2016. január 21., csütörtök

IDEJE LENNE MÉLTÓN MEGEMLÉKEZNI A KERESZTÉNY EURÓPA VALÓS VÉDŐJÉRŐL

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: BerkeczBalázs
2016.01.21.


A magát (hamisan) Európa megmentőjeként és védelmezőjeként beállító Orbán Viktor nem döntötte el, hogy megemlékeznek-e tisztességgel a keresztény Európa valódi védelmezőjéről, Zrínyi Miklósról, a szigetvári hősről. Egyre többen vannak kiborulva a törökök minaret építési tervétől, miközben a törökök igyekezete, hogy megemlékezzenek saját nemzeti hősükről tiszteletre méltó, viszont ránk, magyarokra nézve szégyenletes, hogy a magyar kormány még csak egy fél stadionnyi összeget sem tud allokálni arra, hogy felújítsa Zrínyi omladozó szigetvári várát. Szégyen ez, nemzeti szégyen, főleg a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormányra nézve. Nyílt levél (is) következik...

ITT OLVASHATÓ

CSAK SZÜRKÉSFEHÉR POR MARADT IRAK LEGRÉGIBB KERESZTÉNY KOLOSTORÁBÓL

GLOBOPORT
Szerző: KARAKAI ILDIKÓ
2016.01.21.



Semmi kétség, műholfelvételek is bizonyítják: a földdel tette egyenlővé Irak ősi kolostorát az ISIS.
A Szent Illés kolostor 1400 éve állt Moszul közelében, Irak északi részén egy hegyen. Elemzők szerint nem most rombolták le, hanem még 2014 végén, amikor az iszlamisták kézre kerítették a félmilliós várost és környékét. Legalábbis rre engednek következtetni azok a műholdképek, amelyeket most publikált az Associated Press. A világ most szerzett tudomást a dologról.Moszul egyik katolikus papja már korábban figyelmeztetett arra, hogy a város és környéke keresztény múltját barbár módon a földdel teszik egyenlővé az ISIS harcosai.

ITT OLVASHATÓ

ÁLTALÁNOSÍTHATUNK-E A MIGRÁNSOKRA?

MANDINER BLOG
Szerző: dobray
2016.01.21.


Nem lehet általánosítani! Ne merj általánosítani! Nem minden migráns muzulmán fundamentalista, nem minden migráns bűnöző, nem minden migráns molesztál nőket! Sőt, a migránsok egy nagyon kis százaléka fundamentalista, nagyon kis százaléka bűnöző és nagyon kis százaléka molesztál nőket európai nagyvárosok főterein szilveszterkor, úgyhogy igazából lényegtelen is, hogy migránsok, fundamentalisták vagy bűnözők-e az elkövetők vagy sem!

Itthon évekig a romákkal kapcsolatban voltak fokozottan érzékenyek a progresszívek az általánosításra, most európai szinten finomodott a hallásuk a jelenségre, ha bevándorlókról van szó. Eközben süketek párbeszéde zajlik nagy ricsaj közepette: „Ne általánosíts!” – „De hát nem általánosítok!” – „Ne általánosíts!” – „Nem általánosítok!” Ki akar itt általánosítani, kérem?

Szinte már nincs közéleti párharc bevándorlásügyben anélkül a rituálészerűen lejátszódó kör nélkül, hogy egy problémát szóvá tevő és azt bevándorlókhoz (nem a bevándorlókhoz, hanem egyes bevándorlókhoz) kötő illetőt, legyen az politikus vagy publicista, felszólítanak, hogy legyen kedves nem általánosítani és tartózkodjon a kollektív megbélyegzéstől. Kollektív lett a félelem a kollektív megbélyegzéstől. A válasz persze az általánosítás vádjának visszautasítása.

Mi, a kollektív büntetést közelről ismerő közép-európai nemzetek persze fokozottan érzékenyek lehetünk az általánosítás kérdéskörére, elég csak a németek és a magyarok kitelepítését emlékezetünkbe idéznünk...

ITT OLVASHATÓ 

ÍGY KERÜL NEKED 20M FORINTBA, A CSOK 10M TÁMOGATÁS! KISZÁMOLTUK! EZT MÉRLEGELD!

IFL, AZ ŐSZINTE GAZDASÁG BLOG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.01.21.


Egy nagyon egyszerű példán keresztül szeretném neked bemutatni, amit találtam.
Az új CSOK 10M forintnak megfelelő újépítésű lakás vételára 2015-ben 25M forint volt. A CSOK és a kereslet növekedése miatt a kivitelező ezt az ingatlant már 35M forintért hajlandó neked értékesíteni. Te úgy vagy vele, hogy tökéletes még így is, hiszen eddig is volt 25M forintod (vagy önerő+hitel) és a különbözetet "ingyen" kapod meg a CSOK keretében. Kifizeted.
 
Nagyon sokan fognak így gondolkodni, amíg a kereslet és kínálat az újépítésű piacon nem fordul meg (pár év jelen állás szerint). Amint lecsengett a CSOK 10M támogatása és a kínálat elérte legalább a kereslet szintjét, az ingatlanárak elkezdenek meredeken szabadesni. De tegyük fel, hogy még ez sem következik be. Tehát az ingatlanod továbbra is tartja az értékét.
 
