2016. augusztus 26., péntek

BALOLDALI VÁLASZOK A MENEKÜLTVÁLSÁGRA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kalmár Szilárd (vendégként)
2016.08.26.


A magyar baloldal másfél éve képtelen érthető és elfogadható válaszokat adni arra a számtalan kérdésre, amelyet a menekültválság felvet. Az eddig született válaszok nemes egyszerűséggel sorolhatóak a gyalázatos kategóriába. Mert az nem baloldali, aki elfogadja szükségszerűnek a vasfüggönyt, és az sem az, aki az Európai Unió jelenlegi torz menekültpolitikáját tartja követendőnek.

...a baloldalnak a menekültkérdésben nem a tétovázó, válaszokat halogató álláspontot kell képviselnie. Markáns, elveinkhez méltó válaszokat kell megfogalmazzunk. Szorgalmaznunk kell a vasfüggöny lebontását és segítenünk kell azt, hogy a menekültek eljuthassanak oda, ahova indultak. Nemet kell mondanunk az Európai Unió egész menekültpolitikájára, legfőképp a torz kvótarendszerre, de ugyanakkor ki kell jelentenünk, hogy befogadjuk azokat, akik nálunk kívánnak élni, tudva azt, hogy Európa egyik legszegényebb országa vagyunk. Végezetül pedig nem tévedhetünk abba a csapdába, hogy a vallásokkal szembeni fenntartásaink miatt nőket öltözködési szokásaik megváltoztatására kényszerítsünk, még akkor sem, ha az nyilvánvalónak tűnő módon kiszolgáltatott helyzetükre világít rá. 

A legfontosabb persze az, hogy nem támogatunk olyan kapitalista háborúkat, amelyek országokat tesznek lakhatatlanná és élhetetlenné.

ITT OLVASHATÓ

VALAKI TÉNYLEG VIZSGÁLJA FELÜL A GYÓGYSZERADAGJÁT, MERT ENNEK NEM LESZ JÓ VÉGE

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖN GŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.08.26.


Már olyan régen nem volt pénteki igehirdetés, hogy kezdtem egészen jól érezni magam, ámde Orbán ma reggel is felkelt és becaplatott a Kossuth rádióba, ahol rekedt hangon, köhécselve, krákogva és sóhajtozva ontotta büdöslábú tanait az éterbe.

Őszintén aggódom, és kérek mindenkit, aki illetékes ebben, a gyógyszeradagját vizsgálják felül, mert ennek nem lesz jó vége. Számtalanszor beszélt már orbitálisan ijesztő dolgokat, én viszont most először ijedtem meg.

Több mint aggasztó, hogy az 5 másodperc híján 27 perces rádiós monológ, amely nem nélkülözte az mikrofonállvány visszatérő kioktatását sem, egy meggárgyult migráns-fóbiás, küldetéstudatos, eszelős, frusztráltan hörgő ember képét festi, akire már nagyon nehezen illik a miniszterelnök megnevezés. Ez már régen hadvezérnek képzeli magát és ki is mondja: félháborús állapotok dúlnak körülöttünk.

Elképesztőnek tartom, hogy a korrupcióban fuldokló kelet-európai banánköztársaság főmajmának már semmi másra nem futja, mint előre egyeztetett forgatókönyv szerint 27 percből kemény 20 percet végigmigránsozni, kerítésezni, extra-határvédelmezni, fegyverekről, rendőrökről, terrorizmusról, háborús állapotokról értekezni és kelteni, fokozni, tapinthatóvá tenni a félelmetes, rettegésre okot adó jelent, ami egyre rosszabb lesz...

Noha ejtett pár veretes szót az olimpiáról és az évek óta jobban teljesítő, fantasztikus magyar gazdaságról (ebbe most nem megyek bele, de már mindjárt megvan az 1 millió beígért munkahely és Magyarországon szinte mindenki tud már dolgozni, aki akar), a nem ritkán ellentmondásos, a kizárólag manipulációs célokat szolgáló, háttérsóhajtozással kísért torokköszörülő pánikkeltés az egyik legsúlyosabb volt, amit valaha Orbántól hallottam.

Legalább egy éve célzottan brüsszelezik, bürokratázik, migránsozik, terroristázik, drótkerítésezik mindig egyazon gondolati ívben, de soha egyszer nem hallottam az aggasztó kivándorlásról, a szarban fetrengő egészségügyről, oktatásról, a propagandán túlmutató lyukas szociális hálóról, a valós, tényeken alapuló folyamatokról (az nem érdekel, hogy miként varázsoltak 5%-os munkanélküliséget, mert azt tudom) az önkritika hangján beszélt volna. Hogy legalább egyszer úgy tett volna, mintha még kapcsolatban lenne velünk, a magyar társadalommal, mimagyarokkal.

Orbán szótárában a biztonság átvette minden másnak a helyét, demagógiája már csak a legprimitívebb szektások agyát célozza, bezárkózott, elszakadt mindentől. Bár úgy indította összefüggéstelen, de kellően lebutított, megrágott szövegét, hogy ellenőrzés nélkül egy madár sem tud berepülni Magyarország területére, viszonylag könnyen, egybites tőmondatokban eljutott addig, hogy fizikailag meg kell erősíteni a szerb-magyar határon lévő határzárat, tehát még egy kerítéssort fog fölhúzni a legmodernebb technikai eszközökkel. Masszívabbat, ami egyidőben érkező több százezer embert is föl tud tartóztatni. A mikrofonállvány nem kérdez vissza, tűri, hogy kioktassák, nem látja az ellentmondást, nem azért ül ott. Pedig ezek szerint tök fölösleges volt a műszaki nemzeti kerítés, ha most újabb réteget kell önteni köré és  meghosszabbítani Bicskéig. Nem baj, ez legalább nyolcvanszor drágább is lesz...

ITT OLVASHATÓ

HAZUGSÁGOKRA ÉPÍTVE NEM LESZ OLIMPIA BUDAPESTEN, DE JOBB LENNE, HA EZT A DÖNTÉSHOZÓK MÁR MOST BELÁTNÁK

PATAKI MÁRTON BLOGJA
Szerző: Pataki Márton
2016.08.26.


Levelet írtam a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. A budapesti olimpiarendezés Magyarország számára egyszerűen akkor is rossz üzlet, ha tisztességesen és ésszerűen szervezik meg, minden más esetben pedig súlyos katasztrófa. Kétséges, hogy van-e egyáltalán most többségi támogatottsága a pályázatnak, azt követően azonban, hogy kiderül ténylegesen milyen terhet jelent az országnak, aligha lesz. Nekünk se lesz jó, ha 2022-ben kell majd lemondani a rendezést, de NOB számára még kínosabb lesz. Abban bízom, hogy Rio után Thomas Bachnak és kollégáinak lesz fülük ezt meghallani. Alábbiakban a levél magyar nyelvű változata:

ITT OLVASHATÓ  

TESSÉK MONDANI, STATÁRIUM IS LESZ?

