2016. május 2., hétfő

AGYELSZÍVÁSTÓL TART ORBÁN, MIKÖZBEN MATOLCSY A LEGOSTOBÁBB MÓDON BUKIK LE

HÍRNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.05.02.



Levelet írtak a tanárok, összeálltak az írószervezetek, pénzt osztott Matolcsy, meglátta a háttérhatalmat Orbán, de Mészáros Lőrinc csak kávézott.
Hétfői hírek. Nyugatról és keletről is elszívják az agyunkat, jaj, mi lesz?
Orbán Viktor ma Széles Gáborhoz méltó mélységeket és magasságokat járt meg az MTA szokásos évi közgyűlésén. A hirtelen européer miniszterelnökké vált Orbán szerint a magyar tudomány lehet az ország gazdasági versenyképességének egyik alapja. És mivel a politikus és a tudós ugyanazt akarja Orbán elmondása alapján, legjobb, ha egy irányba is mennek. Elég egyértelmű célzás volt ez.

ITT OLVASHATÓ

MATOLCSY MA MEGSEMMISÜLT, DE BUKNI CSAK VIKTORRAL EGYÜTT FOG

MENTÁLIS DEFICIT BLOG
Szerző: Hakapeszi Miki
2016.05.02.


Az MNB-botrány egyre durvább. Minden nap azt gondoljuk, hogy már tudjuk a lényeget, az egész csendben elhal, aztán megyünk tovább ahogy eddig, nincs itt semmi látnivaló. De nem, szinte minden szavukról kiderül, hogy újra ás újra kamuztak, most kezd kikerekedni a nagy kép, látszik a rendszer működése. Semmiképp sem akarunk beleveszni a részletekbe, de érdemes pontokba szedni a legfontosabb újdonságokat és tanulságokat.
 
Az egyik nagy frissen kiderült hazugság, az, hogy a Debil mindig azt mondta, csak a kamatokat költik el. Kiderült, hogy egy lófaszt, sok milliárdot kidobtak az alapítványok vagyonából mindenféle hülyeségekre.
 
De a legfontosabb: Viktor azt mondta a hétvégén, hogy a jegybank független, ő aztán nem ugathat bele, semmi köze hozzá, hogy mit csinálnak ott. Ez az év csúsztatása, hogy finoman fogalmazzak. Matolcsy utolsó dolga az volt miniszterként, hogy törvénymódosítással bebetonozza a jegybankelnököt, aki aztán ő maga lett. Ezt a Fidesz szavazta meg. És a Viktor által mozgatott párt volt az, amely titkosítani akarta az egész alapítványosdit akkor, amikor látták, hogy kezd kiborulni a bili. Még egyszer egy kis riszpekt Káder Jánosnak, hogy ez már neki is sok volt és beintett elnökként...

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN VIKTOR AZT SE TUDJA, KIKBŐL ÁLL A CSAPATA, VAGY EGYSZERŰEN CSAK HAZUDIK

VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.04.02.


Mit gondolnak, miért esett ki a felcsúti csapat a NB I-ből?
Orbán Viktor még azelőtt adott interjút a Puskás Akadémia honlapjának, hogy csapata búcsúzott volna az első osztálytól, de már előre mentegetőzött: „A valóság az, hogy a magyarországi klubok rangsorában mi vagyunk az igazi underdogok. A mi klubunk alapja egy akadémia. Nekünk inkább vannak nézőink, mint szurkolóink, és ultráink sincsenek, csak akadémista gyerekeink.”

ITT OLVASHATÓ

MATOLCSY GYÖRGY MÁRTÍROMSÁGA

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.05.02.


„De Hadházy úgy érzi, ő ezt is megteheti. De lilálhat lincselésről, meg „nem békés átmenetről”. Tényleg, Hadházy? Nem lesz békés átmenet? Hanem milyen lesz? Meséld már el, csupa fül vagyok! Mesélj, először arról, egyáltalán miből gondolod, hogy lesz bármilyen átmenet? A kimutathatatlan pártod ügyeletes seggfejeként zavargásokat álmodsz a mocskos árulók nehéz álmával? És a lincselést hogyan képzeled? Ott leszel az első sorban? Aprókat sikkantgatva elalélsz, ha arra gondolsz, hogy a lumpenprolik élén lámpavasra húzol valakit? Ez a vágyad, Hadházy? Mindig megették az uzsonnádat a suliban, a kötélre soha nem tudtál felmászni, annyiba se vettek soha, mint egy rakás szart, és most lincselni szeretnél?” (Bayer Zsolt: Lincselés)
 
Ezt a higgadt és visszafogott érvelést talán még a Hírcsárda sem tudta volna ilyen szelíden megfogalmazni. Veretes gondolatok egy bátor, rendíthetetlen férfiútól. Bayer Zsolt, a magyar publicisztika Alekszej Grigorjevics Sztahanovja végre visszanyerte a rendkívül rossz modorát és lelkesen munkához is látott.
 
Matolcsy Györgyöt olyan kétségbeesetten védelmezi mindenki, ami arra utal, rengeteg, nemes jellemű kedvezményezettje lehetett az MNB alapítványain keresztül történő nagylelkű alamizsna-osztogatásnak. Még maga a miniszterelnök is részt vett a kétségbeesett mentőakcióban.
 
Matolcsy György vitatott pénzügyi zsenialitásának ehhez sok köze nincs. Az, hogy milyen dicső tettek fűződnek a jegybankelnök nevéhez, a közgazdaságtan jeles tudora, Bayer Zsolt az idézett tetemre hívásában – monumentális és rendkívül változatos átkozódások közepette – ki is fejtette. Heves felindultságában remélhetőleg nem hagyott ki ezekből semmi fontosat...
 

