2016. február 4., csütörtök

A BÍRÓI FÜGGETLENSÉGRŐL

HUPPA. HU
Szerző: Ille István
2016.02.04.

Amikor Orbánék kiherélték – nyugdíjazásra hivatkozva – a bírói kart, és rutinos, nagy tudású – igaz, nem éppen mai gyerek bírákat takarítottak el az útból, mert hát, a franc esne beléjük, ők még alkalmazták, és nem használták a törvényeket – éledt a gyanú, hogy a bíróságok függetlensége kb. olyan szilárdságú lesz, mint az alapizéé.
Amikor kinevezték Handó Tündét – háttere ismeretében –, ez a gyanú csak tovább erősödött (egyszer majd kérünk magától valamit, Handó elvtársnő…) Mi több, nagyjából be is igazolódott, mert a perek ide-oda cedálása erősen felülről érdekvezéreltnek tűnt, különösen akkor, ha egy sötétben bujkáló liberálisra, uram bocs’, ellenzékire kellett példás büntetést kiróni.
Azután lassan csitultak a kedélyek, mára pedig kiderült, hogy a magyar bíróságok képesek a kormányzati elvárástól független ítéleteket hozni – lásd, a Sukoró-ügy, a Hagyó-ügy, a vörösiszap-ügy.

ITT OLVASHATÓ

HIÁBA MONDTÁK EDDIG, FOCIZZATOK, LESZ PÉNZ - INTERJÚ

FORBES BLOG
Szerző: Zsiborás Gergő
2016.02.04.

Scheer Sándor 20 éve alapította a Market Építő Zrt.-t, a mára cégbirodalommá nőtt építőipari vállalkozás anno benzinkutak és McDonald's éttermek felépítésével kezdte. Azóta építettek logisztikai központot az Audinak, gyártóbázist az MTVA-nak, stadion a Ferencvárosnak, de Csányi Sándor mohácsi gigavágóhídján is ők dolgoznak. A februári Forbesban olvasható nagy interjúnkban szó esik politikáról, üzletről, a kormány új családtámogatási- és otthonteremtési kedvezményéről, valamint az új üzlettársról: a miniszterelnök bizalmasának számító Garancsi Istvánról. 
Ami a nyomtatott kiadásból kimaradt: a foci és a stadionépítés. 


ITT OLVASHATÓ

TANÁROK, SZÜLŐK, DIÁKOK: ELÉGTELENT ADTAK AZ ORBÁN - KORMÁNYNAK

CSEPELIEK ÚJSÁGA
Szerző csú
2016.02.04.

Ötezres tömegtüntetésben csúcsosodott ki a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult tanárlázadás: ennyien vonultak az utcára a borsodi megyeszékhelyen szerda késő délután, hogy a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozzanak. A demonstráló tanárok iskolafenntartásból megbuktatták a kabinetet, s volt, aki jelezte: Miskolc csak a kezdet.
– Innen üzenjük mindenkinek az örök igazságot, az oktatás felső szintje a pedagógus és a szülő, s az oktatás legfontosabb kincse a gyermek. Senki, sem focista miniszterelnök, sem csuhás miniszter, sem egyéb állami semmittevők ebben a sorban meg nem előzhetik egyiket sem – így, az egyik hermanos szülő, Oláh Benjámin szavaival kezdődött szerdán Miskolcon az oktatásban radikális változást követelő tüntetés, amelyre ezreket vártak előzetesen a szervezők. S az ezrek el is jöttek: a rendőrség becslése szerint legalább ötezren gyűltek össze.
ITT OLVASHATÓ

FALLAL ÉS ANÉLKÜL, MÁSODIK RÉSZ

HAMPLÓ BLOG
Szerző: Hamster
2016.02.03.


