2016. április 2., szombat

NYOLC ÚTVONAL, MELY MEGNYÍLHAT A MENEKÜLTEK SZÁMÁRA A BALKÁNI ÚTVONAL LEZÁRÁSÁVAL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Pap Szilárd István
2016.04.02.


Jelen pillanatban körülbelül 30 ezer menekült rekedt Görögországban, arra várva, hogy átkeljen a görög-macedón határon. A balkáni útvonalon keresztül érkeztek, és folytatni szerették volna azt, de csapdába estek az út felénél. Az Európai Unió határait ellenőrző ügynökség, a Frontex csak idén januárban 65.343 menekült érkezését rögzítette ezen az útvonalon. De azok a személyek, akik március 20-a óta, az Unió és Törökország által megkötött szerződés életbe lépése után érkeztek a görög szigetekre, már nem haladhatnak tovább, hanem vissza fogják őket küldeni török területekre.

A migrációs szakértők arra emlékeztetnek, hogy mindig, amikor egy útvonal lezárul, egy másik megnyílik. A balkáni útvonal lezárása és az EU új, Törökország irányába történő kiutasítási politikája arra sarkallja a menekülteket és embercsempészeket, hogy új és kevésbé új útvonalakat keressenek. A spanyol El Diario nyolc útvonalat említ, melyen keresztül új menekültek érkezhetnek az Unió területére...

ITT OLVASHATÓ

PRIMITÍVSÉG, KIKBŐL LESZNEK AZOK, VAN-E KIÚT?

GEO BLOGJA
Szerző: Geo
2016.04.02.


Egy képzeletbeli sorozat harmadik részének vázlatát próbálom leírni.

Az első részben Révész Sándor leírja és megmagyarázza, hogy miként működik a demagógia, hogyan győzedelmeskedhet a primitivizmus a politikában. Egy szerintem jellemző idézet: Csak a jelenbe zárt szemlélet mutatja a választópolgárt olyan kellemetlenül butának. Történelmi távlatban arról van szó, hogy a választó tömeg sokkal többet tud a tömegdemokrácia előtti korok nem választó tömegeinél, de sokkal kevesebbet, mint amennyit választói minősége funkcionálisan megkövetelne. Ebből az állapotból nehéz út vezet előre, és könnyű út vezet hátra. Orbán Viktor a könnyű úton jár – könnyű követni őt. Szinte mindent le tudunk írni ebben a keretben. A hatalom- és népszerűség maximálás szempontjából a közeli jövőre nézve mindig az a jobb, ami közvetlenebb. Ami közvetlenül hat, erősebben hat, legyenek bármily súlyosak a közvetett következmények...... Nagyon úgy tűnik, hogy a következetes primitivizmussal nem lehet esélyes versenytársat szembeállítani. A bonyolult valósággal szemben viszont a primitivizmusnak nincs esélye. Hosszabb távon. A fene tudja, mennyire hosszabb távon. "
ITT OLVASHATÓ

BOMBARIADÓ VAN BUDAÖRSÖN EZEKBEN A PERCEKBEN! ÉLETMENTŐ TANÁCSOK...

IFL, ŐSZINTE GAZDASÁG
Szerző: Szarvas Norbert
2016.04.02.


16 perccel ezelőtt a budaörsi Auchanban álltam, amikor megszólalt a hangos bemondó. Nyugodt hangon haladéktalanul minden dolgozót a húspulthoz tereltek. Ezután nagyon kicsivel már "technikai okok" miatt mindenkit kitereltek az épületből. Pániknak amúgy semmi jele nem volt, mindenki kultúráltan próbálta menteni a menthetőt. Én éppen számlát akartam kérni az infó pultnál, amikor bemondták a szitut. Pont én kerültem sorra, amikor történt az eset, de a csaj jófej volt és még kinyomta nekem a céges számlámat. Vagy próbariadó vagy valami magyarországi balek. Ennek szerintem most túl sok köze nincsen az ISIS-hoz, mert őket észre sem vesszük, ha jönnek bytheway. Viszont van néhány fontos észrevételem a kiürítéssel kapcsolatban...Mert ez is egy popszakma, amit érteni kéne a résztvevő feleknek...

1. a gyalogos bombariadó esetén is gyalogos és nem teherautó

Kocsival ilyen esetben viszonylag nem egyszerű kikecmeregni a helyzetből, mert mindenki egyszerre indul, figyelni kéne az egyirányosított utakra és a jobbkéz szabályra. Baromira megnehezíti a helyzetet, amikor "szarok bele" anyukák gyerekkel random bevágnak az autósok elé és pont telibe "sz...ják", hogy mi lesz ennek a következménye. Ilyenkor vannak a hirtelen fékezések, ne adj isten balesetek... 

2. Cipzárelvet meg kéne tanulni

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan betud dugulni bármilyen egyirányú útszakasz, ha a sofőrök egy részének fogalma nincsen a közösségi autózásról. Mondjuk ez általános jelenség (tessék Pesten a belvárosban közlekedni...).

A cipzár elv (én mindig cikk-cakk elvnek hívom valami miatt)azt jelenti, hogy egyszer az én útszakaszom, egyszer a becsatlakozó utszakaszról, aztén megint mi, aztán megint ők...

