2016. december 20., kedd

FIKULÁS. LÁNYNEVÉN TÉLAPÓ

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Pálmai Tamás
2016.12.20.


A Télapó – lánykori nevén Mikulás – jelentése forradalmi változást élt meg 2016-ban Közép-Európa szívében, a rettentően (visszafelé) haladó, és mindezt büszkén hirdető, harcos-karcos Magyarországon. Pártunk és kormányunk úgy érezte, hogy fenébe az ízig-vérig romlott eleddig eltelt évszázadokkal, amíg nem ők lophattak a legtöbbet, vagyis nem voltak hatalmon, ezentúl a gyermekmilliók kedvencét, a kivénhedt, liberális, demokratikus Nagyszakállút váltsa fel a magát mindenhatónak (hitt) képzeltető Fidesz!

Jogos a felhördülés, hogy miért kell mindenbe politikát keverni? – de ezt nem e cikk írója teszi, csak tudósít, véleményt nyilvánít egy büszkén vállaltan megtörtént eseményről, amit nem átallottak, mint fontos, jó hírt a honlapjukon (jozsefvaros.hu) is szégyenszemre közkinccsé tenni. Ebből is látszik, hogy baromira nem éreznek – még így, utólag sem – szégyent, vagy megbánást a “bringa túltolás” miatt.

A kies nyóckerben, vagy az “ezerszer áldott Józsefvárosban” – kinek, hogy teszik – (bár történetünk szempontjából ez teljesen mellékes), december 6-án az ő kezdetét vette, az óvodákban és a bölcsődékben a Mikulásünnepségek sora. Ne feledjük, 1-6 éves lurkókról van szó, akik erejük teljében, szívük teljes odaadásával hiszik, hogy ha egész évben jók, és még a cipőcskéiket is alaposan kipucolják, akkor a Télapó – a jó öreg – megjutalmazza őket. Hiszik, hiszen mi, a szüleik, nagyszüleik ezt adtuk be nekik 1-6 éven keresztül, ami történelmi mércével mérve nem hosszú idő, de nekik az egész eddig leélt életüket jelenti. Megemlíteném még azt a tiszta, semmivel össze nem téveszthető hitet, amivel, még mindent elhisznek felmenőiknek, és amely hitet jó esetben élethosszig meg kellene őriznünk nekünk és nekik is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.