Előző rész: a Potsdamer Platztól a Niederkirchner Strasséig

Eredetileg csak egy rövid összeállítással készültem a Fal által okozott, ma is látható berlini sebhelyekről, aztán 12 órával később be kellett látnom, hogy okosabb lenne több részre osztani az egyre komolyabb méretű anyagot. Ha esetleg valaki nem értené, miért Google Street View frame-eket ágyaztam be állóképek helyett a régi fotók alá: mert ezek nagyíthatók, körbe lehet velük nézni a környéken, illetve mert ezek időnként frissülnek, tehát látszani fog rajtuk, ahogy átalakulnak az utcák. Persze a ma látható nézetek se teljesen frissek, de fogadjuk el, hogy ennél pontosabb képet csak akkor alkothatnánk a pillanatnyi állapotokról, ha valaki ösztöndíj jelleggel megfinanszírozná, hogy pár hónapig csak ezzel foglalkozzak :)

ITT OLVASÓ

5 TIPP, HOGY VÁLLALKOZÁSOD ONLINE IS VONZÓ LEGYEN

BUSINESS & CAFÉ BLOG
Szerző: business&café
2016.02.04.

Van egy kiváló szolgáltatásod, céged, de nem tudod, hogy juss el a célközönségedhez? Tudod, hogy amit képviselsz, az sok mindenkinek megoldást jelentene, de mégsem tudod fellelni a potenciális ügyfeleket? 5 tipp, ami segíthet!

1. Légy naprakész az online marketing világában!

Az interneten való jelenlét nélkül ma már szinte elképzelhetetlen az élvonalban lenni.  Az internetes felületednek modernnek kell lennie, könnyen kezelhetőnek még az olyan látogató számára is, aki először jár ott. Gondolj bele, hogy a konkurencia mennyire aktív és naprakész. Te mennyire vagy az?

ITT OLVASHATÓ

KÉTSZÁZ ÉV DOHSZAGÁTÓL BŰZLIK AZ EMMI

BŐSZ ANETT BLOGJA
Szerző: Bősz Anett
2016.02.04.




A Kliknek mennie kell. Balog Zoltán sem vezethet már sokáig egy olyan mamutminisztériumot, amely az oktatást is irányítja. Egy olyan embernek semmi keresnivalója ebben a pozícióban, akinek halványlila gőze nincs a XXI. századi tudásfogalomról – nem beszélve arról, hogy a saját maguk által áterőltetett törvények területén is hiányosak az ismeretei. Elég volt az átideologizált tankönyvekből, elég volt az újraírt történelemből, a tantestületek megfélemlítéséből, az erőszakos központosításból, emberek tömegeinek a folyamatos megalázásából és a fideszes oktatásirányítás totális bukásából! Történelmi bűn, amit ez a kormány elkövet az ország jövője ellen.

ITT OLVASHATÓ

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: PROGRAMAJÁNLÓ

KONTEOBLOG
Szerz
ő: tiboru
2016.02.04.

Nikola Tesla, ez a zsenibe oltott látnok (vagy fordítva) sokunk nagy kedvence. Ilyen szempontból nem jelent kivétel a bloggazda sem, aki egy kétrészes poszt erejéig (az első rész itt a második pedig itt olvasható) már évekkel ezelőtt letette a garast a Mester mellett. Most egy olyan programot ajánlok olvasóink figyelmébe, amely egyfelől róla szól, másfelől pedig egy olyan helyszínhez kapcsolódik, amit (szerintem igazságtalanul) még a műszaki és kultúrtörténeti érdeklődésű  budapestiek is hajlamosak figyelmen kívül hagyni.
Kezdjük a helyszínnel. A Műszaki Tanulmánytárról beszélek, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum csatolt részéről a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában.


ITT OLVASHATÓ





SPORTOLJON AZ ASZTMÁS GYEREK!

BEZZEGANYA BLOG
Szerző:  Dr. Zsigmond Györgyi
2016.02.04.