ITT OLVASHATÓ

PRIMITÍV TECHNOLÓGIA?

FURDANCS BLOG
Szerző: Thoreau
2016.04.02.



A minap megintcsak egy Youtube videóra bukkantam, majd ennek nyomán egész sereg hasonlóra. Most azonban csak erről az egy videóról írnék pár szót. A tévében persze már mindenki látott mindenféle hajótöröttes, meg lakatlanszigetes filmet, és persze a National Geographic különböző, a világ eldugott vidékein élő természetközeli népek életéről szóló dokufilmek közül is láthattunk legalább néhányat. Van tehát némi fogalmunk arról, - ha más nem elméletben - hogyan is kell kinézzen egy hagyományos, a természetben található építőanyagok felhasználásával épült kunyhó.


ITT NÉZHETŐ ÉS OLVASHATÓ

FÉLELEM A TANÁROK ALKALMATLANSÁGÁTÓL

GONDOLATVILÁGBAN
Szerző: Andrew_s
2016.04.02.

A tanársággal, oktatással, iskolával kapcsolatban a gyermekpszichológus véleménye igenis lehet olyan, amire oda kell figyelni. Így teljesen érthető, hogy Deliága Éva bejegyzése a Facebook-ról más portálra is kikerült. Az ördög nem is a bejegyzésben, hanem a részletekben, vagy még inkább a sorok mögött lakozhat.

Aki most azt hiszi, hogy a gyermekpszichológiával, a pszichológussal, vagy akár az esetekkel fogok kötözködni, nyugodtan lapozzon tovább. Sajnos a magam tapasztalatai, illetve az ismerősöktől hallott esetek alapján azt kell mondanom, hogy az ismertetett esetek számomra valóságszagúak. Még akkor is, ha a kommentek egy része azt emeli ki, hogy az iskolában elszenvedett tanári, iskolai túlreagálások „áldozatairól” szóló összeállítás kiragadott esetekről szól. S ez igaz is. Ám olyan ez, mint a műtéti műhiba-kockázat. Hiába ezrelékes a statisztika, mert akit érint, annak a számára száz százalékos a bekövetkezés, és az élete tönkremehet. Ugyanakkor van egy olyan része a hozzászólásoknak, ami messzebbre vihet.


ITT OLVASHATÓ

SZERVEZZ MINDENT ÁT, DE JOBB LENNE, HA MEGÍRNÁD A HÁROM BORÍTÉKOT

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.04.02.


A viccbeli három borítékból már kettőt felbontott a pocista, a másodikat már rongyosra használta, ebben van a "szervezz mindent át" jótanács, ami ideig-óráig segít, de a végtelenségig azért nem.
Az is biztos, hogy mindenki azt imádja csinálni, amihez nem ért, ami nem is lenne baj, ha nem mi lennénk az áldozatai a szorgalomnak, mellyel a faluszéli suttyó saját képére akarja formálni az országot, amelyik ezt immel-ámmal tűri - jobb híján.
Áttemetés, átkeresztelés, átszervezés - ez a szentháromság, ez segít megnyerni a múltat, és sajnos, azt jól megjegyezte, hogy akié a múlt - azé a jövő.
Az elmúlt pár évben már megnyerte nekünk 1848-at, az első és a második világháborút, 1956-ot, legyőzte a törököket, a labancokat, és a kurucokat is egyúttal, hazavágta az oroszokat, rátolta a meggyilkoltakért a felelősséget a svábokra és meggyakta Európát, élén a vén spinével, aki képtelen ellátni Istentől rendelt feladatát.
Alig maradt valami megvédeni való, talán még lányaink erénye...
Megmentette a nyugdíjpénztári vagyont, a MOL részvényeit, a magyar energiaszektort, az állami földeket, megmentett mindent, ami nem volt lebetonozva, mert ha valamit lecsavaroztak, az nem volt elég, van neki saját csavarnyúzója, ugyebár.

Ami országos volt, az nemzeti lett, ami eddig egy név volt, az azonnal szent lett - így lett az Orbán térből is Szent Orbán tér, ott mindjárt az Istenhegyi út végén...
És mindent átszervezett.
Ami egyben volt, azt darabokra verte, ami szanszéjjel volt, azt egymáshoz csirizelte, sem a következmények, sem az eredmény nem érdekelte, a cél maga a tevékenység volt.
A mozgás, mert futás közben elhomályosul a látás, nincs lehetőség megfigyelni a részleteket, észrevenni minden gödröt, és mire kiderülnek a turpisságok, már késő.
De panaszra nincs ok, a média minden hétre kapott egy gumicsontot, azon elnyámmoghatott, az értelmiség meg - egymásra mutogatás közben - bánatoskodhatott rogyásig.
Persze azért a szent cél teljesült, Isten szeme mindent lát, ami nagyon helyes is, hiszen egy fűszál se rezdülhet ebben az országban az ő beleegyezése nélkül.
Ezt már a Biblia, sőt a Tóra is megírta, de lehet, még a Korán is...


ITT OLVASHATÓ

IGENIS SZÓBA JÖHET SKANDINÁVIA

ECOLIFE MAGAZIN
Szerző: Jachimek Anett
2016.04.02.