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.08.26.


Nyomja a kormány ezerrel a kamunépszavazást, közben meg mállik a vakolat az egész építményről és már remekül látszik, hogy az bizony szalmából készült, futóhomokra.
 
Azt elég sokan értjük és látjuk, hogy mi a kormány célja. Pontosabban mi Orbán Viktor célja. Ez mondjuk nem kunszt, nem kell látnoknak lenni hozzá, hogy felismerje az ember az ordas hazugságokat. De most úgy tűnik, az országnak épített csapda becsípte a csapda állítóinak farkincáját és hamarosan igen nagy jajgatás várható.
 
Miközben 5 milliárd – az ötezer millió – forintot ver el a kormány a népszavazási kampányra, Brüsszelben a másik nyelvét használja beszédre, mint itthon. Nem először persze, de ez egyre nagyobb gáz. A 444.hu információi szerint Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára személyesen nyugtatta meg az Európai Bizottság egyik emberét, hogy amit a Magyar Időknek mondott, az a kampány politikai túlzása, nem kell teljesen komolyan venni.
 
Zárt ajtók mögött. És azt gondolta, ez nem kerül nyilvánosságra. Értjük. Ezzel az a nagyon nagy baj – a többi mellett – hogy nem csak elvakult fanatikus rajongói vannak a Fidesznek, mert nekik aztán tök mindegy, mi derül ki és hol. Ők csukott szemmel és kugligolyó-sima agykéreggel bólogatnak bármire. De ők viszonylag kevesen vannak, egy választás megnyeréséhez feltétlenül túl kevesen.
 
Rajtuk kívül vannak olyan szavazói a kormánypártnak, akik képesek az önálló gondolkodásra, de egyszerűen nem látnak jobb megoldást, mint amit a Fidesz kínál. Na, őket hazudta szemen a kormány. Elmondtam már néhányszor, de soha nem lehet elégszer ismételni: lehet embereket hülyének nézni egy darabig – egyeseket elég sokáig – de örök időkig nem lehet.
 
Mit gondol a kedves kormány, hogyan fognak reagálni azok a szavazók, akik szembesülni kénytelenek a hazudozásukkal? Mi történik akkor, ha elfogy a türelem? Nem, nem az történik, hogy elrohannak a tömegek valamelyik ellenzéki pártra voksolni – remélem, egyik párt sem erre építi a szép jövőt -, hanem esetleg rájönnek, hogy több országban is igen hatékonyan működik a szakértői kormány nevű konstrukció.
 
Mit gondol a kormány a szavazóiról, amikor Mészáros Lőrinc hóna alá nyúlnak igen nagy erőkkel? Hogyan magyarázzák meg, hogy a szatyros szemű gázszerelő Orbán Viktor hatalomrakerülése előtt annyit keresett, mint bármelyik másik hasonló cég, 2010 után pedig hirtelen megtáltosodott? Mit gondolnak arról az emberről, aki sem nem szebb, főleg nem okosabb az ország többi kisvállalkozójánál és mégsem tud elugrani a milliárdos megbízások elől?
 

TÖKÖS GYEREK EZ A VÁCI PÜSPÖK

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2016.08.26.


A váci püspök vagy elvtelen kiszolgálója az orbáni rezsimnek, ahogy egyháza is, vagy kisstílű karrierista, aki két kapura játszik

A váci püspök szomorú. És, ha a váci püspök szomorú, akkor nekünk is szar kedvünk kerekedik. Nekem különösen, mint egykori váci diáknak, aki – jó, nem katolikus, mert ateista -, de azért csak vácibb, mint Beer Miklós püspök úr valaha is lesz. Fel vagyok dúlva, mert a váci Beer, a Magyar Érdemrend Középkeresztje Polgári Tagozat kitüntetettje, azt mondta – a SZEMlélek weboldal szerint -, hogy szomorú, de a kitüntetést vissza nem adja.
 
 
Annak ellenére sem, hogy szélsőséges személynek tartja Bayer Zsoltot, és úgy gondolja, hogy hibás döntés volt Bayer kitüntetése.
 
A váci püspök egy valóban fasza gyerek, hogy „hibás döntésnek” mer nevezni egy erkölcstelen, provokatív, és magyarok százezreit szemen köpő kitüntetést, amelyet az a kormány adományozott, amelynek a Magyar Katolikus Egyház évek óta lelkesen nyalja a seggét. Mit lelkesen, inkább egy második istennek kijáró odaadással nyújt politikai támogatást Orbánnak, mégpedig tiszta haszonlesésből, forint milliárdokért cserébe, amelyekkel Viktorka a Magyar Katolikus Egyházat érdemein felül támogatja évről évre a magyar adófizetők pénzéből...
 
 

A VÉGÉN JOGOSNAK ÉRZI AZ EMBER, HOGY ORBÁN LEKEZELŐ ELNÉZÉSSEL BESZÉL AZ ÉRTELMISÉGRŐL...

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2016.08.26.


Szomorú vagyok, egyre szomorúbb. Sose voltam ugyan nagy tekintélytisztelő, de azért, mint mindenki, szívesen hallgattam okos emberek véleményére. Azt is tudom, bármíly tanult is valaki, tévedhet. Rosszul ítélhet meg akár megtörtént dolgokat is, vagy csak nem nekem tetsző következtésre jut. Nincs ezzel baj, ezt hívják véleménykülönbségnek.

De mit kezdjen azzal az ember, amikor papírral igazolt nagyon okos embereket – közkeletű szóval professzorokat – lát mély szervilizmusban boldogan tapicskolni? Mégsem a Professzorok Batthyány Körének a tudományos életben oly fontosnak tekintett mérlegelést teljesen nélkülöző nyilatkozatát boncolgatnám: száradjon az az ő lelkiismeretükön...

ITT OLVASHATÓ

BAYER ZSOLT LELKÉÉRT FELÉGETNI A HÍDAKAT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.08.26.


Elolvastam Bayer Zsolt válaszcikkét a blogján, és nem lepődtem meg. Elolvastam még körülbelül 10-15 publicisztikát a Fidesz-sajtóban, és más jobboldali sajtótermékekben, és ezen már kicsit elszomorodtam. Merthogy nincs semmilyen válasz. Karaktergyilkolás van.

Bayer annyit tett a blogján, hogy kimazsolázott a lassan már közel 100 díjvisszaadó emberből párat, akikről meg lehetett mutatni, hogy közük volt valahogy az előző kormányzáshoz, majd kiröhögte őket.