A FENEKELÉSNEK NINCSEN NEVELŐ HATÁSA

SZÍNEK ÉS FOLTOK
Szerző: Göbölyös N. László
2016.05.02.


A francia családi, gyermeki és női jogok minisztériuma minden olyan családnak, amelyben az asszony terhessége negyedik-ötödik hónapjában van, küld egy könyvecskét, amely gyakorlati nevelési tanácsokat tartalmaz az első gyermek születése előtt.

A tárca miniszterasszonya, Laurence Rossignol a könyv bemutatásakor kiemelte: a jó nevelési módszerek terjedésével hatékonyabban lehet harcolni a nevelési célzatú erőszak ellen, mintegy törvénnyel, amelyet a közvélemény a szülői jogok csorbításaként foghatna fel, egy olyan országban, ahol „az elfenekelést a nevelési szabadság részének tekintik. „

A testi fenyítésről szóló részben a könyv megállapítja, hogy a fenekelésnek, a pofonnak és
egyéb brutális mozdulatoknak nincsen nevelő hatásuk. A testi büntetések és a megalázó szavak nem indítják a gyereket arra, hogy ne tegye meg újra azt, amiért a büntetést kapta, viszont stresszt okoz, amely negatívan hathat a fejlődésére...

ITT OLVASHATÓ

ORBÁN VIKTOR DEMAGÓG ÖSSZEESKÜVÉSELMÉLETEI - MENEKÜL A FIDESZ A VALÓSÁG ELŐL

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Szigetvári Viktor
2016.05.02.


Orbán Viktor szerint a nyílt- és háttérhatalmak felelősek a magyarországi agyelszívásért – mondta a miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén. Mondataival ismét másokat, az idegeneket, folytonos szabadságharcunk képzeletbeli ellenfeleit téve felelőssé a magyar fiatalok elvándorlásáért.

Végleg szánalmas, hogy Orbán Viktor demagóg összeesküvés-elméletek nyelvén hárítja a felelősséget. Gyáva és kormányzóképtelen menekülése a valóság elől odáig terjed, hogy lassan a chemtrailt látja majd a magyar mezőgazdaság bajai mögött is. Hiszen, aki a háttérhatalmakról álmodók nyelvén beszél az MTA-n, az joggal gondolja, hogy a Trilaterális Bizottság és a Bilderberg-csoport viszi el a magyar fiatalokat. Azt nehezebb elfogadni, hogy ő miatta mennek el...

ITT OLVASHATÓ

A SÖTÉTSÉG MÉLYÉN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: TGM
2016.05.02.


Ausztria lezárta a Brenner-hágót. „Ausztria szakít a történelemmel, a logikával és a jövővel” – mondta a hágó túloldalán Matteo Renzi olasz miniszterelnök. Ebben Renzi úrnak nincs igaza, a lépés logikus, legalábbis következik az eddigi lépésekből; a jövő a faj- és idegengyűlöleté; a történelemben pedig számtalan példa található minderre. De azért értjük, mit érez Renzi, amikor kerítéssel zárják le az osztrák-olasz határt. Miután a háromnegyed-fasiszta Hofer megnyerte az ausztriai elnökválasztás első fordulóját, Faymann szövetségi kancellár és Foglar, a szakszervezetek vezetője „átértékeli” a szociáldemokrácia kapcsolatait az enyhén náci párttal. Öt nyugati EU-tagállam meghosszabbítaná a határellenőrzések és igazoltatások határidejét a schengeni zónában. A brit példa nyomán a kelet- és dél-európai bevándorlóktól több helyen (pl. Németországban) is megvonnák a szociális segélyezéshez és más népjóléti juttatásokhoz való jogot. (S ebben benne vannak a szociáldemokraták is! – a hivatalos „baloldal” állapotáról jó képet ad a brit Munkáspártban már megszokott antiszemita botrányok újabb fejezete)

Az egész menekültügy lezárulni látszik. Bár még mindig az egykori Habsburg-monarchia országai (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Lengyelország) játsszák a legvisszataszítóbb szerepet, példájukat mindenki követi Európában: a menekülőket nem engedik be, passz. Mindenfajta bevándorlás, kivándorlás, határátlépés, költözés gyanús. A rasszizmus, a felekezeti, etnikai, nemzetiségi uszítás, a xenofóbia rég nem látott fortisszimón harsog. Az, hogy „faj” helyett a legtöbben „kultúrát” mondanak, egy újszülöttet se téveszthetne meg. Aztán meg: „Európa, Európa, Európa” – Hitler is Európát akarta megvédeni az ázsiai barbároktól, ezt az európázást (értsd: a fehér faj fölsőbbrendűségét) már ismerjük. Ezt a periféria alárendelt népei is elfogadták egy időre, amikor a „demokrácia” azt jelentette nekik, hogy „Nyugat” meg „Európa” (a keletiek – oroszok, ezek a tiszteletbeli színesbőrűek; illetve a kínaiak, arabok stb. – erre „kulturális” és „történelmi” okokból úgymond „nem képesek”, meg a déliek – afrikaiak – se); most már mi is „Európa” vagyunk, mert „fehérek” (rendszeres jövedelemmel rendelkező, heteroszexuális nyugati férfiak) vagyunk. Az „európai értékek”, „európai identitás”, „európai kultúra” duma semmi más, mint az új etnicizmussal megbúbolt variánsa a régi imperialista-soviniszta-rasszista diskurzusnak; az a liberális képzelődés, hogy ez ellentmond a „nacionalizmusnak”, vagy pláne „jobb nála”, merő – és rosszhiszemű – képzelődés.

