2016. december 29., csütörtök

ORBÁN KARÁCSONYI INTERJÚJA TÖKÉLETESEN MUTATJA, HOGYAN FALJA FEL A FIDESZ A SZABAD MÉDIÁT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.12.29.


Miközben jókat derültek vagy szörnyülködtek az emberek Orbán Viktor karácsonyi interjújának meghekkelésén, és a média napokig azzal foglalkozott, hogy kit hogyan von felelősségre a Mediaworks, és ki lehet a tettes, addig nem annyira beszéltünk arról, hogy ez az interjú és annak megjelenése mennyire durván mutatja meg, hogyan uralja le a kormánypárt a vidéki médiát.

A Népszabadság kivégzésekor is kevés szó eset arról, hogy a Mediaworks Mészáros Lőrinc (üzlete?) általi megvásárlásával a Fidesz 12 megyei lapot, egy városi lapot és az ezekhez tartozó internetes portálokat is megszerezte. És hogy ezt mire használja, az pont a meghekkelt Orbán-interjú kapcsán derül ki.

Ugyanis az interjút pont azért lehetett meghekkelni Fejér megyében, mert az egy Veszprémben elkészült központi tartalom volt, amit a másik 11 megyei újságnak változtatás nélkül le kellett közölnie, és ki kellet raknia a portálokra is. Rá sem néztek, mert rá sem nézhettek.

„Bevett gyakorlat volt ugyanis a lapcsaládnál, hogy bizonyos tartalmak Veszprémben készülnek el, és onnan veszik át őket más megyei lapok. Ez korábban leginkább kereskedelmi jellegű tartalomra vonatkozott, ám miután a Fidesz-közeli Mediaworks megvetette a lábát, új direktíva lépett életbe: a médiaworksös tartalmakat teljes kontroll mellett Veszprémben készítették, a megyei lapok szerkesztői ebbe már bele sem nyúlhattak. Ez vonatkozott az Orbán-interjúra is, akárcsak egy korábban, Kövér Lászlóval készült nagyinterjúra. Az Orbán-interjút egy megbízható káder, Szakács Árpád készítette. Az interjút Veszprémben korrektúrázták, ott is tördelték.”- írta az Index.

Korábban ebben a rendszerben azok a kereskedelmi célú anyagok futottak végig a lapokon, amiből ezek a lapok megéltek. De amióta a Fidesz megvette ezeket, ugye, már nem kellenek kereskedelmi tartalmak, hiszen a külső hirdetés kevésbé számít az új főcélhoz, a párt propagandájának terjesztéséhez képest - jön majd úgyis az állami hirdetés. Úgyhogy az állami hirdetésekért cserébe futnak a Fidesz-hű politikai tartalmak, amiből ezek a lapok ezután megélnek. Ennél szebben semmi nem mutatja, milyen az új sajtópiac, és hogy ki fizet benne, milyen tartalomért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.