Egy valamit elfelejtesz. Amint megvásároltad, onnantól kezdve használt ingatlannak minősül, amire már nem lehet megigényelni a CSOK 10M forintot. Más se fogja tudni. Mivel a támogatást 100%-ban a kivitelező nyelte be, így neked ebből semmi hasznod nem származott (van egy új lakásod, de a lakás a CSOK nélkül is meglett volna, ha nincsen ez a támogatás, ami felverte az árakat). Használt lakásként ráadásul egyrészt a 35M vételár visszamegy 25M értékre, másrészt lehet számolni egy másik árzuhanással is, ami az új-használt közötti különbséget szimbolizálja. De tegyük fel, hogy még ez sem történik meg, és 25M forintért el tudod adni az ingatlant.
 
Ha eladod az ingatlant, akkor ki kell fizetned a 10M forintort a kincstár számára. Marad 15M forint (25-10M), ami szerencsés esetben a te pénzed, balszerencsés esetben ebből még a hiteledet is vissza kell fizetni. Amennyiben továbbköltözésnél megfelelsz az akkori szabályoknak és tovább tudod vinni a CSOK 10M forintot, akkor nincsen gond. Amennyiben viszont nem találsz megfelelő ingatlant és nincsen elég pénzed az építkezéshez (ne felejtsd el, hogy az építkezéseknél elvárt energetikai megfelelőség évről évre drágább és szigorúbb), akkor használt lakás után kell nézned. Erre már nem kapod vissza a 10M forintot, csak a különbözetet (pl.: 2,2M forintot). De az is lehet, hogy még ezt sem kapod meg valamilyen később életrehívott törvény miatt.
 
Na ilyen könnyen lehet -20M forintot kitermelni egy 10M támogatásnak indult programból!
 

GONDOLATOK A KÖZMUNKÁRÓL

A MUNKA HELYZETE BLOG
Szerző: Kelemen Melinda
2016.01.21.


Sokan és sokféleképpen írtak már a közmunkáról. A kormány természetszerűleg csodafegyverként állítja be, amely hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez.  Ezt kívánja az érdeke és a látszat fenntartása, mindenekfelett.  Az önkormányzatok képviselői, akik hatáskörébe került a közfoglalkoztatottak értelmes tevékenységgel való ellátása, meglehetősen vegyes tapasztalatokról számolnak be.

A témában jártas szakemberek, kutatók szinte egységesen elítélik a szociális segélyezés egy részét eme formában kiváltó, rendkívül alacsony bérért történő „foglalkoztatást”.  A közmunkások – nos, köztük szintén megoszlanak a vélemények – magyar emberre jellemző módon elfogadják, hogy ez van, ennek kell örülni. Nem lázadoznak, legalábbis látható, érezhető tömeges formában nem. Sokan nem is engedhetik meg maguknak a rendszer elleni nyílt fellépést.  A magyar társadalom közmunkában személy szerint nem érintett része pedig egyszerűen nem foglalkozik a dologgal – nem az én ügyem, örülök, hogy van nekem munkám, jó helyzetem, vagy éppen így vagy úgy szerzett vagyonom, megélhetésem. Amikor a közmunkásokról beszélünk, a társadalom gyakran legkiszolgáltatottabb, vagy csak egyszerűen átmenetileg nehéz helyzetben lévő, az aktív lakosság számához viszonyítva jelentős rétegéről van szó.  És nem, nem csak a jellemzően alacsony képzettségű, gyakran halmozottan hátrányos körülmények között tengődő, vagy mélyszegénységben élő romákról, hanem teljesen átlagos honfitársainkról, akiknek csupán annyi a „bűne”, hogy rossz helyre, rossz vidékre vagy környezetbe születtek és ragadtak bele. Ismerjük az elhíresült – politikus - mondást: aki nem viszi valamire, az önhibás.  Ez a mondat nem hogy társadalmi, de emberismeretből is egyesre vizsgázik. Nem lehetetlen, de nem is mindennapos a társadalom legalsóbb rétegeiből legfelülre kerülni és emberileg sem mindenki képes megugrani a saját határait.  Nem kell magyarázni: lehet, hogy mindenki egyenlőnek és meztelenül születik a világra, de az, hogy egy borsodi faluba vagy egy budai villában folytatja földi pályafutását, sok mindent determinál – legalábbis egy jó időre - az életében. Abban, hogy társadalmi rétegeket ugorjunk fel vagy le, az oktatás, a munkahely, a tisztességes megélhetés kulcsfontosságú...

ITT OLVASHATÓ

45+45 NÉHA 82

FURDANCS BLOG
Szerző: Tákolmányi
2016.01.21.