Nem csak a mediterrán országok nyújthatnak élményt és kikapcsolódási lehetőségeket a hűvösebb hónapokban: bátran válasszunk észak-európai országokat úti célul, ahol páratlan pihenésben lehet részünk! 

A hidegebb hónapokban sokan ódzkodnak felkeresni a skandináv országokat, esetleg Izlandot, mivel jóval hidegebb van, mint Magyarországon. Valóban, helyenként akár mínusz ötven Celsius-fokot is mérhetünk. Ám ha erre felkészülünk, és alaposan beöltözünk, kivételes kultúrát fedezhetünk fel télen is az északi tájakon, sőt az északi fény lenyűgöző természeti jelenségét csak ebben az időszakban tapasztalhatjuk meg.


ITT OLVASHATÓ

MEKKORA AZ ÉLETHEZ SZÜKSÉGES MINIMÁLIS GENOM?

CRITICAL BIOMASS
Szerző: dolphin
2016.04.02.




Craig Ventert soha nem lehetett azzal vádolni, hogy nem mer nagyot álmodni. A Human Genome Project alternatív "megoldásával" berobbanó öntörvényű, egyszerre csodált és kritizált kutató mostanában a saját magáról elnevezett intézetet igazgatja, és amikor nem az emberi genom minél pontosabb feltérképezésén, illetve az ehhez kapcsolódó egyénre szabott gyógyászathoz kapcsolódó projektjein ügyködik, akkor a nem kevésbé ambíciózus "szintetikus élet létrehozása" munkacímen összefoglalható kutatás izgatja.
A cél nem kevesebb, mint létrehozni egy saját maga által tervezett működésű sejtet. Ez persze a gyakoraltban még elég messze van (bármit is mondanak a bulvár(osodó) lapcímek), viszont az is jól látható, hogy a JCVI kutatói legalább egy jól körülírható, középhosszú távra szóló tervvel rendelkeznek és ezen az úton próbálnak végigmenni.
A feladat technikai részét, vagyis leszintetizálni és összerakni, majd "életrekelteni" egy genomot már 2010-ben megoldották Venterék, amikor egy Mycoplasma genomot egy az egyben mesterségesen elkészítettek (megspékelve pár, vízjel funkciót betöltő mesterséges szekvenciával, amelyek egyszerre működtek PR fogásként, illetve tették lehetővé, hogy a szintetikus genomú sejt utódjait el lehessen különíteni). Ez lett a Syn1.0, aminek a megalkotása ugyan egyáltalán nem volt triviális, de öt évvel ezelőtt sem számított már technológiai ugrásnak. Na meg ez csak a könnyebb része volt a dolognak.
ITT OLVASHATÓ

STADIONLÁZ RETRO - ÍGY LEHETTEK VOLNA SOKKAL NAGYOBB STADIONJAINK

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Csepregi Botond
2016.04.02.

Régi képek, színes prospektusok, kicsit szakadt belépők – beletúrtunk a gyűjteménybe, hogy megmutassuk, hogyan épültek, vagy éppen nem épültek a futballstadionok a 2010 óta zajló építkezési láz előtt. Ha a korábbi tervek bejönnek, a mostaninál is nagyobb és értelmetlenebb létesítményeink lennének – igaz, némi köze ehhez is volt Orbán Viktornak.
Ki-ki vérmérséklete szerint reagál arra, hogy az elmúlt években sorra nőnek ki a földből a szinte kizárólag közpénzekből fejlesztett futballstadionok. Az azonban egyértelmű, hogy Orbán Viktor 2010 óta kiépülő rendszerének kulcsszava lett a stadion. Egyrészt a miniszterelnök és a hozzá kapcsolódó érdekkör ragaszkodik a fejlesztésekhez, másrészt nélkülözhetetlen eleme lett az orbáni rendszert tagadók, kritizálók retorikájának is.
Bármi is az igazság az állami pénzen fejlesztett stadionok ügyében, az biztos, hogy nem Orbán Viktor találta fel a spanyol viaszt ezen a téren sem. Most néhány régi képpel, fiók mélyén talált kinccsel illusztráljuk, hogyan jutottunk el a Népstadiontól a felcsúti arénáig.
Indíthatnánk messzebbről is a visszatekintést, de maradjunk a néhány hete bontani kezdett egykori Népstadionnál. Azt, hogy nagy, nemzeti stadion legyen, nem a kommunista rendszer találta ki, már 1896 óta napirenden volt az ügy, de mégiscsak a Rákosi-rendszer alatt nyitott meg Istvánmezőn, az egykori lóversenypálya helyén a nagy stadion, 1953. augusztus 20-án.

ITT OLVASHATÓ

SZÜLÉST FOTÓZTAM: EUFORIKUS ÉLMÉNY VOLT!

BEZZEGANYA
BEZZEGANYA
Szerző: Niki
2016.04.02.


