2016. szeptember 15., csütörtök

ÚJRA A PUSZTÁK NÉPE VAGYUNK? - SZEGÉNYSÉGI KÖRKÉP MAGYARORSZÁGRÓL

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.09.15.


Többször írtunk már arról, hogy miként tengődik Magyarország lakosságának egy jelentős része teljesen kiszolgáltatottan, szegényen. A szegénységben élőknek pedig nem igazán jut állami segítség, hogy hosszú távon megváltozzon a helyzetük. A legfrissebb adatok alapján továbbra is sok a leszakadt, magas munkanélküliséggel küzdő régió, miközben egyre nagyobb munkaerőhiány van az országban. Hogyan lehetséges, hogy egyszerre van munkanélküliség és munkaerőhiány is? Szegénységi körkép Magyarországról és ennek hatásairól.
 
Porszem Kavics a gépezetben
 
Az idei évtől egyre gyakrabban hallani a „munka alapú társadalomban” megállíthatatlanul burjánzó munkaerőhiányról a hírekben. Az egyre több szektort sújtó probléma azért aggasztó, mert visszavetheti az egyébként is érzékeny magyar gazdasági növekedést. Nem csak programozó, hanem olyan szakképzettséget kevésbé igénylő állások is betöltetlenül maradnak, mint például a takarító, a pincér vagy a pénztáros.
 
A munkaerőhiány oka egyfelől, a továbbra is tomboló elvándorlás. Nyár elején számolt be több lap is arról, hogy a balatoni vendéglátósok lepkehálóval sem találnak pincért. Ők leginkább gyorstalpalón kiképzett diákokkal próbálják feltölteni a személyzetet, de Budapesten is egyre több üzlet és étterem ablakában látni állásajánlatokat. A legtöbben továbbra is Ausztriába, Németországba vagy Angliába mennek dolgozni, a magyar bér többszöröséért. Jellemzően munkaképes fiatalok mennek el, akik később nagyon hiányozni fognak az egyre öregedő magyar munkaerőpiacról.
 
A jelentős mértékű kivándorlás ellenére azonban még mindig lehetne találni munkaerőt Magyarországon. Sok régióban még mindig magas a munkanélküliség, különösen, ha a közmunka-programban dolgozókat (tehát az adóbevételek szociális alapú újra osztásából élőket) nem számoljuk. Úgy tűnik tehát, hogy az elvándorlás és a demográfiai okok miatt egyre szűkösebb „emberi erőforrásait” teljesen pazarlóan használja fel az ország.
 
Jól példázza, hogy mennyire torz, szétszakadozott és irracionális a magyar munkaerőpiac, az a júniusban kipattant eset, amikor az egyébként 20-25 százalékos munkanélküliséggel bajlódó Salgótarjánban egy tetőponyvákat gyártó cég mexikói vendégmunkásokkal turbózta fel munkásainak számát. Lassan szó szerint mindenki dolgozik Magyarországon, aki munkára fogható, azonban sokan vannak, akik nem tudnak segítség nélkül munkába állni. Ezen a helyzeten egy intenzív állami beavatkozás segíthetne csak, ám ennek a látszatmegoldás közmunkát leszámítva, nem sok nyomát látni egyelőre...
 
...A kiutat, a tartós gazdasági növekedés mellett az elmaradt térségek oktatási átalakítása jelenthetné. Bár voltak kormányzati lépések, amelyek valamelyest enyhítettek a szegénységben élők helyzetén (ilyen volt például a devizahiteleseket segítő program vagy a közműszolgáltatások árainak csökkentése), a helyzet gyökeres változásához fontos lenne több erőforrást fordítani az oktatásra. Az oktatás kulcsfontosságú a szegénységből való kitöréshez, mivel a szegénység által legveszélyeztetettebb csoportot egyértelműen az alacsony iskolázottságúak teszik ki. Az oktatási rendszernek kellene lennie annak a csatornának, amelyen keresztül a nyomorban tengődők olyan tudást és kulturális alapot szerezhetnének, amellyel betagozódhatnának a többségi társadalomba és a munkaerő-piacra. 
 
A jelenlegi oktatási rendszer nem csökkenti, hanem inkább megőrzi a társadalmi egyenlőtlenségeket (lásd. elitgimnáziumok vs. kistérségi szakiskolák). A tanagyag és az oktatás színvonala jelenleg nem elégséges azon kompetenciákat elsajátításához, amelyekkel kikerülhetnek a szegénységből nem csak, mint anyagi állapotból, hanem, mint kulturális csapdából. A helyzetre tulajdonképpen tökéletesen ráillik a régi mondás, hogy „a jó segítő nem halat ad, hanem halászni tanít”. Ebben az esetben a közmunka a hal, az oktatás a halászat tudománya.
 

SZAKÍTANI, DE NEM GYŰLÖLNI

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.09.15.



...Szégyenkezés, szemrehányás, kudarcérzés elhatalmasodása olyan tettekhez vezethet, amelyeket aztán megbánunk. Meg kell próbálni uralkodni az ártó impulzusokon és inkább számba venni, ami pozitív volt a kapcsolatban. Maradhat esetleg egy kis késztetés a volt férj/feleség kocsijának összekarcolására, de ez könnyen legyőzhető. Áldozatnak semmiképpen se állítsuk be magunkat, vállaljuk a magunk felelősség-részét – írja a pszichológus.

Nagy kérdés a hogyan tovább, a kétség, hogy minden megismétlődhet, és megint nem jól választunk.  Az elhamarkodott lépések, a kompenzálás ilyenkor nem célravezető. Ha vannak, a gyerekek helyzetével való foglalkozás fontosságát talán nem is kell hangsúlyozni, ha kicsik, ha nagyobbak, nem értik meg, mi történt. Tartózkodjunk exünk pocskondiázásától is, mert ha látják, hogy elvált szüleink nem utálják egymást, mindkettejükhöz „hűek maradhatnak”, könnyebben túljutnak a nehéz helyzeten.

Sokat segíthetnek a barátok is, akik ebben a szellemben fogják fel a válást.

A lényeg: nem sietni, megtanulni élni az új körülmények között és az élet újrakezdődhet.

ITT OLVASHATÓ

HOVA VAN AZ FELÍRVA, HOGY AZ ADÓFIZETŐNEK KUTYA KÖTELESSÉGE ELTARTANI MINDENKIT, AKI CSAK POLITIKUSNAK VALLJA MAGÁT

BLOGÁSZAT
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.09.15.


