2016. december 23., péntek

BARTUS LÁSZLÓ: AZ ATV VÉGEZTE KI AZ ELLENZÉKET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE 
Szerző: Bartus László
2016.12.22.


"Na, ugye" - mondhatnám boldogan, miután hat éve írom, hogy az ATV az Orbán-rendszer legerősebb bástyája, amely féken tartja az ellenzéki nézőket, az ellenzéki pártoknak lehetőséget nyújt a pótcselekvésre, hogy ne csináljanak semmit, és mindent abba az irányba terelget, hogy az Orbán-rendszer törvénytelen alapjai és legitimációja ne kérdőjeleződjön meg. Leereszti a gőzt, miközben a sajtószabadság hamis látszatát kelti.

Kevés embert gyaláztak annyit, mint engem, mert ezt mondom 2010 óta.

Óriási tévedés azt hinni, hogy ezt Kálmán Olga távozása idézte elő, vagy néhány hónapja tart csupán. Ez kezdettől fogva így van, mióta Németh Sándor paktumot kötött 2010-ben Orbánnal a választások előtt, hogy az egyházi státuszért cserébe kivégzik az MDF-et. A paktum része az ATV (és még Gera válogatottsága is). A fotó kétségtelen bizonyíték arra, hogy az ATV nem ellenzéki csatorna, de nagy hiba nem tudomásul venni, hogy soha nem is volt az.

Ez a fotó nemcsak a balliberális érzelmű nézőknek döbbenetes, hogy kedvenc tévéjük tulajdonosa az Orbán-rendszer legsötétebb figuráival tárgyal. Meg kell emészteniük a tényt, hogy Németh ugyanolyan sötét figura, mint Vajna és Habony. De döbbenetes a kép azoknak a keresztényeknek is, akik még adnak bármit a Bibliára, hogy egyházi vezető az ország legkorruptabb embereivel üzletel, és kér segítséget tőlük Simicska kinyírásához.

Jézus is együtt evett a bűnösökkel, de nem azért, hogy beszálljon közéjük, hanem azért, ..hogy megtérjenek. Ha Németh Sándor nem az evangéliumot hirdette, és nem azt mondta Vajnának, hogy adja el a vagyonát, és legyen Jézus Krisztus követője, akkor nem a Mestert követte. Ha Vajna nem úgy állt fel, hogy a négyszeresét fizeti vissza annak, amit tisztességtelenül vett el, akkor Németh nem egyházi vezetőként, hanem maffiózóként volt jelen a tárgyaláson.

Mint kiderült, a Magyar Narancsnak saját fotósa volt a helyszínen, aki közelről, szemből fotózta Vajnát, akinek látnia kellett a fotóst. A fotós úgy fotózott, mintha neki dolgozna. Háttal fényképezte Némethet, aki nem tudott róla. Mint egy Coppola-filmben. Némethet csőbe is húzhatták, hogy kompromittálják és a kezükben tartsák. Vagy Vajna már úgy megszokta, hogy állandóan fotózzák, hogy eszébe sem jutott, hogy a kép Némethet kicsinálja? De hogy kerül profi fotós éppen oda? A fotósok nem járnak ilyen étterembe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.