2016. január 30., szombat

1188, 122796

MOST & ITT
Szerző: fsp
2016.01.30.

Január 30-ig 1188 cikket tettem fel a Nolblogra, amelyekre 122 796 hozzászólás érkezett. (Ez a mostani írás a 1189.)
Az első bejegyzésem csaknem napra pontosan kilenc évvel ezelőtt, 2007. február elsején jelent meg.
A legtöbben a Sólyom-magyar Értelmező Kéziszótár című írásomhoz szóltatok hozzá. (Az én válaszaimmal együtt 586-an.) Sorolhatnám a számokat, de a lényeg nem bennük, hanem a szavakban van.






SZERETNÉNEK SZÁNTANI ORBÁN CSÓKOSAI, A HATÖKÖR MÁR STIMMEL

VILLÁMNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.01.30.


A magyar föld sem spekulánsoknak, sem nagybirtokosoknak nem eladó, csak azé lesz, aki megműveli – üzente a Fidesz-frakció az állami földek eladását bíráló Sallai R. Benedeknek. LOL.

Nem most, pár hónappal ezelőtt, egészen pontosan tavaly október 27-én jelent meg a közlemény. Nos, azóta megtörtént egy rakás adásvétel, s kiderült: „az eddig elkelt 130 ezer hektár állami földterület csaknem kétharmada fideszes politikusok, családtagjaik és bizalmasaik, illetve egykori állami gazdasági vezetők, agrár-nagyvállalkozók kezére került. Olykor nagyon kedvező feltételekkel, messze az országos átlagár alatt”.

ITT OLVASHATÓ

A LAJOS

TAUREG BLOG
Szerző: Taureg
2016.01.29.


Bokrosról lesz szó, persze. És azért Lajosozom, mert egyébként élőben is, csakúgy, mint mindazok, akik terepről ismerik. Ugyanis ha van közvetlen, plebejus habitusú ember, akkor az Bokros. Mesélek kicsit róla. Igazat.
Nem közvetett információim vannak Róla, hanem nagyon is közvetlenek. Mitöbb: személyesek. És nemcsak nekem, hanem sokszázaknak. És nem fűtött termekből, hanem a Kossuth tér kövéről, esőből, fagyból. Olyan helyzetekből, melyeket csak nagyon kevesen mertek bevállalni. Ha úgy tetszik: bemutatom forradalmár szemmel az igazi Bokrost, mert a Terror Törvénye ellen összehívott tüntetés ereje után nyilvánvaló: megindul majd ellene a karaktergyilok, és nemcsak a Fideszsajtóból. Sokakat már az meglepett, hogy épp Bokros hív össze egy tüntetést. Mi, akik 9 hónapon át tüntettünk folyamatosan a Parlament előtt az Orbán Rezsim ellen, azonban cseppet sem lepődtünk meg. A helyzet ugyanis az, hogy a közismert és elismert, nagyformátumú ellenzékiek közül a Lajos az egyetlen, aki szinte hazajárt a Kossuthra. Hívtunk mi mindenkit, csakhát nem újdonság: a pártérdek többnyire győzedelmeskedett a közérdek fölött. Akik viszont elfogadták a meghívásunkat, azokat a szívünkbe zártuk. Volt nálunk Karácsony Gergely, Demszky, Mécs Imre, Gőgös Zoltán, Falus Ferenc, Szöllősiné, Magyar György. És a legtöbbször Bokros...
...Mindannyiunkat megnyert egy pillanat alatt. Akik állandó rendőri zaklatás, folyamatos beépülési kísérletek közben tüntetnek a Kossuthon, azoknak kifejlődik a hatodik érzéke az emberi hamisságra. De a tisztaságra is. És Bokros totál tiszta volt. Az is maradt. Hívtuk jópárszor, mindig jött is, remek beszédeket mondott, támogattuk persze minden eszközünkkel a főpolgármesteri kampányában is, egyszerűen mindannyiunk barátjává vált. Úgyhogy most, mikor Ő szólította meg a demokratákat, hogy ideje a Kossuthra menni Orbán ellen, a Fasiszta Diktatúra ellen, eleve párszáz terepharcosra bizton számíthatott. De elmondom a legszokatlanabb történetet. Sokan emlékeznek rá: Kossuth téri állandó sátras tüntetésünk annyira kivágta a Fideszben a biztosítékot, hogy bejelentették: célzottan szűkíteni fogják a gyülekezési törvényt, hogy eltakarítsanak minket. Mi erre reakcióként január 10-re - 2015 - tüntetést hívtunk össze, a nyilvánosságban, és más módokon is jeleztük: számítunk a demokraták szolidaritására, ugyanis alapjog eltiprása készül. No, ki tetszenek találni, ki volt az EGYETLEN, aki a Nagyemberek közül kijött? Igen. Bokros. És nem beszélni jött ki, csak elvegyült a tömegben. Mert fontosnak tartotta az Ügyet. Fontosabbnak saját személyénél. Hát EZ Bokros.

