2016. december 23., péntek

MI VAN, HA CSŐBE HÚZTÁK AZ ATV-S NÉMETHET?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.12.23.



Nem az első és nem is az utolsó eset lenne, ha a szuperzseni Németh Sándort csőbe húzták volna a Vajnával elfogyasztott ebéddel. A Magyar Narancs azt állítja, hogy saját fotókkal rendelkeznek, "a közösen elköltött ebédről lapunk is felvételeket készített". Ha így van, akkor fülest kaptak. Ha Vajna és Habony dobta fel Némethet, akkor megvan rá a kilövési engedély. Sőt: parancs.

A Magyar Narancs honnan tudta, hogy Vajna, Németh és Habony ott találkozik, s a két egymás mellett levő asztalnál ebédel? A Magyar Narancs fotósai biztosan nem ilyen helyre járnak ebédelni, felhúzott fényképezőgéppel. A Narancs fotóján látható, hogy Vajna éppen szembenéz a kamerával, látja, hogy fotózzák, és nem zavarja.

Az udvariasság azt kívánta volna, hogy Vajna megvédje a vendégét a kompromittáló fotótól. Ráadásul, Németh azt írta, hogy Vajnával ebédelt. Ha Habony váratlanul jelent meg a szomszéd asztalnál, volt feleségével, Kaminski Fannyval, aki Orbán Facebook-oldaláért felelős, "valamint az egyik összekötő kapocs lehet a Fidesz felsővezetése és a bulvármédia között", akkor az sem lehetett véletlen. Ez így sokkal kompromittálóbb. Egy másik felvételen ők is a kamerába néznek.

Némethről tiszta felvétel csak hátulról készült, a fotósnak tudnia kellett, hogy elölről nem fényképezheti. Nem derülhet ki, hogy a találkozót fotózzák. Némethről elölről csak egy nagyon rossz minőségű kép készült, amit Juhász Péter hozott nyilvánosságra. A minőség arra utal, hogy a képet nagyon távolról és lopva készítették, hogy Németh ne vegye észre. Egy spontán fotózásnál ilyet nem csinálnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.