2016. december 19., hétfő

NÉMETH SÁNDOR KEMÉNY FÁBA VÁGTA A FEJSZÉJÉT

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.12.19.


Kálmán Olga távozása után Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tulajdonosa kiadott egy frusztrált hangvételű, önleleplező nyilatkozatot, amelyben feltárja a külvilág számára, hogy Kálmán Olga minden jel szerint úgy távozott, hogy előtte még beolvasott, s a távozása megrendítette az ATV-t. Németh Sándor őrjöng, nem engedelmeskedik neki a teremtett világ. Maffiaháborúba keveredett egy nála nagyobb maffiózóval, Simicska Lajossal, akit vesztére még meg is fenyegetett. A politikai alvilág legmélyebb bugyraiba rántotta bele az egyházát, miközben lassan egyedül marad.

Németh a baloldalon elveszítette a hitelét és ezzel arányosan csökken a balliberális sajtóban is az eddigi védettsége. Éppen ideje lesz, ha a szabadon maradt sajtó nem fedezi elvtelenül tovább. Egyedül Orbánnál találhat menedékre, de ott konkurenciaként jelentkezik, és csak addig számít "hasznos hülyének", amíg az ellenzéket tudja féken tartani. Nyíltan jobboldali orbánista médiumként nincs rá szükség, és azokat Orbán a megbízható embereire bízza. Németh szektatévéje visszasüllyed az ő színvonalára.

Németh Sándor és a Hit Gyülekezete egy ideje már az orbánista jobboldali sajtóval működik együtt, de ez csak addig tart, amíg nem szólnak nekik, hogy ne engedjék a hitesekkel manipulálni magukat. A Kálmán Olga elleni kampányt is a Hit Gyülekezete irányítja a Habony-médiában, nem saját ötletük. Őket a Hit Gyülekezete III/III-as ügynöke, Morvay Péter (fedőneve Hartmann László) szervezi. Orbánnak nincs igazán szüksége Németh Sándorra, ha elveszíti az ellenzéket. Várhatóan semmit nem tesz se mellette, se ellene, hagyja Németh Sándort elsüllyedni a saját mocsarába. Verje szét saját magát.

Nem lehet tudni, milyen megegyezés vagy szerződés köti Kálmán Olgát, hogy sem a távozása körülményeiről, sem az ott töltött időről ne beszéljen, de egy megállapodás mindig kétoldalú, és azt a Hit Gyülekezete vele szemben nem tartotta be. Maga Németh nyilatkozata is egy szerződésszegés, ha volt ilyen megállapodás, de az is, ahogyan a fideszes médiában elterjesztették gyorsan, hogy Kálmán Olga a "pénz miatt" távozott, és amúgy is "rossz volt a nézettsége". Pedig Németh Sándor nyilatkozata ennek éppen az ellenkező
jét mutatja: nagyon is savanyú a szőlő...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.