2016. december 20., kedd

AKKORA HŰSÉGESKÜT TETT AZ ATV TULAJDONOSA ORBÁNNAK, HOGY HABONY ADJA A MÁSIKAT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.12.19.


Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és ebben a minőségében az ATV tulajdonosa, illetve az ATV hírigazgatójának apja Facebook posztban tette le a garast Orbán Viktor mellett.

Németh arról posztolt, hogy szerinte Kálmán Olga átigazolása a Hír TV-hez a Hit Gyülekezete és Orbán Viktor elleni támadás, de ő nem adja meg magát:

A megdöbbenés másik oka az, hogy Kálmán Olga a Hír TV-hez való szerződésével - akarva-akaratlanul - Simicska és szövetségesei Orbán Viktor elleni vendettájának központi szereplőjeként kínálta fel magát, amiről egy híres salamoni mondás jut eszembe: “Kóbor kutya fülét ragadja meg, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.” De ehhez már sem a Hit Gyülekezetének, sem pedig az ATV-nek sincs semmi köze. Az elmúlt napok eseményeiből világosan megértettem: a Simicska-rendszer jobb- és balirányú helyezkedésének és manőverezésének útjában állunk. Szeretném Simicska úr tudomására hozni, hogy kemény fába vágta a fejszéjét.

Szerencsére persze e mondatok szerint a Hit Gyülekezetének Orbán és Simicska perpatvarához nincs köze, de azért Németh nem felejti el leírni azt a politikai véleményét, hogy itt a gonosz Simicska támad Kálmán Olga leigazolásával Orbánra. És persze nem ezért, de azért keményen szembenéz Simicskával. Ellenségem ellensége a barátom.

Persze ezen nem lepődik meg senki, aki olvasta Németh fél évvel ezelőtti Mandinernek adott interjúját, amelyben a vezető lelkész kifejtette egy szép logikai sor végén, hogy ma a baloldali liberális gondolkodás a legnagyobb veszély a demokráciára, és ez a veszély a muszlimokkal együtt tör Európára, tehát amit Orbán csinál a menekültválságban, az maga a demokrácia védelme.

De elegáns Németh kirohanása azért is, mert a februrár 15-ig még ATV-alkalmazott Kálmán Olga nyilván a szerződéséből adódan nem válaszolhat a tulajdonos gyanúsítgatásaira.

Az is érdekes szempont, hogy az Index cikkének kikerülése után, amelyben tényként közlik Kálmán Olga Hír TV-hez való igazolását, a teljes Habony által vezetett kormányzati média rászállt Kálmán Olgára, és olyan szinten vette védelmébe az ATV-t, mintha az az elmúlt években nem is a a baloldali-liberális pártok zászlóshajója lett volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.