Miiii? Egy szülést fogsz fotózni? Vállaltad? Nem félsz? De most tényleg, oooott? Mindent? Engedik? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kaptam, amikor lelkesen meséltem az ismerőseimnek, hogy milyen kalandra vállalkozom. Kevesen voltak, akik osztoztak a lelkesedésemben. A nők, anyák többsége első hallásra visszariad a gondolattól, hogy őt (vagy bárki mást) a szülése közben egy „vadidegen” fotózgassa. Ez részben érthető is, hiszen ez egy nagyon intim helyzet és kevesen tartják magukat ebben az állapotban fotogénnek. A legtöbbekben – azt gondolom – azért ekkora az ellenállás, mert nem tudják, miről is szól ez valójában. Én sem tudtam. Azt hittem, tudom, de fogalmam sem volt.
Van egy lányom, anyaként tehát átéltem, hogy milyen is egy szülés. De sem segítőként, sem fotósként, sem egyéb más minőségében nem vettem még részt hasonlóban sem. Igyekeztem felkészülni, leginkább persze szakmailag, hisz úgy gondoltam, emberileg nagy meglepetés nem érhet. Voltak elképzeléseim arról, hogy mit is szeretnék kihozni a dologból: szépen a háttérből figyelem az eseményeket, anyuka-apuka szeretetben vajúdnak, Hédi megszületik, és ahogy a nagykönyvben, öröm és bódottá, én meg minden arra érdemes pillanatot lencsevégre kapok. Ahogy szoktam. De mindenki tudja, itt túl sok a bizonytalan tényező. Itt kár tervezni. Így persze nem is olyan volt, mint amire számítottam. Annál sokkal, de sokkal jobb!

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN NAGYOT ÁLMODOTT, DE EZ MÁR SENKIT NEM ÉRDEKEL

MUTYIMONDÓ
Szerző: mutyimondo
2016.4.02.


Heti Top 5 – Átlátszó:
Fejenként több mint 100 ezer forint uniós pénz áramlott Felcsútra
Oligarchaélet a G-nap után: Zsolt Nyerges, a madeirai hitelező
Szépművészeti még mindig titkolózik, a többiek már észre tértek
Itt vannak az új közbeszerzés-királyok!
Orbánék is a FIK-kel üzleteltek. A summa: százszoros haszon
Innen letöltheted a cikkeket egyben!
(Kindle, iBooks, e-könyv, Dropbox)
  1. Interaktív térképen mutatjuk meg, hogy mennyi EU-s pénzt kaptak a magyar települések

    atlatszo.hu
    Tudja Ön, hogy a lakóhelye mennyi uniós pénzt kapott az elmúlt években? Kíváncsi rá, hogy más megyékben mi a helyzet? Vagy hogy…
  2. Oligarchaélet a G-nap után: Zsolt Nyerges, a madeirai hitelező

    atlatszo.hu
    Hová tűnt Nyerges Zsolt? – akinek hiányzik a reflektorfényből a Közgép elnöke, alighanem felüthet egy térképet a…
  3. Már három múzeum elárulta kiknek és mennyiért adta bérbe műtárgyait és termeit, a Széművészeti még mindig nem

    atlatszo.hu
    Baán László (balra) és Gerhardt Ferenc Tiziano Vecellio Mária gyermekével és Szent Pállal című festménye előtt. Fotó: Kovács…
  4. 6 milliárd forintért bővítik a Ludovika Campust

    ErdélyiK blog.atlatszo.hu
    A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tenderét a Magyar Építő Zrt. nyerte. A céget tavaly vásárolta meg a Körösaszfalt Zrt., az új…
  5. Orbánék is a FIK-kel üzleteltek. A summa: százszoros haszon

    atlatszo blog.atlatszo.hu
    Orbán Viktor és családja is a balhés FIK segítségével bonyolította vagyonmegalapozó lakásügyletét. A rétestésztaként…
ITT OLVASHATÓ

MOST JÓL LELEPLEZTÉK SOROS ELSŐ MILLIÁRDJÁT

ADATÚJSÁGÍRÁS - ÁTLÁTSZÓ 
Szerző: somodidaniel
2016.04.02.

A népi bölcsesség szerint az első millió megszerzése a legnehezebb. Ha Mark Zuckerberget, a Facebook egyik alapítóját vesszük, akkor lehet benne valami, hiszen neki 22 évig tartott összeszedni az első dollármillióját (hozzávetőleg 250 millió forint), míg alig több mint egy évvel később már meg is volt az egymilliárd dollár. Ezzel ő lett a valaha volt legfiatalabb első generációs („self-made”) milliárdos a világon. Zuckerberg egyébként 43,5 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ leggazdagabb embereinek listáján is előkelő helyen szerepel (a Forbes legfrissebb listáján valamivel még magasabb összeg szerepel a neve mellett).
A 21 fős lista hemzseg a tech-vállalkozóktól – a Snapchat, a Microsoft, a Google, az Oracle, az  Amazon alapítói és tulajdonosai is megtalálhatóak rajta. A tanulság az, hogy aki manapság gyorsan (és legálisan) szeretne meggazdagodni, annak a számítástechnika felé kell fordulnia, hiszen a hét legfiatalabb milliárdos mind ezen a területen kereste meg a maga dollármilliárdját.

ITT OLVASHATÓ

SÁNDOR MÁRIÁÉRT

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Nagy Bandó András
2016.04.02.



