor a tegnapi első rész után következzen a második felvonás (ha már kiköveteltétek), melyben hősünk, Norbert először visszaköltözik Magyarországra, elvégez egy főiskolát, majd ismét fogja magát és visszatér Londonba. Ahol aztán belülről tapasztalja meg a brit média (egy részének) a működését, aztán jön egy szerelem is… na, de a többit mesélje el ő!

„Ezt az aránylag rövidre sikeredett „felvonást” (ami 2013 elejétől 2014 februárjáig tartott) valamivel több, mint négy év otthonlét előzte meg, ami nagyon nagy fordulópont volt az életemben! Elvégeztem a fősulit, igaz, nem a filmművészetit, de itt is filmkészítést tanultam, azaz tanultam volna, ha nem dolgoztam volna végig szinte az egész 3 évet.

Egy szerencsés találkozás és barátságkötés egy ismertebb magyar filmrendezővel rengeteg lehetőséget hozott, amíg Pesten a fősulit végeztem.

Eléggé jól mentek a dolgok, rengeteg dokumentumfilmet készítettem, bemutatófilmeket, egyebek… aztán valahogyan ahogy végeztem a fősulin, elkezdtek a filmes munkák is apadni, ráadásul egy 4 éves kapcsolatom is véget ért ebben az időben.

Ugyan voltak kísérleteim állandó, nem bedolgozós, nem művészkedős munkát találni Pesten, de sikertelenül. Berlinben még részt vettem egy kiállításon 2013 elején, mint kiállító alkotó, de onnan már nem repültem haza, hanem rögtön London Heathrow Airportra érkeztem..."
...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.