2016. december 6., kedd

A PUCCSISTA ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG

SZIGETVÁRI VIKTOR BLOGJA
Szerző: Szigetvári Viktor
2016.12.06.


Alkotmányos forradalommal kell felszámolni az alkotmányellenesen kormányzó, illiberális Orbán-rezsimet.
 
Méltánytalanul kevés visszhangot kapott az Alkotmánybíróság legutóbbi határozatának lényeges, második fele. A hírekbe csak azért került be az alapvető jogok biztosa által kért alkotmányértelmezés ügye, mert Orbán Viktor és a Fidesz saját győzelmeként tekintett a határozatra. Ez természetesen hazugság volt. De az Alkotmánybíróság most ennél nagyobb bajt okozott: alkotmányellenes módon bevezette az alkotmányos identitás fogalmát a magyar alkotmányos hagyományba. Fontos tanulság ez az ellenzék számára is. Nincs más út, mint a magyar alkotmányos identitással ellentétesnek minősíteni az elnyomó Orbán-
rezsimet.
 
Az Együtt meggyőződése szerint a még csonka Alkotmánybíróság egyik utolsó határozata szimbóluma a jogtiprás alkotmányellenes gyakorlatának. Az Együtt hisz abban, hogy csak alkotmányos forradalommal szabad leváltani az Orbán-rezsimet, amely minden független hatalmi intézményt és ellensúlyt önmaga uralma alá hajtott.
 
A határozat nyilvánvaló része
 
A mostani határozat tisztázni kívánta, hogy vannak-e jogkörei a magyar Alkotmánybíróságnak olyan esetekben, amikor a Európai Unió közösségi döntéshozatali fórumai a társulási szerződések keretein túl állapítanak meg kötelezettséget hazánkra nézve. Erre a jogtudomány mai állása és a magyarországi szakmai konszenzus szerint is csak egy válasz lehetséges: igen.
 
Semmi okunk hála imát rebegni az Alkotmánybíróságnak, hogy egy evidens dolgot elismert. Számos uniós tagállam alkotmány-védő bírói fóruma megtette már ezt. 
 
Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor és Fidesz hazudott az Alkotmánybíróság mostani határozata kapcsán. Abból a tényből, hogy a testület kiállt hazánk osztott, de továbbra is létező szuverenitásának védelme mellett, nem következik, hogy a menekültkvóta kérdésében igaza lett volna a miniszterelnöknek.
 
A határozat puccsista része
 
Sokkal érdekesebb mindennél az, hogy az Alkotmánybíróság most önmaga meghatározta a magyar alkotmányos rendszeren belül az alkotmányos identitás fogalmát.
 
Miközben e fogalom természetesen létezik, és kell is róla vitatkozni, van egy probléma. Az alkotmányos identitás Alaptörvénybe írása nem kapott kétharmadot a magyar országgyűlésben 2016 őszén, a bukott népszavazás után.
 
Tehát a népszuverenitás letéteményeseként funkcionáló népképviseleti szerv kimondta, hogy nem kívánja beemelni szövegszerű formában az Alaptörvénybe az alkotmányos identitás fogalmát. Erre válaszul az Alkotmánybíróság most egy határozatában maga létrehozza és értelmezi ezt.
 
Egy alkotmányvédő testületnek jogában áll foglalkozni az alkotmányos identitás ismert problematikájával. Nem ez a baj. De az, hogy egy parlamenti szavazási vereség után, egy belpolitikailag egyértelműen megosztó, kisebbségi álláspontként képviselt jogpolitikai kérdésben hoz egy olyan határozatot az Alkotmánybíróság, amely mindenben a Fidesz és Orbán Viktor politikai álláspontját veszi át – ez így egyben elfogadhatatlan. Azt bizonyítja, ami miatt az Együtt illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot: a testület feladata mostanság nem az alkotmányos egyensúly biztosítása, nem az alkotmány védelme, hanem kulcskérdésekben az orbáni, elnyomó rezsim védelme...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.