És sajnos így tesz a jobboldali és a Fidesz-média nagyja is. Figyelembe se veszik az indoklások sokszínűségét, azt, hogy a tiltakozók között bőven akadnak olyanok, akiktől talán nem is olvashattunk még soha politikai véleménynyilvánítást (pl: Pásztory Dóra paralimpiai bajnok, Snétberger Ferenc gitárművész, vagy Fliegauf Benedek filmrendező), és ahelyett, hogy erre reflektálnának, az egész díjvisszaadósdit liberális hisztiként állítják be, vagy más, tartalmilag azonos kijelentéssel illetik.


Ez pedig alapvetően arról szól, hogy még kísérletet se tesznek ezek az emberek, hogy megismerjék az érveket, a személyeket, akikkel vitatkoznak. A tartalmi politikai vita helyett az egyszerű libsizést, bolsizást, komcsizást választják, a másik beolvasztását az ellenséges tömbbe, anélkül, hogy esélyt adnának véleménye megértésére. A beolvasztás pedig érvényteleníti is a véleményt, tartalmától függetlenül. Ez a kényelmes út.

Pedig valójában nem a baloldali, liberális vagy eddig táborokon kívül álló embereknek van dolguk Bayer Zsolttal. Hanem pont a jobboldalnak. Mert azt tényleg nem gondolhatjuk, hogy a jobboldalon, a Fidesz körül mindenki egyetért Bayer Zsolt nézeteivel és szavaival. De akkor miért nem áll ki senki, vagy miért csupán egy-egy gyengécske hang van, amely azt mondja, ez a csávó nem jobboldali, nem konzervatív...

ITT OLVASHATÓ

ANTALL JÓZSEF INTELMEI ORBÁN VIKTORHOZ

HELSINKI FIGYELŐ BLOG
Szerző: presshelsinki
2016.08.26.


A közpénzből finanszírozott, ordenáré népszavazási cirkusz közben érdemes megemlékezni egy fontos, de sajnálatosan elfeledett eseményről: éppen 25 éve volt, amikor Antall József miniszterelnök megnyitotta az országot a délszláv háborúk elől menekülők előtt, és nem csak a délvidéki magyarok előtt. A bejelentés színhelye is szimbolikus: Mohács.

...A vesztes mohácsi csata évfordulós ünnepségén 1991. augusztus 26-án a következőkről beszélt:

„Jelkép Mohács abban is, hogy nálunk ezekben a harcokban jól együtt tudtunk működni – nemcsak a haza határain belül élő – más népekkel. Éppen Szent Istvánnal kapcsolatban idéztem Szent Imre herceghez írott intelmeiből, miszerint: mennél többnyelvű egy ország, mennél több szokást ismer magáénak, annál gazdagabb. A magyar befogadó nemzet volt, és ezáltal lett naggyá, így pótolta a vérveszteségeket, a csatamezőn elveszített életeket. Ez az Árpád-házi gondolkodás, ez a szent magyaroknak, ez a nagy Árpád-házi királyainknak az öröksége: a türelem, a vallási türelem és minden más téren a megbecsülés és a türelem egymás iránt, és egyben az elkötelezettség és az elhatározottság. Ez a mi Szent István-i örökségünk a magyar alkotmányos bölcseleti, filozófiai alapja.”

Itt szólt Antall kormányfő arról is, hogy Magyarország nyitva áll a délszláv háborúból menekülők előtt. A bejelentést követően rövidebb-hosszabb ideig menedékesek tízezrei éltek országunkban – különösebb probléma nélkül mintegy tíz éven át.

„Legyenek nyugodtak magyar honfitársaim, hogy biztonságban vannak, és fenntartjuk a rendet, a biztonságot a határainkon is. Ugyanakkor segítséget nyújtunk az idemenekülőknek. Tudjuk, hogy az az áradat, amelyik már sokszor özönlötte el az országot – százezrek a II. világháborúban, most ismét, előbb Románia felől, majd innen, Jugoszlávia felől –, Magyarországon támogatásra, segítségre számíthat.

Államférfihoz méltó mondatok. Mennyire mások ezek, mint amelyeket egy ideje hallanunk kell: „mi azt akarjuk, hogy ne jöjjenek már többen, és akik itt vannak, pedig menjenek haza”. Vagy azt: „tény, hogy minden terrorista migráns”.

Ezzel együtt az egykori menekültügyi államtitkár fia, Antall József reálisan ítélte meg országunk lehetőségeit és a menedékesek jövőjét: „De szeretném remélni, hogy a menekülők mielőbb visszatérhetnek otthonaikba. Mi nem akarjuk azt, hogy itt Kelet-Közép-Európában, Közép-Kelet-Európa és a Balkán határán hosszú időre menekülttáborokat kelljen berendezni. Nem akarjuk, hogy Libanonná, afféle palesztin menekülttáborokkal teli, és afféle menekültekkel, válságokkal terhes övezetté váljék ez a terület. Ez a Nyugat és a mi együttes felelősségünk. A menekültek térjenek vissza mielőbb otthonaikba, nekünk ezt kell elősegíteni.” Ez az államcéllal ma is azonosulni lehetne, mert erkölcsös és ésszerű. Ámde a mostani kormánynak merőben más céljai vannak...

ITT OLVASHATÓ

KÉK EGYENRUHÁS RENDŐRÖK KUTYÁKKAL, ÖKÖLLEL ÉS GÁZSPRÉVEL VERIK VISSZA A MENEKÜLTEKET A SZERB-MAGYAR HATÁRON

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Zubor Zalán
2016.08.26.


Szerbiában és Magyarországon dolgozó humanitárius szervezetek, köztük a Katolikus Egyház két segélyszervezete is arról számolt be, hogy az általuk ellátott menekültek rendszeresen panaszkodnak arra, hogy a kerítés magyar oldalán egyenruhások akár megbilincselt embereket is megvernek, kutyákat uszítanak rájuk, vagy paprikasprével fújják le őket. Mindezt saját helyszíni körkérdésünk is alátámasztja. Az ENSZ Menekültügyi főbiztossága szerint más okból is problémás a hatóságok fellépése: szerintük a július 5-től bevezetett „8 kilométeres” politika, valamint a menekültügyi és idegenrendészeti eljárások nehézkessége

csak az embercsempészeknek jó.