És ezért Lajos.


ITT OLVASHATÓ

BALOG MINISZTER CSODÁLKOZIK

MOST & ITT BLOG
Szerző: fsp
2016.01.30.


Szervusztok kedves tanárok, nem is tudjátok, mennyire örülök, hogy látlak benneteket! Utoljára a suliban láttam tanárt, még diákkoromban, de az már nagyon régen volt. El sem mondom nektek, mennyire régen.

Azóta én sem lettem fiatalabb, megettem már a kenyeretek javát.
Bemutatkoznék: Zoli bácsi vagyok, de nektek csak emberi erőforrás miniszter. Hallom ám, hogy mindenféle problémáitok vannak. Nem vagytok ezzel egyedül, a kormánynak is sok a gondja. Akartok segíteni a kormánynak, kedves tanárok?

Nem? Mindjárt gondoltam, nektek nem is ez a dolgotok, hanem az, hogy tanítsátok a gyerekeket. Ezzel jót tesztek az országnak, meg a kormánynak is. Mert ami az országnak jó, az a kormánynak is az. Fordítva már nem biztos, de ebbe most nem mennék bele.

Hallom, hogy nincs elég kréta az iskolákban, és hogy nagyon bürokratikus beszerezni. Nekünk sincs elég krétánk ott a minisztériumban, de mi nem sírunk, hanem veszünk magunknak. Na jó, csak vicceltem, kedves tanárok, nevessetek nyugodtan, nem fog megsértődni a Zoli bácsi...
 
 
 
 

ÍTÉLET - IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.01.30.


A szerencsétlenség után a társadalom jelesre vizsgázott, gyűjtést indított az áldozatoknak, az emberek ezerféle módon fejezték ki szolidarításukat az áldozatokkal.
A hatalom is tette a dolgát - kihasználva a társadalmi hangulatot iparszerű, vad lopásba kezdett.
Először is bűnözőket kreált a MAL Zrt tulajdonosaiból és vezetőiből, majd egy laza csuklómozdulattal megfosztotta őket tulajdonuktól, majd vezetőszáron sétáltatta egyiküket-másikukat, hadd lássa a nép, hogy a kormány hatékony - a végén Poci eredményt és ítéletet is hirdetett.
Bizonyította, hogy éber tekintete előtt, mellyel a múltba és jövőbe is lát, a föld mélye sem akadály - azonnal ítélkezett is, mindenféle bürtokraták, bírők és szakértők közbejötte nélkül, mondhatnánk, statáriálisan.
A nép egy része elégedetten bólogatott - gyorsaság, hatékonyság, minőség - Vezérünk a legokosabb a világon!
Persze voltak (és vannak) tisztázatlannak tűnő elemei a történetnek, de kicsire nem adunk, nem kellenek ide független szakértők, magyar embernek magyar szakértő, magyar seggbe magayar lófaxt!
Ilyankor persze mindig akadnak emberek túlfejlett fantáziával, akik azt feszegetik, hogy az ominózus gátroppanás kinek állhatott érdekében, aztán találnak is feltételezhető érintetteket a bányaipar környékén, de ezeket el  lehet intézni egy kézlegyintéssel: izgága fantaszták, diliházba az ilyenekkel
...


ITT OLVASHATÓ

A KIRÁLY MEGOSTROMLÁSA

SAKKOZZ MINDENNAP BLOG
Szerző: General Ludd
2016.01.30.


Mindkét feladványunk a király elleni merényletről szól. Jó szórakozást hozzájuk!











Világos lép!
 
 
Világos lép!

 


NAGYOT KASZÁL A HABONY-VAJNA PÁROS

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.01.30.