Többször hangoztattam, hogy néhány többletszolgáltatás és a fokozott megmunkálási pontosság nem ér meg nekem +50000 forintokat, így a barkácsgép-lumpenproletariátus képviselőiből válogatom szerszámkészletemet. Azonban ez esetben nem árt résen lenni a felhasználásnál.
0-90° szögben zártszelvényt vágni nem akadály kis táltos gyorsdarabolómnak (
itt mutattam be), de egy percig sem bízom gyárilag felrovátkolt szögbeosztásának. Most figyelmetlenül ejtettem meg az első vágást, ráhagyatkozva a gyári 45 fokra. Látják az eredményt.
És ekkor megérkezett a könnyűlovasság régi kedvencem, a mágneses szögbeállító képében. Nem először dicsérem és már a linkjét sem teszem ki, nehogy reklámnak higgyék. Lényeg, hogy 45 és 90 fokot egyaránt beállíthatunk vele, ha a vágólap oldalának támasztjuk. Ha egyszer  jól sikerült, fogjunk egy karctűt és kitörölhetetlenül véssük be a pontos szöget a gyári helyébe.


A KORMÁNY MULASZTÁSA AKADÁLYOZZA AZ INFORMÁCIÓSZABADSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSÉT

A TASZ BLOGJA
Szerző: Szabó Máté Dániel
2016.01.21.


2015. október 1-jén az információszabadság törvényben jelentősen bővült annak a lehetősége, hogy az adatigénylés teljesítések költségeit áthárítsák az adatigénylőkre. Az törvény szerint a közfeladatot ellátó szervek az adatot igénylőkkel fizettethetik meg az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét is. Az adatkezelők csak akkor élhetnek ezzel a lehetőséggel, ha az adatigénylés teljesítése alaptevékenységük ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár.

1. Ezzel a módosítással mi a kezdettől fogva nem értettünk egyet, mégpedig két okból. Egyrészről az új szabályozás önkényes jogkorlátozásra adhat alapot. A közérdekű adatot kezelő, tehát az a szerv, amely köteles megismerhetővé tenni az adatokat, maga állapítja meg ugyanis azt, hogy mikor jár ilyen aránytalan igénybevétellel a törvényi kötelezettségének teljesítése. A törvény nem tisztázza, mit jelent a „közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás” fogalma és azt sem, hogy mi minősül e munkaerőforrás „aránytalan mértékű” igénybevételének. A törvény összegszerű korlátokat sem határoz meg a költségtérítésnek, ezt további jogszabályra utalja, amelyet még nem alkottak meg. A költségtérítést és annak összegét így a közérdekű adatokat kiadni köteles szervek önkényesen állapítatják meg...
 

ÖTVEN ÉVE ÍRTÁK - 1966 JANUÁR

FŐVÁROSI BLOG
Szerző: fovarosi.blog.hu
2016.01.21.



Kihirdették a Nemzeti Színház pályázatának eredményét, új lakótelep épült Pesterzsébeten, elindult Budapest első házgyára és elhunyt a Palatinus strand tervezője - ez történt 50 éve, 1966 januárjában Budapesten. 
Január 4: Négy év alatt új városközpont épül Pesterzsébeten. A következő négy évben - a Pesterzsébet szívében kialakuló lakótelep létrehozásával - új városközpontot kap a XX. kerület. A Fővárosi Tanács által jóváhagyott terv 22 épületben 1065 lakás építését irányozza elő a Dózsa György út, a Kossuth Lajos utca, a Vörösmarty utca és a Nagy Sándor utca közötti területen. 1966-ban mintegy 200, a következő években pedig 300, illetve 565 családi otthon építését kezdik meg. Minden lakás beépített fürdőszobával, beépített szekrényekkel és ugyanilyen konyhával készül. Az oda költöző mintegy ezer család gyermekei számára nyolc tanteremmel bővítik az Attila utcai Általános Iskolát, ezenkívül saját óvodát és bölcsődét kap az új negyed. A kereskedelmi hálózat kialakítása során a többi között fűszer-csemege boltot, valamint éttermet és bisztrót rendeznek be. (Népszabadság) 

Január 6: Legyenek-e szobrok a budavári palota homlokzatán. Sok vita folyik a budavári palota képzőművészeti alkotásokkal történő dekorálásáról. Különösképpen a tekintetben oszlanak meg a vélemények: díszítsék-e szobrokkal a palota Duna-partra néző középső traktusának oromfalát vagy hagyják-e csupaszon a kupola környékét. A tervezők, akik a dekorálás mellett foglalnak állást, javasolták, hogy próbaképpen állítsanak szobormaketteket a palota oromzatára és ilyen gyakorlati módon állapítsák meg, milyen hatást nyújt a szobrokkal díszített palotaszárny a pesti Duna-partról nézve. 



ITT OLVASHATÓ



KÓSA SZERINT JÓL HALAD AZ OKTATÁS REFORMJA, DE A VALÓSÁGBAN GENERÁCIÓK ÉLETÉT TESZI TÖNKRE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.01.21.