...A rendőri túlkapásokról nemcsak a Human Rights Watch jelentése számolt be, hanem több, egymástól független forrás is: a Helsinki Bizottság a fóti gyermekotthonba került fiatalkorú menedékkérőket kérdezett, akik májusban próbáltak a kerítésen keresztül Nyugat-Európába jutni. Ők egybehangzóan hasonló bántalmazásokról számoltak be.
„Gázspray-t használtak, ütlegelték és rugdosták őket. Az egyik gyermek elmondta, hogy a határzárnál történt elfogásakor a rendőrkutyát is ráeresztették, aminek következtében az orrán a beszélgetésünkkor [két héttel később] is szemmel jól látható hámsérülés keletkezett” – írta a Helsinki Bizottság az ORFK határrendészeti főosztályvezetőjének.
Az elmúlt hetekben Szerbiában kérdeztem meg önkénteseket és menekülteket, akik mindannyian ugyanilyen bánásmódról számoltak be – ez alapján a bántalmazások nem néhány rendőr túlkapásai lehetnek, hanem elterjedt gyakorlatról lehet szó...

ITT OLVASHATÓ

KEDVEZŐ HÍREK ILLIBERALISZTÁNBÓL 2.

HUPPA BLOG
Szerző: Huppa Blog
2016.08.26.


Kék bálna-szelfi segíti a külföldön dolgozó magyarok hazai választásokon való részvételét. Más országokba költözött állampolgáraink eddig csak személyesen szavazhattak a magyar követségeken, ám az ismét átalakított választójogi törvény most jelentősen könnyít a feltételeken. Eszerint a külföldön élő választópolgárnak ezután csak egy kék bálnával készült, mosolygós kettős önarcképet, úgynevezett ”szelfit”-t kell csatolnia a szavazatához, mert az anélkül érvénytelen. A jogegyenlőség szellemében a határon túli magyar állampolgárok viszont az eddiginél nehezebb feltételekkel, ezután már nem levélben, hanem bólintással szavazhatnak majd a hazai választásokon. Áder János közölte, hogy nagy horgászként nagyra értékeli az új törvényt, ezért azt már a köztársasági elnöki hivatalba érkezését megelőzően többször is aláírta, és szívecskéket rajzolt a szélére. Kósa Lajos a Fidesz-frakció nevében üdvözölte mindezt, azt mondta, a fiatalos jellegű előírás igen népszerű lesz a fiatalok körében, fokozza majd a fiatalok választási kedvét, a fiataloknak. Ezért nagyon fontos, hogy mindenki részt vegyen a kvóta-népszavazáson, és elutasítsa Brüsszel tervét – tette hozzá...

ITT OLVASHATÓ

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.08.26.


  Orbán Viktor víziója szerint hamarosan
  százezrek fognak dörömbölni a mi
  határunkon. Nézzék el nekem ezt a
  képzavart, mert oly gyönyörű. Ezt mondta  

  szó szerint a mai Kossuth-szeánszon:
 

 „Már készülnek a tervek a déli határ   
 kerítésének kibővítésére, olyan dupla  
 kerítés lesz, ami egy több százezres 
 migránshullámot is meg tud állítani.”
 

 Valamint még: „Az októberi népszavazás     
 tétje, hogy ne kockáztassuk lányainkat és    
 feleségeinket a muszlimok beengedésével.”

Nagy Feró gondolatai ezek, egy miniszterelnök szájából.

Nem ragozok többet.

Az elmúlt negyed század alatt bárki, aki valamely engedményt tett Orbán Viktornak, hogy jóvan, persze, megazérhogy, mégse, azérmegúgy, az mindaz bekaphatja.

Ilyen egyszerűen. Ők a bűnösök, hogy ide jutottunk.

Olyan kerítésünk lesz, hogy senkinek se, olyan. Dupla, a picsába. Én kérek elnézést, mert Isten itt áll a hátam mögött.


ITT OLVASHATÓ

HIÁBA A BÉREMELÉS, HA KÖZBEN ÓRIÁSI A KÓRHÁZAK ADÓSSÁGA...

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.08.26.


Az egészségügy helyzete továbbra is változatlan, hiszen az állapotok kritikusak, egyre több kórház kerül csőd közeli állapotba. Június végén közel 52 milliárd forint volt az egészségügyi intézmények tartozása, és ha a helyzet nem változik, akkor ez az összeg megközelítheti a 70 milliárd forintot is az év végére. A tavalyi 60 milliárdos adósságkonszolidáció után tehát ismét hasonló lépésre kényszerül a kormány.

Bár szeptembertől 26,5  százalékos béremelésben fognak részesülni az egészségügyi szakdolgozók, a Magyar Kórházszövetség főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy az orvos- és nővérelvándorlás – a béremelés ellenére – csak fokozódhat a közeljövőben. Hiába tehát a magasabb fizetés és egy esetleges adósságkonszolidáció, az bizonyos, hogy a magyar egészségügy helyzete jelen állapotában semmiképpen sem fenntartható.

Hiába a fizetésemelés...

„Szeptember elsejétől a szakdolgozók 26,5 százalékos átlagos béremelésben részesülnek” – jelentette be Mészáros János, az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár. A béremelés valóban örömteli, az egyetlen baj, hogy „csak” ennyi még nem elég. A Magyar Kórházszövetség főigazgatója arra figyelmeztetett a Hir Tv Magyarország élőben című műsorában, hogy az orvos- és nővérelvándorlás – a béremelés ellenére – fokozódhat a közeljövőben.

Az egészségügyben dolgozók elvándorlása már-már drámai mértéket ölt: az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ legfrissebb adatai azt mutatják, hogy több ápoló és szülésznő hagyta el az országot az év első felében, mint korábban. Az elvándorlás különösen a 40 év alatti orvosokat és ápolókat érinti, mivel a fiatalabbak az itthoni bérük hatszorosát tudják megkeresni külföldön. Az országból távozó egészségügyi dolgozók körében a legnépszerűbb célállomások: Egyesült Királyság, Németország, Svédország, Ausztria és Írország – írja a Blikk...

ITT OLVASHATÓ

SZEPTEMBER JÖN, IDEJE FELKÉSZÜLNI

VÁLASSZUNK BLOG
Szerző: Válasszunk
2016.08.25.


Azt szokták mondani 10 féle ember van: Aki tudja mi az a soha véget nem érő szeptember és aki nem. Az egyes és utána a nulla a kettes számrendszerben pont kettőt jelent. A szeptember pedig az a hónap amikor hirtelen sok hallgató szabadult rá az Internetre. A nyilvános Internet szolgáltatás elterjedése óta viszont ez az állapot majdnem állandónak tekinthető. De azért a szeptember mégis különleges: Sok gyerek talán először megy önállóan iskolába, a közlekedés, a tanulás során önálló feladatok saját eszközöket igényelnek.

