2016. november 12., szombat

TÖRVÉNYELLENESEN SZÜNTETTÉK MEG AZ SNI GYEREKEK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁT

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: OS
2016.11.12.


A konkrét átszervezési problémák és hiányosságok mellett az ellentmondásos törvényi szabályozásra, az egyetértési és véleményezési jog érdemi gyakorlásának fontosságára is felhívta a figyelmet az alapjogi biztos abban a jelentésében, amelyet egy XV. kerületi, sajátos nevelési igényű gyermekeket is oktató iskola megszüntetése kapcsán indított vizsgálatról adott ki. Az ombudsman szerint sokkal jobban kellene figyelni a kiszolgáltatott helyzetben lévő szülök és gyermekek jogainak védelmére.

A budapesti Neptun Utcai Általános Iskolába járó, sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek szülei a külön tagozaton, külön tantervvel, oktatási módszerrel dolgozó iskola 2015. áprilisi, gyors – a beiratkozást közvetlenül megelőző – megszüntetését kifogásolták az ombudsmannak küldött panaszukban.

A szülők azt is jelezték, hogy a különleges bánásmódot, figyelmet igénylő gyerekek esetében súlyos következményekkel jár, hogy az őket átvevő távolabbi Kontyfa Iskolában megnövekszik a létszám, változnak az oktatás körülményei, elmaradnak a szükséges fejlesztő ellátások, hiányosságok jelentkeznek a pedagógiai programban.

A biztos jelentésében hangsúlyozta, hogy a fenntartó nagyfokú önállósággal rendelkezik az iskolák átszervezésének kérdésében, de be kell tartania a jogállami követelményeket, így döntése mindig időbeli korlátokhoz, véleményezési és egyeztetési kötelezettség lefolytatásához kötött.

A vizsgálat megállapította, hogy a Tankerület aggályosan járt el akkor, amikor az iskolai szerveket helytelenül, az iskola igazgatóin keresztül kérte fel véleményük megfogalmazására. Jogsértő volt, hogy a nemzetiségi oktatási is folytató Neptun Iskola miatt érintett nemzetiségi önkormányzatot egyetértési joga helyett a véleményezési jog gyakorlására kérték fel.

Az ombudsman felhívta a figyelmet, hogy az eltérő jogkövetkezmények miatt különösen fontos, hogy az egyeztetési eljárás során a hatályos jogszabályokban foglaltak szerinti rendben, időben és módon kérjék fel a jogosultakat véleményezési, illetve egyetértési joguk gyakorlására.

A jelentés az egyeztetési kötelezettség kapcsán arra is rámutatott, hogy ellentmondásos a törvényi szabályozás. A hatályos előírások alapján ugyanis nem kell egyeztetést lefolytatni olyan oktatási intézmény esetében, amelynek alapdokumentuma nem módosul, holott akár egy megszüntetett iskola több osztályát is befogadja. A biztos szerint aggályos, hogy a Neptun Iskola átszervezésekor nem volt világos, hogy a véleményezéshez szükséges információkat mikor és milyen formában hozták az érintettek tudomására.

Valódi határidő kitűzéséről csak akkor lehet szó, ha a határidő kezdőnapján világos a véleményezés tárgya. Visszásságot okozott az is, hogy több iskolai szerv számára sem állt rendelkezésre a véleménykialakításhoz szükséges 15 nap.

Mindezeken túl az ombudsman visszásságként tárta fel az átszervezés kapcsán azt a tényt is, hogy az SNI tanulók számára nem biztosították a szakértői bizottság véleményében rögzített fejlesztéseket. A jelentés kiemeli, hogy az SNI tanulók a jogosultságuk megállapításától kezdve különleges bánásmódra jogosultak az iskolájukban, ami nem egyszerűen egy adminisztratív előírás, hanem alapjogi jelentőségű garanciális elem.

Ezért nem fogadható el, hogy az SNI tanulókat oktató speciális iskolák átszervezésekor az alapfeladatok ellátásával kapcsolatosan csak az iskolai dokumentumok áttekintésére kerül sor. Ilyen esetekben ugyanis a kiemelt figyelem éppen azt jelenti, hogy szükséges az iskolák tényleges személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálata is.

Komoly aggodalomra ad okot az ombudsman szerint, hogy az SNI tanulókat átvevő és oktató Kontyfa Iskola igazgatója nem tartotta feladatának az e tanulók fejlesztésével kapcsolatos intézkedések megtételét. Az intézmény nem rendelkezik tanulóiról pontos adatokkal, ráadásul ezen feladatok ellátásának problémáját az utazó gyógypedagógiai hálózat szakemberállománya hiányosságainak tulajdonítja
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.