Akkor beszéljünk egy kicsit Kósa Lajosról.
Illetve arról, hogyan értékelte a Fidesz frakcióvezetője az oktatásban bekövetkezett és eljövendő reformokat. Elöljáróban legyen elég annyi: amit Kósa eddig elért sikernek tart, az kézzel fogható kudarc, és amit ő kudarcként él meg, annak a felszámolása tragikus következményekkel járhat.
Illetve arról, hogyan értékelte a Fidesz frakcióvezetője az oktatásban bekövetkezett és eljövendő reformokat. Elöljáróban legyen elég annyi: amit Kósa eddig elért sikernek tart, az kézzel fogható kudarc, és amit ő kudarcként él meg, annak a felszámolása tragikus következményekkel járhat.
Három fő lépésből kettő már megvalósult az oktatási rendszer átalakításában, mondta Kósa. És íme, amire büszkék:
Az első lépés a fenntartóváltás volt, amikor az önkormányzatoktól az államhoz került az iskolák többsége. Sok szót erre nem érdemes vesztegetni, a nevezett fenntartó, vagyis a Klik adósságokban úszik, késve küldi a bért a pedagógusoknak, cserébe irracionális elvárásokkal terhelik őket egy megfélemlítő közegben. Soha talán ilyen rossz fenntartója oktatási intézményeknek nem volt.
Második lépésnek az életpálya modell felépítését nevezte Kósa, aki szerint „soha nem látott módon nő a tanárok bére”.
Ez nettó hazugság. Vagy legalábbis cinizmus: soha nem láttunk még olyat, hogy míg a minimálbér évről évre nő, a pedagógusoknak ennél jóval lassabban adagolják az emelést (teljesen függetlenül az infláció mértékétől is), a túlórabérről és egyéb juttatásokról már nem is beszélve – azok ugyanis nincsenek, cserébe az eddiginél is többet kell dolgozniuk. Bérük ráadásul függ a minősítési rendszertől is – aki nemet mond a megalázó procedúrára, az elfelejtheti a béremelést.
És Kósa nem állt meg itt, felvillantotta a szörnyű jövőt is:
„Újragondoljuk azt a dogmát, ami arról szól, hogy csak az integrált oktatási modell lehet az, ami Magyarországon megvalósul, miközben azt mutatják a felmérések, hogy ez kudarc.”

ITT OLVASHATÓ

SZEGÉNY GYEREKNEK NEM JÁR ISKOLA

HVG HU - VÉLEMÉNY
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.01.21.


Csudajó lenne az oktatás is, kár, hogy nem jut mindenkinek. Kósa Lajos egyszerű és hazug világa.

Kósa Lajos szerint az oktatás eredményeit a szegregátumok húzzák le. Logikus. Mert máshol minden ragyogóan megy... nem is értem a tiltakozó elitgimnáziumokat. Jól benéztek valamit.

Most már azt is tudjuk Kósa Lajostól, hogy három lépésben lesz átalakítva az oktatás, az első, ami már sikeresen megvalósult, hogy az önkormányzatoktól elkerültek az iskolák, a második, ami meg épp sikeresen zajlik, az a pedagógus-életpályamodell, és ha jól értem, a harmadik sikertörténet az integráció írmagjának az eltörlése lesz. Mert Kósa úr azt mondja, az integráció dogma és kudarc. És huszonöt éve nincs eredménye.

Az ilyen kinyilatkoztatások persze veszélyesek. Ilyet nem is mond egyszerű halandó, ilyet leginkább a politikusok szájából hallani.

Mert a helyzet azért nehezen intézhető el ilyen egyszerűen, pláne, ha folyamatában nézzük a dolgot. Amit adatokkal is szeretnék igazolni. Hogy érthetőbb legyen neki is, hajdú-bihari adatokkal teszem ezt.

Szóval itt Hajdú-Bihar megyében is mindig megtapasztalható volt az oktatásban is a szegregáció. Ugyanúgy, mint máshol. Az elmúltnyócévben is. De nem annyi, mint azelmúlthatévben. Mert ez utóbbi időszakban megugrott a szegregált oktatási intézmények száma.

Ugrásszerűen megnőtt a szegregálódott állami iskolák száma, párhozamosan az egyházi iskolák hálózatának visszaállításával. Mert úgy látszik, ez ma fontosabb kérdés, mint a szegregáció felszámolása az oktatásban. Az egyházi fenntartók pluszkedvezményekkel, támogatással, kétféle iskolát tartanak fent. Elenyésző százalékban halmozottan hátrányos helyzetűeket oktatókat (ilyet a megyénkben nem tudok... de talán az elhíresült nyíregyházi huszártelepi iskola sokaknak ismerős), és nagy százalékban olyat, ahol nincsenek problémás, halmozottan hátrányos helyzetűek, zömmel cigányok.

Ez pedig szegregáló hatást indított, ennek már évek óta jól látható jelei vannak, az egyházihoz földrajzilag legközelebb eső integrált állami iskolákból így lettek szegregálódottak. Ilyen van az alábbi grafikon oszlopai szerinti megyei településeken. Nincs még rajta Komádi, ahol ebben a tanévben nyitott iskolát az egyház, három osztállyal, ami rögtön három szegregált cigányosztályt eredményezett az állami iskolában...

ITT OLVASHATÓ

IRÁN NYERHETI A KÖZEL-KELETI JÁTSZMÁT

DANUBE INSTITUTE
Szerző: Pál Benedek
2016.01.20.



Szaúd-Arábia az év elején kivégzett egy síita vallástudóst. Az olajmonarchia lépése nemcsak Iránt, a térség legnagyobb síita hatalmát, hanem több más országot is feldühített. Az újonnan elszabadult vallási ellentétek kapcsán Richard Galustian a The Spectatorban elemezte a közel-keleti hatalmi politikát. A szerző szerint a zuhanó olajár a szaúdi uralkodóház bukását hozhatja. Ezzel szemben a tavaly aláírt atomalku kitörési pontot biztosít az egyre erősödő Iránnak.