Más oldalról nézve: Elkezd tényleg egyedül és felügyelet nélkül kommunikálni, saját eszközön, és bármennyire tanácsolja sok újságíró zsebében a bölcsészdiplomával, a butatelefon mégsem megoldás.Ugyanis van vele egy kis gond: Az élet nem a butatelefonos különcökhöz alkalmazkodik, akiknek az újságíró biztos távolságból jól megmondta. A legkisebb gond, hogy a telefonja minden gyereknek a kis királysága, amit belak magának, mi pedig elvettünk a mi csemeténktől az önállóság eme parányi szeletét. Az, hogy sokszor mások ezen kommunikálnak, esetleg éppen a telefonról beszélgetnek vagy valamely appról azt is jelenti: Ebből a körből, és sok más témából a gyerek kimarad.

A nagyobbik gond, hogy az önállóságnak ez az aprócska szelete nem önmagáért van: Hanem azért, mert "szükség van rá", nincs mindig egy felnőtt aki fogja a gyerek kezét és úgyis van nála telefon. Azaz a gyerek sokszor egyedül közlekedik, kutat adatokat, stb. Amikor a gyereknek bárhova önállóan kell mennie, mert nem lehet valahova vinni, akkor neki is fontos lehet olyan app, mint a BKK Futár app. Vagy éppen a MÁV féle Vonatinfó.

És persze butatelefont választva a világ összes tanulást segítő okostelefonos appját kidobjuk. Olyanokat is amikre a gyereknek szüksége lehet, amik hasznosak és jók lehetnek. Látatlanban lemondhatunk az elmúlt évek minden olyan fejlesztéséről amit pont azért találtak ki, hogy a mi gyermekünk jobban fejlődjön. Amikor pár hónappal később derül ki, hogy a népszerű app hiányában a gyerekünk lemaradt az osztálytól ahol szinte mindenki használja az appot, akkor már megvan a baj. Lehetnek közös naptárak. Lehet a kommunikációnak számos divatos formája, ami a tanulást is segítené, ha nem zárnánk ki a gyereket belőle...


ITT OLVASHATÓ

DIKTATÚRA, MEGFÉLEMLÍTÉS AZ EGRI KERIBEN - VÁGATLAN FELVÉTELEN

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2016.08.25.


Nincs szükség a vágatlan felvétel felkonferálására. A pedagógusok őszintén, és nyíltan elmondják azt, mi folyik az egri Keriben. 
 
A felvételt az Agria Tv készítette, július közepén. Azóta ez a helyzet egyre rosszabb, egyre inkább fokozódik.
 

EGY ROSSZMINŐSÉGŰRŐL

JÓREGGELT EURÓPA BLOG
Szerző: Benedikty Béla
2016.05.25.


2014. június 9-én föltettem egy jegyzetet, ha valakinek kedve van, elolvashatja az egészet, itt most csak egy részt idézek belőle:

De van másféle is, elmondok egy történetet. 1981-ben érthetetlen módon „beiskoláztak” egy úgynevezett politikai tanfolyamra, ami azért volt furcsa, mert azt a Magyar Rádió vezető beosztásban lévő munkatársainak rendezték, én meg csak egy egyszerű főmunkatárs voltam, akinek nincs beosztottja. Igaz, elvileg főnöke sincs, az volt akkor a függetlenség elérhető maximuma. A tanfolyamon előadást tartott egy történész, aki egyebek között a Szovjetunió helyzetét elemezte, és a mondataiból az derült ki, semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy ebben a szép nagy országban a zsidók személyi igazolványába be van írva: ők zsidók. Rákérdeztem, nem volt hozzáfűznivalója.

Akkor begurultam. Talán nem veszítek sok olvasót, ha beismerem, volt idő, amikor kifejezetten filoszemitának (cionistának) tartottam magam, a Rádióból végleg azért távolítottak el, mert a műsoromban kinyilvánítottam az akkori vezetés iránti ellenszenvemet, mondván, bár egyik sem vagyok, kéretik engem zsidónak és cigánynak tekinteni, amíg itt ilyen kirekesztő, fajgyűlölő szemlélet legális lehet. Nem szoktam embereket megütni, csak ha rákényszerítenek, de még ma is mozdul a kezem, ha antiszemita vagy cigánygyalázó megnyilvánulást tapasztalok.

Egyszóval dühömben kirúgtam magam alól a széket, és fennhangon kértem számon a gyalázatos mentalitást, kinyilvánítva amúgy a Rádióban közismert ellenszenvemet mindenféle bolsevista eszmével kapcsolatban, külön kiemelve az ottani nyílt, és az itthoni sunyin elhallgatott antiszemitizmust. Jó kis ordítozás lett a dologból, jóval később kiderült, hogy az illető történész minden szavammal egyetértett, ő csak engem akart megóvni a besúgóktól. Nem tudta, hogy azt nem lehet. A szünetben odajött hozzám két hallgatótársam. Onnan tudtam meg, hogy ők zsidók, mert szorongatták a kezemet, és onnan tudtam meg, hogy a zsidóságukat titkolni igyekeznek, mert ezt idegesen körülnézve tették. Féltek mindentől és mindenkitől. Egyikük a Politikai Adások Főszerkesztőségének rovatvezető helyettese volt, a Levelezés és Szolgáltatások elnevezésűé, ő belesápadt abba, amit én tettem.

Az illető ma főszerkesztő, a talán legádázabb nyilas újság első embere, de volt korábban a Magyar Televíziónál is hírhedetten zsidóellenes szerkesztőség helyettes vezetője.

Akkor nem írtam nevet, a jellemtelenségnek van ugyanis egy olyan mély szintje, amit én már betegségnek tekintek, és sajnálom a szerencsétlent. Na nem nagyon, csak annyira, hogy nem írom le a nevét.

De most itt van egy kép, meg a hozzá való szöveg. Azt is ideteszem. Mert több, mint két évvel ezelőtt ennek az alaknak a nevét nem írtam le. Akkor tényleg sajnáltam, mert legalább félt. Most már büszke is a gerinctelenségére...


ITT OLVASHATÓ

KELLÉKEK AZ OVIKEZDÉSHEZ

MINTAMÓKUS VARRODÚJA BLOG
Szerző: Mintamokus
2016.08.25.


Így augusztus végén beindul a nagy készülődés. Nemcsak az iskola-, de az óvodakezdés is előkészületeket kíván. Én magam is tapasztalom, az elmúlt két hét alatt rengeteg oviszsákra, tornazsákra érkezett megrendelés. Ami miatt sokan megtalálnak szerintem az, hogy a gyerekek neve és jele is kérhető a zsákokra. Továbbá a dínós, tűzoltós, járműves designtextilek szintén személyesebbé teszik őket.

A gondos anyukák már augusztus elején megrendelték ezeket és biztosan kikérdezték az óvónőt arról, mivel is kell készülni az első napokra. Óvodája válogatja, mi az, amit ők biztosítani és minek kell sajátnak lennie.

