2016. december 4., vasárnap

SYJJARTO HÖRÖG, A FRAKCIÓ RÖFÖG

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.12.04.


Egészen elképesztően szar lehet fideszes lélekkel, és pláne szellemi munícióval abszolválni az élet nevű feladatot a Föld nevű bolygón. A vicsorgástól görcsöt kapnak a rágóizmok, a fogak rágófelülete pedig élénk kopásnak indul, aztán az SZTK-ban kurva hosszú a várólista a generálozásra.

Tegnap példának okáért párszáz ember tiltakozott az ellen, hogy egy szerencsétlen, menekülő embert tíz évre ítélt a tekintetes bíróság, mert megafonnal akarta megdönteni a felcsúti rezsimet. Ezek jó szándékú népek voltak, akikből a permanens harsonaszó még nem ölte ki azt az éthoszt, amely miatt úgy általában embernek nevezik a mi két lábon járó állatfajtánkat.

Hogy milyen szélvihar kerekedett egy pillanat alatt az éjjeliedényben, az minden pénzt megér. A Fidesz frakció névre hallgató horda, akinek az a dolga, hogy hét végén és ünnepeken sajtónyilatkozatokat gyártson, most is tette, amire dresszírozták. Kiderült szíves közlésük nyomán, hogy Dzsingisz kán már megint itt van a kertek alatt, veszélyeztetve ezer éves latin-görög rezsikultúránkat.

Ebben a közleményben, amely első ránézésre valami nyüves óvóhely pállott szagú magányában fogalmazódhatott körömrágások közepette, és mindösszesen tizenöt sorból áll, hétszer szerepel a „támadás” morféma különféle alakokban és összefüggésekben. Ezen kívül gyakori vendég benne a „terrorizmus” meg az „erőszak” kifejezés is, oly töménységben, hogy más szavaknak alig is akad hely. Az ember azt hihetné tanulmányozva a dolgozatot, hogy a mennybolt épp leszakadni készül, és a fellegek közül előbúvik a világvége.

Nem foglalkozok én ezzel különösebben, inkább idemásolom az egészet:


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.