Szinte egyszerre jelent meg két látszólag nem összetartozó hír a napokban: A Habony Árpád érdekeltségébe tartozó cégek szakítottak legtöbbet a (az egyébként teljesen értelmetlen) Paks II beruházást népszerűsítő kampányból, illetve, hogy az Andy Vajna felségterületévé vált TV2-nél megkezdődtek a tisztogatások. Élénken él még az emlékezetünkben, amikor néhány hónapja a két cimbora egy azóta is Ahogy nem múlik Orbán Viktor Habony Árpád iránti csodálata, úgy nem hagyja veszni az Andy Vajnával ápolt évtizedes barátságát sem a miniszterelnök. Ennek most azzal adott nyomatékot, hogy rá bízta a TV2 kereskedelmi televízió tulajdonjogának megszerzését, amihez nagylelkű kölcsönnel is hozzájárult az állami Eximbankon keresztül. Vajna ma már nem csak filmügyi biztos, kaszinókirály, de drága szivart pöfékelő amerikai kapitalista, aki hazalátogatott a szegény kis óhazába, hogy nyélbe üthesse azokat a bizniszeket, melyeket egy magyar viszonyok között szocializálódott vállalkozó képtelen lenne gátlástalanul végigvinni.felderítetlen eredetű furgonnal néhány másodperc alatt több közlekedési szabályt áthágva menekült a kamerák kereszttüzéből. Bírságról nem tudunk, de ma ők a mai magyar média meghatározó szereplői, ha úgy tetszik sajtóoligarchái.

...Ahogy nem múlik Orbán Viktor Habony Árpád iránti csodálata, úgy nem hagyja veszni az Andy Vajnával ápolt évtizedes barátságát sem a miniszterelnök. Ennek most azzal adott nyomatékot, hogy rá bízta a TV2 kereskedelmi televízió tulajdonjogának megszerzését, amihez nagylelkű kölcsönnel is hozzájárult az állami Eximbankon keresztül. Vajna ma már nem csak filmügyi biztos, kaszinókirály, de drága szivart pöfékelő amerikai kapitalista, aki hazalátogatott a szegény kis óhazába, hogy nyélbe üthesse azokat a bizniszeket, melyeket egy magyar viszonyok között szocializálódott vállalkozó képtelen lenne gátlástalanul végigvinni. Igen, Vajnát és Habonyt elsősorban az rokonítja, hogy nem igazán tartja vissza őket senki és semmi attól, hogy a kormány támogatásával a saját bizniszüket egyengessék...

ITT OLVASHATÓ


AZ ÓVODAPEDAGÓGUS ÉS A GYEREK

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Szüdi János
2016.01.30.


Mielőtt bárki hátradőlne, s elégedetten dörzsölgetni kezdené a kezét a hír hallatán: az ügyészség szerint össze lehet kötözni a gyermek kezét, be lehet ragasztani a száját az óvodában, mivel a kötözködő pedagógus nem követett el súlyos kötelezettségszegést.
Érdemes elgondolkoznia azon, vajon mit is jelez az, ha a különböző, Magyarország által is aláírt és kihirdetett nemzetközi szerződésben és a jogrendszer alapjait meghatározó alaptörvényben foglaltak megszegése nem jár következményekkel. Érdemes, hiszen ahol nincs jogbiztonság, ott nem csak a gyermek nincs biztonságban. Ott nincs biztonságban senki sem...
 

MEGKONDULTAK A VÉSZHARANGOK? Á, CSAK BECSENGETTEK.

KÉNYSZERBAGOLY BLOG
Szerző: Kényszerbagoly
2016.01.30.


Van előzménye a mostani pedagógus ébredésnek, anno a diákok (HaHa) mozgolódtak az alaptörvény aktuális megcsonkítása és a röghözkötés szándéka miatt. Akkor is jól teljesített a Moliere drámából  ismert taláros, miközben Kávé láthatatlanná vált, mint mindig, ha gyűlnek a baljós fellegek. A lélkébebesuttogó egyik főbizalmas -az EMMI élen- azonban tette a dolgát, és HÖOK segítségével leszalámizta a gimnazisták és egyetemisták egyre erőteljesebb tiltakozó mozgalmát. Ha ezek után keressük az okát, hogy miért akarja a kormány -persze ez egyenlő Kávéval- sóval behinteni a nemzetközileg is magasan jegyzett Corvinus Egyetem helyét, ide kell visszanyúlnunk. A diákok ezen egyetem aulájában gyülekeztek először, és a tüntetéseken a hallgatókon kívül feltűntek a tanárok is. Kávé pedig nem felejt, a látszategyeztetések után mindig jön a kicsinyes bosszú, lásd tűzoltók, hahások, egyházak, vagy volt politikai szövetségesek, MNB elnök: a famulusok pedig tudják mi a dolguk: Balog kígyót bűvöl, a csicskások pedig eltakarítják a szennyest.