Akkor találkoztunk legutóbb, amikor egy teljes szombatját tette rá arra, hogy közös barátunkkal, Földi Robival leautózzon Pécsre, hogy Robi nagy rakodóterű autóját telepakoljuk azokkal a fölöslegessé vált bútorokkal, lámpaburákkal, neoncsövekkel, óvodás mosdótálakkal, csaptelepekkel és vécécsészékkel, hogy ők eljuttassák Iványi Gábornak és szív-lélek csapatának, rajtuk keresztül pedig rászoruló gyerekeknek és felnőtteknek. Amíg rakodtunk, egyfolytában az járt az eszemben, vajon akad-e, akadna-e még öt olyan ember, mint mi, akik a békés, pihentető napfürdőzés helyett ilyen munkálkodást vállalnának. Legfőképp olyat, hogy mint Robi, saját autóját beáldozva jön-megy Budapest és Pécs között, és még inkább olyat, mint Mária, aki családi együttlét, anyai teendők helyett vécécsészéket pakol, hogy a legszegényebb gyerekek is komfortosan élhessenek valahol, ki tudja, hol. 


ITT OLVASHATÓ

ŐRÜLT BESZÉD ÉS RENDSZER SINCS BENNE

JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: Dr. Sándor Zsuzsa
2016.04.02.


Hamlet „őrült beszédében” legalább rendszer volt, miként azt Polonius megállapította. Nem úgy, mint Illés Zoltán egyre vadabb nyilatkozataiban.
„Én most is benne vagyok a nagypolitikában, hiszen alakítom a közéletet! Hárommillió ember nézte meg a városligeti akcióról készült videót!”- mondta a volt fideszes környezetvédelmi államtitkár legutóbb. Ha igaz a szám, akkor tényleg elég sokan röhöghettek azon, amint a volt parlamenti képviselő lila fejjel ordítozik a rendőrrel és annak arcába mászva veri le fejéről a sapkát. Mindezt a városligeti fák védelmében. Bár az incidens után a mi hős környezetvédőnk gyanút fogott: hátha nem is rendőr volt az illető. Valaki más bújhatott rendőr-uniformisba – véli. Hihetnénk, hogy talán maga Pinochet (akire Illés szerint ez a szerencsétlen fakabát hasonlított), persze ha nem tudnánk, hogy a chilei tábornok már tíz éve halott.
De igazán nem kellene megrökönyödnünk egy kis ordibáláson. Mi ez ahhoz képest, hogy Illés Zoltán ex-államtitkár, hatalma teljében még a természetvédelmi őröknek is éles lőfegyvert adott volna a kezébe. Valóságos „ranger-szolgálatot” hozott volna létre belőlük. És persze a vízügyet is "félkatonai szervezetté" alakította volna át, miként ez Dr. Illés honlapján ma is olvasható.


ITT OLVASHATÓ

DALSZÖVEG

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.04.02.


...az a világ, ami ellen Dusán ezt írta, és amit Katona Klári hihetetlen érzékkel fel is mutatott, az nem volt olyan undorító, mint ez a mai. Arra is érvényes ennek a versnek minden szava.
 
De a maira hatványozottan.
 
 
Tapasztalni fogják, hogy amiben élünk, förtelmesebb, mint amit első pillantásra látunk.
 
Pedig ez a mi kis világunk első pillantásra is hányinger...
 

CSUKÁS 80 - 10 ÉRDEKESSÉG, AMIT NEM TUDTÁL A SÜSÜ ÉS A POM POM ÍRÓJÁRÓL

KÖNYVES BLOG
Szerző: konyvesblog
2016.04.02.


Ma nyolcvanéves Csukás István, akinek meséin több generáció nőtt fel. Köztudott, hogy ő írta Süsü, a sárkány történeteit, Pom Pom és a Nagy Ho-ho-ho Horgász meséit, de a Keménykalap és krumpliorr is kedvelt és közismert a gyerekek és a felnőttek körében is. József Attila-díja, Kossuth-díja és Andersen-díja mellett számos más elismerésben is részesült az évek során. Voltaképpen minden verseskötetét díjazták, de a legnagyobb sikert a gyerekkönyvek hozták meg számára, melyek már első kiadásban is százezer példányban jelentek meg, melyet aztán rendszerint további négy-öt kiadás követett. Életének izgalmas fordulatairól, költői pályájának indulásáról viszont kevesen tudnak. Íme néhány érdekesség:

1. Pontosan egy napon született Hans Christian Andersennel. Mindként mesemondó április 2-án látta meg a napvilágot, csak éppen 131 évnyi különbséggel.

2. Jóbarátjával és egyben riválisával, Lázár Ervinnel viszont egyidősek voltak, mindketten 1936-ban születtek, a korkülönbség csupán egy hónap volt a két író között („Cukkoltam is mindig, hogy szólítson Pista bácsinak” – meséli sokszor Csukás, ha barátjáról kérdezik). Tizennyolc éves korukban ismerték meg egymást, együtt jártak egyetemre, és mivel azonos műfajban kezdtek írni, hamar kialakult közöttük az inspiráló versengés, bár hallgatólagosan megegyeztek abban, hogy soha semmi rosszat nem mondanak a másikról. Sőt, amikor Csukás István a Móra Kiadóhoz került, egyik első dolga volt, hogy kiadja Lázár Ervin könyveit. Ötvenedik születésnapjára pedig egy mesét is kanyarintott barátjáról (Kurta mese Lázár Ervinről), amelyet aztán húsz éven keresztül – egészen az író haláláig – minden egyes évben elküldött neki.