Sok szó esik arról, mennyi mindenre költi az éppen aktuális kormány a pénzünket, miközben arra nem jut forrás, amire kellene. Arról viszont ritkán esik szó, maguk a pártok mennyi pénzünket emésztik fel. Az pedig meg sem fordul a fejünkben, hogy miért is kell közpénzből eltartani a pártokat, azon belül pedig a megélhetési politikusokat.

Miért nem beszélünk erről?

Természetes állapotnak tartjuk, hogy pártok márpedig vannak, rájuk lehet szavazni a választások alkalmával és minden magyar állampolgárnak alapvető kötelessége zsebbe nyúlni és fizetni, mint a katonatiszt. Márpedig ez történik. A Fidesz szavazó fizeti az MSZP, LMP és a többi párt fenntartását és viszont. A senkire sem szavazó is fizet. Ugyan nem vagyok politikai szakértő (sem), de felmerül bennem a kérdés: miért? Miért nem tartják el önmagukat a különböző politikai pártok? Tagdíjból, az legalább önkéntes. Vagy amiből akarják, felőlem gyárthatnak kicsi Orbán matrjoskákat, Mesterházy-Tóbiás-Molnár szobrocskákat, Schiffer falvédőket, Gyurcsány uzsonnás dobozokat, Vona baseball-ütőket és árusíthatják őket. Hová van az felírva, hogy az adófizetőnek kutya kötelessége eltartani mindenkit, aki csak politikusnak vallja magát?

Hány olyan jelenlegi politikus van, aki képes lenne a munkaerőpiacon eladni a tudását? Lázár mit csinálna? Szijjártó? Vona? Mesterházy? Dúró Dóra? Rogán? Orbán? Sorolhatnám oldalakon keresztül. Mihez értenek? Miben jók?

A jelenleg önmagukat politikusként definiáló emberek megélhetési politikusok. A megélhetésük függ a pártoktól, hiszen nagyon kevés tudna olyan életszínvonalat biztosítani önmagának, a családjának, amit most a fizetésükből – ha csak a fizetésükből tennék, de jó is lenne! – biztosítani tudnak. Nem is igazán van más választásuk, a párt érdekeit szolgálják.

Ezzel csak az a baj, hogy nekik a választók érdekeit kellene szolgálniuk, de ezt csak nagyon kevesen teszik meg és csak addig a pontig, ameddig a gazdapárt azt engedi. Ezek az emberek karriert építenek a mi távolról sem önkéntes adakozásunkból. A megélhetésük függ attól, hogy bent maradjanak a parlamentben, különféle bizottságokban. Aki éppen vezető pozícióban van, tömi a híveit nagy cégek vezetői testületeibe, sportbizottságokba, mindenhová, ahol jó pénzt fizetnek.

A Fidesznek szüksége van a parlamenti ellenzékre és viszont. Összefonódnak, összenőttek. A látszat-viták ellenére függnek egymástól, összetartanak, mégpedig saját érdekükben és a választók érdekei ellenére. Háttéralkukkal, színfalak mögötti megállapodásokkal biztosítják a létüket. Osztoznak, a mi pénzünkön. Megegyeznek: aki éppen hatalomba kerül, nem bántja a másikat. Ezért nincs elszámoltatás, csak néhány feláldozható embert hurcolnak meg, mert mégis, fontos a látszat.

Hol van az előírva, hogy az országnak el kell tartania a pártokat? Az hová van vésve, hogy kizárólag pártokra lehet szavazni? Miért nem lehet egyes emberekre, szakértőkre? Miért ne állhatna össze egy kormány civil, az adott területhez bizonyítottan értő, megfelelő gyakorlattal és elismertséggel rendelkező emberekből? Miért ne lehetne a minisztériumokat hozzáértőkből felállítani? Ki írta azt elő, hogy a politikai berendezkedés, a választási törvények ilyenek és ezeken változtatni nem lehet? Hozták magukkal a honfoglalók?

Egyáltalán, kiről szól ez az ország? Orbánról, Gyurcsányról, Lázárról, Bokros Lajosról, Kósáról, MSZP-ről, LMP-ről, Jobbikról, Fideszről, DK-ról? Miért róluk? Miért nem rólunk, polgárokról?

ITT OLVASHATÓ

ÍGY EJTI FOGLYUL AZ ORSZÁGOT FÉLELEMMEL ÉS GYŰLÖLETTEL A FIDESZ

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.09.15.


Múlt héten Bayer Zsolt Echo Tv-n futó, Mélymagyar című műsorban G. Fodor Gábor azt találta mondani, hogy indokolt a választópolgárok félelme, és indokolt a gyűlőlet is. A Fidesz 5. számú tagkönyvével rendelkező, lovagkereszttel kitüntetett birtokosa, valamint a miniszterelnök tanácsadójának és a 888.hu nevű fidesz-lap főszerkesztőjének egyetértésénél semmi nem mondja el jobban, mi a magyar politika, és szűkebben a népszavazás tétje.


Arról ugyanis lehet vitatkozni, hogy a terrorizmus, vagy a menekültek érkezése által kiváltott félelem indokolt-e, bizonyos szempontból az, az összes menekültre vetítve azonban szerintem indokolatlan. Érthető a félelem, hiszen valóban növekedett a terrortámadások, és az ebben elhunytak száma, az elmúlt években, még ha szerencsére nem is érte el a 70-es, 80-as évek Nyugat-Európai terrorhullámának szintjét. És érthető a menekültektől való félelem, hiszen alapvető emberi reakció az idegentől és a váratlantól való félelem. Csakhogy az hogy félünk tőlük, nem nyújt megoldást a problémákra. 

Annak viszont biztosan nem lenne szabad akár vitatémának se lennie, hogy a menekültek gyűlölete vajon indokolt-e. Egyszerűen nem az. Nem az, mert a gyűlőlet elvakítja a racionalitást, és ellehetetleníti probléma megoldását, hamis irányba visszi az érzelmeinket. Ha gyűlölet alapján hozunk döntést, biztosan rossz megoldást választunk, ennek következtében pedig biztosan zsákutcába jutunk.

Az Index által egy nógrádi településen készített videó tökéletesen mutatja meg, miért nem indokolt, és mégis miért érthető a magyar társadalomban terjedő nagyfokú félelem. Bár lényegében elenyésző, talán a lottó 5-öshöz hasonlítható a valószínűsége, hogy ezek az emberek valóban találkoznak egy menekülttel, és valami kárt szenvednek tőlük, mégis érthető, hogy miért félnek ettől az eshetőségtől.