Jó ezt észbe vésni manapság, amikor az EMMI minisztere először bagatellizálni próbálta a Herman Ottó gimnázium tantestületének kiáltványát, majd egyre több cikk jelent meg, hogy a tanárok, szülők nem írják alá, mert félnek/nem értenek egyet, a Klik nyomoz (maga a név is megérne egy misét). A valóságban a bátor fellépés mozgalommá terebélyesedett tízezrek részvételével, tantestületek, szülői munkaközösségeg, családok. Az átmenetileg -lelkeszségét megtartó, de nem gyakorló- politikus, EMMI főnök, érzékelte a bajt, és ellentámadásba lendült. Először láthatóan odadobták volna koncnak  az államtitkárasszonyt -pedig női mivolta ellenére (sic!) Kávé is megdicsérte őt-, majd a tiltakozó hullám méretei láttán tréfásra vette a kommunikációt, és megpróbált a kormány nevében egy bolhalépéssel visszakozni, mondván: kicsit túltoltuk a biciklit. Közben a birodalmi tévékben a pedagógus életmodellről áradozott, érzékeltetve, hogy a tanárok a pénzért, ők meg a gyerekekért és a tudásért. Na ezt nem kellett volna. Megjött az újabb nyílt levél, megfogalmazói a hermannosok és a budapesti Teleki Blanka gimnázium, mögöttök sorakozik 23000 magánszemély és 390 iskola, szervezet (mire megjelenés előtt újra  átolvasom a posztot, már 466 gimnáziumról, iskoláról és óvodáról ír a sajtó, csatlakozni is lehet). A felhívás hat pontba szedi össze kifogásainak, javaslatainak lényegét, és a pontokat olvasva mindenki -aki eddig közömbös, vagy félrevezetett szemlélő volt- érzékelheti a borzalom nagyságát, amit  a népnyelv falanszteri oktatáspolitikának hív. A hat pont címszavai:1.Túlzott központosítás 2.Egymással nem koherens változtatások 3.Ellehetetlenülő kompetenciafejlesztés, tudáselmélyítés 4.Adminisztráció kontra tanítás 5.Nem a pedagógusok bére a rendszer legnagyobb problémája 6.Kerekasztal. Olyan értelmes, hogy ezt tán még Balog is első olvasatra megérti...

ITT OLVASHATÓ

EGY VALÓDI ÁLINTERJÚ

MÉDIANAPLÓ BLOG
Szerző: Zöldi László
2016.01.30.


Végül is a Jüdische Allgemeine nevű németországi zsidó portál módosította a Nemes Jeles Lászlóval készített interjút. Már nem adja a magyar filmrendező szájába, hogy nálunk ma is sokan gyűlölik a zsidókat, sőt, ha az antiszemitákon múlna, ismét koncentrációs táborokat nyitnának, ráadásul Az élet szép és a Schindler listája című film hülyeség. A botrány elsimult, napirendre is térhetnénk fölötte, ha nem volna szakmai tanulsága az újságírók és az interjúalanyok számára...

...Az ismét berendezhető koncentrációs táborokat a hazai interjúkban kétségkívül nem hozta szóba a rendező. Ennek okát abban vélem fölfedezni, hogy a németországi kérdezővel ellentétben ismeri a magyar történelmet. Tudja, hogy ha magyarországi táborokról beszélt volna, akkor a nyilasokra utalt volna, akik 1944 tavaszán-koranyarán berzenkedtek a vidéki zsidók külföldre (Auschwitzba) szállítása miatt, mert azon az állásponton voltak, hogy itthoni munkatáborokban kéne őket dolgoztatni. Ami pedig a schindleres filmeket illeti, számtalanszor kifejtette a magyar rendező, hogy a hollywoodizmus termékei.

A legfőbb gond az, hogy a vitatott interjú éjszaka készült, közvetítő nyelven, és a leírt változatot nagyvonalúan nem kérte vissza a gyakorlatlan interjúalany. Tételezzük fel, hogy mindkét beszélgetőpartner perfekt angol, ami azonban egyiküknek sem az anyanyelve, ezért könnyen elsikkadhatnak az árnyalatok. Az is elképzelhető persze, hogy a Cannes-i nagydíj és az amerikai filmkritikusok Golden Globe-díja után a Saul fia esélyes az Oscar-díjra. A rendező miért éppen most borzolná a kedélyeket? A külföldi portálon miért ne fogalmazhatna a magyarul többször kifejtett álláspontja helyett taktikusabban is?