A „demokratikus” ürügyre sincs szükség többé a színesekkel meg muszlimokkal szemben, bár az uszítás némely formái mulatságosak: azok a dühödt antifeministák, akik a nem létező „dzsenderelméletről” hörögnek naphosszat, panaszkodnak a nőkkel szembeni keleti-déli bánásmódra, amely egyébiránt pontosan megfelel előítéleteiknek...

ITT OLVASHATÓ

ITT VAN MÁJUS ELSEJE

TIKI-TAKI BLOG
Szerző: m-anna
2016.05.01.


Nem akartam én ma reggel itt locsogni, fecsegni a blogomban, mert nem nagyon érek rá. Megyünk a gyerekekkel majálisozni... (majd a végén elmesélem hova, hogyan, mert rendhagyó lesz!), de miközben kényelmesen ébredezgettem, kávézgattam - tévézgettem is... (bár ne tettem volna!). Azt mondja nekem (meg a kora reggeli több százezer tévénézőnek) a szpíker (magyarul műsorvezető), miközben éppen a hajdani május elsejékről faggat egy halálosan komoly embernek kinéző politikai elemzőt, vagy kit, hogy: "...  sikerült nekik azért a felvonulásra több tízezer embert összeterelgetni..."
Hogy mi? - kaptam fel a fejem. Terelgetni? Na, ne... ezzel egy kicsit felidegesített, mert erre én valahogy nem így emlékszem. Sem engem, sem a családomat, sem a barátaimat, munkatársaimat nem kellett terelgetni sehova, május elsején. Még ha megköveznek, akkor is el kell végre mondanom valakiknek, hogy mi bizony vártuk a május elsejét sőt! kifejezetten készültünk rá! Kisgyerekként élmény volt az akkori Hősök terén végig vonulni, apám a nyakába ültetett, felülről láthattam a lobogó zászlókat, a lufikat, hallgathattam a zenét és énekelhettünk, mert bizony énekeltünk is... Uram bocsá' mozgalmi dalokat, teli torokból!

ITT OLVASHATÓ

ÍGY VERIK ÁT ÉS USZÍTJÁK EGYMÁS ELLEN A NŐVÉREKET ÉS AZ ORVOSOKAT

RÖNTGEN BLOG
Szerző: Kunetz Zsombor
2016.05.02.


Legalábbis ez sejthető abból a tényből, hogy bár még papíron zajlanak a tárgyalások az egészségügyi államtitkárság, valamint az állítólagos szakmai képviseletek között, a bérmegállapodásról a benyújtott költségvetés már igen konkrét számokat tartalmaz, beleérteve az egészségügyi bérrendezést is. 
Megszólalt Varga Mihály is és Ónodi-Szűcs Zoltánnal egybehangzóan azt állítják, hogy az egészségügyi ágazat plusz 167 milliárd forrást kap. 
Ekkor jutott eszembe az a magyar népmese, ahol az idős király elküldte mind a három fiát, hogy találjanak maguknak feleséget, de azé lesz a trón és a fele királyság, aki azt a lányt hozza haza, akinek csillag van a homlokán. A motívum végigmegy a mesén és a különböző kalandok között a legkisebb királyfi válogatva, mindig azt mondja: szép, szép de ennek sincs csillag a homlokán, amíg meg nem találja kedvesét.
Sajnos, nézve a jövő évi költségvetést és a beígért csilliárdokat, még csak azt sem mondhatjuk, hogy szép, szép, nemhogy csillagot keresnénk rajta. Ugyanis most vagy össze-vissza beszélnek a költségvetéssel kapcsolatban, vagy egyszerűen csak az alap matek nem megy, hiszen a parlament honlapjáról letölthető költségvetésben az Egészségügyi alap 2059 milliárd forint, szemben az idei 1963 milliárd forinttal. Ez pedig mindössze 96 milliárdos többlet összeget jelent idénre, a beharangozott 167 milliárd helyett.
Azonban a fanfárok szólnak, dobok peregnek és lassan már óriásplakáton is megjelenik a a hirdetés “ jövőre 167 milliárd forinttal többet törődhet egészségével és ebből 80-85 milliárd forintot fordítunk az egészségügyi bérrendezésre”. Vagyis az orvosbárók hatalmának visszaszorítására és a hálapénz ellen. 
ITT OLVASHATÓ

ELNÖKVÁLASZTÁS ÉS A TŐZSDÉK

ALAPBLOG
Szerző: Suszter
2016.05.02.

Az amerikai elnökválasztási kampány alatt lassan már nem tudok olyan elemzőházat, hírportált, befektetési bankot, brókercéget, pénzügyi blogot (most már minket is beleértve), aki nem közölt volna egy írást arról, hogy elnökválasztás alatt hogyan viselkednek a tőzsdék. A két alapvető tanulság az volt, hogy új elnök alatt elbizonytalanodnak a befektetők, illetve ha az ellenkező párt embere nyeri a voksolást, mint aki az előző ciklus elnökét adta, általában komolyabb eséssel reagálnak a piacok. Jelenleg az első eset elkerülhetetlen, hiszen Obama elnök nem indulhat harmadjára, így mindenképp új ember kerül az elnöki székbe.
Mindig izgalmas, amikor felfedezik a befektetések újabb és újabb Szent Grálját, a tökéletes indikátort, ami megmutatja mi lesz a jövő. Általában az ilyen elméletek egy darabig működnek, azután pedig jön a fekete leves, például egy jegybank, aki eltörli az árfolyamgátat és hirtelen a hónapokig működő ellenállás megszűnik az árfolyamban.