Ezek a települések és emberek az elmúlt évtizedekben magukra voltak hagyatva, a Budapestről kormányzott Magyarország egyre kevésbé ért el ide. Értelmes fejlesztések csak egészen ritka esetekben jutottak el ezekre a helyekre, gyárbezárások, infrastruktúrális leépítések és a jólét felszámolása annál inkább. Csak a rossz jött kivülről...

ITT OLVASHATÓ

ESTERHÁZY PRÓFÉCIÁJA: MINDENHOVÁ KERÍTÉSEKET HÚZUNK, A KERÍTÉST IS BEKERÍTJÜK

LIBRARIUS
Szerző: L. Horváth Katalin
2016.09.15.


"Nekünk határok kellenek. Mindenhová kerítéseket húzunk, a kerítést is bekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk. Talán most először nincsen mit mondanunk a jövőről". − írta Esterházy Péter a Halleluja című oratórium szövegkönyvében 2011-ben.

Esterházy-emlékesttel indította új szezonját a Hadik Irodalmi Szalon. A nagy érdeklődésre való tekintettel – a szalon történetében először – nem csak a teremben és a galérián, hanem – hangosítás révén – az utcai teraszon is követhette a közönség az eseményeket.

Juhász Anna, a szalon programjainak fő szervezője és háziasszonya felidézte, hogy a Hadiknak 2013-ban volt szerencséje vendégül látni Esterházy Pétert és Marcell fiát, Dés László és fia, András társaságában. Az idei első estet nem így tervezték, szomorú aktualitását az író halála adta. Egy vele készült interjúfilmmel, a pályatársak elbeszéléseivel és írásainak felolvasásával emlékeztek rá.

Závada Pál és Szüts Miklós (A Bűnös című kötetben Esterházy alkotótársa) a Holmi , illetve a 2000  folyóirat szerkesztőjeként idézte fel a múltat. Závada arról beszélt, hogy milyen volt a Holmi (ahol negyed századot töltött Réz Pál főszerkesztése alatt) és Esterházy viszonya, és hogyan került ő maga barátságot is melengető kapcsolatba Esterházyval. ,,A Holmi le akarta fölözni az irodalmi életet, mindent elsőként akart közölni, és persze Pétertől is kértek írást. Rögtön a legelején, az 1991. májusi számban  meg is jelent A kékszakállú herceg csodálatos élete című  fantasztikus műve. (Akkor én még nem voltam a lapnál.) Örültek neki, ezért kértek tőle újabb írásokat. A következő évben elküldte az Így gondozd a magyarodat! című magyarhang-játékát” – mesélte Závada.

,,Óriási vita volt róla, és a végén elutasította a szerkesztőség, főleg Domonkos Mátyás, aki azt mondta, hogy rossz vért fog szülni, a Holmira nem kívánt árnyat fog vetni, ha olyan szöveg jelenik meg benne, amelyik a magyart mint olyat metaforikusan ugyan, de kifejezetten a háziállatok közé sorolja. Mondta, hogy ismeri és tiszteli a magyar irodalom önostorozó vonulatát, de hát ami sok, az sok. Inkább ne! Kérdeztem: Matyi, hát nem olvastad szívesen, nem ismertél rá magunkra? Azt mondta: dehogynem, de inkább más lapokban szeretné ezt olvasni.”
  • Az Így gondozd a magyarodat ezzel kezdődik: Mottó 1. Az oly nemzet, mely gyanúval és haraggal nézi, ha írói a nemzeti érdekeknél szentebbnek tartják az erkölcsöt és igazságot, elsősorban a saját igazsága iránt költene gyanút. – Babits Mihály, 1939
  • Mottó 2. Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a „magyar” szó – potom száztizenöt év alatt – igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal. „Magyarni” franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: „Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam.” És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: „Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és …” (Itt egy csúnya szó következik.) Örkény István
 ITT OLVASHATÓ

PALIRA VETTE AZ UNIÓT ORBÁN

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.09.15.


Saját országát Orbán Viktor keresztény bástyaként határozza meg a feltételezett iszlám invázióval szemben. Az Asselbornnak küldött Szijjártó-féle válasz tükrözi a szervezeten belüli viszályt. Mivel az olcsó kelet-európai munkaerő tömegesen bukkant fel nyugaton, valamint rengeteg a menekült, így elsődleges feladat lett az emberek szabad mozgásának újraszabályozása. A magyarok és a lengyelek közönyösen búcsút intenek az európai értékeknek, kormányfő úgy állítja be, hogy ő a nyugati civilizációt kívánja megmenteni, idehaza viszont úgy jelenik meg, mint aki napirenden tartja a migránskérdést, amiért nyugaton sokan pellengérre állítják az országot. Ám közben elterelődik a figyelem arról, hogy a vezető egyre durvább vádakat fogalmaz meg az EU ellen, továbbá teljesen értelmetlen követelésekkel lép fel. De az is bosszantja őket, hogy Magyarország ugyan az elmúlt években állandóan megsértette az alapértékeket, mégsem történt semmi. Mi több, ezekben a vitákban Orbán szabályszerűen palira vette az uniót.

Wall Street Journal

A lap arra számít, hogy a holnapi pozsonyi EU-csúcs olyan területekre összpontosít, amelyek elfedik a súlyos megosztottságot az unió jövője ügyében. Az alapkérdés az, hogy több vagy kevesebb integráció szükséges-e a britek távozása után, ám ehelyett várhatóan olyan témákat vesznek napirendre, mint a terror elleni összefogás, a határbiztonság és a nagyvonalúbb beruházási politika. Tegnapi strasbourgi beszédében Juncker baljós képet festett a belső feszültségekről, bár szerinte a szervezet túljut a nehézségeken. Kelet-Közép-Európában a magyarok és mások erősebb határellenőrzést, valamint nagyobb nemzeti önállóságot követelnek, főleg a migránspolitikában. És itt lép be a képbe Orbán Viktor, aki hétfőn kijelentette, hogy vissza kell térni a nemzetállamok gondolatához. Ezután sürgette a luxemburgi külügyminiszter Magyarország kizárását. Az Európai Bizottság egyébként egy felmérés során azt állapította meg, hogy mindössze három olyan terület van, amelyet a tagok több mint fele támogat: harc a terrorizmus ellen, az egységes piac és a digitális szektor fejlesztése...


