2016. december 9., péntek

TARKÓN LŐTTÉK AZ OKTATÁST, MAJD RÁFOGTÁK A GYILKOSSÁGOT A TANÁROKRA ÉS A DIÁKOKRA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.12.08.


Szerintem Lázár „farokcsóválja” János élvezi, ha a pedagógusok az utcán áznak-fáznak. Máskülönben vajon miért rúgna bele időről időre a pedagógustársadalomba, tökéletes alapot adva az indulatokra?

Vegyünk egy mély levegőt, és lássuk, mivel magyarázta Lázár a magyarázhatatlant, vagyis a friss PISA-eredményeket: „Nem a kormány áll a katedrán és ül a padban.”

Vegyünk még néhány nagy levegőt, mert innentől megint Gyurcsány van, meg 2004 óta romló eredmények, és végül a végső érv: „A kormány mindent megadott: pénzt, keretrendszert, ezt a rendszert kellene tartalommal megtölteni.”

És akkor kezdjük az elejétől. Hiába érvel Lázár azzal, hogy az oktatásra szánt pénz több, mint az uniós átlag. Az igazság az, hogy 2010 óta egyre kevesebb jut az oktatásra a költségvetésből. De ne kicsinyeskedjünk, ne a mocskos pénzügyekkel foglalkozzunk, mert abból maximum azt lehetne kihozni, hogy Lázár nem mond igazat, de ez nem olyan nagy újdonság.

Ennél ugyanis rosszabbról van szó. Lázár szerint nem a kormány áll a katedrán. Nos, a Miniszterelnökség első embere vagy hülye, vagy szimplán gonosz, amikor ilyesmit mond, vagy esetleg 2010 óta másik filmet néz (ez utóbbi nem valószínű…).

Annak a Fidesz-kormánynak az egyik első emberéről beszélünk ugyanis, amely szisztematikusan rombolta le 2010-től kezdve a magyar oktatási rendszert, az önkormányzatoktól elvett és központosított iskolákba maga nevezett ki igazgatókat, jogköreiktől megfosztotta őket, intézményeiket pedig a KLIK óvó szárnyai alá terelte, majd központosította a tankönyvkiadást, hogy aztán egyentankönyveket rendelhessen (kisebb szépséghibákkal ugyan), új alaptantervet kényszerített az iskolákba, megmondva, hogy mit lehet tanítani és mennyit, bekényszerítette a hittant és az erkölcstant a tananyagba, olyan ellenőrzési rendszert zúdított a pedagógusok nyakába, amely teljesen leszabályozza az életüket, majd a diákok terheit tovább növelte, hogy semmi esélyük ne legyen arra, hogy használható tudást sajátíthassanak el. Aztán rátelepedett a szakképzésre is, ellehetetlenítette az alternatív (tehát nem állami befolyás alá tartozó) iskolákat, szétverte a tanoda-rendszert, hogy végezetül karvalykörmeivel most éppen az egyházi iskolákba kezdjen belemarni...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.