Nemcsak Iránt dühítette fel Nimr al-Nimr síita vallástudós kivégzése. Több más olyan országban tüntetések törtek ki, ahol jelen van a másfél évezredes síita-szunnita vallási ellentét. Emberek vonultak utcára Bahreinban, Libanonban, Pakisztánban és Irakban. Irán reakciója kérlelhetetlen volt, amikor Khamenei ajatollah twitteren azt üzente, hogy következményei lesznek a mártír halálának − írja Galustian. Mindeközben azonban jelen volt az óvatosság is az iráni megnyilvánulásokban. Ugyanis Rouhani elnök a szaúdi nagykövetséget megtámadó tömeg felelősségre vonását követelte. Galustian szerint lehet, hogy pont azért, mivel az elnök tudja, hogy miközben Irán csillaga emelkedőben van, Szaúdi-Arábiáé viszont hanyatlik.

Galustian Doulas Murray-t idézi, aki szerint a régió két nagyhatalma, a szaúdi uralkodóház és az iráni ajatollahok nemcsak a régiós hegemóniáért harcolnak, hanem a túlélésért is. Galustian szerint ebben a harcban Iránnak lényeges előnye van.

ITT OLVASHATÓ

A MILLIÁRDOSOK ÖT KÖZÖS VONÁSA, AMIKET NEM GONDOLTÁL VOLNA

BUSINESS & CAFÉ BLOG
Szerző: Business and Café
2016.01.21.

Mindenki kiváncsi a milliárdosok titkaira, hisz vágyódunk a csillogás, a siker, a pénz és a hatalom után, azonban vajon tényleg létezik a sikerre egy recept, ami beválik?
Azonban ha összevetjük több vonásukat a milliárdosoknak, érdekes összefüggéseket figyelhetünk meg: a Forbes minden évben listát készíti a világ leggazdagabb embereiről.
Ahhoz, hogy erre a listára felkerüljünk minimum 1 milliárd dollárra van szükségünk – Magyarországról csupán Csányi Sándornak sikerült eddig felkerülnie erre az igen impozáns összeállításra, de a világon is mindössze 1826 olyan ember van, akinek a vagyona meghaladja az $1.000.000.000-t. A GoCompare ezt a listát használta fel, hogy megállapítsa, hogy mi lehet a közös Mark Zuckerbergben és Bill Gatesben vagy Carlos Slimben?

ITT OLVASHATÓ

SEGÍTSÉG, ASZTMÁS A GYEREKEM!

BEZZEGANYA BLOG
Szerző: Tünde
2016.01.21.



Tizenhárom éves lányom az utóbbi hetekben gyakran panaszkodott arról, hogy nem kap rendesen levegőt, illetve néhányszor hallottam is levegővételkor a sípoló hangot, amit többször tapasztalt. Egy ideig vártunk, hátha elmúlik a jelenség, de amikor egyik éjjel "befulladt", akkor világossá vált, hogy utána kell néznünk, mi áll a háttérben. Korábban végeztettünk allergiatesztet, ami kimutatta, hogy a lándzsás útifűre és a parlagfűre allergiás, de szezonon kívül ez nem okozhat ennyire súlyos tüneteket. Ajánlásra a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet kerestük fel, ahol pulmonológiai vizsgálatokra került sor.
Szerencsére nem sok tapasztalatom van a gyermekgyógyellátásban - a felnőttben viszont annál több, és nem jók -, így arra számítottam, hogy borzalmas körülmények között, dugig teli váróban leszünk órákig (ahogy én szoktam a kontrollvizsgálataim során), majd feszült, türelmetlen orvosok megvizsgálják a gyereket, és odavetik a diagnózist, én meg nézhetek utána majd barátom, a Gugli segítségével. A várakozási idővel kapcsolatban sem tápláltam hiú reményeket, valamikorra tavaszra lőttem be az időpontot, amikor fogadni tudnak. Már itt ért az első kellemes csalódás, arra a hétre már meg is volt a vizsgálat időpontja.

MÁRIA ORSZÁGA, AVAGY AZ EGÉSZSÉGÜGY LEVELEZŐ TAGOZATA

HÍR24 - POSZT ITT
Szerző: Nagy Bandó András
2016.01.21.


Ebben az országban, ahol százával követnek el jogra épített erkölcstelenséget, eleve: olyan jogot alkotnak, mely az összes megélhetési politikusnak kedvez, de csakis nekik.
Olyan országban bűnös Sándor Mária, a fekete ruhás ápolónő, ahol (épp most hallottam ezekről) egynapos „munkával” (hát, ha ilyen munka ünnepe május elseje, dobják szemétre az ingyen virsliket, meg a jutalom söröket!) nyolcmilliókért írnak, írhatnak tanulmányokat a kormány(fő) kegyeltjei a kazahsztáni marhákról, és minden egyébről, ami egy fia hasznot nem hoz ennek a szerencsétlen országnak.
Olyan országban bűnös Sándor Mária, ahol kegyelmi kérvény nélkül léphet le a több mindenben saras NAV-vezér, és gázszerelő haver lehet az ország egyik leggazdagabb embere.
Ahol ez a gázszerelő sunyin és alig titkolt pofánkba röhögéssel meri kimondani, hogy mit tegyen, ő, szegény, ha egyszer miniszterelnök a barátja, régen is az volt, nincs ebben semmi kivetnivaló, hát persze, hogy annyi közpénzhez jut, mint amennyihez az ország összes gázszerelője sem jut.