ITT OLVASHATÓ

KUBATOV LEÁNYAI

TÖRÖK MONIKA BLOGJA
Szerző: Török Monika
2016.09.14.


“Az én okom a fiam jövője. Van két lányom is, de remélem, hogy őket majd elveszi valami fiatalember, és eltartja őket.” (Kubatov Gábor, 2016. szeptember 14.)

Ha én Kubatov lánya lennék, most kezdenék csomagolni. Ja, de előtte hagynék egy cetlit a papának:

ITT OLVASHATÓ

DERVISEK IDEJE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.09.15.


Allah úgy akarta, hogy Mohamed után hatszázharminchárom, Krisztus után meg ezerkétszázhét évvel erre a világra jöjjön Mawlana Dzsaláladdin Muhammad Rumi, akinek verseit ma is olvashatni. Mégsem emiatt emlékezik rá az irodalomra érzéketlen utókor, hanem, mert szúfi volt.

A szúfi felfogásnak pedig fontos szertartása a szema, amit napjainkban is gyakorolnak az elhivatottak. Ez az a mutatvány, amely közben a dervisek, azaz, a szúfik folyamatosan forognak kezüket és fejüket felfelé tartva, zene kíséretében. Lelki extázist élnek át, miközben mintegy önmagukat feladva felolvadnak Istenben.

Amióta Erdogan a házi kedvenc minálunk, nem győzünk mindenféle formában visszatérni a Mohács után kivirágzó iszlám gyökereinkhez, amely létállapot a meghasonlott jelzővel érzékeltethető, hogy úrhölgyek maradjunk. Manapság ugyanis egyre többen gyakorolják a szemát a Lendvay utcában, azzal a különbséggel, hogy mindeközben nem Istenben olvadnak föl, hanem elveszítik az eszüket.

Minderre nagyon sok jel utal napjaikban. Orbán Viktorról ezúttal nem ejtünk szót, ő már olyan sebességgel pörög, mint egy pulzár, közülük is az úgynevezett milliszekundumos, amelyről közismert, hogy másodpercenként több száz fordulatot tesz meg.

Ilyen állapotban leledzik a kedves vezető, elképzelhető tehát, eközben hányszor találkozik Istennel, esetleg még magával Belzebubbal is. Csoda, ha odahagyta a tudatát? Egy csöppet sem, polgártársak. Viszont kísérő csillagai is egyre gyorsuló ütemben pörögnek, és ennek megfelelően reflektálnak a körülöttük lévő ismeretlen Univerzumra.

Mint például Kövér László házelnök úr, bár őnála más kozmikus események is közre játszhatnak, amikor szól az ő szájával. A muszlimüldözés és keresztényvédés szellemében mindenféle lakossági fórumokon vesz részt, hogy azokon kiteljesítse lelkének ékességével a hallgatóság ványadt ismereteit csillagokról és göncölökről.

Már majdnem a himbálózó kötelek magasságában jár, amikor vigyázó szavait így alakítja: „Ha nem tesszük meg a szükséges óvintézkedéseket, a migránsok kiszorítják a magyarságot a Kárpát-medencéből. Lehet, késleltetjük az elmúlásunkat erről a Földről, de előbb-utóbb jönnek más népek, és be fogják népesíteni a Kárpát-medencét, egész Európát.”

Ez színtiszta evolucionizmus, és lám, bizonyítja saját elméletét, miszerint kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Őbelőle sem. Sőt, ha a máma divatos trendeket követné, akkor feledné Darwint, és a böszme amerikaiak kreacionizmusát követné, viszont ahhoz nincsen neki érkezése, tehát lebukott, magunk közt szólván...

ITT OLVASHATÓ

PÁR NAPJA ÉRKEZETT KANADÁBA AZ ORBÁN RENDSZER LEGÚJABB ÖSZTÖNDÍJASA ÉS MÁRIS NÉPSZAVAZÁSRA BUZDÍT

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Christopher Adam
2016.09.14.


A múlt héten érkezett meg Fodor Kinga, az Orbán kormány egyik Kanadába delegált Kőrösi Csomás “ösztöndíjasa.” A Windsor városi magyar közösségben végez majd szolgálatot az Orbán kormány színeiben. Alig szállt le a gépe, de a cseppet sem pártpolitikai ösztöndíj program legújabb kiküldöttjének első feladata máris az volt, hogy minél több kanadai magyar kettős állampolgárt vegyen rá arra, hogy szavazzon az október 2-ai kvótaellenes népszavazáson...

...Egy pillanatig sem csodálkozunk azon, hogy Fodor Kinga első teendője Kanadában a Fidesz részére történő politikai mobilizáció. Az viszont bizonyára felháborító számos magyarországi adófizető számára, hogy ezért a pártmunkáért havonta több mint 650 ezer forintos fizetés jár fejenként minden Kanadába delegált kormánypárti “ösztöndíjasnak.”

Mivel a demokratikus ellenzék (Fodor Gábor kivételével) a bojkottot, illetve az érvénytelen voksolást javasolja, a KCSP ösztöndíjas szándékosan a Fidesz malmára hajtja a vízet kanadai politikai tevékenységével.

Az, hogy Potápi Árpád, a Fidesz egyik erkölcsileg lezüllött politikusa nyíltan rasszista videójával hergeli a kanadai állampolgárokat (és más külhoni magyarokat) tökéletesen mutatja ismét, hogy a Fidesz kizárólag szavazatokat kerget a diaszpórában.

Magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok száma (tehát a levélben szavazók) jelenleg 267 130.

Valamennyi kanadai magyar olvasót arra kérünk, hogy ne szavazzanak, vagy érvénytelenül voksoljanak.

Fodor Kingát pedig arra kérjük szépen, hogy ne importálja Kanadába a regnáló magyarországi rezsim xenofób politikáját. Pártkatonákból akadt elég az előző egypárt rendszerben. Ennek az ideje lejárt.

ITT OLVASHATÓ

MI FÁN TEREM AZ ÚJBALOLDAL?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KMÉRCE
2016.09.14.


Ne merészeljék használni a haza szót azok, akiknek Andorrában, Svájcban vagy Panamában van pénzük … mi hazát mondunk, amikor közszolgáltatásokról beszélünk, emberségről beszélünk, és olyan intézményekről, amelyek az embereket védelmezik.” Ezt pár hónapja Pablo Iglesias, a spanyol újbaloldali Podemos egyik vezetője mondta az egyik kampánygyűlésen, és ennél jobban talán nem is lehet szembemenni az Európában uralkodó jobboldal retorikájával.