Nemrég beszámoltam itt, a Bezzeganyán, hogy tizenhárom éves lányomnál asztmát diagnosztizáltak. Akkor megígértem, hogy orvosi szempontból is megközelítem a témát, így személyesen beszélgettem a gyermekgyógyintézet egyik pulmonológus főorvosával, Dr. Zsigmond Györgyivel, aki további információkat osztott meg az asztmával kapcsolatban.
Mi az asztma?
Az egészséges hörgőn keresztül akadály nélkül megy át a levegő. Asztma esetén a nyálkahártyában gyulladásos sejtek szaporodtak fel, a nyálkahártya megvastagszik, és a hörgő-simaizom által szűkebbé válnak a kis- és nagyhörgők egyaránt. Itt képződik az a - nagyon tapadós - váladék, amely nem tud felszakadni magától. A gyerek csak köhög, köhög, présel, de nem történik semmi. Tehát a tapadós váladék, a gyulladt nyálkahártya és a hörgők görcse együttesen hozzák létre az asztmás tüneteket.


ITT OLVASHATÓ







MÉSZÖLY, NÁDAS, POLCZ ALAINE ÉS AZ INZULTÁLÓ JELENLÉT

KÖNYVES BLOG
Szerző: konyvesblog
2016.02.04.


Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Nádas Péter életművét számos kerengő anekdota mellett olyan poétikai finomságok is összekapcsolják, mint az „inzultáló jelenlét”. Egyelőre jelentsen ez annyit, hogy olyan szerzőkről van szó, akik mellett nem lehet elmenni a kortárs magyar irodalomban. Az Írók Boltjában a Jelenkor életműsorozatában újra kiadott kötetekről beszélgettek: Mészöly Miklós Film és Saulus, Polcz Alaine Befejezhetetlen és Nádas Péter Párhuzamos történetek című kötetéről. Szolláth Dávid irodalomtörténész kérdezte Bagi Zsolt filozófiatörténész, kritikust, Szörényi László irodalomtörténészt, a Mészöly Miklós Egyesület elnökét, és Szkárosi Endre költő, műfordítót, aki az egyesület alelnöke...

ITT OLVASHATÓ

CSOK: KAPKODÁS ÉS KÁOSZ JELLEMZI A KORMÁNY ÚJ OTTHONTEREMTÉSI PROGRAMJÁT

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.02.04.


Kevesebb mint egy hónappal ezelőtt írtunk a kormány új otthonteremtési programjáról, azóta viszont annyi minden megváltozott, hogy ismét érdemes foglalkozni a témával. Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint készült háttéranyag, amely a CSOK 10+10 várható hatásait és költségeit vizsgálja, a folyamatosan változó keretfeltételek inkább azt bizonyítják, hogy hasonlóan más nagyobb volumenű projekthez (például Paks II.), a kormány itt is mellőzte az átfogó előkészületet. 

Rövid távon az áfacsökkentés sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a várhatóan magas keresletet a kínálat nem tudja kielégíteni, így az árak máris elkezdtek emelkedni, akárcsak az építőanyag- és telekárak. Arról nem is beszélve, hogy már most is tapasztalható drágulás azt mutatja, a vállalkozók megpróbálnak minél több pénzt zsebre tenni az áfacsökkentésből. Ráadásul még az is előfordulhat, hogy rövidtávon akkora áremelkedés lesz az ingatlanpiacon, hogy az a teljes állami támogatást elviheti...

ITT OLVASHATÓ

A MEZTELENSÉG DÍCSÉRETE

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.02.03.


Amikor az embert még csak a természetes „bundája” borította, nem ismerte a szégyent. Amióta szőrtelenek lettünk és beborítjuk testünket, foglyai lettünk a szégyenérzet szövevényes pókhálójának. Ezt igyekszik kibogozni Anna Meldolesi olasz írónő A meztelenség dicsérete című könyvében.

„A szégyenérzet bonyolult, változó, zavarba ejtő érzés – írja – Nyugodtan mutogatjuk testünket bikiniben a strandon, de nem megyünk ki az utcára fehérneműben, pedig az elfedett terület ugyanakkora. Ugyanez vonatkozik a férfiakra is, akik a strandon nem szégyenkeznek, de az utcára nem mennének ki még rettenetes boxerben sem.”

