2016. december 16., péntek

AZ A MÉRHETETLEN, ISTENTELEN, MINDENTŐL ELRUGASZKODOTT PÖKHENDI POFÁTLANSÁG

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.12.15.



A legalább annyira keresztény, mint amennyire demokrata Hollik István, a hétvégi sajtótájékoztatók fenegyereke interjút adott a 168 óra nyomtatott változatának. Ez a lap még megjelenik, szemben a Népszabadsággal, ami ugye nem annyira. De nem baj, mert ott van nekünk a Habony-Vajna-Mészáros médiabirodalom, ne sírjon a szánk.

Szóval Hollik villantott és újfent megállapítottam: ezeknek – jobbról balra, nagyon kevés kivétellel – halvány fogalmuk sincs arról, hogy hol vannak, mi a dolguk, miért vannak ott, ahol, ki fizeti őket, mik a kötelességeik. De nyomokban sincs fogalmuk róla, ám szerencsére le is szarják.

„Én megértem Kövér Lászlót. A magyar parlament a nemzet temploma, elegáns épület. Sok újságíró izzadtan, lepukkanva, rövid ujjú pólóban, kócosan dugja a mikrofont a politikus orra alá, és hányaveti módon odalök egy alig érthető kérdést. Nem csupán a politikusokon kellene számon kérni az írott és íratlan szabályokat, hanem az újságírókon is.”

Hát a pofám szakad le. A nemzet temploma, az. A Fidesz-KDNP temploma az. A hatalom és a pénz temploma, de csak nekik.

Mit képzel magáról Hollik, Kövér és úgy általában az összes majom? Akik a maguk erejéből sehol nem lennének, ha a munkaerőpiacon kellene helyt állniuk. Keresnének havi 120-130 ezer forintot és pont úgy tologatnák a számlákat hó végén, mint a társadalom háromnegyede. Ehhez képest betették a seggüket a parlamentbe, amitől egy centivel sem lettek értékesek emberek. Viszont azonnal elfelejti mindegyik, hogy mi a büdös francnak van ott. Eszükbe sem jut, hogy a messze érdemeiken felüli fizetést és egyéb juttatásokat azok az emberek adják össze, akik most is a számláikkal sakkoznak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.