ITT OLVASHATÓ

ÁLSZENT CÖF-CÖKA

PROSZEKTÚRA BLOG
Szerző: Proszektor Professzor
2016.01.30.


Mint tudjuk, 15 embert mentett fel a Veszprémi Törvényszék a vörösiszap perben, bűncselekmény hiányában. Na, most ehhez képest a CÖF-CÖKA egy nappal később kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy „fontosnak tartaná, ha jogorvoslati eljárás keretében tisztáznák, hogy az ítélet valóban törvényes és megalapozott-e.”. Írták ezt, holott nyilvánvalóan tudták, az ügyész valamennyi vádlott terhére nyomban fellebbezést jelentett be. Vagyis a jogorvoslati eljárás törvényes folyamata már elindult, mielőtt a CÖF-CÖKA felhívása erre nézve megtörtént volna.

Ráadásul az sem világos, miért a feltételes módú fogalmazás a részükről, miszerint „fontosnak tartaná”. Akkor már miért nem úgy fogalmaztak: fontosnak tartja!

A CÖF-CÖKA azt is kihangsúlyozta, miszerint „A Civil Összefogás Fórum a jogállami alapelveket messzemenőleg tiszteletben tartó szervezet, ezért respektálja a bírói függetlenséget. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a CÖF-CÖKA támogatói közül több százan fordultak felháborodásukat hangoztatva a felmentést kimondó ítélet kapcsán.”

Igen ám, de ha a CÖF-CÖKA valóban a jogállami alapelveket messzemenőleg tiszteletben tartó szervezet lenne, és tényleg respektálná a bírói függetlenséget, akkor abba sem szólna bele, hogy helyénvaló–e egyáltalán valamiféle jogorvoslat az ügyben. Tudniuk kéne ugyanis, hogy az is az igazságszolgáltatásra tartozó szakmai kérdés, miszerint a megalapozott fellebbezési nyilatkozat feltételei egyáltalán fennállnak-e.

De hát a CÖF-CÖKA nem is titkolja a kilógó lólábat. Vagyis azt, hogy „ugyanakkor” a több száz felháborodott miatt tartotta fontosnak belekotnyeleskedni az igazságszolgáltatás menetébe...

ITT OLVASHATÓ

ADOMÁNYOSOK, PIACKÉPESEK ÉS ESÉLYTELENEK

NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: Benczik H. László
2016.01.30.


Korábban ezen a fórumon már kifejtettük: a NER-t egy posztállami kísérletnek tekintjük, amely pártnemzet és népi állam duális szerkezetében működik. Mára tovább léphetünk, hiszen a kormánypolitika három nagy társadalmi csoportba terelte az embereket: vannak adományosok, piacképesek és esélytelenek...

...Kialakult egy "adományos" réteg a kormányzat által támogatott egyének, illetve civil szervezetek, egyházak, önkormányzatok és vállalkozások köréből, akik a nekik juttatott anyagi és más előnyökért cserébe szolgálatokat tesznek a hatalmon lévőknek. Az adományos kifejezés jól jelzi, a NER ezen a téren feudális fordulatot hajtott végre.
 
A piacképes polgárok alkotják a másik nagy társadalmi csoportot, akik egzisztenciálisan függetlenek, rendelkeznek némi érdekérvényesítő képességgel is. Vállalkozók, értelmiségi elitcsoportok, keresett szakemberek és külföldön munkát vállalók sorolhatók ide. Ha igénybe is vesznek állami támogatásokat, igyekeznek elkerülni a politikától való függést.
 
Az esélytelenek közé sorolhatók, akik piacképes tudás és képességek hiányában, illetve kirekesztett helyzetük miatt a munkaerőpiac alján, a társadalom peremén helyezkednek el. Minimálbéresek, közmunkások, alkalmilag foglalkoztatottak, segélyekből élők. Szegények és kiszolgáltatottak. Kevés vagy semmi beleszólásuk nincs - a panaszkodáson túl - az életüket meghatározó fejlesztési és elosztási kérdésekbe...
 

ROKON-E VAGY? NE PARÁZZ!

