2016. december 31., szombat

IDIÓTA, ELMEHÁBORODOTT, IMBECIL, FRUSZTRÁLT KOMMENTELŐK PERVERZ HAJLAMAI

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.12.30.


Hát akkor legyen úgy, hogy adok még egyet a bulvármocsár pofájára ebben az évben. Nem mintha ez lenne a kedvenc szórakozásom, de amikor a minősíthetetlen szájú bulvárceleb kreatúrák véresen komoly dolgokból hangos PR-akciókat generálnak, majd útszéli stílusban szállnak bele mindazokba, akiknek ez annyira nem jön be, akkor felforr az agyvizem nekem.

A hányingert keltő történet főszereplője ezúttal az ex-Habonyné-ex-szépségkirálynő-színésznő-műsorvezető-szárnyait bontogató lakberendező, nem utolsó sorban állatbarát Kapócs Zsóka, akinek – bevallom – kétségtelen tehetségéről és önmagán is túlmutató karrierjéről eddig körülbelül semmit nem tudtam (most se tudok). A Wikipédia szerint még mindig ő Habony Árpád felesége, kizárólag ezért kevertem ide a munkanélküli divatdiktátort, az állampárti kommunikáció hasbarúgóbajnokát. Nincs köze semmihez, csak annyi, hogy már egyáltalán nem csodálkozom, hogy a szóbanforgó nőneműnek lehetett hozzá köze.

A lényeg: Kapócs Zsóka, aki – közösségi oldalát elnézve – egy félanalfabéta sekélyes bunkó (nőkről semmilyen körülmények között nem beszélünk így, sőt, senkiről nem beszélünk így, hacsak nem érdemli meg messzemenően az illető) úgy döntött, hogy vérbeli állatbarátként (ami egy nagyon is tiszteletreméltó tulajdonság) megmenti a megkötözött lábú, Rudolf nevű lovat, akit valami embernek alig nevezhető kretén megcsonkított, megkínzott.

Kapócs Zsóka, aki bősz állatbarátként a Csillagszem Alapítvány szóvivője még december 14-én kért segítséget az alapítvány bankszámlájára és közölte, hogy örökbe akarja fogadni a lovacskát. Azt viszont nagyvonalúan elfelejtette közölni, hogy Rudi a Gyöm­­rői Kutyamentsvár Alapítványnál van, ők mentették meg és finanszírozzák az orvosi ellátását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.