Az írónő rövid áttekintést ad Lucy-ról, a kis fosszilis nőtől a mai időkig, amikor a társadalom logikailag érhetetlen értelmezést adott a meztelenségnek: egyrészt tűri a végleteket, másrészt szeméremsértőnek nyilvánítja, ha az anya gyermekének szoptatása céljából lemezteleníti nyilvános helyen a mellét...

ITT OLVASHATÓ

APÁK, LÁNYOK, ROVATVEZETŐK - BENCSIK ANDRÁS ODACSAP

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.02.04.


Nem történt semmi voltaképp. Csak a megszokott. A bejáratott rutin. Bencsik András főszerkesztő tuskó, sunyi indulattal, ebből fakadón ál nemzetmentő fölhorgadással, akár egy tulok – mint mi lényege -, belegyalogolt Galló Istvánnéba, a PSz elnökébe. Azt hitte egy elvarázsolt pillanatban legalábbis. Mert nekimennek ezek mindennek, ami, s aki kilóg elkorcsosult soraikból.

A frissen leleplezettnek az volt épp a bűne, hogy fölszólalt a tegnapi miskolci tüntetésen, ezért vált legott a Bencsik-félék hazájának irtandó csótányává. S mivelhogy pallosjoga nincsen még a CÖF keresztes vitézének, írt hát. Vagy legalább imitálta. Ám nem is a lapjába, hanem a búkra, hogy hasson.

A Demokrata névre hallgató nyomdaipari termékben kevésbé bízott, lévén, azt nagy valószínűséggel igencsak kevesen olvassák, ha valaki is, viszont rohadt jól meg lehet élni belőle. Mindegy lehetne ez, pedig nem igazán. E legújabb megrogyásában azt állította, hogy az elnök asszony Péter Gábor lánya volna, főszerkesztő úr ezzel óhajtott ítéletet mondani. Gallónéról és a tüntetőkről.

Az a legcsekélyebb – mint az szokásban van -, hogy ennek az egésznek semmi köze a valósághoz, de a formára lehetett volna adni valamit azért. De azt sem. Gallóné édesapját Péter Ferencnek hívták ugyanis, egyetemi oktató volt, és az idő sem stimmel semmiképp, de kicsire nem adnak ők, akik azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, pedig dehogy. És mégis, vagy éppen ezért végtelenül lehangoló ez az egész...

ITT OLVASHATÓ

A BELSŐ ERŐNK SZÁRNYAKAT AD

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzabóElvira
2016.02.04.


Az önbecsülés fontos erőforrás, de a jóból is megárt a sok

Vajon mitől függ, hogy az egyik ember magabiztosan és hittel telve halad a céljai felé, emberi kapcsolataiban képes adni és kapni, a másik pedig tétovázva, lehangoltsággal és negatív visszajelzésekkel küszködve botorkál? Az önbecsülésünk alapvető hatással van arra, miként reagálunk a kihívást jelentő helyzetekre. De vajon mit is jelent pontosan, és miért fontos az önbecsülés? Kristin Neff pszichológus kutató és önegyüttérzés-tréner Együttérzés önmagunkkal című könyvében tisztába teszi ezt a kérdést, egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az életproblémáinkra nem csak az önbecsülésünk rendbehozatala jelentheti a megoldást…

ITT OLVASHATÓ

A TANÁRLÁZADÁS TÉTJE

MAGYAR NARANCS - REBULICON
Szerző: Mikercz Dániel
2016.02.04.


Ha nem jön létre a tanulók, szülők, tanárok és szakszervezetek erős koalíciója, az az autonóm érdekérvényesítés végét jelenti.