NORVÉGMINTA
Szerző: Norvégminta
2016.01.29.


Izlandon létezik egy alkalmazás, amivel rögtön csekkolhatod, hogy milyen szinten rokonod az a srác vagy lány, akivel összejönnél, hiszen 300 ezer lakos  ezer évre vissza tudja vezetni a családfáját, amikor még alig negyven család élt csak a szigeten. Az északi ország népszerű dalában visszaköszön egy közismert magyar ének dallama. Talán rokonok vagyunk? Vagy csak lelki síkon? A kelet-európai életérzés – hogy fogóval is el tudjuk indítani az autót, ha beletörött a zárba a slusszkulcs, hogy gyakran elkésünk, hogy szeretjük a vendégeket és a finom feleseket – az északi sarkkörön is gyakran elfoghat minket. A Trafóban mutatkozott be két, Izlandot és Norvégiát bejárt csapat, akik humoros és tanulságos videókat, történeteket osztottak meg velünk. Számos választ kaphattunk tőlük arra nézve, hogy mik azok az ügyek, amik miatt nem érdemes parázni, mert a megoldás sokkal kézen fekvőbb lehet, mint gondolnánk.

ITT OLVASHATÓ

AZ EGY TÁBOR ZÁSZLÓSAI

MAGYAR NARANCS - REPUBLIKON
Szerző: Reiner Roland
2016.01.29.



Bár a közvélemény-kutatások egyértelműen azt mutatják, hogy a Fidesz visszaszerezte támogatottságát, Orbán Viktor több szövetségese is meggyengülni látszik.

A 2015 decemberében megtartott Fidesz-kongresszus az egység demonstrálásának iskolapéldája volt: az egész napos rendezvény alatt a kormánypárt felvonultatta legismertebb politikusait. Főpolgármester, miniszterek, európai parlamenti képviselő, házelnök, frakcióvezető, volt köztársasági elnök, EU-biztos, régi és új alelnökök beszéltek Orbán Viktor előtt. A felfokozott uniós és menekülthangulat alapján talán a seregszemle kifejezés sem túlzó: azon a vasárnapon a Fidesz egyértelműen demonstrálta, hogy a legfontosabb döntéshozói pozíciókban az ő emberei ülnek. Figyelemre méltó továbbá, hogy a kongresszuson a várakozásokhoz képest a korábban hangosabb kritikusok, mint Lázár János vagy Tarlós István, mennyire visszafogottak voltak. Gesztusértékű volt továbbá Orbán Viktor beszéde, amelyben kiállt a párttól eltávolodott (mint Pokorni Zoltán), a Fidesszel olykor harsányan kritikus (Deutsch Tamás) vagy épp aktuálisan támadás alatt álló (Farkas Flórián) képviselők, szövetségesek mellett is.
A Fidesz egyik – ha nem legfőbb – erőssége az a nagyon tudatosan szervezett és erős szövetségi rendszer, aminek köszönhetően a párt valódi néppártként tud működni, és a jobboldali kötődésű szervezeteken keresztül a társadalom különböző (érdek)csoportjait eléri.

ITT OLVASHATÓ

HÍRSZERZÉS - GAZSÓ DÁNIEL ÍGY KUTATJA A KÜLFÖLDI MAGYAROKAT...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: KMH
2016.01.29.


Gazsó Dániel budapesti kutató, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., illetve a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa néhány hónapja a Kanadai Magyar Hírlapot, az Amerikai Népszavát és még több tucatnyi diaszpórában működő magyar lapot keresett fel, mivel információt gyűjtött kutatásához. Egy kérdőívet kellett kitölteni és bár először én is hezitáltam, végül közreműködtem és megírtam nyílt és őszinte véleményemet több olyan magyar állami programról, amelyek szerintem pártpolitikai alapon működnek a diaszpóra közösségekben. Gondolataimat és válaszaimat a KMH-ban is megosztottam, miután azokat elküldtem Gazsó Dániel kutatónak.
Gazsó úrtól nem kaptam semmilyen visszajelzést, de reméltem, hogy az általam adott válaszok esetleg árnyaltabbá teszik majd kutatását és feldolgozását.
Ismét be kell vallanom, hogy naív voltam...

ITT OLVASHATÓ

DE HOL VOLTÁL, AMIKOR TERIKE ÁTESETT A VAK KOMONDORON?

HACSAKNEM BLOG
Szerző:H_A
2016.01.29. 


