KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.12.30.
Amikor a szervilizmus, a pitiánerség, a feneketlen ostobaság és a feltétlen párthűség találkozik, akkor vagyunk a közpénzből harsogó kormánypropagandától, hazug plakátoktól és újrahasznosított halszagú nótáktól határolt, rántotthús alakú, közmunkaalapú, stadionoktól és éhező emberektől ékes Mária országában.
Itt, ahol szárba szökkent az unortodox illiberalizmus, ahol a művészetet a vezér ízlésének arányában mérik Leslie Mándokiban és Mága Zoltánban, ahol az oligarchák és strómanok a milliárdokért épített, fűtöttgyepes, üresen kongó stadionokban köpködik a szotyolát az éhhalálra ítélt rokkantak, nyomorult létre kárhoztatott beteg, magányos idősek és a jobbágynak szánt fiatalok arcába és ahol a szabad sajtót rohamásókkal zúzzák darabokra az udvaroncok, majd ugyanők ugyanazzal az ásóval tolják elénk a hazug propagandát a közpénzből eltartott televíziócsatornákon, itt nincs szükség Bródy Jánosra.
Pontosabban soha nagyobb szükség nem volt Bródy Jánosra, csak éppen nem a hatalomnak van rá szüksége, hanem nekünk, akik itt élünk és akik nem tudunk belenyugodni a demokrácia és a szabadság elhantolásába. Orbán rendszere jó ideje a saját ritmusára mozog, kidob magából mindent, ami értékes, ami tiszta és ami őszinte. A szemrebbenés nélkül bármit és annak az ellenkezőjét is – igény és megbízás szerint – képviselő, nem a nézőkhöz és főleg nem az igazsághoz, hanem mindig, minden körülmények között a hatalomhoz lojális, már régen nem köz-, hanem pártmédia nem tart igényt semmire és főleg senkire, ami és aki nem illeszkedik a Nemzeti Együtthülyülés Rendszerébe.
Így fordulhat elő az, hogy Bródy János „Lesz még egyszer…” című, a művész 70. születésnapján adott koncertjét nem a magyar közpénzkanális tűzi műsorára, hanem az Erdélyi Magyar Televízió december 31-én 22 órától. Mégpedig elsőként, mert a honi szennycsatornák április óta nem találtak megfelelő alkalmat a koncertfelvétel adásba vételére és nagy valószínűséggel nem is fognak alkalmat találni rá.
Bródy az a művész, aki soha nem hajolt meg a hatalomnak. Csak a közönsége előtt hajlik az a gerinc, amikor megköszöni a tapsot és a szeretetet. Ez mostanában komoly hátrányt jelent, de Tini – nem is hiszem el, hogy hetven éves, az a néhány ősz tincs, a szemüveg semmit nem jelent – soha nem a könnyebb utat választotta. Ahogy sokan mások sem, ahogy például Koncz Zsuzsa sem. Volt ő már a rendszer ellensége akkor is, amikor a jelenlegi Fényes Csillag még meg sem született és most, 70 éves korában megint nem a politikai elit pitiánerek kedvence, hiszen olyan veszélyes dolgokról beszél a dalaiban, mint szabadság, köztársaság, emberség, büszkeség. Mert bizony a büszkeség nem azonos a melldöngető magyarkodással, az emberség nem alkalmi könyöradomány, a köztársaság nem diktatúra és a szabadság nem, soha nem néhányak korlátlan hatalma sokak élete felett.
Azonban Bródy Jánosnak van valamije, amivel szemben tehetetlen az orbáni-gépezet, ahogy tehetetlen volt a kádári-gépezet is. Ez pedig a tehetség, a mindenkori hűség önmagához és a közönség szeretete. Ezt nem lehet központilag szabályozni. Lovagkeresztet, földbirtokot, kaszinót, trafikot, állami tisztséget, médiát, megbízást, bármit adhat, vagy elvehet az aktuális hatalom. Tehetséget és a közönség szeretetét sem adni, sem elvenni nem képes senki. Ebbe nincs beleszólása, sem ráhatása egyetlen kormánynak sem. A legtöbb, amit tehet a hatalom az, amit az Orbán-kormány és a közpénzből pártpropagandista média meg is tesz. 1985-ös szilveszteri műsort sugároz, régi filmet vetít, a discozene kialakulásáról mesélget, retro BUÉK című akármivel zsibbaszt. Ugyanabban az időben:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.