2016. december 21., szerda

NINCS MAGYARORSZÁGON TERROR, DE LEGALÁBB A TEK FÉLELMET KELT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2016.12.21.


„Berlini merénylet – a TEK a Széna téren” címmel legalább öt fotót közölt az állami propaganda (MTI) arról, ahogy a símaszkos-géppisztolyos kommandósok fagyoskodnak a karácsonyi vásároknál. Ugyanez van a pályaudvarokon és fontosabb közlekedési csomópontokban.

Nekünk nem terroristáink vannak, nekünk TEK van, ha félelem kell. (Magyarországon többen halnak autóbalesetben, mint terrorcselekményben.)

Ilyen alapon minden metrómegállóhoz eleve oda lehetne állítani a csapat tűzoltót, hogy marcona arccal, slaggal a kezükben várják, mikor gyullad ki valami.

Hisz a ménkű bárhová beüthet, nemde? Egy metrótűz esélye, ha megnézzük a statisztikákat, lehet, ezerszer nagyobb, mint egy terrorcselekményé. (Még Berlinben is!)

Tegnap megírtuk, hogyan tapsikol örömében a Fidesz és az általa irányított állami propaganda minden terrortámadásnál – hiszen minél nagyobb a félelem, annál jobban lehet a nemzet és az ország megvédőjét eljátszani. Ennek a propaganda-hadjáratnak az egyik része a TEK kivezénylése Budapesten a főbb közlekedési csomópontokba.

A cél kettős:
  • félelemkeltés
  • szavazatszerzés
Aki idáig a karácsonyi bevásárlással és a karácsonyi hangulat megtalálásával volt elfoglalva, az most rákereshet a hírportálokon, hogy mi is történt, miért vannak ezek a kidolgozott testű gépkarabélyos férfiak a fagyban. Innentől kettőre zárja a kaput is. Nehogy mán a terroristák özv. Harmatosnét és kövér pincsijét, Pufikát felrobbantsák a félemeleten...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.