A szélsőjobb előretörése mellett az elmúlt években egy másfajta politikai projekt is megjelent a kontinensen és Észak-Amerikában, amely jelenleg egyedüliként tűnik képesnek feltartóztatni a széljobbot: ez az újbaloldal. A sajtó kommunistának, populistának, szélsőségesnek, kormányzás-képtelennek és gyakran Európa-ellenesnek állítja be őket, pedig mindebből egy szó sem igaz. A
slejm - a torkon ragad politika videójából kiderül az igazság!

ITT OLVASHATÓ

BUKHAT EGY CSÚCSRENDŐR KORRUPCIÓS ÜGY MIATT?

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondo
2016.09.15.


Ezekről ne maradj le!
 
Bukhat egy csúcsrendőr korrupciós ügy miatt? (NOL)
A Fideszt nem, de a Kutyapártot büntetik (
Átlátszó)
Kihívójára találhat Habony a plakátpiacon? (
HVG)
 
 
 
Ha van 3 perced:
 
Bukhat egy csúcsrendőr korrupciós ügy miatt? A volt Nógrád, majd Pest megyei rendőrfőkapitány ellen indult nyomozás, befolyással üzérkedés és egyéb korrupciós bűncselekmények miatt. Augusztus elsejével hirtelen visszahelyezték az ORFK-ra. A Belügyminisztériumban a közfoglalkoztatási pilot programok jogi felügyeletét látta el, de a minisztériumban az ügyészségi eljárásról semmit nem akartak elárulni. (NOL)
 
A Fideszt nem, de a Kutyapártot büntetik
Legalábbis a VII. kerületben a közterület-felügyelet egy matricáért. KRESZ tábla hátuljára és az alatta lévő kukára helyezett matricáért kapott a Kétfarkú Kutya Párt 45 ezer forintos bírságot. Ám az ugyanott lévő, fideszes matrica már nem számított szabályszegőnek.  Ez azután derült ki, hogy az Átlátszó megkérdezte az az önkormányzatot, hogy kiket büntettek még meg. (
Átlátszó)
 
Kihívójára találhat Habony a plakátpiacon?
A kültéri reklámpiacon egy francia közpöntú cég, a JCDecaux egyre nagyobb arányban képviselteti magát Simicska ellehetetlenítése után. Nem feltétlenül a versenyszféra térnyerése ez a plakátbizniszben, sokkal inkább Tombor András, Orbán Viktor volt biztonságpolitikai tanácsadójának közvetítő szerepe lehet az ok, aki a cég elődjének vezérigazgatója volt. (
HVG)
 
Addig kavartak Schmidt Máriáék, hogy bírósági ügy lehet belőle
Spéder Zoltán, saját maga ellen szavazva vált meg a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben betöltött pozíciójától. Az ő és emberei helyére Schmidt Mária lánya és veje került, furcsa módon az ő támogatásával. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége szerint ez a kavarás jogellenes, ezért a bírósághoz fordulnak az ügyben. (
HVG)
 
Előre leoszott szerepek az Új Színháznál
A fővárosi közgyűlés augusztus végén választotta ki a színház élére, az eddig is igazgatói posztot betöltő Dörner Györgyöt. Erre a helyre azonban, az utóbbi években példátlan módon, egy tucatnyian pályáztak összesen, akiknek több mint a fele és az ő alkotótársaik, most nyílt levélben fellebbeznek a döntés ellen. Az elbírálás során történt szabálytalanságok, miatt kérik ezen felül a Thália és a Madách Színházról szóló eredmény megsemmisítését is. (
Index)
 
Ha van még két perced:

Kirúgták az államtitkárt, aki kétmilliárdos megbízást adott a saját cégének, amelytől havi félmilliós fizetést kapott. (Index)
 
2,5 milliárd forintért kapnak új autókat a magyar diplomaták. A Külügyminisztérium szerint rossz fényt vetnek Magyarországra a leharcolt autók. (Index via Blikk)
 
Ésszerűségi szempontokat nem vizsgálhat az MNB felügyelőbizottsága, csak törvényességieket, így nem foglalkoztak a jegybankelnök barátnőjeként emlegetett nő, fizetésével. (HVG)
 
Két MTVA-s vezető a felmentését kérte a lehallgatási ügyben, őket a rendőrség néhány héttel ezelőtt gyanúsítottként hallgatta ki. (444)
 
A letelepedési kötvények révén eddig 18 ezer ember kapott letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt, az állami bevétel eléri az 1 milliárd eurót. A közvetítők ennek többszörösét nyerhették. (Blikk)
 
Egy évvel ezelőtt már kérte a Nemzeti Választási Bizottság elnökének felmentését az MSZP, amit akkor elutasítottak. A párt nem fogadja el a döntést, újabb vizsgálatot kezdeményezett. (NOL)
 

5 OK, AMIÉRT AKÁR BE IS ÉGHET A FIDESZ A KVÓTANÉPSZAVAZÁSSAL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.09.14.


Az Index számára, a Závecz Research által készített, hétfőn publikált augusztusi kutatás szerint épphogy csak az ötven százalékos érvényességi küszöb felett van a kvótanépszavazáson részt venni akarók száma. De közülük is tizenegy százalék még bizonytalannak mondja magát, miközben júliushoz képest csökkent a nemmel szavazni akarók, és nőtt az igennel szavazni akarók, illetve a bizonytalanok száma. Összesen negyvenegy százalék mondja, hogy biztosan elmegy, és tudja is mit dönt. Az augusztus végén, az ellenzéki kampány elkezdése és a kormányzati tájékoztató gőzhenger végén készített felmérés szerint júliushoz képest az ellenzéki pártok szavazói már elkezdtek inkább a pártjuk álláspontja szerint rendeződni, még ha egyelőre kevesen is:

ITT OLVASHATÓ

A NEMZET ELSZÁNT HŐSE: EGYKORI KISZ-TITKÁR LÉTÉRE KOMMUNISTÁUIK, EGYKORI LIBERÁLIS LÉTÉRE LIBERÁLISOZIK, HITHŰ KERESZTÉNYKÉNT NIHILISTÁZIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.09.14.


Miközben 168 önkormányzat 5900 dolgozója vett részt ma a polgármesteri hivatali dolgozók bérének emeléséért szervezett sztrájkban (mert ki nem szarja le őket is), a pocakos Bulgáriában szemlélte a kerítést, a nem létező menekülteket és kommunistázta a Magyarország EU-ból való kizárását felvető luxemburgi külügyminisztert, a fideszes nagyágyúk pedig a legocsmányabb propagandával házalnak az országban.

