2016. október 27., csütörtök

MUTYI AZ UNIÓS PÉNZEK KÖRÜL: BRÜSSZELNEK KEZD ELEGE LENNI

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.10.27.


Nem először merül fel, hogy az Európai Bizottság felfüggesztené a Magyarországhoz kapcsolódó uniós kifizetéseket, mivel az uniós támogatások hazai irányítási és kontrollrendszere számos ponton megsérti az uniós előírásokat. A helyzet komolyságát jelzi, hogy a Miniszterelnökség is elismerte, számos pontban nincs egyetértés a Bizottsággal, bár állításuk szerint Magyarország nem kap olyan besorolást, ami a kifizetések automatikus felfüggesztésével járna együtt. 

Az uniós források kifizetésének felfüggesztése komoly károkat okozna, mivel a költségvetési és likvid tartalékok csak rövid ideig tudnák fedezni a kieső uniós pénzeket. Az pedig köztudott, hogy a magyar gazdaság nagyban rá van utalva az uniós transzferekre. Friss felmérések szerint az előző költségvetési ciklusban mi profitáltunk a legtöbbet az uniós támogatások lehívásából. 

A magyar kormánynak ráadásul az egyik fől célja az uniós források minél gyorsabb lehívása a 2014-2020-as ciklusban, így egy esetleg rossz forgatókönyv esetén a magyar vezetésnek mindenképpen gesztusokat kellene tennie Brüsszel irányába...

ITT OLVASHATÓ

B ENCSIK MEG A HELIKOPTER, ÉS MÁS TÖRTÉNETEK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.10.27.


A volt Népszabadság hajdani pártrovatának egykori vezetője, Bencsik András, régi lapja jelenlegi sorsa fölött kajánkodik. Mondhatnám azt, hogy az ember nem szarik oda, ahonnan eszik vagy evett, mégsem teszem. Azért nem, mert a Bencsik-féle Népszabadságnak semmi köze ehhöz, amit most ledaráltak, ebben nem volt már pártrovat ugyanis. Ennek ellenére Bencsik odaszarik.

Amióta azt a falkát odahagyta, és a túlélési ösztöntől vezérelve talált magának egy másikat – és nem megvilágosodás okán -, a szervilizmus mintapéldánya ő, meg a hűségé, amint menetel az első sorban, mellette az energiacellás bácsi, meg az ötös számú tagkönyves, aki szintén népszabadságos volt, míg meg nem hallotta az új időknek új szavait. Ezek a leghangosabbak máma, s míg B. Zs. artikulálatlanul ordít, Bencsik a higgadtság álcája mögött zsolozmázza a hülyeségeit, mint most is.

Ez a veszélyesebb, mert úgy tűnhet, mintha valóban nála lenne a bölcsek köve, holott lófaszt mama. Hideg fejjel és higgadtan alázza meg a magyar választópolgárt, akinek ma a vajaskenyerét köszönheti, amikor ilyeneket böfög a légbe: “A kereskedelmi tévék az alsó, a legértéktelenebb népréteget szolgálják ki, és egyúttal annak legkártékonyabb szokásait erősítik fel. A köztelevíziót a legértékesebb réteg, a véleményformálók nézik.”

Mintha ez nettó fasizmus lenne így első ránézésre, angyali tekintettel előadva. Értéktelen és értékes népréteg. Ej, de szép! Mindezen nagyvonalúan túllendülve azért két kérdés akad itt. Az egyik, hogy akkor a tévékettő, amely úgy általában háromfejű zsiráfokkal foglalkozik, mi a búbánatos jó francnak kellett az Andynak, közpénzből pláne?


ITT OLVASHATÓ

A MIGRÁNSOK MEGESZIK A FÖLDET

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG - EGYÉB
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.10.27.


Azt, hogy a Közös Agrárpolitikát át kell alakítani, az agrártámogatásokat le kell építeni, nem tegnap óta tudjuk, hanem legalább 10 éve. Mindenki tudta, aki mezőgazdasággal foglalkozik. Csak a Fazekas nevű ember döbbent meg marhára. Megdöbbenés közben még arra is volt ideje, hogy megint ezzel az alamuszi kreténséggel jöjjön és megpróbálja a migránsokat felelőssé tenni azért, hogy Mészáros Lölö, Garancsi, Orbánné, Lázár és társaik hiába vásárolták fel fél Magyarországot, nem jön az ingyen lóvé tovább. Hát ja, elvtársak. Kénytelenek lesztek termelni, piacképes árut előállítani és abból jövedelmet szerezni. Ha már kihúztátok a földet a hozzáértő, valóban a föld műveléséből élő parasztok lába alól.