A teljesség igénye nélkül lássuk a legfontosabb kellékeket, amik megkönnyítik a kicsik mindennapjait:

ITT OLVASHATÓ

MINDSET - MENTÁLIS ALAPFELSZERELÉS AZ ÉLETHEZ

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: SzabóElvira 
2016.08.25.


Alaphiedelmeink határozzák meg a döntéseinket és a tetteinket

Talán tapasztaltuk már, hogy hiába gyakoroljuk a pozitív gondolkodást, hiába ismétlünk ahhoz hasonló mondatokat, szinte mantraként, mint „jól fog sikerülni”, „fő az optimizmus, minden rendben lesz” stb., újra és újra becsúsznak negatív pillanatok az életünkbe. Nemcsak becsúsznak – továbbra is jelen vannak. Ennek oka, hogy az, miként tekintünk az életünkre és benne önmagunkra, mélyebben gyökerezik, mint gondolnánk, és nem olyan könnyű felülírni. Ha szeretnénk máshogy állni a dolgokhoz, máshogy reagálni adott helyzetekben, először meg kell ismernünk a fontos kérdésekkel kapcsolatos gondolkodási beállítódásainkat.

Mindset – mentális iránytű és túlélőkészlet

Kelly McGonigal egészségpszichológus, a Stanford Egyetem kutatója A stressz napos oldala
című könyvében megkülönbözteti a kevésbé fontos és a nagy jelentőséggel bíró hiedelmeket. Végül is az életünk egésze, a dolgaink alakulása szempontjából nem kulcsfontosságú, hogy szerintünk a répatorta finomabb, vagy a csokitorta, hogy úgy véljük, nincs pihentetőbb, mint a tenger hullámain ringatózni (bár ha ez a vélekedés ahhoz vezet, hogy egy vitorlással körülhajózzuk a Földközi-tengert, akkor már számít – de ehhez másfajta hiedelmek is kellenek). Ám vannak olyan hiedelmek, amelyek alapvetően befolyásolják, hogyan érzünk, gondolkodunk és cselekszünk – ezeket nevezzük gondolkodási beállítódásnak vagy angolul mindsetnek. Ezek a fontos alapvetéseink, amelyekkel telepakoljuk a puttonyunkat, hogy kéznél legyenek és hasznos támpontként szolgáljanak majd életünk elágazásainál, emelkedőinél és lejtőinél...

ITT OLVASHATÓ

IZRAEL LEGNAGYOBB TISZTELETBEN ÁLLÓ KITÜNTETÉSÉT KAPJÁK MAGYAR GYÓGYPEDAGÓGUSOK

B1 - A BLOGOLÁS ITT KEZDŐDIK
Szerző: jdesi
2016.08.25.


Izrael Állam legnagyobb tiszteletben álló kitüntetését kapják magyar gyógypedagógusok. A holokauszt emlékét őrző Yad Vashem Intézet Bárczy Gusztávnak, Essősy Józsefnek és Zékány Ivánnak is megítélte a „Világ Igaza” címet. Ezt, igen alapos vizsgálat után azok kaphatják meg, akik a holokauszt idején, akár saját életük kockáztatásával is, zsidókat mentettek meg a biztos haláltól.

A három gyógypedagógus regénybe illő embermentése történetének megjelenése után indult el a történet alapos ellenőrzése, miután az izraeli életben különösen fontos állami intézmény úgy döntött, a három magyar férfit a Világ Igazai közé választja. Arra az emlékéremre amelyet még élő leszármazottaik átvehetnek majd, a talmudi mondást vésték:
"Aki egy embert megment, a világot menti meg".
De nézzük a dokumentumokkal, szemtanúkkal igazolt történetet:

ITT OLVASHATÓ

VILÁGBOTRÁNY: CSICSKA-BÍRÓSÁGOT GRÜNDOLNAK MAGUKNAK, HOGY MEGÚSSZÁK A BÖRTÖNT

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Első Kézből
2016.08.25.

 
Augusztusig kellett várni az év botrányával: ma derült ki, hogy egy különbíróság létrehozásán dolgozik a kormány, ahová a számukra kínos ügyeket irányíthatják.
 
A Fidesz által foglyul ejtett intézmények (Ügyészség, Médiahatóság, Választási Bizottság, NAV, stb.) eddig is csont nélkül kiszolgálták a hatalom érdekeit, de a bíróságokon néha még megbukott egy-egy sztori.
 
A bíróságokat nem sikerült teljesen betörni, ott még vannak a saját függetlenségükre, szakmai tekintélyükre büszke bírák. Ott még születtek a hatalomnak kellemetlen ítéletek. Hogy mást ne mondjuk, a Matolcsy-alapítványok eszelős pénzherdálásaira is egy ilyen jogerős döntésnek köszönhetően derült fény.
 
Na, ennek mostantól vége: a „közigazgatási felsőbíróság” fantázianevű új szerv feladata lesz elsikálni a már kezelhetetlen méretű fideszes mocsokságot. A jövőben itt határoznak majd a Nemzeti Bank, a Médiatanács, a Közbeszerzési Döntőbizottság és egy csomó más állami intézmény döntéseinek jogszerűségéről.
 
Sőt, arról is ez az új bíróság döntene, hogy mit lehet eltitkolni az állampolgárok elől: a tervezet szerint a közérdekű adatokért indított perek is itt dőlnek majd el.
 
Lézerblokkolós János a mai kormányinfón sietett közölni: egy nem egy „csókos bíróság” lesz, úgyhogy innentől azok is teljesen biztosak lehetnek benne, hogy DE, akik eddig kételkedtek...
 

TUDTA? DAGAD KÖVÉR ELTARTÁSÁNAK AZ ÁRA

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Dési János
2016.08.26.


A sok jó hír között kis híján elsikkadt az a kivételesen örömteli, hogy pompás rezidenciát építenek a parlament elnökének.

Bár feltételezhető, hogy az országgyűlés elnökei eddig sem szoba-konyhában tengették napjaikat, mégiscsak megmelegszik az ember szíve ha arra gondol, Kövér Lászlónak és hivatali utódainak méltó hely jut, ahol reggel, munkába indulás előtt elmerenghetnek azon, mi értelme van még a parlamentnek manapság. Annyi kétségtelenül, hogy ha van országgyűlés, akkor annak kell lennie elnökének is. És akkor annak az elnöknek kell rezidencia, amely felépítése, üzemeltetése, karbantartása munkahelyeket hoz létre, nem beszélve a felfegyverzett és titkosszolgálati jogokkal is felruházott bandériumáról. Amely, csak remélni tudjuk, nem csap össze mondjuk a Matolcsy -féle nemzeti bank hadseregével a nyílt utcán, mert az bizony lenne olyan, mint egy Kubatov -féle Fradi B közép versus DVTK kemény mag csata.