Kétségtelen, hogy a pedagógusok, diákok és szülők tegnapi tüntetése a legnagyobb szabású tiltakozó esemény az egy éve lecsengett netadós tiltakozási hullám után. Miskolcon ötezren tiltakoztak a szakadó esőben is, és további 10 városban demonstráltak február 3-án. Fontos különbségek vannak azonban a pedagógustüntetés és a netadós tüntetések között. Az utóbbi esetben a szakpolitikai elem nem volt annyira komplex és nem is volt akkora tétje a kormány számára: egyszerűen ki lehetett húzni a tervezetek közül. Éppen emiatt változott meg a tüntetések tartalma, és adtak lehetőséget később más témák beemelésére (kitiltási botrány, NAV, orosz függőség), valamint az általános elégedetlenség kifejezésére. A közoktatás sokkal bonyolultabb szakpolitikai rendszer kiterjedt intézményrendszerrel, hagyományokkal, sok szereplővel, részletes szabályozással, több mint 100 ezer dolgozóval és hatalmas költségvetéssel. A közoktatás központosítása ráadásul a kormány politikájának központi eleme – nem lehet olyan kedélyesen elintézni, mint a felsőoktatási keretszámok vagy a netadó ügyét...

ITT OLVASHATÓ

DŐL A LÉ A KISFELCSÚTHOZ: ISZONYAT PÉNZEKÉRT MARAD A HARMADOSZTÁLYBAN

MAGYAR NARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.02.04.


Nem mondhatnánk, hogy megvalósíthatatlan álmot kergetnek Putnokon. Persze 1,3 milliárdból könnyű a földön maradni.

Örömmel jelenthetjük, hogy létezik egy olyan hazai futballbázis, ahol nem akarnak ajtóstul a házba rontani, nincsenek lehetetlen fogadalmak. Nem ígérnek BL-döntőt, de még NB I-et sem, így legalább a szurkolóknak nincs mit számon kérniük. A Sajóvölgye Focisuli Sportegyesületről van szó, amely egyelőre csak annyit szeretne, hogy „Putnokon stabil NB III-as csapat működjön, ahol lehetőségük lesz az utánpótlásbázisból felkerülő fiataloknak felnőtt mérkőzéseket játszani és továbbfejlődni”, illetve „a négy alközpontba (Putnok, Múcsony, Bánhorváti és Kazincbarcika) a toborzás után buszokkal edzésekre szállítani az érdeklődőket”.

Csakhogy nagyot tévednek azok, akik előtt e szerény fogadalmak hallatán Minarik Ede alakja sejlene fel. A Sajóvölgyét már az új Minarikok vezetik, az mno.hu szerint „két helyi fideszes képviselő és polgármester” alapította az egyesületet, amelynek ún. együttműködő partnere is van, kitalálták, a Puskás Akadémia...

ITT OLVASHATÓ

VOLT ÁM ORBÁNTAKAROGGY!

BAL-RAD BLOG
Szerző: Admin
2016.02.04.


Ez is lezajlott! Mármint a tegnapi nap a tanár-diák-szülő (és még ki tudja kik) demonstrációk jegyében. Sok helyszínen az országban. Esküszöm az élő Istenre, hogy én okosabb nem lettem!
Baj van a közoktatásban! Hogy nem is kicsi, azt tudjuk. Kézzelfogható eredményeiről értesülhetünk a nemzetközi oktatási statisztikáktól a napi feketekrónikákig bezárólag. Tegnap azt is megtudhattuk, hogy nem is okvetlenül anyagi problémákkal küzd az ágazat, illetve semmire sincs pénz! A “nemzet napszámosai” már korántsem anyagi természetű problémáik miatt nyűgösek, hanem inkább azért, mert tanítaniuk kell. Meg adminisztrálniuk. Meg mégiscsak több pénz is kellene, mert abból sosem elég!
Szakmai problémákat is feszegettek, a gyerekek leterheltségét is emlegették. A fene tudná fölsorolni, mennyi probléma van! Sok!
ITT OLVASHATÓ

A KNYF NEM BIZTOSÍTOTT MEGFELELŐ MUNKAFELTÉTELEKET A POLITIKUSOKAT ELSZÁMOLTATÓ ÜGYÉSZNEK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: csikaszbrigitta
2016.02.04.