A támogatási rendszer felülvizsgálatára és átalakítására nem ötletszerűen kerül sor. Ütemezett feladat volt, már öt éve is tudható volt, meg tíz éve is, hogy most lesz időszerű.

Az a helyzet, hogy amennyiben a kétharmad+a 98 százalék kormánya nem azzal lett volna elfoglalva, hogy minden mozdíthatót szétlopjanak, hanem a mezőgazdaság fejlesztése, a struktúraátalakítás végigvitele, a gazdák megerősítése, új piacok feltárása, esetleg az öntözési rendszerek kiépítése lett volna a cél, akkor most nem kellene sikoltoznia Fazekasnak.

Ha már annyira kapitalisták az elvtársak, hogy a Népszabadság felzabálását üzleti döntésként fogják fel, akkor most miért is sír Fazekas szája? Kivel akar ő harcolni? Mindehhez mi a jó élet köze van a migránsoknak? Nincs akkora hazugság, amitől legalább sikerülne elpirulni egy percre?

Az a helyzet Fazekas elvtárs, hogy ameddig ön el volt foglalva egy zászlórúd, bográcsgulyás, vagy Németh Szilárd megtekintésével, a valódi parasztok pontosan tisztában vannak azzal, hogy 2020 után az agrártámogatások mértéke csökken, szerkezete átalakul. Épeszű gazdálkodó nem a támogatásokra rendezkedett be, hanem a termelésre...


ITT OLVASHATÓ

ANÉPSZABADSÁG TESTE MÉG MELEG, FELKÉSZÜL: BORS, KISALFÖLD, DÉLMAGYAR, NÉPSZAVA, SZABAD FÖLD, VASÁRNAPI HÍREK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.10.27.


Kedd este felvásárolta a Népszabadságot és 13 megyei lapot kiadó Mediaworks-öt Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kedvenc polgármestere. A Népszabadságnak ezzel vége, és a független vidéki sajtó egy jelentős részének is. De sajnos utóbbi teljes elfideszesedésére sem kell már valószínűleg sokat várni.

A Magyar Narancs információi szerint ugyanis Fideszhez köthető körök fel fogják vásárolni a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot is kiadó Lapcomot. Ennek a két nagy vidéki lapnak a megvásárlásával pedig a teljes magyar megyei lapportfólió a Fidesz kezébe kerül.

De vannak más hírek is, továbbra sem biztatóak. A 168 Óra, amit pár hónapja megvett a Fideszhez köthető Köves Slomóhoz közeli Brit Média, egy ideje nem fizeti az alkalmazottait. Kedd reggel pedig kiderült, valójában nem egy külföldi befektető, hanem ismeretlen személy vásárolta meg a Népszavát, a Vasárnapi Híreket és a Szabad Földet tulajdonló Geomédiát.

Így állunk, de lesz még rosszabb is. Nem tudjuk, kinek a kezében van jelenleg az Index, azt pedig még csak nem is sejthetjük, kinek a kezében lesz fél év múlva. De lényegében minden nagyobb független médium kapcsán hallani felvásárlásról vagy ellehetetlenítésről szóló pletykákat...

ITT OLVASHATÓ

LEGÁLISAN LOPOTT PÉNZBŐL VÁSÁROLJÁK FEL LASSACSKÁN AZ EGÉSZ ORSZÁGOT

ÁTLÁTSZÓ
- FALRAMENTAPARLAMENT BLOG
Szerző: Vágó Gábor
2016.10.26.


Mészáros Lőrinc áll a Népszabadság felvásárlása mögött. Nem az ellenzéki lapot kiadó vállalat volt az első cég, amit a felcsúti stróman felvásárol, és nem is az lesz az utolsó. Nem kell kormányt támadó sajtóterméknek lenni, hogy bekebelezzen a kisgömböc. Elég, ha jól csinálod a dolgod. Lehet, hogy a te céged lesz a következő?

 
A második Orbán-kormány alatt az oligarchák emberei foglyul ejtették az államot. Benyomultak minden fontos kormányzati pozícióba, így könnyebben jutottak hozzá az oligarchák cégei a legzsírosabb állami megrendelésekhez. A nagy tendereknél  mindig ott voltak a kihagyhatatlan cégek, és csúcsra járt a köz(gép)pénzszivattyú. Pörögtek is milliárdok rendesen.

Aztán valami eltört a miniszterelnökben. A stratégia megváltozott, s jöttek a nagy oligarcha leszámolások. Már nem elég az EU-s pénzek jelentette rendszeresen potyogó aranytojás, az azt tojó tyúkok is kellenek. S ha már ilyen jól megy, jöjjön az egész baromfiudvar. Elérkezett az új oligarchák kora. Közülük is kiemelkedik a miniszterelnök kicsi énje, a nemzet gázszerelője, Mészáros Lőrinc.

