2016. december 21., szerda

ITT A NAGY MILLIÁRDOS LISTA: ORBÁN KIÁLLT AZ ABLAKBA ÉS KÉT KÉZZEL SZÓRJA KI A PÉNZT

B1 BLOG
Szerző: Flynn Rider
2016.12.21.



Vége van a hét szűk esztendőnek, bizony, főleg, ha az ember jól helyezkedett az utóbbi hat évben: ahogy korábban megírtunk, pár nap alatt, különösebb tervezés nélkül szór ki 1000 milliárd forintnyi összeget az Orbán-kormány különféle célokra. Az egészségügy, az oktatás, vagy a szociális szféra nem kap egy fillért sem, viszont Mészáros Lőrinc határon túli fociklubjai, vagy a Farkas Flórián vezette, botrányos pénzköltéseiről elhíresült Cigány Önkormányzat milliókat kap.

1. A felcsúti gázszerelő adományából épült csíkszeredai sportakadémia egymilliárdos támogatást kap a költségvetésből. A milliárdos gázszerelő horvát futballklubjának akadémiája szintén ugyanennyi pénzhez jut. (HírTV)

2. Még 3,688 milliárd forintot kapnak a Külgazdasági és Külügyminisztérium 90 százalékos tulajdonában lévő kereskedőházak és kapcsolt vállalkozásaik. A kedd este megjelent Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy jövőre két jogcímen 7,685 milliárd forint áll még az MNKH rendelkezésére. (MNO)

3. Hozzávágott a sportszervezetekhez 21 milliárd forintot a kormány - Váratlanul 4,2 milliárd megy az olimpiai pályázathoz kapcsolódó feladatokra, amiről eddig nem volt szó, 700 milliót kap a Ferencvárosi Labdarúgó Club. (444)

4. A kormány kitömte Kisvárdát 6,8 milliárddal. Plusz még Seszták Miklós fejlesztési miniszter szavazókörzetében három összegben összesen 240 milliót osztanak szét.
10 milliárd forintot kap a kormánytól a Szegedi Ifjúsági Centrum, ami valójában stadion; a határozat szerint a Szegedi Ifjúsági Centrum még idén kap 9,7 milliárd forintot a kormánytól. Összehasonlításul: Szeged 2016-os költségvetését 35,6 milliárd forintos főösszeggel fogadták el. (444)

5. A kormány kifizeti a roma önkormányzat csalás miatt keletkezett adósságának nagyobbik részét. A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy „speciális támogatás" címén az Országos Roma Önkormányzatnak 1,3 milliárd forintot ítélt meg a kormány a nagy átcsoportosítási lázban.

A szervezetnek 1,6 milliárdnyi adófizetői forintot kell visszafizetnie az Emminek, miután azt szabálytalanul, magyarul csalással költötték el a Híd a munka világába programban. Ezen felül 500 millió forinttal is tartoznak minisztériumoknak, cégeknek és ügyvédi irodáknak, így az ORÖ-nek összesen 2,1 milliárd forintot kell visszafizetnie. Ehhez képes nem nagyon aggódnak, hiszen idén Balogh János elnöknek egy 7 millió forintos Audi A4-est szereztek be a közgyűlés felhatalmazása nélkül. (HírTV)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.