ITT OLVASHATÓ

ORBÁNÉK SÍRÁSÁBA A MAGYAR FOCI BELEHALHAT

24.HU - POSZT ITT
Szerző: Farkas György
2016.05.02.


„A sorsunk nem a mi kezünkben van”. Ezt mondta a kormányfő. Lehet, hogy tényleg így lesz.
Még mielőtt az általa alapított Puskás Akadémia győzelemmel búcsúzott volna az NBI-től, a miniszterelnök azt mondta, a futball olyan sport, ahol annakkell kiesnie, aki kevesebb pontot gyűjt, mint riválisa.
Orbán Viktor igen sportszerűen elismerte, csapata nem hivatkozhat sem balszerencsére, sem ellenfeleire.Végig becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a legutolsó sípszóig a három kiesőjelölt között.
A kormányfőt nem lepte meg, milyen ellenszenv övezi a Puskás Akadémiát, hiszen azt hozzá kötik, a vele szembeni politikai rokon- és ellenszenvből kap csapata is.Az meg már a modern világ természetrajzához tartozik, hogy az ellenszenv mindig hangosabb és látványosabb, mint a rokonszenv. Ez ellen nincs mit tenni, hiszen ma ez az élet rendje. (…) És van abban valami érthető, csiklandozó érzés, hogyha az ország vezetőjének a csapata alulmarad. Ez persze lelki teher a klubnak, de ezt tudni kell elviselni panaszkodás nélkül. Vagyunk, akik vagyunk.
ITT OLVASHATÓ

PÁNCÉLOSOK GYÁRTÁSA

LAZARBIBI HONLAPJA
Szerző: Germuska Pál
2016.05.02.


Páncélozott járművek gyártása Magyarországon a szocialista érában
A D-442 felderítő úszó gépjármű (FUG)

A haditechnikai célú beruházások közül az egyik legnagyobb volt az 1960-as években, ráadásul nem licenctermékről, hanem hazai fejlesztésű eszközről van szó, amelyet exportáltunk is, és aminek a gyártása másfél évtizedig önmagában jelentősen befolyásolta a haditechnikai termelés szerkezetét.

A KGST hadiipari szakosítási megállapodásokban már 1958-tól szerepelt, hogy Magyarország is gyártani fog kerekes páncélozott járműveket. Előbb a BTR-ek, majd a BRDM felderítő jármű licencének átvétele merült fel. 1961 áprilisában mégis olyan döntés született, hogy saját konstrukciójú járművet készít a hazai ipar. A KGM (Középgépipari Minisztérium) miniszteri értekezlete 1961. április 26-án az Autó- és Traktoripari Igazgatóságot bízta meg „kétéltű páncélozott összkerék-meghajtású felderítő gépjármű” konstrukciós és szerkesztési munkálataival, a Haditechnikai Intézet elvi irányítása mellett. Az Országos Tervhivatal és a Hadi-technikai Intézet megbízottainak bevonásával, Korponai Gyula iparági főmérnök vezetésével bizottságot hívtak életre, amelynek részletes javaslatot kellett kidolgoznia a jármű gyártására.



ITT OLVASHATÓ

EGY NEMZET ELBUTÍTÁSA - REFEUDALIZÁCIÓ MAGYARORSZÁGON

ÉLET ÉS IRODALOM ONLINE
Szerző: Vásárhelyi Mária
2016.04.29.


Téved, aki azt gondolja, hogy Orbán Viktornak nincs társadalmi víziója, nincsenek elképzelései arról, hogyan kívánja átformálni a magyar társadalmat, és téved, aki feltételezi, hogy a Fidesz vezetői számára csupán azért fontos a hatalom, hogy a tűz körül állók zavartalanul gazdagodhassanak. A helyzet ennél sokkal rosszabb; Orbán Viktornak nagyon is határozott víziója van arról, hogy milyen társadalmi rendet szeretne megszilárdítani Magyarországon, és milyen eszközökkel kívánja ezt elérni. Márpedig ha ez az általa elképzelt rend megvalósul, annak sokkal súlyosabb következményei lesznek az országra nézve, mintha „csupán” a közös vagyonunkat hordanák haza.
 
Az elmúlt öt évben felülről vezényelt átalakítási folyamatok egy irányba mutatnak; a rendies világ irányába tartó, refeudalizációs tendencia bontakozik ki. A 2010-ben meghirdetett NER alapértéke a társadalomban létező autonómiák felszámolása, a hatalomtól való vertikális és horizontális függőségi rendszer kiépítése oly módon, hogy az érvényesülés és előrejutás alapja ne az egyéni teljesítmény, hanem a családi alapon szerveződő kliensrendszer és a hatalom iránti lojalitás legyen...
 
...Közismert, hogy az elmúlt évek során 4–500 000, többségében fiatal ember hagyta el az országot, mégsem lehet megunni ennek emlegetését, mert ez olyan hosszú távú, drámai veszteség az ország számára, amelynek valódi árát ma még felmérni sem lehet. Az országot elhagyók jellemzően a nyugatos gondolkodású, versenyképes tudással rendelkező, dinamikus, az életük alakulását a saját kezükbe venni akarók közül kerülnek ki, éppen ők azok, akik a leginkább útjában állhatnak a jelenlegi hatalom autoriter, tekintélyelvű, az autonómiákat megtörni igyekvő törekvéseinek. Érzékelhető a szándék arra vonatkozóan, hogy az eltávozottak ne is érezzék magukat Magyarország érdemes, teljes jogú állampolgárainak. A hatályban lévő választási törvény jól látható célja, hogy távol tartsa a választási részvételtől a külföldön tanuló vagy munkát vállaló, állandó magyarországi lakhellyel rendelkező, jövedelmük nem elhanyagolható részét – 2015-ben 4 ezer milliárd forintot – hazautaló, optimista feltételezések szerint hosszabb távon hazaköltözni szándékozó magyar állampolgárokat.
 