VELÜNK ÉLŐ NYOLCVANAS ÉVEK: GYÁRFÁS TAMÁS PORTRÉJA

ÁTLÁTSZÓ.HU
Szerző: Rádi Antónia - Csepregi Botond
2016.01.21.



Andy Vajna filmes kormánybiztos, médiacézár és kaszinóguru lehet – a „szaknévsoros” Bodnár György révén – a sokak által keresett közös nevező a fideszes kormányzat és a legújabb úszóbotrány miatt nehéz napokat élő Gyárfás Tamás szövetségi elnök kiterjedt kapcsolatrendszerében. A sokoldalú Gyárfás korábban kifejezetten nem jobboldali kötődésű médiaszemélyiség/sportvezető hírében állt, de a jelek szerint rugalmasan váltott az Orbán-rezsimre. A mézesheteknek azonban vége szakadhat, ha az úszóklasszis Hosszú Katinkát nem sikerül pacifikálni. Gyárfás az elmúlt évtizedekben számos kényes helyzetből kilavírozott.
Amikor január elején Hosszú Katinka széttépte az úszószövetség neki szánt, 12 millió forintos támogatásról szóló szerződéstervezetét, az úszónő és a Gyárfás Tamás vezette szövetség konfliktusát szinte mindenki csak a Fideszhez és Orbán Viktorhoz képest tudta értelmezni. Sokan akarták a fennálló rendnek, a NER-nek bevitt gyomrosként látni és láttatni a világbajnok úszónő fellépését.
Vágyvezérelt gondolkodás vagy amnézia sugallhatta ezeket a véleményeket, mert Gyárfás nagy túlélő, aki korábban nemcsak, hogy nem kötődött a Fideszhez, hanem 2010 után a kormány kifejezett célja volt az elmozdítása a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) éléről. Mivel ez nem jött össze, és a sportújságíró, producer, sportvezető annak a törpe minoritásnak lett a tagja, amely állva maradhatott a hazai sportvilágon is átsöprő fideszes egészpályás letámadásnak.


ITT OLVASHATÓ

ÉSZAK-AMERIKA ÉRDEKE EURÓPA MEGMENTÉSE A SZÉTHULLÁSTÓL

ALAPBLOG
Szerző: Zentuccio
2016.01.21.



Észak-Amerika számára jó is, meg rossz is, hogy csökken a nyersolaj jelentősége. Jó, mert az amerikaiak a klímaváltozás tagadóiból a probléma első számú megoldóivá kezdenek válni. Rossz, mert az olaj háttérbe szorulása passzivitást vált ki Washingtonból a közel-keleti politikájában, ezáltal – akaratlanul is – hozzájárul a menekültkrízis mélyüléséhez.Michael Ignatieff kanadai politikus, a nemrég győzelmet aratott liberálisok exvezére, a Harvard Egyetem professzora az Alapblognak adott interjúban a nyugati politika csődjének nevezi a migránsválságot, amely szerinte akár az EU széthullásának okozója is lehet. Kijelenti azonban a következőt is: „Ha Magyarország és a többi közép-kelet-európai ország csökkenteni akarja a szakadékot közte és a Nyugat között, ha a nemzetközi átlaghoz képest tartósan magasabb gazdasági növekedés elérésére törekszik, akkor nem engedheti meg magának, hogy teljesen lezárja határait a menekültek elől.”
Zentai Péter: Nagy jóléti reformokat és új beruházások serkentését ígéri az új kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau, aki történetesen az Ön utódja a kanadai liberálisok vezéri székében. A tervek végrehajtása gigantikus összegeket emésztene fel. Mindezt hogyan engedheti meg magának Kanada? Hiszen fő bevételi forrásaik, mindenekelőtt a nyersolaj ára egyre csak zuhan?


ITT OLVASHATÓ

TÉNYLEG CSAK HÓNAPJAINK VANNAK HÁTRA?

HÍR24 - POSZT ITT
Szerző: feledy Botond
2016.01.21.


„Az unió szétesik. Brüsszelnek csak hónapjai vannak, hogy összeszedje magát” – ilyen és ehhez hasonló címekkel bombáznak minket napok óta. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a strasbourgi parlamenti ülésen súlyos víziót vázolt: ha Schengen szétesik, az az első lépcső, hogy az egész EU szétessen.
A híres amerikai szakértő, George Friedman, a Stratfor elemző cég alapítója a héten adott interjújában azt fejtegette, hogy látványosan nem fog eltűnni az unió, hiszen erre nincs is szabályozás. Nem tudjuk, hogy hogyan kéne feloszlatni, még arra sincs jogi eljárás, hogy egy kilépés hogyan zajlik.
Fájhatna a britek feje, ha megszavaznák, hogy elhagyják Brüsszelt. Friedman ijesztő képe tehát a főtt béka esetéről szól, amely a forró vízbe dobva abból azonnal kiugrik, de ha lassan melegítik a vizet alatta, akkor szépen megfől. Magyarul észrevesszük-e, ha egyszercsak már nem funkcionál az unió, de egyébként állnak az épületei, munkába járnak az eurokraták és a híradóban továbbra is minden este hallunk valamit Brüsszel felől?Ez az aggasztó kérdés.
Tusknak is igaza lehet, Friedmannak is, de akkor vajon ki dolgozik az ellenkezőjén, vagyis azon, hogy megmaradjon az EU nekünk, európai államoknak?