Pincében maradt iratok, lezárt bűnjelek, borítékok, továbbá felbontatlanul hagyott bűnjelzsák és az egységes bűnjeljegyzék hiánya. Egyebek mellett ilyen mulasztásokat követett el a vádhatóság a BKV-ügyben, amelyek miatt végül az eljárást vivő ügyész, Kutron Katalin szolgálati viszonyát megszüntették. A Kúria a hivatalát elveszítő ügyész ügyében jóváhagyta a Kutronnak kedvező jogerős döntést, több millió forintos kártérítés jár a jogásznak.
Kutron Katalin éppen a rendszerváltás évében, 1989-ben kezdett el ügyészként dolgozni, majd 2006. március 16-ától csoportvezető ügyészi beosztást látott el a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). Ő járt el több, politikusok elszámoltatását célzó esetben.
Az eljárások közös vonása, hogy az ügyészségnek mindegyik hozott kínos perceket, mert a szervezet csúnyán leszerepelt azokban.
Ezek egyike volt a BKV-ügy. A Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ellen első fokon zajló büntetőeljárás során az ügyészségnek sorozatosan módosítania kellett a vádiratot. A legnagyobb beégés mégis az volt, amikor kiderült, hogy nem bizonyítható a Nokia-dobozban átadott kenőpénz sztorija.

ITT OLVASHATÓ




HOGYAN LEHETÜNK SIKERES ORSZÁG?

1000 A MI HAZÁNK
Szerző: HaFr
2016.02.03.


A világot viszonylag egyszerű szabályok igazgatják, akkor is, ha ezeket a szabályokat sokan sokszor áthágják. Ennek ellenére a szabályok és törvényszerűségek évszázadok óta nem változnak. Nem változnak, mert ésszerűek, logikusak és hasznosak. Magyarország mégis úgy tesz, mintha nem léteznének, sőt szembe megy velük.
Két ilyen szabályt említenék, hogy alátámasszam a mondanivalómat. Az egyik, hogy azok az emberek és azok a népek élnek jobban, amelyek nagyobb értéket tudnak termelni a többiek számára. Amelyik nép okossága, találékonysága és teremtőképessége nagyobb, és ennek eredményeit el tudja adni másoknak, azaz az okosságának piaca van, az jobban fog élni. Több pénzt kap az alkotó tevékenységéért, több pénzét kap egy évi, egy havi, vagy egy órai munkájáért. Ez igaz minden egyes emberre, és igaz az emberek nagyobb csoportjaira, egész nemzetekre. Minél nagyobb értéket állítanak elő, annál többet kapnak érte a piacon, tehát annál jobban élnek. És tegyük hozzá, kevesebb pénzt lehet kapni egyszerűbb munkákért, és több pénzt lehet kapni magasan képzett munkákért, találmányokért, fejlesztésért, szellemi tevékenységért. Ezért nagyon fontos, hogy egy országnak nagyon magas színvonalú oktatási rendszere legyen.
A másik szabály, amiről röviden beszélnék, az, hogy egy kormány akkor végzi jól a feladatát, ha egy nép értékteremtő tevékenységét a lehető legjobban támogatja. 
ITT OLVASHATÓ

HAJLÉKTALANOK

A VÁROS MINDENKIÉ BLOG
Szerző: Lakatosné Jutka
2016.02.04.