Az egyik azt óbégatja, hogy a lányát migránsok jelölgetik be a Facebookon, és ezért mindmeghalunk (
Pócs János képviselő), a másik a fiát félti tőlük, mert a lányait majd úgyis eltartják és megvédik holmi Tiborcz-szerű képződmények (Kubatov Gábor kopasz verőember-idomár), a frusztrált házmester pedig egyenesen a német válogatott világklasszisát, azaz török nemzetiségű, azaz bevándorló futballistáját, Mesut Özilt kutyázza. Az állampárt elmebaja odáig fajult, hogy Szegeden már egy bölcsőde udvarába is kamunépszavazási óriásplakátot ültettek. A református egyház cinkos kussolása mellett Isten szolgáinak egyike másika a szószékről hányja az epét. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjait párhuzamosan ezzel, de legalább felsőbb utasításra tépkedik a közmunkások.

Magyarország a legocsmányabb háborús pszichózis állapotában leledzik, és közben a küldetéstudatosnak sikerült elérnie, hogy az ország az Európai Unióból való kizárás kontextusában kerüljön az európai közbeszéd napirendjére.
Tegnapi nyilatkozata után Jean Asselborn, luxemburgi külügyminiszter ma újra megszólalt: nem a magyar nép, nem az ország ellen emelt szót, hanem a közöny ellen, ugyanis véleménye szerint veszélybe került az Európai Unió és annak alapértékei.

A pocakos és talpnyalói a bolgár határon szemlélgették a kerítést, vonultak, masíroztak, összeráncolták a homlokukat és kidüllesztett pocakkal, gondterhelten néztek a távolba...


ITT OLVASHATÓ

KI HITTE VOLNA? A FIDESZ MÁR MEGINT TÚLTOLTA A BICIKLIT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.09.14.


...Ha Orbánnak sikerül 4,1 millió embernél többet rávennie arra, hogy részvételével támogassa a kormány Brüsszel elleni hadjáratát, akkor hónapokig az lesz a közszolgálati csatornákon a fő hír, hogy az EU nem tartja tiszteletben a magyar nép véleményét. Egy 50 százalékot meghaladó részvétel ugyanakkor azt a látszatot is keltheti, hogy a gazdasági anomáliák és a korrupciógyanús ügyek ellenére a lakosság többsége felsorakozik Orbán Viktor mögé. Minél többen jönnek rá arra, hogy a valódi cél ez, annál többen fogják azt mondani, hogy nem hajlandók asszisztálni ehhez, és bojkottálják a népszavazást. Az idő, és a túlzott akarás tehát nem a Fidesznek dolgozik. Ahogy egy elmés dakota közmondás megjegyzi: Mielőtt szavazol a törzsfőnökre, tedd fel magadnak a kérdést: ez a jelölt van érted, vagy te vagy érte.” 

ITT OLVASHATÓ

KI HITTE VOLNA? A FIDESZ MÁR MEGINT TÚLTOLTA A BICIKLIT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.09.14.


...Ha Orbánnak sikerül 4,1 millió embernél többet rávennie arra, hogy részvételével támogassa a kormány Brüsszel elleni hadjáratát, akkor hónapokig az lesz a közszolgálati csatornákon a fő hír, hogy az EU nem tartja tiszteletben a magyar nép véleményét. Egy 50 százalékot meghaladó részvétel ugyanakkor azt a látszatot is keltheti, hogy a gazdasági anomáliák és a korrupciógyanús ügyek ellenére a lakosság többsége felsorakozik Orbán Viktor mögé. Minél többen jönnek rá arra, hogy a valódi cél ez, annál többen fogják azt mondani, hogy nem hajlandók asszisztálni ehhez, és bojkottálják a népszavazást. Az idő, és a túlzott akarás tehát nem a Fidesznek dolgozik. Ahogy egy elmés dakota közmondás megjegyzi: Mielőtt szavazol a törzsfőnökre, tedd fel magadnak a kérdést: ez a jelölt van érted, vagy te vagy érte.” 

ITT OLVASHATÓ

VIDEÓBAN MAGYARÁZZA EL AZ EÖTVÖS KÁROLY INTÉZET, MIÉRT ÉRTELMETLEN A NÉPSZAVAZÁS KÉRDÉSE

444.HU
Szerző: Horváth Bence
2016.09.14.


A közpolitikai intézet 4.40 perces videót készített, amiben előbb összefoglalják, hogy miről szól a kvótanépszavazás, milyen ellentmondások rejlenek a kérdésfeltevésben, majd, hogy szerintük mi a felelős állampolgári magatartás egy ilyen népszavazásnál.

ITT OLVASHATÓ

A MAGYAR KORMÁNY ÉS AZ Ő TORZ ÉRTÉKRENDJE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.09.14.


Végre, valami egészen jó hír. Szorosan az után, hogy az adófizetők három millió, Mészáros Lőrinc mágnás további egymillió euróval járultak hozzá a csíkszeredai labdarúgó tehetséggondozó központ felépítéséhez.

Egy kedves olvasónk juttatta el szerkesztőségünkbe az alábbi pályázati felhívást, hogy nehogy kevés legyen a kávé az ébredéshez. Mi pedig – mivel végtelenül önzetlenek vagyunk, ezennel megosztjuk mindenkivel Örüljünk együtt!
miami
Nincs is ezzel baj. A rászoruló, Miamiban élő magyar fiatalok megsegítése, Magyarország megismertetése fontos dolog. A Rákóczi Szövetség fő támogatóinak listája:

ITT OLVASHATÓ

ÉN INKÁBB AZT JAVASOLNÁM A KORMÁNYNAK, HOGY KEVESEBBET KELLENE HAZUDNI, MERT A FENE NAGY JÓLÉTBEN ELŐBB-UTÓBB ELSZAKAD A CÉRNA ÉS AKKOR CSÚF VILÁG JÖN

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.09.14.


...A nagyon nagyszerű egykulcsos adónak és a családi adózás sajátosságainak köszönhetően egy gyermektelen munkavállaló bruttó 120 000 forintos kereset esetén közel 9 000 forinttal kap kevesebbet kézhez 2016-ban, mint 2010-ben. Ez gyermektelen házaspár esetén majdnem 18 000 forint mínusz.