3. Eleinte nem költőnek, hanem hegedűművésznek készült, a tarhosi zeneiskolában tanult, ahova a Zeneakadémia tanárai heti rendszerességgel utaztak le repülővel, hiszen akkoriban még volt belföldi járat, ami elvitte őket Békéscsabáig. Így történhetett, hogy még kamaszkorában felfigyelt rá Zathurecky Ede, aki a kor leghíresebb hegedűművésze, és nem mellesleg a Zeneakadémia igazgatója volt. Ő azonban mégis a költészet mellett döntött...

ITT OLVASHATÓ

"NE SIRASSATOK MINKET!" - EGY AUTISTA EMBER LEVELE SZÜLEIHEZ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kettős Mérce
2016.04.02.


A szülőktől gyakran hallani azt, hogy amikor megtudják, hogy autista a gyermekük, az a legtraumatikusabb dolog az életükben. A nem-autista emberek az autizmust tragédiának látják, a szülők pedig gyermekük és családjuk minden egyes életszakaszára újra és újra csalódással és gyásszal reagálnak.

Csakhogy ez a gyász nem a gyerek autizmusából fakad. A szülők az elképzelt, majd elvesztett 'normális' gyermeket gyászolják, akinek az érkezésében reménykedtek. A szülők hozzáállása és elvárásai, plusz a különbség aközött, amilyennek szerintük egy gyereknek egy bizonyos életkorban 'lennie kell', meg aközött, amilyen fejlődésen a valódi gyerekük keresztülmegy – ez így mind együtt sokkal több stresszt és fájdalmat okoz nekik, mint az autista emberrel való együttélés gyakorlati problémái.

Valamilyen mértékű gyász persze természetes része a folyamatnak, amely során a szülők megemésztik, hogy nem jön létre az a szülő-gyerek kapcsolat, amire számítottak. Viszont a – fantáziájukban élő – normális gyermek miatt érzett gyászt el kell választani attól, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a valóban létező gyermekükhöz: az autistához, akinek szüksége van a felnőttek támogatására, és aki igenis képes ezen felnőttekkel tartalmas kapcsolatokat kialakítani, ha megkapja rá a lehetőséget. Ha továbbra is arra koncentrálnak, hogy mekkora tragédiának élik meg a gyermekük autizmusát, az rájuk és a gyerekre nézve is káros, és eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy egy elfogadó és kölcsönösségen alapuló kapcsolatot alakíthassanak ki egymás között. Saját maguk és a gyerekük érdekében tehát azt javaslom a szülőknek, hogy radikálisan értékeljék át saját magukban, hogy mit is jelent az autizmus.

Meghívom hát önöket, hogy nézzék meg jobban a mi autizmusunkat, és a saját gyászukat is – egy másik nézőpontból...

ITT OLVASHATÓ

"NEM AZ A DOLGUNK, HOGY BÁRMI ÁRON CÍMLAPRA KERÜLJÜNK"

7ÓRA7 - SZÍNHÁZ ÉS PONT
Szerző: DicsukD
2016.04.01.


A Marie Antoinette-ben a két női főszereplő egymás ellenpólusa – ti hogy látjátok az általatok játszott karaktereket?

V.B.: Marie Antoinette fényűzően, a szegénységet nem látva élt. Amikor szembesül a nyomorral, megrendül. Próbál változtatni ezen, belátja, hogy másként kell élnie, de már túl későn. Az előadás egyik kulcsfontosságú eleme, hogy Marie Antoinette egy lejárató kampány áldozata lett. Az akkori szennylapok – amelyeket összeesküvők pénzeltek, éppen a királyi pár hatalmának megdöntése érdekében – olyan mondatokat, gondolatokat, tetteket tulajdonítottak neki, melyekhez semmi köze sem volt. Mindemellett igyekszem megjeleníteni azt is, hogy nagyon érzelmes nő volt, a gyermekeit pedig anyatigrisként védte.

V.Zs.: Margrid Arnaud fiktív karakter, a darabnak ez a meghatározó vonala csupán a szerzők fejéből pattant ki, történelmi alapjáról nem tudunk. A cselekmény szerint ő, tanult lányként nyomorban élve az igazságot keresi, és az elnyomottak mellett áll ki, a népet az uralkodó pár ellen buzdítja.  Nagyon örülök annak, hogy a darabba bekerült az a vonal, hogy Magrid Arnaud Marie Antoinette féltestvére – már csak magunk miatt is, hiszen a megegyező vezetéknevünk és a pályánk hasonlósága miatt sokan korábban is azt hitték Dettiről és rólam, hogy testvérek vagyunk –, és az a jelenet, amikor erre ráébredünk, az egyik kedvencem az előadásban...

ITT OLVASHATÓ

SAULKÉNT ÉLNI 9. - 8. MINDENT ELSÖPRŐ PROPAGANDA

TARSKI BLOG
Szerző: Tarski
2016.04.02.


