2016. december 30., péntek

MEGRÁZTÁK IRÁNT A SÍROKBAN ÉLŐ HAJLÉKTALANOK ÉPEI

GÉPNARANCS - GUMISZOBA BLOG
Szerző: Karakai Ildikó
2016.12.30.


Az, hogy temetőben élnek olyan emberek, akiknek másutt nincs hol lakniuk, nem új – gondoljunk csak a Holtak városára Kairóban. De míg ott a mauzóleumszerű házakban még villany is van, és bármily csekélyt is, de lakbért fizetnek a bérlők, addig Teherán mellett a földbe ásott sírokban tengetik éjszakáikat a jórészt szemmel láthatólag drogfüggő fedél nélküliek. Nők és férfiak. Hogy ne fagyjanak meg a téli hidegben.

“Mi nem vagyunk emberek? Külföldiek vagyunk? Mi is irániak vagyunk” – mondták a hajléktalanok az újságírónak. És azt kérték, hogy a hatóságok építsenek nekik egy hajléktalanszállót a környéken. Van köztük, aki már tíz éve sírokban él.

A képeket rengetegen osztották meg a közösségi médiában.

Sokan, köztük közszereplők is bírálták a kormányt, amiért hagyja, hogy irániak ilyen nyomorban éljenek. Az Oscar-díjas filmrendező, Asghar Farhadi levelet is írt Hasszán Rohani elnöknek. Az Al-Arabiya televízió szerint azt írta, hogy csordultig telve van szégyennel és bánattal, miután elolvasta a történetet a sírokban élő emberekről.

Az államfő válaszolt neki. Ki ne érezne szégyent, amikor olyan emberi lényeket lát, akik sírokban keresnek menedéket? – mondta. Ő is hallott olyan emberekről, akik nyugati országokban kartondobozokon alszanak hidak alatt vagy metróállomásokon, de nem sírokban – fogalmazott. És arról beszélt, hogy mindenkinek össze kell fognia, félre kell tenni a megosztó dolgokat, a nézetkülönbségeket, és az ország alapvető problémáira kell megoldást keresni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.