A hatalomnak kiszolgáltatott, kritikai gondolkodásra képtelen, korszerű és konvertálható tudással nem rendelkező rétegek szélesítését szolgálja a köz- és felsőoktatási rendszer strukturális átalakításával kapcsolatos – a fejlett világban uralkodó trendekkel szöges ellentétben álló – összes döntés...
 
...Nem csak ezzel gördít akadályokat a hatalom a társadalmi modernizáció, egy erős polgári középosztály kialakulása elé. A gazdaság, a kultúra és a művészet színterein is megpróbálja átszabni a viszonyokat, a tudás és teljesítmény helyett a hatalom iránti lojalitást, a kliensrendszerbe való integrálódást téve az előrejutás elsődleges szempontjává. Ezt nemcsak a Magyar Művészeti Akadémia példája igazolja látványosan, hanem a történelemtudományok kutatási infrastruktúrájában az elmúlt években végbement változások is. Miközben az egyik oldalon a saját kutatási területükön komoly teljesítményt felmutató, független tudományos intézmények szisztematikus elsorvasztásának tanúi lehetünk, a másik oldalon a propagandatevékenységet folytató „kutatóműhelyekhez” számolatlanul dől a pénz...
 

VÁLSÁGBAN A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY: KI FOGJA ELLÁTNI A BETEGEKET?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.05.02.


...A szakértők között nincs egyetértés abban, hogy orvoshiány van-e Magyarországon, vagy sem. Lantos Gabrella Mi a baj a magyar egészségüggyel című írása szerint a 30 ezer praktizáló orvos népességszámra vetítve nem kevesebb, mint a többi országban, de a Kórházszövetség szerint azonban sokkal rosszabb a helyzet, mivel a köz finanszírozott fekvő- és járóbeteg-ellátásban összesen 17 ezren praktizálnak. 
Abban viszont mindenki egyetért, hogy a bérek nevetségesen alacsonyak a szektorban: egy 35 éves szakorvos kezdőbére alig éri el a nettó 200 ezer forintot, egy 50 évesé pedig a 300 ezret. Előbbi csak néhány tízezer forinttal van felette a magyar átlagbérnek, de sok szektorban (IT, biztosítás, pénzügy) egy kezdő fizetése magasabb, mint egy több éves tapasztalattal rendelkező orvos fizetése. 

Még rosszabb a helyzet, ha az ápoló személyzet, nővérek bérét vizsgáljuk. A nővérek helyzete még nyomorúságosabb. Többségük havi nettó 100-130 ezer forintot keres, ami alacsonyabb mint a nettó átlagfizetés Magyarországon. Összehasonlításul: körülbelül a takarítok keresnek ennyitIlyen körülmények között nem meglepő, hogy a kivándorlás és a pályaelhagyás a nővérek körében még magasabb, mint az orvosoknál, és körülbelül 4000 nővéri állás betöltetlen. Emiatt még többet kell dolgoznia azoknak, akik még kitartanak, ami stresszhez és feszültségekhez vezet. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen már az orvosoknak kell ellátnia a hiányzó ápolószemélyzet munkáját, emiatt még inkább úgy tűnik, hogy kevés az orvos a rendszerben. ...


ITT OLVASHATÓ

A BALEKOK TARTJÁK EL A POTYAUTASOKAT - MI A BAJ A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGGYEL? (2. RÉSZ)

INDEX.HU
Szerző: Lantos Gabriella
2016.05.02.


Keveset költ Magyarország az egészségügyre. Az érdekvédők szerint 600 milliárd forint hiányzik az egészségügyi kasszából. Reális-e, hogy évente ennyivel több pénz (a GDP 2%-a) kerüljön az egészségügybe? És attól valóban sokkal jobb lenne az ellátás? Biztosan lenne ennyi pénznek helye. Ám a jelenlegi 2,7 millió tényleges járulékfizető ezt nem tudja kifizetni. Ehhez szükség lenne még plusz 3,2 millió befizetőre. Ezen kívül egy olyan teljes körű egészségbiztosításra, amely a köz és magánellátást együtt finanszírozza. Csak az állami és magánszolgáltatásokat összekapcsoló co-payment szüntetheti meg a közegészségügyet jelenleg lélegeztetőgépen tartó hétköznapi korrupciót – a hálapénzt. Ám a hálapénz nemcsak kötőanyag, hanem méreg is. A több pénz ezért önmagában sajnos nem elég garancia a jó egészségügyi ellátásra. Ez látszódik abból is, hogy a rendszeres kórház-konszolidáció eddig mindannyiszor eredménytelen volt. Kizárólag az átlátható finanszírozás számolhatja fel az egészségügyet szétrohasztó hűbéri viszonyokat és javíthatja meg a közellátást.

Alig költünk gyógyításra

Ma hivatalosan a GDP 8 százaléka jut az egészségügyre, ez a szám OECD országokban 9 százalék. Első ránézésre nem is olyan rossz. Ám ha a magánköltések 2,5 százalékát, meg még a gyógyszerkassza 1,5 százalékát is levonjuk, akkor kapjuk meg a valódi egészségügyi közkiadást, a GDP 4 százalékát.

Ez még fele sincs annak, amit a fejlett országokban az egészségügyre költenek, persze, hogy rossz az ellátás.