A következőkben még három olyan pontot tárgyalok, amelyek a nácizmus hatalomra jutását és megerősödését elősegítették. Ezek ugyan véleményem szerint nem tartoznak a náci fajelmélet korábban tárgyalt elméleti rendszeréhez, de mint közvetlenül ható tényezők elősegítették annak sikereit. Ha meggondoljuk, hogy a kiváló propaganda, a gazdasági fellendülés megvalósítása és a gyenge ellenzék léte egy a náci fajelmélettől eltérő politikai filozófia gyakorlati alkalmazásakor is komoly tényezővé válhat egy párt győzelmében, akkor

érthetővé válhat az is, hogy ezek valóban nem tekinthetők a náci fajelmélet részének. De mivel ezek az adott korban ténylegesen befolyásolták a náci hatalom megszerzését és megtartását, ezért foglalkoznunk kell ezekkel is.
8. Mindent elsöprő propaganda

A politikai propaganda, amivel most foglalkozom, lényegében az emberek tudatára akar hatni oly módon, hogy azt egy adott nézet elfogadására késztesse, azaz meggyőzze a párt politikai céljainak és módszereinek lehetőleg az egyedüli helyességéről. A propaganda inkább a lélekre hat és a fizikai uralom mellett a lélek uralmára is igényt tart, de kettő közül a léléktani uralmat tekinti fontosabbnak. Kitűnően jellemezte ezt az állapotot Spinoza: „....annak van a legnagyobb hatalma, aki az alattvalók lelkén uralkodik.” Ekkor ugyanis az egyén önként, a belső meggyőződése és motiváltsága révén cselekszik úgy, amint azt a fölöttese, vagy pártelnöke megkívánja. Mivel azonban a propaganda által közvetített eszme, vagy tétel általában nem tartalmazza a teljes és tényleges igazságot, ezért ezt inkább a hallgatók, vagy a közönség lélektani manipulációjaként kell értelmeznünk. Ha pedig így tekintünk rá, akkor ezt már nagyon régen alkalmazták, hiszen politika valamilyen formában már nagyon régen létezett. A nácik igazi újítása az volt, hogy egyrészt felhasználták az összes számba jöhető propaganda eszközt, másrészt ezt olyan profi módon alkalmazták, hogy azzal szinte lehengerelték a német népet.

 
ITT OLVASHATÓ

50 MÚLTAM, NEM KAPKODNAK UTÁNAM

MUNKAHELYI TERROR BLOG
Szerző: Despota
2016.04.02.


Álláskereső vagyok, másfél év alatt hiába próbáltam elhelyezkedni, semmi eredménye nem volt. Az előző munkahelyem egy határozott idejű munka volt a helyi önkormányzatnál, sajnos valószínűleg a források fogyni kezdtek, mert korábban félévente új szerződést kaptunk, de utoljára vagy 10 társammal együtt lapátra kerültünk. Azóta nincs állandó bevételem, pedig az önkormányzatnál sem kerestünk túl jól.
 
A napjaim a következő módon zajlanak. Minden reggelemet úgy indítom, hogy az internetes álláshirdetéseket nézem meg először, ettől felébredek. Korábban a kávé segített ebben, de már olyan luxusnak számít nekem, hogy végleg el kellett hagyjam. Megnézem az emaileket, végigböngészem a lehetőségeket. Nincs belőle sok, mivel egy faluban élek, legjobb esetben a megyeszékhelyen akad egy-két betöltetlen állás, ha épp nem csak a látszat kedvéért hirdetik meg őket. Elküldöm az önéletrajzomat, ahova csak tudom, majd várom a visszajelzéseket. Többnyire egyébként hiába, legtöbbször ugyanis válaszra sem méltatnak. Pedig már rég megtanultam, hogy aranyművesként ne a szakmámban keresgéljek, takarítástól kezdve mindenre jelentkeztem már. 50 múltam, és nem kapkodnak utánam...

ITT OLVASHATÓ

MI TART VISSZA? A VÁLTOZÁS GUMIKÖTÉL-MODELLJE

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: ur.anita
2016.04.02.


Amikor változás és az ahhoz kapcsolódó választás előtt állunk, gyakran magunk sem tudjuk, hogy miért, de valami visszahúz minket. Egy láthatatlan erő, ami nem enged tovább és akár többször egymás után is visszaránt a megszokás útjára. Egy képszerű modell, a gumikötél-modell segítségével most jobban megértheted a belső működésmódodat egy döntéshelyzet kapcsán!

Mi is az a gumikötél-modell?
 
"Képzeld el, hogy egy gumikötelet fogva középen állsz, a gumikötél mindkét irányba rugalmasan tud elmozdulni és ezzel téged is elmozdít előre vagy éppen hátrafelé. A visszarántó erő jelképezi a megszokottat, a járt utat, azt az élethelyzetet, amiben eddig voltál, de éppen arra készülsz, hogy ezen változtass. Az előrehúzó erő az új hívását, pozitív vonzását, izgalommal teli kihívását mutatja."
 

ÁPRILIS 1. - SÍRJUNK VAGY NEVESSÜNK A FIDESZESEK HAJMERESZTŐ ÁLLÍTÁSAIN?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Frankó Provolone
2016.04.01.


