2016. december 18., vasárnap

KÁLMÁN OLGA HÍR TV-BE IGAZOLÁSA UTÁN MÁR LÉNYEGÉBEN NEM MARAD BALOLDALI, LIBERÁLIS NYILVÁNOSSÁG

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.12.18.


Kálmán Olga az ATV-től a HírTV-hez igazol. Azt tudjuk eddig, hogy nem pénzkérdés volt a döntés mögött. Amit pedig sejthetünk, hogy mi volt a valódi ok. Aki bekapcsolta az ATV híradóját a menekültválság óta, illetve az utóbbi időben Trump, vagy a szíriai polgárháború kapcsán látta a sokszor putyinista külpolitikai híreket, sejthette, merre tart a csatorna. Persze ettől még az ATV nem változik fideszes propagandaadóvá, de azt a szerepet, amelyet mint az egyik utolsó balliberális média betöltött, elfelejthetjük.

Kálmán Olga ugyanis nem csupán az ATV arca, hanem a baloldali, liberális politikai térfél nyilvánosságának a szimbóluma (gondoljunk teljesítményéről és műsoráról bármit is). Azzal, hogy ő elhagyja az ATV-t, és a baloldalinak nem mondható Simicska Lajos tévéjéhez igazol, az ATV is megszűnik ennek a nyilvánosságnak a vezérének lenni, de a helyére nem érkezik semmi.

És ezzel nagyjából le is zárhatjuk a 90-es évek óta tartó médiaháborút. Vagyis aki aktívan követte a történéseket a médiában, már korábban lezárhatta. Most talán mindenki számára egyértelművé vált.

A Népszabadságot bedarálták, a helyi médiákra nagyrészt a Fidesz tette rá a kezét, a Mediaworks helyi lapjainál már el is indult a független, illetve kormánykritikus újságírók kirúgása. A 168 Órának egy baloldalinak vagy liberálisnak semmiképpen nem mondható, Köves Slomó rabbihoz köthető társaság a tulajdonosa, és ez a társaság birtokol kisebbségi, kb. 20 százalékos (nem döntéshozói) tulajdonosi részt a csupán Budapestre és környékére visszaszorult Klubrádióban is. A Népszavát, a Szabad Földet és a Vasárnapi Híreket egy ismeretlen tulajdonos vette meg pár hete. Ennyi maradt az egykor volt baloldali médiafölényből.

De a független sajtónál sem jobb a helyzet. TV2, Origo, VS.hu, Class FM - sorolhatnánk a bedöntött vagy ellehetetlenített, esetleg felvásárolt médiatermékeket és műhelyeket, és pontosan tudjuk, nem a Népszabadság volt az utolsó célpont a kormányzati média-egyeduralom hadmozdulati térképén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.