Mit is falt fel eddig a felcsúti kisgömböc? Az egész a családi építőipari cég megötszázszorosodásával kezdődött. Csak az építőipatban az elmúlt öt évben a konzorciumi partnereivel együtt 66 milliárd 400 millió forint állami megrendelést zsebeltek be Mészáros cégei. Csak 2015-ben rekord lottónyermény méretű 3,5 milliárdos osztalékot vett ki csak az egyik cégéből a mágnás. Könnyen futotta ebből a pénzből a Népszabadság kiadójára, és sok másra is. Jött az élelmiszeripar: sertéstelep, tésztagyár, vágóhíd, péküzem, ásványvízüzem. Az építőiparban is beindult a terjeszkedés: klímával, és belsőgépészettel foglalkozó cégeket vett meg. Következett a szállodabiznisz, és most a média. A földvásárlásokkal főúri uradalmat épített.

Nem csak Mészáros terjeszkedése volt szembetűnő. Garancsi István az építőiparból, Andy Vajna a kaszinóbizniszből kiindulva hasonlóan nagyívű utat tett meg. Az állami emlőn felhizlalt cégbirodalmak elkezdtek terjeszkedni a piacon. Volt akit nem rettentett el az adóhatósággal való fenyegetés, és nem akarta eladni a céget. Akkor jött egy olyan törvényi változás, ami miatt megszűnt a cég piaca. Majd eladta a céget, és törvényileg ismét megteremtették a piacot. Volt olyan állami akarattal szembe szegülő cégvezető, aki rejtélyes módon elhunyt...

ITT OLVASHATÓ 

7 ÉVES A VÁROS MINDENKIÉRT

A VÁROS MINDENKIÉRT BLOG
Szerző: AVM
2016.10.25.


 „Mit jelent Nekem A Város Mindenkié csoport?

- Változást. Legalábbis én rengeteget változtam, tanultam, fejlődtem, mióta a csoportban elkezdtem önkénteskedni. Erősebb lett az egyéniségem (ez jó is meg rossz is lehet), Jobban kiállok magamért és másokért is.

- Hogy közösen teszünk egymásért és magunkért, hogy jobb legyen. Hogy legyen mindenkinek lakhatása.

- Hogy segített Nekem célt találni az életben és elkezdtem tenni is érte.

- Hogy látom azt, fontosnak érzi magát tőle az ember, hogy vannak feladatai, amivel valami hasznosat, jót tesz.

- És bárki, akit megragad ez az életmód, a cél, a tenni akarás, az az ember itt tanulni és fejlődni fog.

- Demokráciát.

- Erőszakmentességet.

- Elfogadást mások iránt.

Kívánom azt A Város Mindenkié csoportnak:

- Sikerüljön elérni azt, hogy valóban legyen mindenkinek méltó és megfizethető lakhatása.

- Ne büntessenek senkit azért, mert szegény.

- Vannak a csoportnak nagyon jó javaslatai a lakhatási helyzet rendszerszintű megoldására, jó lenne, ha ezt megfogadnák a döntéshozók és élnének is vele.

- Nagyon jó, ha van lehetőség olcsó szociális bérlakásra, mikor az embernek nincsen lehetősége, önereje, nagyobb összege egyben lakást venni, a banki hitel pedig nem megoldás, mert csak rosszabb helyzetben találja magát, és eladósodik.

Én nagyon örülnék, ha lenne mindenkinek saját - ha nem is nagy - de lakáskája, mert akárhogy is nézzük, a sajátjából a legnehezebb az embernek kicsinálni magát, és az a legolcsóbb lakhatás jelenleg. Én legalábbis így látom és én szeretnék ilyenben élni.

Szeretném, ha A Város Mindenkié is kitalálna erre valamit, hogy az embereknek ilyenje legyen, és ne másoknak kelljen még külön fizetni azért, hogy lakhat valahol...

Kívánom, hogy sikerüljön ezeket a pozitív célokat elérni, és amikor sikerült mindezeket véghez vinni, és van Mindenkinek lakhatáshoz való joga is, akkor találjon új célokat, amikkel ugyanúgy jobbá tudja tenni a világot és segít másoknak!” – Erdőhegyi Márta, A Város Mindenkié érintett tagja...


ITT OLVASHATÓ

SÍROKRÓL KICSIT MÁSKÉPPEN

MEGYERI SZABOLCS KERTÉSZBLOGJA
Szerző: Megyeri Szabolcs
2016.10.25.