Gyógyításra ebből 1000 milliárd forint jut, nyugdíjra háromszor ennyi megy.

ELEMI ÖSZTÖN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.05.02.


Szomorúak vagyunk, pedig örülnünk kellene nagyon. De hát, örülünk is, pedig szomorúak vagyunk nagyon. Nem történt egyéb, mint a Felcsút kizuhogott a láblabda embéegyből, ami világvége megmutatta, hogy egy szunnyadó vulkán tetején lébecolunk, ücsörgünk, amely bármikor elkiálthatja magát, mint a Krakatau százharminc éve, kitörölhetetlen boldogságot hozva arra a vidékre.

Így megy ez. Szombat délután óta vizsgálódom ezt a netet, ami voltaképp a társadalom ütere – így -, és amely lázas állapotokat mutat. Amely portál beszámolt – és melyik nem – a sorsfordító eseményről, és lehetővé tette a kommentelést, olyan szelepet nyitott meg, amely a magyar néplélek legmélyebb bugyraiba engedett betekintést. Elemi erővel törtek elő az indulatok, szinte ösztönös fölhorgadással.

Sokat láttam már ebben a műfajban, de ennyi mocskot és átkot még soha nem volt szerencsém tapasztalni. Álszeméremből nem idéznék sem pro, senem kontra. Elég legyen annak megállapítása, hogy a népek puszta kézzel tépnék ki a másik szívét, ha erre módjuk volna, azaz és ergo, az orbáni buzgalom beérett, már csak az aratás van hátra, és Isten legyen irgalmas árva lelkeinknek, ha ez az idő bekövetkezik...

ITT OLVASHATÓ

ÉLJEN MÁJUS ELSEJE!

MOMA BLOG
Szerző: Modern Magyarország Mozgalom
2016.05.01.


Felirat hozzáadása
Nertársak, Nertársnők!
 
Köszöntöm Magamat, minden Magyarok vezérlő tábornokát, megváltóját. A leválthatatlant.
 
Május elseje a köz-munka ünnepe. A munkáé, ami engem nemesít.
 
Zembernek lenni felemelő érzés, ezért is állok magasan felettetek. Nektek köszönhetem a megszerzett Tőkét. Népem Marximálisan elégedett velem.
 
Tudom, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér. Bio baromságok helyett exportálunk újra búzát, békességet. Legyűrjük a Zimperialisták torkán a magyar sikért. Ez lesz mindannyiunk közös sikére.
 
Harcolnunk kell a minket hátba támadó nyugattal, akik kihasználják, hogy tekintetünket ismét keletre vetettük. Féltékenyek. De mi büszkén migráncsuk a vállunkat, hiszen csak mi tudjuk, merre van arra. 20 év tévelygése után, 6 éve megvilágosodva, de törve nem: élünk a Nemzeti Hazán. 20 elvesztegetett év után újra megvédjük magunkat a pusztuló nyugat fenyegető, bűzös leheletétől.
 
Csapataink most is csüdig állnak a harcban. S ki sem másznak onnan, míg a nyugati imperialista civilizáció meg nem világosodig. Vejem addig telepít mindenhova új utcalámpákat, míg éjjel is nappal lesz. Mindenki minket fog kövezni a Lenni úton.
 
Beszüntetjük az erőszakos fejlődést! Börtönbe zárjuk a Zinnovációt, minden kétkezi munkás és parasztember ellenségét! Neokommunista-összeszerelőüzemi-agrár-országunk új szlogenje:
 
Egy a zászló, egy a haza, kombájn helyett újra kasza!
 

ELVESZETT VÁROSOK ATLASZA

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.05.02.


Anne de Tocqueville francia írónő Elveszett városok atlasza címmel körbeviszi az olvasót a világ azon városaiban, amelyekből emberi tevékenység vagy természeti katasztrófa miatt tüntek el a lakosok. A körképnek külön aktualitást ad, hogy 30 éve történt a legsúlyosabb békebeli nukleáris szerencsétlenség az ukrajnai (akkor még Szovjetunióbeli) Csernobilben.

Az út első állomása éppen Pripjaty, amely 3 kilométerre fekszik Csernobiltól északra. A város nagy részben azoknak adott otthont, akik az erőműben dolgoztak, fejlődését is az atomenergia termelésére alapozta. A 80-as évek elején az 50 ezer lakosú város a szovjet városok modellje volt korszerű épületeivel, szórakozóhelyeivel. 1986. április 26-án mindezt elvitte egy radioaktív felhő, de a lakosok csak 36 órával később tudták meg, amikor a hatóságok értesítették őket, de akkor is azzal az ígérettel kellett elhagyniuk otthonaikat, hogy hamarosan visszatérhetnek, nem szükséges a holmijaikat magukkal vinni. Harminc évvel később a város teljesen kihalt. Gépek, autók rozsdásodnak az utcákon, gyerekjátékok hevernek itt-ott. Az iskolákban még látszik a letörölt tábla. A vidámpark dodzsemeit benőtte a gaz. Pripjaty volt a nukleáris katasztrófa első áldozata, 25 évvel Fukusima előtt. Ma morbid idegenforgalmi nevezetesség. Felkészült vezetők mutogatják a katasztrófa nyomait a világ minden tájáról érkező kíváncsi és megdöbbent embereknek.

