2016. december 27., kedd

AZ ORBÁN-KORMÁNY JOBBAN, PONTOSABBAN, ÜGYESEBBEN HAZUDIK, MINT AZ ELŐZŐ KORMÁNY

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.12.27.


...Rendben, velem lehet beszélni bot nélkül. 

Ott pusztuljon a baloldal, a szocik, a liberálisok, a gyurcsányok, ahol vannak. Pfúj, undormányok voltak, loptak, csaltak hazudtak, pokolra velük! Ámde!

Kérdem én Halász Jánost, aki az életrajza szerint matematikus, tehát remélhetőleg (mert ő még nem a Hoffmann Rózsa által szétcsellózott oktatásból jött) képes kiszámolni, hogy kettő meg kettő összesen mennyi lehet. Legalább nagyjából. Hetedik éve a Fidesz van kormányon. Hetedik éve úgy nyüszít a kormány, mintha ellenzékben – nem is akármilyen, hanem elnyomott és üldözött ellenzékben – lenne. Hetedik éve mutogat vissza a Fidesz az MSZP-re. Az MSZP emelte az áfát. Rendben. A Fidesz meg leengedte? Nem. Első dolga volt tovább emelni. Hogy a választási hajrára fordulva most nagyvonalúan csökkentették a friss tej (nem lehet elégszer elmondani: ez kizárólag csak a feldolgozatlan, nem tartós, féltartós tejre vonatkozik és csak a tejre, egyetlen tejtermékre sem), a csirkehús és a tojás áfáját. Nem az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentették, csak néhány termékét és azt is közel hat év után. A megelőző hat évben a Fidesz-kormány által megemelt áfát fizettük. Szóval mi a jó fenéről beszélünk?

Rezsicsökkentés. Az MSZP-kormány emelte – ez helyből hülyeség, mert akkor még nem államosították a szolgáltatókat, tehát nem a kormány emelte, de most ne foglalkozzunk apróságokkal – a rezsit. A Fidesz kormány meg szétverte a szolgáltatókat, kiürítette a gáztárolókat és most döngeti a mellét a rezsicsökkentéssel, miközben magasabb rezsidíjakat fizetünk, mint Európa legtöbb országában. Ugyanis közben – marhára függetlenül Orbán Viktortól – csökkent például az áram ára. Ezzel szemben éppen a Fidesz épített be az üzemanyagok árába egy plusz terhet, hogy nehogy olcsóbb legyen a magyar autósoknak és amikor magától csökkenne az üzemanyag ára – mert a világpiacon is csökken – akkor életbe lép ez a plusz adó és a kormány lefölözi a különbözetet. Egyébként ugyanez a hülye autós fizeti az úthasználati díjat is azokra az utakra, amiket az ő pénzéből építettek és amire egyszer már fizet adót a benzin árában (mert egyszer beépítették, hogy majd eltörlik a súly/teljesítmény adót, amit szintén az úthasználatért kell fizetni), de aztán benne maradt a benzin/gázolaj árában, fizetjük külön, plusz még fizetünk az úthasználatért. Csak azért szólok, hogy nehogy valaki elájuljon a kormány jóságától.

Igen, a rohadék Gyurcsányék eltörölték a nem-tudom-hány-gyerekesek kedvezményét, viszont a minimálbér adómentes volt és az alacsony jövedelműek kevesebbet adóztak, a magas jövedelműek többet. Mivel így becsületes. És mivel az is megdolgozik a fizetéséért, akinek valamiért nincs gyereke, vagy már felnevelte. Jelenleg az van, hogy egy gyermektelen alacsony jövedelmű ma kevesebb pénzt visz haza – ha centire ugyanannyi a fizetése, mint a kormányváltás előtt – mint hét éve. A Fidesz-kormány semmi mást nem tesz, mint egyes csoportoktól elvesz, azt odaadja más csoportoknak és úgy állítja be az egészet, mintha valami rohadtul nagy kegyet gyakorolna. Holott nem. Csak jobban, pontosabban ügyesebben hazudik, mint az előző kormány.

Ugyanez a kategória a CSOK is. Mi, mindannyian fizetjük meg annak az árát, hogy néhány család 10 milliós támogatást kapjon. Ahelyett, hogy olcsó, bárki számára hozzáférhető és megfizethető, kulturált, normális bérlakásokat építenénk ebből a pénzből, hogy a fiatalok el tudják kezdeni az önálló életet és hogy a munkaerő mobilitása megoldható legyen.

Az ingyenes gyermekétkeztetésről meg csak annyit: soha a büdös életben a második világháború óta nem volt annyi nehéz sorsú, nélkülöző, nem egy esetben éhező gyermek (és felnőtt), mint az Orbán-kormány áldatlan ténykedése óta.

Rendkívül jó lenne, ha a kormány befejezné végre az egyre szánalmasabb gyurcsányozást és a hazudozást és elkezdenének dolgozni, mielőtt belepusztulunk a rohadt nagy fejlődésbe.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.