2016. december 1., csütörtök

MŰKÖDHET-E AZ A MÓDSZER, AMELY GYÁRFÁSSAL SZEMBEN HATÁSOS VOLT?

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.12.01.


Természetesen nem szabad a teknőst a békával, a körtét a villanykörtével, a professzort a processzorral összehasonlítani, de érdemes némi párhuzamot vonni az úszósportban a közelmúltban lejátszódott események és a magyar politika mozzanatai között. Gyárfás Tamás kirobbanthatatlannak tűnt az elnöki székből, komoly hazai politikai és nemzetközi szakmai támogatottsága ellenére mégis sikerült az úszóknak megszabadulniuk tőle. Orbán Viktor sok szempontból rosszabb, más tekintetben viszont jobb helyzetben van a volt sportszövetségi elnöknél, de az biztos, hogy ilyen éles szituációkban egyik oldal sem válogathat az eszközökben.

Vegyük elsőször a hasonlóságokat: A Magyar Úszószövetség és a magyar kormány körül is sokasodtak a botrányok az utóbbi hónapokban, ám mindkét esetben úgy tűnt, hogy olyan ellentmondást nem tűrő, sőt autokratikus vezetőkkel van dolgunk, hogy hatalmukat nem tudja megingatni semmilyen felkavaró esemény. Hasonlóság még, hogy míg az úszószövetség egy olyan nagy feladat előtt áll, ami a vizes vb megrendezése, a magyar kormánypárt is lassan ráfordul a 2018-as választás hajrájára.

Mindkét esetben hatalmas tehát a tét, és lényegében mindkét érintett fél erre is hivatkozott, amikor a botrányok elsikálásán fáradozott. Gyárfás az utolsó töltényig tartotta magát azzal az indokkal, hogy személye garancia a világbajnokság sikeres levezényléshez, Orbán pedig nem nyúl a saját embereihez, hiába kellemetlenek a kormány számára az ügyek, melyek hozzájuk kötődnek, hiszen a stabilitást kell demonstrálnia a választások előtt.

Gyárfásnak mégis távoznia kellett, Orbán Viktor viszont látszólag hatalma teljében várhatja a kormányzati ciklus utolsó, legfontosabb harmadát. Mi az, amit az úszók ésszel, kitartással, rafinériával el tudtak érni, és mi az, ami miatt a magyar politikai ellenzék nem képes megingatni Orbán Viktor hatalmát? A válasz valószínűleg sokkal összetettebb, minthogy beleférjen egy rövid bejegyzés korlátai közé, ám arra nyugodtan vállalkozhatunk, hogy az úszók módszereit összevessük a politikusokéval...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.