2016. december 30., péntek

TÖBB MINT TECHNIKA - AVAGY MIT MONDJON AZ ELLENZÉK 2017-BEN AZ ELŐVÁLASZTÁSRÓL?

MAGYAR NARANCS 
- LIBERÁLIS SZEMMEL - REPUBLIKON
Szerző: Madlovics Bálint
2016.12.30.



2016 nem az ellenzék éve volt. 2017 azonban egészen más lehet.

Év vége felé a politikai elemzők általában vagy értékelik az adott évet és annak fontosabb eseményeit, vagy pedig – gyakran az évértékeléssel egybefűzve – jóslatokat, javaslatokat fogalmaznak meg a következő évben várható események kapcsán. Ennek szellemében, ha a demokrata ellenzék pártjait nézzük, mindenekelőtt nem tűnik kockázatosnak kijelenteni, hogy 2016 nem volt az ő évük.

A kormány még bő egy évvel korábbról hozott menekülttematikája és annak lendülete egészen az október 2-ai népszavazásig kitartott, és egészen addig lényegében megbénította az ellenzéki pártokat. Nem lévén hatásos és főként konzekvensen képviselt üzenetük a politikai napirend addig legfontosabb témájában (vagy egyáltalán bármilyen kérdésben), inkább csak „kibekkelték” a nevezett időszakot. Támogatottságuk némiképp változott ugyan, s a Republikon Intézet legfrissebb mérésében a szocialista párt még pár százalékpontos erősödést is mutat, viszont összességében nemigen látszik, hogy a pártválasztók körében 18%-osra mért MSZP vagy pláne a kisebb pártok elindultak volna a felé a súlycsoport felé, amelyet az ugyanebben a kutatásban 50%-on álló Fidesz képvisel.

2017 azonban egészen más év lehet. A menekülttematika kifulladt, a kormány szociális populizmusa pedig egyelőre nem társult még olyan átütő narratívával, amellyel hatásosan kitöltötték volna a kommunikációs teret. Mindez lehetőséget jelent a demokrata ellenzék pártjai számára, különösen, hogy fontos eseménynek néznek elébe: előválasztást fognak tartani.

Igaz, az utóbbi idők hírei némi bizonytalanságot mutatnak ez ügyben. Egyfelől úgy tűnik, hogy minden sínen van: ahogy a Modern Magyarország Mozgalmat (MoMa) képviselő Bokros Lajos azt egy interjújában elmondta, már dolgozik az előválasztás lebonyolításának részletein egy négypárti ún. technikai bizottság. Másfelől viszont a szocialista párt, beleállva a kormánysajtó által indukált miniszterelnök-jelölti castingba megnevezte Botka Lászlót – nem mint az előválasztáson résztvevő „jelölt-jelöltet”, hanem mint miniszterelnök-jelöltet. A DK ennek kapcsán föl is tette a kérdést, hogy akkor végül is legyen-e az MSZP szerint előválasztás, vagy sem, viszont ehhez érdemes hozzáolvasni a DK korábbi nyilatkozatait, melyekben azt hangsúlyozták, hogy nekik igazából érdektelen a kiválasztás módja. „Orbán a probléma, nem az előválasztás” jeligére világossá tették: mindegy, hogyan, csak valahogy álljon össze ez az oldal, és váltsák le Orbán „ocsmány garnitúráját”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.