2016. december 31., szombat

4 MILLIÁRDOT KÖLT SZÉKHÁZÁRA A FEKETE GYÖRGY-FÉLE MŰVÉSZETI AKADÉMIA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2016.12.30.



A közbeszerzést egyedüli ajánlattevőként a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte.

A Fekete György által vezetett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) még 2014 novemberében vette meg az Andrássy út 101. szám alatt található Schanzer-villát, amely 2006-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székháza volt.

Egy 2015 októberében kelt kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az MMA székházának kialakítását. A székház az Andrássy út 101. sz. és az azzal szomszédos, Bajza utca 31. sz. alatt található ingatlanban (Freund-villa) kerül kialakításra.

A székház tervezésére gyorsított eljárásban 140 milliót költött az MMA, most pedig elkezdődik a megvalósítás is.

Az uniós közbeszerzési értesítő december 30-i számában megjelent tájékoztató szerint a kivitelezésre még októberben kiírt nyílt tendert egyedüli pályázóként a Laki Épületszobrász Zrt. nyerte nettó 3,98 milliárd forintos ajánlattal...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.