2016. december 31., szombat

CSAK EGY SZOBOR A NAPPALIBAN

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2016.12.31.


A toleráns gondolkodás kiment a divatból.
Vele együtt távozott a köztudatból a gyermekközpontú gondolkodás is.
Az okok szerteágazók, az efféle gondolkodás kifejlődését, térhódítását és fenntartását a nemek identitás-uralomra való törekvése alapozza meg, és fejleszti ki, a média pedig felerősíti azzal, hogy társadalmilag elfogadottá, majd elvárttá teszi a tolerancia teljes hiányát az emberi értékek tekintetében. Az egó térnyerésével ugyanis háttérbe szorul, nem marad hely a másokra való odafigyelés képességének. Ezt a folyamatot hívhatjuk a toleranciára való hajlam először részleges, majd teljes elvesztésének.
Az örökbefogadás témakörén belül írtam a tolerancia hiányáról, hiszen ebben a folyamatban a legszembetűnőbb ez a jelenség. Annak a toleranciának a hiánya, amely nélkül gyermeknevelés elképzelhetetlen. Hiszen a gyermekre való odafigyelés, a gyermeki személyiség felnőtté érését jelentő, évekig tartó folyamatban elengedhetetlen a tolerancia ahhoz, hogy a gyermekből egészséges lelkületű felnőtt fejlődhessen.
Az említett írásra a legmeghatározóbb reakció a felháborodás volt, mondván: Már miért ne válogathatna a szülő?
Természetesen „válogathat” – tárgyakat. De gyermekeket? … Akik nemcsak, hogy élnek, de éreznek is? …
A fogyatékkal élő gyermekek is élnek, és éreznek, és örökbe fogadhatónak vannak nyilvánítva.
Szinte senkinek sem kellenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.