Igaz, a ligetbéli kopaszok akkor megmutathatnák mit tudnak és simán elhozhatnák nékünk a békét, és szétválaszthatnák őket.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Szóval, lesz a házelnöknek új rezidenciája. Éppen most, amikor kiderült, hogy a két szolgálati autó mellé még havi jó hatszázezer forintnyi benzinpénzt is kap – ne kelljen az egymillió hétszázezernél valamivel több fizetéséből azt állnia. Mondjuk, hogy hova töltene ennyi benzint, ha a hivatalból járó kocsijait a rendőrség fizeti nem tudjuk, de ez már legyen az ő gondja.

És most juszt sem számoljuk ki, hogy egy átlagos magyar ápolónőnek hány hónapot kell három műszakban lejsztolnia ezért a pénzért, már csak azért sem, mert nem tudom, hogyan áll ma a font árfolyama...

ITT OLVASHATÓ

KÖZELÍT A SZÁZHOZ A VISSZAADOTT ÁLLAMI PLECSNIK SZÁMA

MAGYAR NARANCS - HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.08.25.


Ördögűzést javasol Kukorelly, dagad a lovagkereszt-visszaküldési botrány, közben csöndben átszabják az igazságszolgáltatást. Hírek.
Űzzünk ördögöt!

Olyan gyorsan rövidülnek a nappalok, ahogy felpörög a visszaadottlovagkereszt-számláló, legalábbis ez lehet az érzésünk így augusztus utolsó hétvégéje felé közeledve. Holnap a jó öreg napkorong 5:55-kor kezdi meg szokásos munkáját, a másik számláló pedig per pillanat, vagyis csütörtök este 18:30-kor 92-n áll. Bár az MTI nem tudósít a visszaadáshullámról (talán megvárják a kerek számot), és persze Áder János is hallgat, mégis ettől hangos a sajtó. Kukorelly Endre például a nol.hu virtuális hasábjain szólította meg a Főhöst (?), és tett egy javaslatot arra, hogy mindenki kezdje magán az ördögűzést, különben rámegy a haza. „Senki nem ördög, mindenkiben van ördögi” – állítja az író.
Fliegauf Bence, a Csak a szél című film rendezője is visszaadta a maga keresztjét, Áder János „dugja – hogy mást ne mondjak – a többi közé!”, írta a rendező, miután felidézte, hogy Hitler szuper autópályákat épített. Levelét eddig több mint ezren osztották meg a Facebookon...

ITT OLVASHATÓ

DE NEM FEGYVEREKKEL, HAZUGSÁGGAL ÉS GYŰLÖLETTEL

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.08.25.


Hogy kezeljük mégis valamennyire helyén Bayer kitüntetését (a visszaadott lovagkereszt-számláló jelenleg 88-at mutat) és ne hagyjuk, hogy bármiről is elterelje a figyelmünket, ami figyelemre méltó, javaslom Kövér László házelnök szánalmas erdélyi hakniját.

Ami egy természetes, szóra sem érdemes esemény lehetett volna, ha Kövér, mint egy határon túli kulturális rendezvény – jelen esetben a Vásárhelyi Forgatag – fővédnöke azt tette volna, ami a dolga: ünnepélyesen megnyitja az eseményt, szól pár üdvözlő szót, áldását adja az egészre, örül, büszke és lepacsizik a helyi biodíszletekkel.

Ehhez képest Kövér László házmester kampányolni ment Erdélybe és ehhez használt fel egy politikától és saját agybajától elvileg független eseményt. Konkrétan arra, hogy felkérje a magyar állampolgársággal is rendelkező marosvásárhelyi és erdélyi magyarokat, hogy október 2-án mindannyian vegyenek részt a magyarországi népszavazáson, és szavazzanak nemmel az Európai Unió által tervezett kényszerbetelepítések lehetőségére.
Szavazzanak annyian és úgy, hogy Magyarországon, Erdélyben és Közép-Európában mi magyarok, a velünk sorsközösségbe rendelt népekkel együtt megőrizhessük, ami a miénk: szülőföldünket, nyelvünket, kultúránkat és keresztény hitünket
jelentette ki – sok minden más mellett, amivel most nem foglalkozom – pátosszal teljes hangon, a szokásos üres és értelmetlen lózungot puffogtatva Kövér László.

Mert a kérdés még mindig az, akkor is, ha soha senkinek nem volt bátorsága megkérdezni erről Kövért: a környező országok bármelyikében élő magyaroknak mi közük van és  miben érinti őket, hogy Magyarországra kényszerbetelepítenek (nem igaz, nem létezik kényszerbetelepítés!) vagy sem. Hogy 1300 embert, vagy 1450-et? Nem lehet, hogy a marosvásárhelyi magyaroknak elsősorban az lenne az életbevágó szavazás, amelyen egy véresszájú, nacionalista román polgármester helyett esetleg újra normális polgármestert választhatnának maguknak? Félreértés ne essék: a jelenlegivel nem az a baj, hogy román, hanem hogy korrupt. És ha ez valamiért (az idei önkormányzati választások tanúsága szerint) nem volt fontos számukra, akkor milyen megfontolásból szavaznának egy másik ország belügyeit érintő kérdésben?

Kövér László minden határon túlmenő határon túli szavazatokért kuncsorgását az teszi még nevetségesebbé és dühítőbbé, hogy alig pár napja elvtársai a Fideszben arra sem vették a fáradságot, hogy becsámpázzanak a munkahelyükre, hogy egyáltalán vitába szálljanak a – kettős magyarokkal ellentétben – külföldön dolgozó magyar polgárok levélben szavazásának ötletével. Az nem tűnt fontosnak, nem értek rá. Nem, ez nem igaz. Szándékosan tartották magukat távol az ellenzék által kezdeményezett vitanaptól. Mert ez a hatalom pillanatnyi logikája szerint az üdvös. Akik vélhetőleg ellenük szavaznának, azok számára megnehezítik a szavazást (külföldre kényszerült magyarok), akik pedig mellettük voksolnak, azoknak megkönnyítik (határon túli kettős állampolgárok)...

ITT OLVASHATÓ

ÁDER VÉTÓZHATTA VOLNA BAYER KITÜNTETÉSÉT, DE ÚGY TŰNIK, ŐT NEM ZAVARTA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: NAVRAI LÁSZLÓ
2016.08.25.


