2016. december 3., szombat

ÁRNYÉKBOKSZOLÁS

SZÉKELY SZABOLCS (TARSKI) BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.12.03.


Az elmúlt hét talán leginkább figyelemre méltó eseménye volt Toroczkay László polgármester által vezetett Ásotthalom közgyűlésének legutóbb hozott rendelete. Ez a rendelet tulajdonképpen egyéni alapjogokat sértett meg, amit ha tudtak, akkor az volt a baj, ha nem tudtak, akkor meg az a baj. Röviden: meg se kellett volna születnie, mert csak ártott nem csupán a községnek, hanem a Jobbiknak is és ezen keresztül hazánknak is.

A már meglévő rendeletet az alábbiakkal egészítették ki:

„7/B. § Tilos közterületen

a) a müezzin tevékenysége, mivel alkalmas a köznyugalom zavarására, továbbá alkalmas arra is, hogy a helyi lakosság körében félelmet, riadalmat és megbotránkozást keltsen,

b) az egész testet és fejet, valamint részben vagy teljes egészében az arcot is elfedő burka, nikáb és csador, valamint a teljes testet fedő fürdőruha, ide értve az úgynevezett burkini viselése,

c)bármilyen olyan jellegű propaganda-tevékenység megvalósítása, amely a házasság intézményét nem az Alaptörvényben rögzítetteknek megfelelően egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be, ide értve bármilyen közterületi akciót, kiemelten a performanszokat, demonstrációkat, plakát-, röplap- és hangreklámokat,

d) bármilyen olyan jellegű propaganda-tevékenység megvalósítása, amely megsérti az Alaptörvényt azzal, hogy a családi kapcsolat alapjaként nem a házasságot, illetve a szülő-gyermek viszonyt ismeri el, ide értve bármilyen közterületi akciót, kiemelten a performanszokat, demonstrációkat, plakát-, röplap- és hangreklámokat.” 

Látható, hogy ez a kiegészítés kifejezetten a muszlim vallás, a hitgyakorlás és a muszlim kultúra ellen irányult. Nehéz azonban értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért születhetett meg. Talán azért, mert a déli határhoz való közelsége miatt Ásotthalom közvetlenül volt kitéve a migráció nyomásának, közvetlenül tapasztalhatták meg azt, hogyan gázolnak keresztül mindenen a menekültek, csakhogy minél gyorsabban elérjék a céljukat. Kétségtelen, hogy ennek során sok olyan kárt csináltak, amit sem akkor, sem később senki sem térített meg nekik és feltehetően ezután sem fognak kártérítést kapni ezért. Tehát hogy úgy mondjam a község földrajzi helyzetéből adódóan keletkezett az a kár, aminek megismétlődését talán most ezzel a rendelettel akarnák elejét venni. Nem tudom, de az biztos, hogy meglehetősen túllőttek a célon. Ez a rendelet ugyanis több komoly problémát vethet fel.

A legfontosabb baj az, hogy ez ellenkezik az alaptörvénnyel. Ez ugyanis a következőket írja elő:

VII. cikk

  1. Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.”

Tehát a muszlim vallásnak éppolyan létjogosultsága van, mint a keresztény vallásnak és minden más vallásnak, ami nyilvánvalónak kell lenni, hiszen ezzel a vallásgyakorlás terén is jogegyenlőséget hoztak létre. Más szóval, ha ezt a fenti rendeletet életben tartanánk, akkor a jogegyenlőség elvét sértenék meg. Ennek nyomán azonban további hasonló rendeletek, vagy törvények láthatnának napvilágot, amivel végeredményben a liberális demokrácia egyik alapelvét negligálnánk. Az ilyen gyakorlat egyenesen vezethetne a keresztény vallás egyeduralmához, sőt, más területen pedig a despotizmushoz és egyfajta diktatúrához. Márpedig a keresztény vallást nem ilyen eszközökkel kell megvédeni, hanem demokratikus módszerekkel, tehát az egyes vallások egymásmellettisége mellett a tisztességes versengés alapjainak a megteremtésével. Ez nyilván azt is jelentené, hogy minden kívülről érkező erőszakos cselekménynek, mint például az ISIS tevékenysége az iszlám világuralomra juttatására, gátat kell vetni. Csak így lehet megteremteni a vallásgyakorlás korszerű rendszerét, ami illeszkedhet a modern liberális demokráciánkhoz is...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.