ITT OLVASHATÓ

RÖVID BEVEZETÉS A KONZERVATÍV POLITIKAI SZEMLÉLETBE

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.01.21.


Egy-két alapvető szempontot írok le itt:
1. Olyan, hogy állami pénz, nem létezik. Közpénz van, még pontosabban az adófizetők (természetes személyek és gazdálkodó szervezetek) pénze, amelynek kezelésével ezekmegbízzák az államot. Minden látszat ellenére ezért a magyar állam általkezelt pénz nem Orbán "Herr" Viktor, Rogán "Vuitton" Antal von und zu Pasapark, Kósa "Stadion" Lajos és Habony "nem-tanácsadó" Árpád (maffia szlengben "az ibizai") pénze. Átláthatatlanul bánni a közpénzekkel ab ovo a sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúját veti fel minden további megfontolás nélkül. 
2. Egy nyugati cég magyarországi leányvállalatának adózott nyeresége végső soron a tulajdonos nyugati céget illeti, ami nem lopás, hanem civilizáció, továbbá a magyar államnak az égvilágon semmi köze ehhez a pénzhez. A magyar állam neve ebben a kontextusban: Kuss. (És ami azt illeti, kuss a magyar cégek nyereségével kapcsolatban is.)

2015-BEN A TÁRSASJÁTÉKOK NYERTEK

LUDENS BLOG
Szerző: PixelDrake
2016.01.20.


Reneszánszát éli a társasjáték, idén pedig még nagyobb előrelépésre lehet számítani - ó, szóval ezt te is tudtad?

Na és azt tudtad, hogy mibe ölték szívesebben az emberek a pénzüket 2015-ben?

Naná, hogy társasjátékba. Ha mindenki kedvenc pénzszivattyújára, a Kickstarterre tekintünk, akkor kiderül, hogy ráadásul nem is keveset: több, mint 88 millió dollárt (kb 25,5 milliárd forint) dobtak be az emberek a közösségi kasszába, hogy abból aztán társas szülessen. Ezzel szemben a videójátékokra csekély 46 millió dollárt (13,3 milliárd forintot nagyjából) áldoztak csak a lelkes támogatók...

ITT OLVASHATÓ

JOGILAG TELJESEN ABSZURD DÖNTÉSSEL KASZÁLTA EL A KÚRIA AZ OLIMPIÁRÓL SZÓLÓ SZAVAZÁST

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.01.20.


A Kúria ma döntött az Olimpiáról és a Városliget beépítéséről szóló népszavazási kérdésekről, és a Fővárosi Választási Bizottság döntését felülbírálva elkaszálta. A Városliget kapcsán egy olyan törvényre hivatkoznak, amely nem azt tartalmazza, amit a Kúria állít, míg az Olimpia kapcsán egy lehetséges jövőbeli eseményre hivatkozva utasította el a népszavazás lehetőségét a legfőbb bírói fórum.

Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?

Ezt a kérdést utasította el a Kúria azzal az indokkal, hogy mivel az Országgyűlés által hozott törvény rendelkezik a múzeumok építéséről, azt helyi népszavazás nem írhatja felül. Csakhogy a Kúria által hivatkozott városligeti törvény egyetlen ponton sem rendelkezik új múzeumok építéséről. Lehet, hogy ez volt a jogalkotók célja, de ez jogilag lényegtelen, a Kúria döntésében csak a leírt betűnek kéne számítania. Egyszerűen érthetetlen, hogy a legfelsőbb bírói fórum hogy tud egy olyan törvényi állításra hivatkozni, ami nincsen. Az új múzeumok építéséről a Fővárosi Közgyűlés rendeletében van szó, ez alapján pedig a Kúria kifogása nem lenne helytálló, hiszen fővárosi közgyűlési rendelet döntéséről a fennálló jogszabályok szerint lehetne fővárosi népszavazást kiírni...

ITT OLVASHATÓ

FOTÓMŰVÉSZETI SZABADEGYETEM 2016 (1. FÉLÉV)

MAI MANÓ HÁZ
Szerző: Mai Manó Ház
2016.01.20.


2016 első felében speciális különkiadással jelentkezünk, előadássorozatunk szorosan kapcsolódik „A múlt szabadsága - Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből - Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig” című kiállításunkhoz. A gyűjteményhez kapcsolódóan a most megjelent katalógus szerzői tartanak előadásokat, tárlatvezetéseket és performanszokat a Mai Manó Házban.

Elsőként 2016. február 2-án, kedden 18 órakor Szilágyi Sándor, fotóművészeti író tart előadást „Belevau, avagy az Alföldi-fotógyűjtemény művészettörténeti jelentősége” címmel.