Eközben – a nulla infláció ellenére – kicsit alacsonyabb a pénz vásárlóértéke, mint 2010-ben. A gyönyörű foglalkoztatási adatokkal is csak kitörölni tudjuk – a szemünkből a meghatottság könnyeit – mivel a közmunkások és a külföldön dolgozó magyarok nélkül (akiket a KSH nagyvonalúan beleszámol mindenbe, amikor úgy alakul), nem lenne ilyen rózsás a kép.

Nem beszélve az egyre növekvő szegénységről, ami tudom, hogy megfeleződött, de csak azért, mert a szegénységi küszöböt le tetszettek engedni arra a szintre, ahol a minimálbéresek már átesnek. Ettől még ők pont olyan csórók, mint addig, de a statisztika jól teljesített.

Én inkább azt javasolnám a kormánynak, hogy kevesebbet kellene hazudni, mert a fene nagy jólétben előbb-utóbb elszakad a cérna és akkor csúf világ jön. Még akár Novák Katalin optimista mosolya is megfonnyadhat. Kár lenne érte.

ITT OLVASHATÓ

5 OK, AMIÉRT AKÁR BE IS ÉGHET A FIDESZ A KVÓTANÉPSZAVAZÁSSAL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.09.14.


Az Index számára, a Závecz Research által készített, hétfőn publikált augusztusi kutatás szerint épphogy csak az ötven százalékos érvényességi küszöb felett van a kvótanépszavazáson részt venni akarók száma. De közülük is tizenegy százalék még bizonytalannak mondja magát, miközben júliushoz képest csökkent a nemmel szavazni akarók, és nőtt az igennel szavazni akarók, illetve a bizonytalanok száma. Összesen negyvenegy százalék mondja, hogy biztosan elmegy, és tudja is mit dönt. Az augusztus végén, az ellenzéki kampány elkezdése és a kormányzati tájékoztató gőzhenger végén készített felmérés szerint júliushoz képest az ellenzéki pártok szavazói már elkezdtek inkább a pártjuk álláspontja szerint rendeződni, még ha egyelőre kevesen is:

ITT OLVASHATÓ

KURVÁZNI CSAK SAJÁT ZSEBBŐL

VIKTORIÁNUS BLOG
Szerző: viktorianus
2016.09.14.


Életvezetési tanácsadó szolgáltatásunk első leckéje: ha az ember úgy dönt, hogy kurvához jár, vagy szeretőt tart, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlni. A saját zsebébe.

Még akkor is a saját zsebébe, ha csak ötmilliót keres.



ITT OLVASHATÓ

VIDEO: ELMONDJA A BÁCSI, MIÉRT TÉPI LE A KÉTFARKÚ ÖSSZES PLAKÁTJÁT

HVG.HU
Szerző: HVG
2016.09.14.


Kétfarkú plakátjait tépkedő embert, a leírás szerint egy közmunkást interjúvoltak meg a párt által közzétett videón. Arra kérték, mondja el, miért teszi ezt. A válasz: mert ki van adva..

Mint arról beszámoltunk, hol leragasztják, hol letépdesik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt plakátjait, ami ellen a szervezet humoros eszközökkel próbálja meg felvenni a harcot. Egy Teréz körúti esetnél felmerült, hogy egyenesen a fideszes polgármester biztatására tépdesik a párt hirdetéseit.

A tiszaújvárosi plakátleragasztás ügyében pedig a héten mondta ki a Nemzeti Választási Bizottság, hogy jogsértés történt.

Híveiket a párt most arra biztatja, hogy ha hasonló jelenséggel találkoznak, készítsenek ők is videót, elvégre "tök törvénytelen az egész".

ITT OLVASHATÓ

A BULVÁRKORMÁNYFŐT NEM ÉRDEKLI MÉSZÁROS LŐRINCZ JACHTJA

MOST & ITT BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2016.09.13.


Orbán Viktor azt mondta Kötcsén, hogy nem foglalkozik olyan bulvárhírekkel, minthogy Mészáros Lőrinc milyen jachton napozott. Nincs köze hozzá, hogy ki hol nyaral, kivel él, és merre jár.

Pedig egy bulvárkormány fejének illene foglalkozni bulvárügyekkel. Magyarország ugyanis bulvárország. Olyan, mint a banánköztársaságok, csak itt vér még nem folyik, és az egymással rivalizáló fehérgallérosok nem levágott lófejjel üzennek az ellenlábasnak. Mifelénk a törzsfőnökök közötti kétes üzletek és leszámolások elegáns hotelek légkondicionált éttermeiben zajlanak.

Vagy jachtokon, Hatvanpusztán, Felcsúton. És persze a Szerb utcában, a Pasa parkban, valamint sok más kerületben.

Ezeken a helyeken dől el minden. Cégeket adnak, vesznek, bedöntenek és feltőkésítenek – a hon egyszerű polgárai követni sem tudják, hogy mi történik körülöttük. Nem is kell persze, hogy kövessék. Ez nem az ő történetük, nem az ő életük.

Úgyhogy, tessék csak komolyan venni, hogy ki milyen jachton nyaral, kivel kavar, és merre jár. Már csak azért is, mert mindeközben igen súlyos milliárdok cserélnek gazdát.

A mi milliárdjaink, egy pillanatra se feledjük.

Mészáros Lőrincnek mi, magyar adófizetők vettük a jachtot, Orbánnak a házat, a kisvasutat. Még nem tudjuk, mit hoz neki a Mikulás, de az is sokba lesz nekünk.

A Jézuskáról nem is szólva.

Orbán Ráhel is tőlünk kapta a saját lábát, amelyen egészen a bahreini energetikai miniszterig ballagott.

Bulvárország urai és csókosaik fényűző módon élnek, illő lenne hát, ha a bulvárkormány vezetője időnként ezekkel a bulvárügyekkel is foglalkozna. Hiába mondta, hogy neki nincs köze vagyontárgyakhoz, ennél jobban csak annak örülnénk, ha el is hihetnénk, hogy Mészáros, Garancsi, Vajna és a többi urak nem az ő strómanjai.

Mint ahogyan Kádárnak sem volt köze vagyontárgyakhoz, csak az őt körülvevő embereknek. A szocializmus idején állítólag a dolgozó népé volt az ország, mégsem volt közük semmihez. Erről szólt akkoriban a viccesnek szánt mondás: a konyak a dolgozó nép itala, melyet választott képviselői útján fogyaszt.

Akkor azt mondták, hogy milyen rendes, puritán ember a Jani bácsi, milyen kár, hogy ennyi gazemberrel van körülvéve...