Április elseje alkalmából némi vidámságot – komorabbaknak elkeseredést – hozunk olvasóink számára: összegyűjtöttünk néhány olyan kínos pillanatot a magyar politikai életből, amelyek 2016 januárja óta történtek. Olyan elszólásokról, bakikról és hajmeresztő állításokról van szó, amelyeknél azt is nehezen lehet eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen rajta az ember. 

A magyar gazdaság az elkövetkező tíz évben is olyan állapotban lesz, hogy meg sem kottyan neki egy budapesti olimpia megszervezése? A német gazdasági felemelkedést onnan számítják, hogy megvertek minket az 1954-es berni focidöntőben? Európában a legnagyobb veszélyt nem is migránsok, hanem az őket irányító illuminátusok és szabadkőművesek jelentik, mint ahogy az egyik fideszes képviselő is állítja? A teljes válogatásunk itt olvasható...

ITT OLVASHATÓ

A TEMPLOMOSOK HOSSZÚ ÉLETÉNEK TITKA

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.04.02.


Negyven évvel tovább éltek a templomos lovagok, mint koruk emberei. A római Gemelli poliklinika kutatói régi dokumentumokban keresték erre a választ és kiderítették, hogy az asztali higiénia és az étrend volt az oka.

A középkorban, amikor az átlag életkor 25 és 40 év között mozgott, a templomos lovagok közül sokan túlhaladták a 70 évet is – írják tanulmányukban az olasz orvosok – Az ételek abban az időben gazdagok voltak zsírokban és kalóriában. A gazdagabb osztályok sok húst fogyasztottak, elterjedt betegség volt a köszvény, a maga koleszterin-szint, a cukorbetegség. A templomosok étrendje, amellyel ezeket a betegségeket elkerülték, nagyon modern volt. Hetente csak kétszer ettek húst, háromszor zöldséget, gyakran halat és a vizet a narancs levével dúsították, hogy növeljék antibakteriális hatását. A bort, amely szigorúan ki volt adagolva,  aloéval vegyítették, amely antiszepikus és gombaölő tulajdonságai miatt volt hasznos a forró sivatagi országokban...

ITT OLVASHATÓ

MATOLCSIÉK FERGETEGES ÖNGÓLJA: LÉPÉSKÉNYSZERBEN A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: B.J.
2016.04.01.


A jegybanktörvény titkosítási záradékának alkotmánybírósági elkaszálásával nincs több mellébeszélés: a közérdekű adatok törvényben meghatározott körét az alapítványoknak azonnal és zokszó nélkül nyilvánosságra kell hozni.

Az Alkotmánybíróság (AB) immár végérvényesen lezárta azt a vitát, hogy vajon a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok adatai közérdekű adatok-e. Igen, azok: az alapítványok ugyanis közpénzből gazdálkodnak, vagyonuk a nemzeti vagyon körébe tartozik és közfeladatot ellátó szervnek minősülnek, mondták ki tegnap a főbírók. Ez persze az egyszerű halandó számára eddig sem volt kérdéses, Matolcsy György és csapatának sajátos észjárása azonban a teljes Fideszt képes volt – kormányostul, parlamentestül – magával rántani az unortodoxia legmélyebb és legsötétebb bugyraiba (lásd még: „elveszíti köztulajdon jellegét”). A miniszterelnök a Népszabadság értesülése szerint neheztel is emiatt a jobbkezére, bár alig hihető, hogy korábban ne ő maga hagyta volna jóvá Matolcsy eszement terveit...

ITT OLVASHATÓ

A LEGDURVÁBB ÁPRILISI TRÉFA

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.04.02.


...Sok gyalogos, biciklis, környezetvédő tüntethet az autózás ellen, mert Ők valóban nem használják a nagyvasat. Sok elvált, és a válóperben tönkrement ember tüntethet a házasság intézménye ellen, mert abból Ő kilépett, és a kárára volt. 10 millió ember tüntethet az Alaptörvény ellen, mert Ők nem esküdtek föl rá. De 200 olyan ember biztosan van, aki NEM tüntethet ellene: ezek pedig a parlamenti képviselők, mert Ők bizony egzisztenciáért cserébe fölesküdtek rá, és be is tartják az esküjüket, békésen üldögélve a Diktátor demokrácia-biodíszleteként. Gyurcsány akar tüntetni a pártjával az Alaptörvény ellen. Biztos tüntethetnékje van, megértem, fokozódik a közhangulat, esik vissza a DK, mindenki a Tanárlázadás valós cselekedeteire figyel, nincs ideje foglalkozni azokkal a lufikkal, amiket a Műellenzék fújogat. De az már akkora pofátlanság, hogy az Alaptörvényre esküt tett emberek akarnak az Alaptörvény ellen tüntetni, hogy egyszerűen nem lehet komolyan venni. Profánabbul: mikor a görény beszél a bűzről. Tüntetnének az Alaptörvény ellen, aztán másnap visszaülnek az Alaptörvényre letett esküjük alapján megkapott parlamenti bársonyszékeikbe?

Feri, ugye ez tényleg csak áprilisi tréfa?


ITT OLVASHATÓ