Rendszeresen járom a várost. Akár munkám kapcsán, akár magánügyeim miatt, vagy csak úgy… nézelődni. Hisz látni való mindig van ekkora fővárosban, mint Budapest. A téma az utcán hever. És sajnos… az ember is az utcán hever.
Aluljárókon át közlekedem, utcákon sétálok, futok, sietek, kirakatokra tekintek, bezárt üzletek lépcsőit figyelem. És szomorú vagyok. Szomorú vagyok, mert mindenhol találkozom a legelesettebb rétegű emberekkel, akik padon, lépcsőn, földön ülnek, fekszenek, vagy csak úgy, magában, vagy egy darab kartonon, esetleg egy vékony szivacson gömbölyödnek össze. Az időjárás szeszélyei és az emberi megvetés az osztályrészük, nincs számukra valós segítség, nincs egyesekben könyörület.
Metrón, villamoson, buszon valaki, valamiért mindig szóba hozza, megveti, szidja a hajléktalanokat. És mindig van rosszindulatú kontra, anélkül, hogy ismernék, akiről beszélnek, tudói lennének nehéz helyzetének, ismernék valójában ki is az, akiről ilyen megvetéssel beszélnek. És ilyenkor szeretnék sikítani, fülükbe ordítani, milyen jogon beszélnek így róla/róluk, a hajléktalanokról?
Itt és most szeretném a rosszindulatú pletykások beszűkült tudatába bevésni, hogy akit megaláznak, akiről megvetéssel beszélnek, akit nagyon könnyen szidnak, az: HAJLÉKTALAN EMBER!

ITT OLVASHATÓ

MINDANNYIUNK TANÁRAI

TAUREG BLOG
Szerző: Taureg
2016.02.04.


Ők tanítottak minket számolni, olvasni, énekelni, tornázni. Ők vannak a legnagyobb hatással mindannyiunkra, gondolatainkban és tetteinkben Ők köszönnek vissza.


És most jó lesz ismét figyelnünk, mert épp tanítanak nekünk valamit. Valami nagyon fontosat.

Tegnap kint voltam Csapatunk egy részével a tanárok melletti szolidaritási tüntetésen. A tüntetés maga Miskolcon volt, ott többezren voltak, ám a nagyobb városokban támogató tüntetéseket hívtak össze, mi a budapestin voltunk. A zuhogó eső ellenére félezernél többen gyűltünk össze, egy hirtelenben szervezett szolidaritási tüntetésen ez SOK. A Miskolci Főtüntetést pedig a sajtó a vidék valaha volt legnagyobb tüntetésének nevezi. Ha röviden akarok fogalmazni, ezt mondom: Orbán szarban van. Ha kicsit hosszabban, akkor ezt: NAGY szarban van. Ha meg kifejtősebben, akkor így: Orbán regnálásának legnagyobb válsága elé néz, mely akár elsöpörheti a Bandájával együtt. Ez ugyanis nem nettüntetés. Itt nem lehet megriadva percek alatt gyorsan visszavonulót fújni. Netadó vagy van, vagy nincs, könnyen eldönthető kérdés, ha van, akkor hatalmas a tömeg, ha nincs, akkor meg nem hatalmas. A tanárok lázadása azonban NEM egy döntés következménye. Hosszú évek alatt felhalmozódott feszültség robban ki épp. Olyan feszültségek, melyek egyenként keletkeztek, lassú, kicsiny cseppenként töltve egy méretes poharat. Ám lehet bármekkora a pohár, ha egyszer megtelik, és minél nagyobb, annál inkább elönthet mindent, ha kiborul. És most borul.

ITT OLVASHATÓ

MERÉNYLET A FELADVÁNYFEJTŐ ELLEN

SAKKOZZ MINDENNAP
Szerző: General Ludd
2016.02.04.


Eme szép hajnalon sok-sok sikert kívánok ennek a kombinációnak a megfejtéséhez. Szüksége is lesz rá mindenkinek!






 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Világos lép!

A NAGY CHICAGÓI TŰZVÉSZ - 1871

RITKÁN LÁTHATÓ TÖRTÉNELEM BLOG
Szerző: JTom
2016.02.04.


Az 1871 október 8-án kitört tűzvész az Egyesült Államok nem a legnagyobb, de a legismertebb tűzvésze, amely az akkor 334 ezer lakosú nagyváros kétharmadát elpusztította.