Ulánbátor és Szófia között állítólag 6232,1 km a távolság légvonalban, de – hála legyen a magasságos Istennek – vannak akadályok, amelyek nem legyőzhetetlenek. A háromnapos dicsőséges mongóliai kapcsolatépítés után, egy röpke nap kihagyásával – ami szintén nem telt eseménytelenül – Orbán Viktor Bulgáriában öregbítette tovább Magyarország klasszikusan jó (világ)hírnevét.
Legnagyobb sajnálatomra ezért elmaradt a pénteki eligazítás a Kossuth-rádióban, ám a Szófiában előadott mondanivaló felért legalább három pénteknyi mantrával. Kivételesen nem a magyar egészségügy és oktatás aggasztó helyzetéről és az egyre aktuálisabb elégedetlenség-hullámról, nem az európai uniós forrásokkal kapcsolatos magyar korrupcióról, nem a milliárdos, titkosított adócsalásról szóló tanulmányokról, de nem is a jogállam felfüggesztésére tett sajátosan magyar erőfeszítésekről esett szó.

ITT OLVASHATÓ

MIÉRT ÉPPEN NOTTINGHAM?

HELLO MAGYAROK BLOG
Szerző: Todd Andrea
2016.01.30.


Amikor a férjem először közölte, hogy költözésünk újabb állomása Nottingham is lehet, hisz behívták interjúra az egyik nagy céghez, az első reakcióm a kétségbeesés volt. Mint a Miért éppen Alaszka? című sorozat főhősében, bennem is végigfutott, hogy „miért?, miért én?, miért oda?”.

Mi van ott, ami engem érdekelhetne?Engem, aki mindig is Londonban vagy London vonzáskörzetében éltem. Aki rekreációs szinten jártam be a Trafalgar térre és a Covent Gardenbe egy órát utazva, csak azért, hogy ott kávézzak. Engem, aki imádja a színházakat, kiállításokat, eldugott kis piacokat, a tömeget, a multikulturális sokaságot…
 
És, izé, hol is van pontosan?
Nottinghamről csak Allan Rickman zseniális Robin Hood-béli alakítása jutott eszembe (Nottinghami sheriff ugyebár), de ez nem sok mindent árult el a várossal kapcsolatban. 
Férjem megkapta az állást, felköltözött, ránk jellemzően én pedig anélkül mentem bele a dologba, hogy akár egyszer is jártam volna ott személyesen. Aztán amikor először mentem meglátogatni, minden szorongásom elszállt...
 

JAJ, BOCSÁNAT, AVAGY A MAGYAR CSODA

CEGLÉDI ZOLTÁN BLOGJA
Szerző: Ceglédi Zoltán
2016.01.29.

A nap, amikor Magyarország csodálatosan bátor hellyé vált, és soha többet senki nem választotta a gyáva, alantas utakat.

- Jaj, bocsánat - fordult hátra társaihoz a taxisofőr -, félreértettétek! Én ezt egy az egyben akarom lejátszani az uberes sráccal. Miféle gyáva alakoknak tűnnénk, ha hatan ütnénk-rúgnánk egyetlen embert? Menjetek vissza a kocsmába, na.

- Jaj, bocsánat - ejtette ölébe a kezét a blogposzt élesítése előtt a párt névtelen propagandistája -, most nézem, hogy ez így nem lesz jó. Hiszen mindenki, akiről az általam rajongott politikus megbízásából hazudozok és mocskolódok, mindig arccal-névvel vállalja a véleményét. Hát csak odaírom már én is, hogy ki vagyok. Az igazi nevemet. Most jöttem rá, milyen gerinctelen, gyáva dolgot műveltem eddig, pfuj.

- Jaj, bocsánat - sietett vissza a szóvivő a pulpitusra, és elkezdett sűrűn integetni, hogy jöjjenek vissza az újságírók is -, rosszul mondtam. Természetesen lesz népszavazás, személyesen Orbán Viktor viszi el a hivatalba a kérdéseket. Úgy gondoljuk, őt már csak nem meri kizavarni a portás, és nem hazudják, hogy a sarki boltos asszonyság macskakaparásos, direkt elrontott sajtfecnije előbb érkezett.


ITT OLVASHATÓ

LEJTMENETBEN

TARSKI BLOGJA
Szerző: Tarski
2016.01.30.