ITT OLVASHATÓ

MEGGYÓGYULTAM A RÁKBÓL!

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.09.14.


Öt év után szokás gyógyultnak nyilvánítani az embert, bár az óvatosabb dokik ekkor sem mondják ki, hogy meggyógyult a páciens, inkább úgy fogalmaznak: „tünetmentes túlélés”. Nevezzék, ahogy akarják, én maradok a régi meghatározásnál: szóval meggyógyultam! Igazság szerint már a napra pontosan öt évvel ezelőtti műtétem napján is így gondoltam. Mindenesetre most ünneplek, és megosztom veletek az elmúlt évek tapasztalatait.

Öt éve,
áprilisban derült ki, hogy az egyik legagresszívebb fajta mellrákom van. Lányaim ekkor kilenc-, hét-, és másfél évesek voltak, én pedig nem voltam még 34. Követtem az orvosok utasításait, háromhetente kemókra jártam, ezzel párhuzamosan pedig nekiálltam rendbe tenni magam a fejemben is. Ez az önismereti folyamat végigkísérte az elmúlt éveket is, és nagyon megérte, hogy magammal foglalkoztam. De erről később.

Napra pontosan öt évvel ezelőtt, egy szerdai reggel toltak be a műtőbe, ahol egy néhány órás műtét során megszabadítottak a mellemben lévő, akkorra az öt kemótól már daganatmentes mellszöveteimtől és a bal hónalji nyirokcsomóimtól. Azóta több műtéten is túl vagyok, de ezek inkább esztétikai jellegűek, a leleteim öt éve teljesen negatívak. Viszonylag gyorsan felépültem testileg, és már máshogy néztem a körülöttem lévő világot, és benne magamat. (Vagy magamban a világot?) És az életem összes területén megváltozott minden...


ITT OLVASHATÓ

MULTITASKING - MOST AKKOR IGEN, VAGY NEM?

LUMENS BLOG
Szerző: lumens
2016.09.13.


A multitasking már egyáltalán nem új jelenség, arra azonban továbbra sem sikerült választ találni, hogy hasznos-e vagy sem – serkenti az agyműködést, vagy éppen rombolja azt. Egymásnak ellentmondó érvelések és tanulmányok, miközben persze csináljuk, ha káros, ha nem. De hol az igazság?

A multitasking több cselekvés egyidejű végzését jelenti. Igen, pontosan azt, hogy ezen cikk olvasása közben is meg-megállsz egy-két üzenetre válaszolni, a háttérben pedig már a kedvenc sorozatod szól. Nem feltétlenül a modern technológiához kötődő jelenség, de megjelenése nagyban szerepet játszott abban, hogy gyakorlatilag már soha nem csinálunk csak egyvalamit, és mostani jelentésében elsősorban a többféle technikai eszköz vagy médium egyidejű használatára vonatkoztatják.

Hogy miért szeretjük csinálni? Sok klisét fel lehetne sorolni felgyorsuló világunkkal kapcsolatban, de mindemellett tény, hogy egyszerre több mindennel foglalkozni hihetetlenül kielégítő érzést nyújt. Növeli a hatékonyság érzetét – mintha csak szupererőnk lenne. Az persze már más kérdés, hogy ez így is van-e, de az biztos, hogy ha egyszer már belekezdtünk, nehéz leszokni róla – főleg úgy, hogy lassan már munkahelyi követelménnyé is válik. A tudósok sokszor már krónikus multitasking néven beszélnek a jelenségről.
 
Egyesek szerint jó agytorna, mások szerint pontosan ez vezet a koncentráció elvesztéséhez, hogy aztán a végén egyetlen feladatot se végezzünk el rendesen. Szerintük az agy egész egyszerűen nem erre lett kitalálva, így hát feltehetően nem is tesz jót neki a multitasking. Régóta tartó vita – van igazság? Nehéz eldönteni a kérdést, miközben megint mások arról vitatkoznak,  egyáltalán van-e olyan, hogy multitasking?
 
Kelvin Lui és Alan Wong, a Hong Kong-i egyetem kutatói 2012-ben végeztek egy kutatást, melynek eredményeképp arra a megállapításra jutottak, hogy azok, akik gyakran használnak egyszerre többféle médiumot – például zenehallgatás közbeni böngészés és közösségi médiás aktivitás – könnyebben választják szét a különböző érzékszervekre ható ingereket. Ennek következtében sokkal jobban is teljesítettek egy számítógépes keresési teszten, mint a csak enyhén multitaskingelő társaik. Ebből sejthető az is, hogy többé-kevésbé személyfüggő az, hogy hasznos-e vagy sem a multitasking. A fenti vizsgálat során kiemelt szerepe volt a szokásoknak, hiszen akinek nem hatott újdonságként a sok egyszerre érkező és különböző inger, az természetesen könnyedén kezelte a szituációt.
 
Ezzel az eredménnyel persze sokan vitatkoznak – például Sandra Bond Chapman is, aki a Texas University agykutató központjának vezetője. Szerinte csak bizonyos érzékek fokozódásáról van szó, és ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez bármiféle előnyt vagy jótékony hatást hozna a személynek. Sőt, mindennek valószínűleg megvan az ára is, ami a gondolatok elmélyülésének hiányában fejeződik ki.
 
Szintén a multitasking káros következményeit vélték igazolni a Stanford University idei kutatásával. Ők kifejezetten a média-multitaskinggel foglalkoztak, és annak a produktivitásra gyakorolt hatását vizsgálták. Miközben a kérdésre keresték a választ, érdekes egyezéseket találtak azok tulajdonságai között, akik szeretnek egyszerre többféle cselekvéssel zsonglőrködni. Többnyire könnyen megzavarhatóak, nehezen váltanak egyik feladatról a másikra, gyakran rendezetlenek és zűrzavarosak gondolataik és emlékezetük. A legnagyobb problémának mégsem ezt tartják, hanem azt, hogy ezek az emberek nem használják ki agyuk teljes kapacitását, így az egy idő után alulműködésbe kezdhet. Ezentúl a multitasking további negatív következményeit is listázták, mint amilyen a produktivitás csökkenése, vagy a koncentráció nehézsége. Sőt, a gyakori multitaskingelők gyakorlatilag még a multitaskingban is gyengébbnek bizonyultak, mint azok, akik csak ritkán teszik. Ezek az eredmények látszólag ellentmondanak a fentieknek, hiszen Lui és Wong kísérletében éppen a multitaskinghez szokottak teljesítettek jobban...