Namie, Japán. Öt évvel Fukusima után hét helység maradt részben vagy teljesen lakhatatlan. Három városnak a közeljövőben nem is lehetnek lakosai, mivel az erőmű radioaktív hulladékait ott rakják le. Namie ezeknek az elhagyott városoknak az emblematikus példánya. Jelenleg a régi lakók a nap pár órájában visszatérhetnek egyes holmijaikért, de a tartós visszatérés nem engedélyezett. A város megkövült abban az állapotban, amelyben volt az evakuálás előtt. Ottmaradtak az akkori újságok, a hétköznapi életben szükséges tárgyak...

ITT OLVASHATÓ

DOLGOZÓ ANYÁK FEKETE NAPJA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.05.01.


Hét évente egyszer ér össze a májusi ünnepkör két pontja a magyar valóság sötét apokalipszisében, amikor május elseje vasárnapra esik, május első vasárnapjára, anyák napjára. Azért sötét és apokaliptikus tér, mert nem beszélünk máskor arról a kiszolgáltatottságról, amit a magyar társadalomban a gyereküket egyedül nevelő, dolgozó anyáknak meg kell élniük. Vagyis beszélünk néhanapján, de konkrét cselekvés sosem jön.

Pár hete az LMP nyújtott be egy módosító-javaslatot arról, hogy az egyedülálló szülővel rendelkező családokat jobban segítse meg a magyar állam, az egyik pont az volt, hogy kaphassanak előnyt a bölcsődei és óvodai helyeknél, de a Fidesz azzal az elképesztő indokkal söpörte ezt le, hogy emiatt majd papíron elválnak a szülők, hogy visszaéljenek a lehetőséggel.

Pedig ma Magyarországon az egyszülős családok számára halmozott veszélyt jelent a szegénység, és ez nem véletlen...

ITT OLVASHATÓ

AZ ŐSI ALKOTMÁNYRÓL

JÓREGGELT EURÓPA
Szerző: Benedikty Béla
2016.05.01.



...Ez a rémületesen buta zsebdiktátor, a gönci hordó formáját lassan kinövő vidéki futballista azt mondta, minden új építést elleneznek, a Lánchíd is ezek közé tartozik.
 
Azzal most nem akarok foglalkozni, mi a különbség a Lánchíd és a csúti keskenyvágányú között...
 

VÁGY

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.05.02.


A vágy jó dolog. Arra sarkallja az embert, hogy tegyen valamit, gondolkodjon, cselekedjen, hisz a vágy valamilyen cél elérésére irányul. De arra azért elég furán néznénk, aki Kleopátrára vágyik, nemde.

...a vágy dolog, ha elérhető célra irányul, és roppant káros móka, ha a tárgya nyilvánvalóan elérhetetlen. Én viszont politikai újságíró vagyok, nem meseköltő, suszter vissza a kaptafához, mondom is, miért így vezettem be azt, amit igazából el akarok mondani. Van ma az országban egy meglehetősen népszerű vágy. Röviden ennyi: Orbán takarodj! Van kábé 8 millió vágyakozó, nem kevés, inkább sok. Ez elérhető vágy? Naná. Tudjuk is, hogyan? Ja, az is tiszta. Fogja a 8 millió vágyakozó, kimegy az utcára, elkergeti a Gazembert, lesitteli a Bandáját, csinál egy klassz országot helyette, végeztünk is, lehet tovább magánéleti dimenziójú vágyakra fordítani az erőt-energiát. A bibi csak az, hogy van mégegy vágy, ami meg épp keresztbe veri az Orbántakarodj vágyának beteljesülését. Ez meg a békevágy. Csak nehogy valami agresszió legyen, még pofon se, ha lehet. Sőt, a legjobb az lenne, ha szépen, olajozott módon, választásokkal lehetne a Rezsimet leváltani. Tisztázzunk azért valamit: a vágyak beteljesítéséért meg kell ám küzdeni. Sem Kleopátra, sem a repülés nem volt könnyű zsákmány, akik ezt alátámaszthatnák már nem élnek, de épp ezzel támasztják alá, nemde...

ITT OLVASHATÓ

A TÖBB EZER ÉVES MAGYAR HAGYOMÁNYRÓL

ÖRÜLÜNK, VINCENT?
Szerző: jotunder
2016.05.01.


"Ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik."
(Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke a huszonegyedik század elején)

...A magyar miniszterelnök az Expresso nevű portugál lapnak adott interjújában volt ennyire felemelően hebretyula, ahogy azt az ősi magorok mondták, amikor valaki egy szál guzsalyban énekelte a magor himnuszt a Forum Romanumon, miközben kukoricacsutkát tömött az orrlyukába. Portugáliában is tudni fogják, hogy áll még Görcse vára, lesz még magyar kapodalom Bogarason, sok szép lányt próbál még molesztálni a székesfehérvári lovastűzoltóság férfikara, és úgy általában, már több ezer éve, milyen rettenetesen jó nekünk magoroknak...

ITT OLVASHATÓ

CINIZMUSBÓL NEM, EU-S PÉNZBŐL ANNÁL INKÁBB

KÉNYSZERBAGOLY BLOGJA
Szerző: Kényszerbagoly
2016.05.02.


Ha cinikus lennék, ilyeneket írnék: Kisember álmából készíts kisvasútat! Nyírvidéki kalauzokat a felcsúti szerelvényekbe! Nézzük meg az Európai Unió zsebében, hogy van-e pénzünk a bicskei, illetve lovasberényi pályahosszabbításra! A siker érdekében kerüljön be a nemzeti 11 edzéstervébe a Vasas-labdarúgók vonatozása! Jobb dolog mozdonyfüttyre ébredni, mint pacsirtaszóra! A "Tanítanék Mozgalom" kockásingesei újabb szimpatizánst szereztek a vasútavatáson a legmagasabb kormánykörökből!