A további előadások időpontjai:
2016. március 1. kedd 18:00 Radnóti Sándor, esztéta, egyetemi tanár Felületkínzás, arcrongálás
2016. április 5. kedd 18:00 Szombathy Bálint performansz
2016. május 3. kedd 18:00 Kincses Károly, fotómuzeológus Kvalitás és ismertség, avagy mit ér egy fotógyűjtemény, ha magyar?

ITT OLVASHATÓ

FURA PÁLYÁZAT: 16 MILLIÁRDRÓL TITKOLÓZIK AZ ÁLLAM BANKJA

FORBES MAGAZIN BLOGJA
Szerző: Zsiborás Gergő
2016.01.20.


Titkolja az állami bank, ki nyerte a tavaly év végén, ritka gyorsan lezongorázott 16 milliárdos pályázatot. A Forbes információ szerint egy Rogán Antal közelinek tartott üzletember a befutó. Vagyis nincs nagy meglepetés: a Forbes és tőle függetlenül a Figyelő is még az eredményhirdetés előtt megírta, hogy Gubicza Ágoston viheti a tendert

Tavaly év végén meglepő gyorsasággal írt ki egy alapkezelői pályázatot az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank (Eximbank), 16 milliárdot osztanak ki két alapra úgy, hogy a pályázóknak nem kell önrészt felmutatniuk...

ITT OLVASHATÓ

BOLOND IDŐKET ÉLÜNK: NOVÁK ELŐD, MINT TISZTELETBELI ÁTLÁTSZÓ-INFORMÁTOR

KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL BLOG...
Szerző: Fedor
2016.01.20.


Soha nem hittem volna, hogy a Jobbik kisdobosa tud olyat csinálni, amire azt mondom, hogy szép volt. Hát most ez a nap is eljött. 
Novák ugyanis tegnap közzé tett a Facebook oldalán egy titkosított anyagot, amelynek persze normális országban nem hogy alapból nyilvánosnak kéne lennie, de eleve meg se születne:

30 évre titkosították ezt a kormányjavaslatot, s most ennek közzétételéért 3 éves szabadságvesztést is kaphatok, de a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva (s mentelmi jogomról lemondva) akkor is felhívom a figyelmet rá, hogy abszurd módon titkosítják még ezt az Alaptörvény-módosító javaslatot is, melyhez pedig még csak háttéranyagot sem kaptunk az összpárti(nak tervezett) egyeztetésen a Honvédelmi Minisztériumban, hogy pl. mit értenek terrorveszélyen, amire hivatkozva (bemondásra) a kormány szinte bármit megtehetne, kontroll nélkül.

Közbevetőleg: Persze Elődke nem bírta ki, hogy ne fűzzön ebbe is bele egy kis cigányozást, és ez erősen ront az érdemein (nem idézem, a fantáziátokra bízom, miképp tudta a hajánál fogva előrángatni, és a témához kötni), de hát mi mást várhat tőle az ember.
És hogy konkrétan mihez adhatna a Parlament egyszerű többséggel szabad kezet a kormánynak, ha átmenne ez a javaslat?

ITT OLVASHATÓ

MIT TILTSUNK BE AZ UBER UTÁN?

KÉRDEZZ BÁTRAN! BLOG
Szerző: Steve123
2016.01.20.


A taxisok szerint az Über tönkreteszi a taxisokat, becsapja az utasokat, és egyáltalán nem fizet adót, ezért be kell tiltani. Fogadjuk el, hogy az mind igaz. Az internetes arctalan rendelés, ahol az állam nem ellenőriz kellőképpen, veszélyes lehet. Vigyük tovább ezt a gondolatot. Mi veszélyes még, mit kéne még betiltani?

Először is az ebay-t. Senki nem garantálja, hogy ténylegesen megkapom az árut, azt az árut kapom meg, amit megrendeltem és megfelelő minőségben. 

Tiltsuk be az amazon-t is! Igaz ott, nem magánszemélytől rendelünk, de nem vehetjük kézbe a terméket. Lehet, hogy egy jó fénykép teljesen félrevezet minket.

Tiltsuk be az online szerencsejátékot. Mindenki tudja, hogy az a bűnözés melegágya. El lehet szépen menni egy kaszinóban vagy a lóversenyre helyette.

Itt az idő, hogy betiltsák az internet bankolást. Nem lehet kérdezni egy géptől, pedig sokszor nehézkes a használat. A biztonságról nem is beszélve. Sokan felírják egy papírdarabra a jelszót, ha ezt valaki megszerzi, akkor a teljes megtakarításra ráteheti a kezét...

ITT OLVASHATÓ

VISZLÁT, DRÁGA 86-OS

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: ChristianK
2016.01.21


Sajnos a tüntetések nem jártak sikerrel.

Január 16. E reggeltől már hiába várjuk, hogy a Batthyány téren felszállva, végig bucskázzunk a foghíjas aszfalton, egészen akár a Bogdáni útig.

Sokan még csak nem is tudták, a reggel a helyszínen forgató operatőröktől tudták meg a szomorú hírt.

Személy szerint egy kezemen megtudom számolni, hányszor utaztam az említett járattal, mégis megható volt, ahogyan az emberek összefogtak, hogy hőn szeretett járatukat valamilyen módon megmenthessék...

ITT OLVASHATÓ