Nem Bayer mester munkásságáról fogok írni, nem is Lázár úr államférfihoz méltó indokolásáról azzal kapcsolatban, hogy a sok gyűlöletre uszító és erőszakra felhívó cikk mellett miért érdemes mégis az öreg harcos az állami elismerésre. Ugyanis a sok, e tárgyban született írás és nyilatkozat között talán elsikkadt a kérdés, hogy miért adományozta Áder ezt a díjat, mikor előre tudhatta, hogy balhé lesz belőle.

Hiszen kitüntetések kapcsán korábban is volt. Talán a legemlékezetesebb az volt, amikor 2007-ben Sólyom László köztársasági elnök nem volt hajlandó a Gyurcsány Ferenc által állami kitüntetésre felterjesztett Horn Gyulának kitüntetést adományozni. És azért, hogy ezt megtehesse, az Alkotmánybíróság előtt küzdött meg a hatáskörért.

Az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök megtagadhatja a neki felterjesztett kitüntetések adományozását, ha azzal az Alaptörvény értékrendjét sértené. Nem volt ez mindig alkotmányos szabály, a köztársasági alkotmány nem tartalmazta ezt, és ennek hiánya vezetett komoly vitához, amikor 2007-ben Sólyom László köztársasági elnök nem volt hajlandó kitüntetni Horn Gyulát...

ITT OLVASHATÓ

NÉZZE MEG MILYEN JACHTON NYARAL ORBÁN GÁZSZERELŐJE

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.08.26.


Ezekről ne maradj le!
Mutyikat védene a bírósági rendszer átalakítása? (Falramentaparlament, 444, 444)

Így nyaral Mészáros Lőrinc (
Magyar Narancs)
 
11 milliárdos megbízás a volt munkahelytől (Átlátszó)

Ha van 3 perced:
Mutyikat védene a bírósági rendszer átalakítása?
Külön közigazgatási bíróságot hoznának létre állami intézmények döntéseinek elbírálására, amelynek a vezetésébe akár kormánytisztviselőket is betehetnének. Többen attól tartanak, hogy a kormány a változtatással például könnyebben eltussolhatna korrupciós ügyeket és választási csalásokat, valamint visszaélhetne a közbeszerzésekkel. Úgy tudni, a javaslatot még az Országos Bírósági Hivatal is kritizálta, bár ezt Lázár János kicsit homályos válasszal tagadta. (
Falramentaparlament, 444, 444)
 
Újabb 3,5 milliárd a Vár átalakítására
A Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft., valamint a West Bau Hungária Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. – egyedüli ajánlattevőként – csaknem 3,5 milliárd forintért építi újjá a Budai Várban a Főőrség épületét és a Stöckl-lépcsőt. Utóbbi két cég építi a Lovardát is, így egy nap alatt hétmilliárd forintot kaptak a Nemzeti Hauszmann-tervben elköltött állami pénzből. (
Átlátszó)
 
11 milliárdos megbízás a volt munkahelytől
Galuska János 2010-ig vezető beosztásban dolgozott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél, amelytől most nyert a cége egy 11 milliárdos munkát a vasúti hálózatot érintő projektekkel kapcsolatos hitelesítési eljárások elvégzésére. A vállalat ezzel kiugróan nagy megbízást kapott, mert  a legnagyobb nettó árbevétele az elmúlt öt évben mindössze 100 millió forint volt, a legmagasabb adózott eredménye pedig csupán 72 millió forint. (
Átlátszó)
 
Röpködnek a tíz- és százmilliók a Liget-projektre
Két közbeszerzésen is eredményt hirdetett a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. Az Állatkerti körúton a Budai Műemlék Felújító Kft. nyerte el mintegy 236 millió forintért vendéglátó épületek kialakítását és a környék rehabilitációját. Egy konzorcium nem kisebb feladatot kapott, mint a Liget világítási stratégiájának elkészítését, mindezt kicsit több mint 17 millióért. (
Átlátszó)
 
Így nyaral Mészáros Lőrinc
Luxusjachton pihente ki az év eddigi fáradalmait a még véletlenül sem Orbán Viktorhoz fűződő jó kapcsolatából meggazdagodó Mészáros Lőrinc. A horvátországi Zára (Zadar) kikötőjéből indult a 35 méteres hajó, amelyre az ország legtehetségesebb gázszerelője szállt fel. A Magyar Narancs becslése szerint csak üzemanyagra 1,4 millió forintot pöfékeltek el az úton. (
Magyar Narancs)
 
Videó is van a közmédiás poloskák felszereléséről
Kevés egyértelműbb eset képzelhető el, mint az MTVA-ban elhelyezett lehallgatókészülékeké, állították a 168 Órának az ügyre rálátó források, mégsem sikerült még lezárni a nyomozást – annak ellenére sem, hogy még a felvevők beszereléséről is vannak videófelvételek. Állítólag az üzemeltetési igazgató kártyáját használták, aki mögött többen Várhegyi Attila volt fideszes polgármestert sejtik. (
168 Óra)
 
Ha van még két perced:
Augusztus 20. alkalmából jutott díj egy fideszes képviselő fiának és a kormány által támogatott Pesti Srácok főszerkesztő-helyettesének is. (Vastagbőr)
 
A Pesti Srácok lapigazgatója magyarázza a bizonyítványt: annak idején csak azért fogadott el szocialista állampárti kitüntetést, mert muszáj volt. (Vastagbőr)
 
Van-e egyáltalán értelme a közmunkának? (Slejm)
 
Szinte mindenki ingyen dolgozott rajta, mégis 50 millió forintba került az ‘56-os dal, pedig a szerző olyan takarékos volt, hogy egy korábbi művét hasznosította újra. (444)
 
Nem hagyják a közmunkásoknak, hogy rendesen kivegyék azt az egyébként is kevés szabadnapot, amijük van. (Abcúg)
 
Már 22 millió forintot kalapozott össze a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a népszavazási ellenkampányára, amelynek a poszterei még Lázár János szerint is viccesek. (444, Index)
Jövő júliustól már közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz is bekötik a cégek számlázását. (Magyar Idők)
 
Volt MSZP-s képviselővel épül a NER: várhatóan moldovai nagykövet lesz Dobolyi Alexandra. (Index)
 
Össszesen 11 kínai sportolóról, köztük három aranyérmesről derült ki utólag, hogy a 2008-as pekingi olimpián doppingolt. (444)

Oroszországban új értelmet nyer a maffiaállam: a kormányzat helyett csempészek újítottak fel egy utat, amit a kormány elhanyagolt. (FEE)
 
Manipulálták a Soros György alapítványaitól kihekkelt adatokat, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikust is hozzákössék. (Foreign Policy)
 
Vajon csak azért van még talpon a második legnagyobb orosz bank, mert a vezetője jóban van Putyinnal? (Financial Times)