Több mint 17 ezer épület égett le és 250 ember halt meg a katasztrófában, amelyre minden év október elején megemlékeznek az Államokban a tűzmegelőzési héten.

ITT OLVASHATÓ

LÁZÁR NEM AKAR HARMADSZOR IS LYUKRA FUTNI

KÉNYSZERBAGOLY BLOGJA
Szerző: Kényszerbagoly
2016.02.04.


Sajnálom Lázárt, hogy megint a mi érdekünkben dolgozza halálra magát. Történt ugyanis, hogy Andrä Rupprechter mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter meghívta a mi kancellárunkat a bécsi operabálba. Ilyenkor farsang idején a fényűzően feldíszített világhírű épületben több ezren gyűlnek őssze -celebek, sportolók, politikusok, művészek, tudósok és pénzemberek-, hogy együtt hallgassák Johann Strauss zenéjét, élvezzék az elsőbálozók által előadott nyitó polonézt, majd maguk is táncraperdüljenek az "Alles Walzer" felszólítás után. Mi kismagyarok azonban megtudhattuk, hogy a Miniszterelnökséget Vezető Miniszter nem urizálni megy, nem is szokása neki, mert akkor tutifix, hogy januárban nézett volna ki a sógorékhoz a Hofburgba a Vadászbálra. Nálunk még a kisgyerekek is tudják, hogy a lövöldözés az egyetlen szenvedélye szegénykének. 

ITT OLVASHATÓ

KIÁLTVÁNY AZ EMBERI MÉLTÓSÁGÉRT

MODERN MAGYARORSZÁG MOZGALOM BLOGJA
Szerző: MOMA
2016.02.03.


Orbán és a Fidesz 2002 óta folytatott stratégiája meghozta rothadt gyümölcsét.
A hatalom megragadása és megtartása érdekében minden eszközt bevetettek.
Ezek közül a leggyakrabban alkalmazott módszer az ellenfél lejáratása – bármilyen eszközzel.
Rágalmak, hazugságok, ha kell, perek – a teljes nyilvánosság felhasználásával.
Ezt folytatják évek óta, most a korlátlan média-hatalom birtokában egyre gátlástalanabbul.
Orbán és legkedveltebb, közvetlen tanácsadói nem csak az ellenzéki szervezetek aljas lejáratását kezdték el hirdetésekben és plakátokon.
Már nem csak politikus társaikat nem kímélik. Ocsmány módon a családjukat is megtámadják, sőt gyerekeiket is!
A családbarátnak hazudott kormány nem kímél sem nőt, sem gyermeket!
 

MOST KEZDŐDIK CSAK A PEDAGÓGUSOK TILTAKOZÁSA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRAS
2016.02.03.


A rendszerváltás óta nem voltak annyian vidéken tüntetésen, mint szerdán Miskolcon. Az eső ellenére 5000-en mentek ki a város gimnáziumának, a Hermannak a hívására, hogy tiltakozzanak a kormány oktatáspolitikája ellen, és reformokat követeljenek. De 10 másik városban is tartottak tüntetéseket, Pécsen, Budaörsön, és a rosszul szervezett pesti demonstrációra is 1000 körüli számú szülő, diák, tanár és dühös állampolgár ment ki tiltakozni.

Mindezt úgy, hogy a kormány kamu-tárgyalási ígéretekkel, a tüntetések napjára összehívott tankerületi értekezletekkel, sorosozással, óvónők fenyegetésével próbálta elejét venni a tüntetéseknek, ráadásul a PSZ vezetőjét, Gallónét még kamu-kommunistázással is megpróbálták kikezdeni.

De a neheze csak most jön. A miskolci és a párhuzamos tüntetések még nem értek el semmit, és tudjuk, hogy a jelenlegi kormánnyal szemben lehet tüntetni, de valódi eredményt elérni nehéz.

ITT OLVASHATÓ