2016. december 22., csütörtök

"MÉG A GENGSZTEREKKEL IS A HITET KERESTEM" - MARTIN SCORSESE A CSENDRŐL

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.12.22.



Huszonnyolc évvel a Krisztus utolsó megkísértése után Martin Scorsese elkészítette a Csend című filmjét, amelyről Ferenc pápa látatlanban azt mondta, hogy reméli, segítséget ad majd azoknak, akik a vallásuk miatt szenvednek.

A film a japán Endo Suszaku művéből készült, a 17. századi japán keresztényüldözésről szól, két portugál jezsuita történetén keresztül, akik mentorukat, Ferreira atyát keresik, akiről az a hír járja, hogy hitehagyott lett.

„Ezt a könyvben Japánban 1989-ben kezdtem el olvason a vonaton, amikor Kuroszava Akira filmjében szerepeltek. Paul Moore püspöktől kaptam meg egy évvel korábban – ő egyike azoknak a főpapoknak, akik nem gyűlölték a Krisztus utolsó megkísértését. A New York-i vetítés után kijelentette, hogy „fontos dolgokat mond a hitről.” A könyvet többször félretettem, újra elővettem. Nagyon nehéz volt megszerezni a jogokat és a pénzt rá. Az évek során az elmélyülés az olvasásban és az évek múlása párhuzamosan ment előre, és kiegészítették egymást – meséli az előzményeket Scorsese a La Repubblicának.

-A filmben Andrew Garfield jezsuita a csendet és Jézus szavait keresi.

-A csendet kerestem egész életemben. Sűrű és zajos negyedben nőttem fel, ami tükröződik a filmjeimben is. Az emberek hangosan beszéltek, nevettek, vitatkoztak. Ezek voltak New York hangjai. Mindig kerestem az éjszaka csendjét, amikor családom aludt. Aztán ott voltak a rock átható hangjai. De a csend többet ér. Bemenekültem a sarkon álló Szent Patrik templomba. A film világa is izgató, zajos. Szerettem volna vidékre menekülni, de sajnos asztmás és allergiás vagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.