De nem vagyok cinikus, mert egy piréz kádárközeli közmondás szerint "cinizmusból még nem épült semmi" és a "síneket le kell rakni, és az országot építeni kell." Nem azt kell nézni, hogy kicsit rövidek (5,7km) a sínek, hanem azt, hogy a beadott pályázati tervek szerint 7500 embert szállít majd naponta a vonat, ami kész csoda, hisz még a budapesti Gyermekvasút is -a legforgalmasabb nyári időszakokban- csak 1500-as lélekszámot tud produkálni. Kávé tudja, hogy Felcsút "mindig is tehetséges falu volt" . 1800 fős lakosságának szüksége van a 3500 főt befogadó focistadionra, nem kell más csak egy kis gyakorlás, és bizton állíthatom, hogy a 7500-as utaslétszám abszolválása is gyerekjáték lesz...

ITT OLVASHATÓ

LEAMORTIZÁLT ANYASZEREPEK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.05.01.


Most, Anyák Napján az édesanyákról szól minden. Így is van rendjén.

Sokféle anya van a szegregátumokban is. Azt látom, itt is óriási szerepe van az átörökítésnek, de vannak, akik elhajlanak, másfele, ki erre, ki arra.

Próbálom érteni, kit, mi alakított, hogy vagy egy az egyben az anyai mintát viszi tovább, vagy épp a miatt, amit gyerekkorában megtapasztalt, más lett. Máshogy neveli a gyerekeit, mint ahogy őt nevelték.

Ott van ő, akinek az anyja rá, mint legidősebb lányra ruházta át hamar a többi gyerek gondozási feladatait. Meg kellett küzdenie vele, gyerekként nevelve a többit. Nem volt pozitív anyai példa előtte, sőt, miközben egy időben az anyja mindennapjait az alkohol határozta meg, ő olyan szerepet tanult meg, magától, ami példás anyává tette. Aztán, már asszonyként, felnevelte a férje első házasságából a gyerekeket, meg a sajátjait is.
Felnevelte őt is, aki aztán elhagyta az övéit, a kisgyerekeit, egy másik férfi kedvéért. Pedig a nevelőanyja nem ilyen mintát adott. Szerető, felelősségteljes, féltő anyaként nevelte. Ahogy most neveli az unokát is. És figyelme ott van azokon is, akik a nevelt lányától vannak, és az apjuknál maradtak.

(Rejtélyes ez az egész. Nem tudni, milyen hatások alakítják a gyerekeket. Nagy hatás a szülői minta, ami sokszor megmagyaráz dolgokat, máskor meg érthetetlenné tesz.)
De anyák mind.

Anya ő, aki felnőtt lányát vesztette el, és most egyedül, nagymamaként neveli az unokáit. Mert nála jobb helyen vannak, mint az apjuknál. Nem egyszerű neki, anyagilag sem, és érteni sem a mai fiatalokat, nevelni őket egy olyan világra, amit sokszor ő maga sem ért. Miközben belül folyton zokog a lányáért, akit el kellett temetnie, kifele mosolyog, ha az unokáit nézi. A lányokat. Akik egyszer anyák lesznek majd.

És anya ő is, aki dolgozik, amennyit csak bír, és a családban mindig a sor végén áll. Minden rajta csattan, a nyomorúság összes gondja. Főleg a „nincs”. Megadóan tűr mindent, próbálja megoldani a megoldhatatlant, az egész élete a hiányok továbbtologatása, hogy a gyerekeknek meglegyen minden. Mindenben kiszolgálja őket. Magára nem gondol. Sosem...

ITT OLVASHATÓ

SZÁMVETÉS: HA ÉN GAZDAG LENNÉK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.05.01.


Hogyha sok pénzt szeretnék, hát Felülök a repülőre!

Kissé megváltozott a nóta, de legalább optimista, hiszen a realitásokról szól.

Természetesen a sok pénz, a gazdagság meg a szegénység relatív fogalom, sok múlik azon, hogy hol él az ember.

Szeretünk elégedetlenkedni, de ettől még ott vagyunk a világ legjobban élő tíz százalékában, és fényévekre az afrikai szegénységtől.
De az ember természetesen nem a kenyai maszáj harcos életszínvonalához hasonlítja a sajátját, hanem Hans Müller géplakatoséhoz Stuttgartból, vagy, ha mondjuk orvos, akkor a Schwarzwaldklinik Udója a a mintakép, akinek legfőbb feladata sportosan beugrani a BMW cabrióba, elegáns ruhában, hóna alatt apja barátnőjével - ezek a gyerekek roppant hálátlanok a világ minden táján...

Mindenesetre a leggazdagabb magyar nem férne be a harminc leggazdagabb román közé se, nem szólva az orosz multimilliárdosokról, akiknek ha kedvük szottyan, hát megveszik az angol bajnokság valamelyik bajnokságesélyes csapatát.
Nálunk meg ennek a fapados Keresztapának a csapata olyan harmatos, hogy még ebből az NB-I-ből is kiesik, pedig ez olyan, mintha kiesnének egy putri ablakán, mely előtt, ha elsétál a kakas, bent a frász tör mindenkit, hogy megjöttek a csendőrök a lopott holmiért...
Szóval a gazdagokat is eheti a penész, mert nem elég gazdagok, de a szegényeket is, mert rettegnek attól, hogy még szegényebbek lesznek, míg csak le nem nyomják az etióp kisgyerekeket
.
Azt azért szögezzük le, hogy a Vezérnek nem az alultápláltságtól püffed a hasa, mint a segélyért sorbanálló ogadeni kisfiúnak....

ITT OLVASHATÓ