A napokban két kutató intézet is közzétette a pártok támogatottságáról végzett felmérését. Az egyik a Nézőpont intézet volt, amelyik Fidesz közelinek tekinthető, ezért annak eredményeit csak fenntartással lehet elfogadni. Sokkal figyelemre méltóbb azonban a Tárki által kimutatott eredmény a pártok jelenlegi támogatottságáról.
 
Ha röviden akarnánk értékelni ez utóbbi intézet eredményeit, akkor azt mondhatjuk, hogy semmi sem változott, csak éppen romlott a helyzet. A Fidesz ugyanis változatlanul az első helyen áll, a teljes populáció körében a támogatottsága 31%-on áll. Fontos megjegyezni itt azt, hogy a netadó bevezetését előrejelző bejelentést követő százezres tüntetés után a Fidesz népszerűsége rohamosan csökkent, mígnem lesüllyedt 20%-ra. Ez mindenképpen egy súlyos veszteséget jelentett a párt számára, ami nyilvánvalóan elgondolkozásra késztette őket. Csakhogy jött ám a migráns válság, amit Orbán Viktor európai szinten mérve is helyesen kezelt, amit az azt követő történések is igazoltak. Ezt tetézte még egy jól átgondolt médiakampány, amihez adottak voltak az eszközei és kiszolgálói is...
 

A FÉRFIAK SZERETIK AZ OKOS NŐKET, DE CSAK MESSZIRŐL!

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.01.30.


A férfiak gyakran mondják, hogy szeretik az okos nőket, de a döntő pillanatban mégis inkább a kevésbé briliáns agyúakat választják. Erről szól a buffalói és a texasi Austin egyetemének kutatása, amelyet a Personality and Social Psycology Bulletinben tettek közzé.

A kísérletben 105 heteroszexuális férfi vett részt. Először azt kérték tőlük, hogy képzeljenek el egy romantikus találkát egy matematikában erős vagy egy gyengébb hölggyel. A férfiak többsége a komoly tudományágban jeleskedőt választotta...

ITT OLVASHATÓ

KEVÉS AZ ÖNBIZALMAD? VÁLTS NÉZŐPONTOT!

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: ur.anita
2016.01.30.


Gyakran tapasztalom, hogy a változásnak, egy döntés meghozatalának, az elköteleződésnek vagy egyszerűen csak az új dolgok kipróbálásának az az egyik fő akadálya, hogy azt hisszük, nem vagyunk rá képesek. Hogyan tudnál több valós információt beszerezni arról, mire vagy képes? Válts nézőpontot: nézz más szemével magadra!

A világ és én
 
Anais Nin, költő olyan találóan megfogalmazza azt, amit a filozófusok, költők és tudósok már évezredek óta kutatnak: Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk.
 
Egyikünk sem látja teljesen objektíven és elfogulatlanul sem önmagát, sem a világot. A dolgokat, mások viselkedését és a saját működésünket is bizonyos gondolkodási mintázatok, értékek és hiedelmek szűrőjén keresztül látjuk. Ezek részben a természetünkből, a hozott adottságainkból, részben a neveltetésünkből és a minket ért tapasztalatokból, a másokkal való együttélésünkből és szociális hatásokból táplálkoznak, de nem elhanyagolható szempont az adott kor, annak értékrendje és a kultúra-szubkultúra sem, amiben élünk. Cselekedeteinket a gondolataink és az érzelmeink befolyásolják, ezeket viszont ezer és ezer pókháló finomságú és kibogozhatatlan szál mozgatja a háttérben...
 

ELINTÉZENDŐ ÜGYEINK - NORVÉGIA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: hataratkelo
2016.01.30.


Ma folytatódik az ügyintézős sorozat, Norvégiába látogatunk, és ott nézzük meg, milyen ügyeket kell intéznünk, ha úgy döntünk, megreszkírozzuk az ottani munkavállalást. A kockázatokat már csak azért is fontos hangsúlyozni, mert elképesztően drága országról van szó, ahová még akkor is komoly tartalékkal érdemes csak elindulni, ha van munkánk, a bizonytalanra pedig kifejezetten nagy bátorság (vagy vaskos bankszámla) kell. Hogy ne legyen annyira száraz a poszt, régebbi norvégiai írásokból emeltem be egy-egy jellemző részletet. (Az Elintézendő ügyeink-sorozat korábbi részeit itt találjátok.) Természetesen ma is várom az észrevételeket, ha valamit rosszul írtam, jelezzétek, és javítom...

ITT OLVASHATÓ