2016. december 18., vasárnap

MIGRÁCIÓSAN AZ NYOM, AKI NEM TEJEL

GONDOLAVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.12.17.



Simicskó azt mondta az MTI szerint, hogy az országot megvédik mindenféle migrációs nyomástól. Szép, és legfőképpen hangzatos kifejezés. Olyan, amit bármilyen körmondat-, és lózung-generálóval ki lehetne köpetni. S pont olyan, mint a kormány, és a netes orbanisták egyébb marhaságai. Nem szabad rajta elgondolkodni. Úgyhogy tegyük ezt.

Legfőképpen érdemes talán a neten hangoztatott olyan baromságokkal kezdeni, mint például a „migránssimogató”. Ami nyilvánvalóan nem arra akar utalni, hogy bérki ténylegesen simogatással vádolnának. Sőt! A kinyilatkoztatásszerű címkézés alanyának járulékosan a női rokonságát szeretnék megerőszakoltatni a „migráncsokkal”. Mármint akkor, ha a kedves decibel-ősmagyar egyéb kívánságai is teljesülnének. Úgyhogy simogatásról általában szó nincs. Noha a háború bombázásai elől elmenekülők, elsősorban a gyermekek valószínűleg megérdemelnék akár a szó szerinti simogatást. De a képleteset mindenképpen. Eközben kezdenek olyan gondolatok előretörni, hogy vajon azok, akik szerint a háborús övezet gyermekei azért nem érdemlik meg, mert a szüleik mohamedánok, vagy arabok, kurdok, vagy akárkik, azok mennyivel jobbak azon fanatikusoknál, akik robbanószert szerelnek a gyermekekre, majd élő bombaként használják őket. Valószínűleg semmivel. Ugyanakkor, ha azon múlik, hogy együtt érzek-e a menekült gyermekekkel, akkor inkább vagyok migránssimogató, mint egy, az emberséget az ártatlanoktól is megtagadó orbanista.

Ugyanakkor, miközben Orbán határmenti szarvascsapdája elvileg a migrációs ellen irányul, a nők elleni erőszak valamiért nem igazán csökken az országban. A párkapcsolati sem. De azt érintve legalább tudjuk: egyes jobboldali politikusok szerint is bocsánatos bűn. Talán mert őket is elsodorják azok a tévhitek, amelyek analógnak tűnnek a háborús menekültekkel kapcsolatban hangoztatott szólamokkal. Még az sem kizárt, hogy a menekültek kapcsán hangoztatott erőszak-fenyegetés sokszor nem több a saját vágyaik kivetítésénél. Ezt nem tudhatjuk pontosan. Ellentétben azzal, hogy a letelepedési kötvénynek nevezett EU-polgársági kiárusítás meglehetősen ismert kormányzati akció. Ennek alapján tehát úgy tűnik, hogy a kormányzat olyan egyszerű szellemiséggel működik, mint a faék. Ha nincs pénzed, akkor dögölj meg. Ha van pénzed, akkor megsimogatunk. Ez nagyjából annak az idegenrendészeti lefordítása, amit más tekintetben prostitúciónak hívhatunk. A letelepedési kötvényekkel üzletelő hatalom így kurvának állt. De egy hithű orbanistát ez aligha rendít meg abban a hitében, hogy migránsokat simogató csak olyan lehet, aki nem kormánypárti. Az idegenrendészeti selyemfiúk és nyilvánosházi felhajtók meg csak kormánypártiak lehetnek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.