Szinte már hagyomány, hogy minden évben a Halottak Napja előtt nem sokkal közzéteszek egy bejegyzést a temetői növényültetésről, sírgondozásról, hiszen ez a feladat most aktuális, nagyon sokan pedig csupán ebben az időszakban tudnak/akarnak foglalkozni a síremlékkel. Ebben az évben nem konkrét temetői feladatokról lesz, hanem inkább olyan ötleteket próbálok adni, melyek talán szokatlanok, vagy legalábbis nem tradicionálisak, ugyanakkor bátran használhatóak a sírrendezés során.
 
A magyar és általában az európai viszonyulás a halálhoz meglehetősen komor és merev, ennek megfelelően temetőink is egységes, szomorú, gyakran lehangoló képet mutatnak. Természetesen az elmúlásban semmi vidám nincsen, ugyanakkor eltávozott szeretteink emlékhelyének nem kell feltétlenül búskomornak lennie, ezért egyáltalán nem szentségtörés, ha színkavalkádban pompázó virágok, vagy a szokásostól eltérő növények kerülnek a sírra. Ehhez mutatok pár ötletet most!
 

A GÉPFEGYVERES ÉS A POLITIKA

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.10.26.


...A jelen gyilkosságért alaposan gyanúsítható egy ismert hungarista, a szélsőséges nézeteiről ismert Gy. István. Az ítéletet remélhetőleg egy bíróság méri ki. Akkor, ha a bűnössége bebizonyosodik, és az eljárás is lezáródik. Kellő cinizmussal hozzátehetném: még időben. Mert az említett figura jelenleg 75 év feletti korral bír. S ugye még emlékszünk arra, amikor egy háborús bűnös elleni eljárást csak sikerült addig húzni, míg a biológia megoldotta a bíróságok összes dilemmáját. A tettest a jelen bűntett esetében a győri kórházban műtötték meg, miután hasi lövéssel a győri kórházba vitték. A Magyar Nemzeti Arcvonal vezérének tehát a jelenlegi információk szerint van esélye, hogy elinduljon a bírósági eljárás. Majd. Addig azért előfordulhat, hogy pánikolgatnak kicsit mindazok, akiknek a személyes vagy politikai felelőssége esetleg felmerülhet az ügy kapcsán. Mert az említett militáns szervezet elleni átfogó, országos hajtóvadászatról eddig nem igazán hallottunk. Ahogy az egyéb paramilitáns egyletek kapcsán is igancsak fékezett volt habzás.

Annyira, hogy még arra is emlékezhetünk: a Hősök terén a belügyi erők óvták és védték a gárdautánzatok esküdözését. Ahelyett a bizonyos sokat emlegetett két pofon helyett. Amelyek helyett máshol is legfeljebb az
igazoltatások látszatáig sikerült eljutni. S azt sem vitatom, hogy a leginkább decibelben jó majdnemgárdisták nem azonosak a nyilasokkal. De annak idején, Gyöngyöspata példáján, látszott: a határ nem túl éles. A maradék emberség egyre vékonyodó kérge gyorsan beszakadhat a lélekben feldübörgő csatazaj hatására. Még akkor is, ha nem egy esetben a populista hominidák által szándékosan gerjesztett gyűlölet, az előítéletek felkorbácsolása, a saját képességek hiányának okát is másban kereső szimpla irigység összetett hatása kell mindehhez. Elvégre nem minden státuszirigy senki ragad fegyvert. Szerencsére. Ahogy sokan az egész életüket leélik úgy, hogy az előítéleteik a kocsmai zsidózáson nem terjednek tovább. Szintén szerencsére. De összességében mégis igaz lehet, hogy amikor a politikai programokat a pogromok láza kezdi leváltani, akkor alapvetően egy összefüggő folyamat egyes lépéseiről van szó.

Amikor az országos politika hallgatólagosan elviseli a rasszizmust, nem is hallgatólagosan plakátol a gyűlölet szellemében, akkor ezzel hallgatólagos támogatást ad mindazoknak, akik mindezt felhasználva toborozhatnak. Amikor mindezek mellett „biztonsági cégek” izombábuit használhatják a civilek, illetve a kormány ellenzékének megfélemlítésére, akkor egy idő után elég nehéz feladattá válhat szétvakarni a formálódó „
Torna és sportrészleg” egyes szakágait és a regnáló hatalmat. Még akkor is, ha egy rendőrgyilkosság adott esetben nagyon rossz reklám. Különösen azoknak a szervezeteknek és pártoknak, amelyek ismertek a paramilitáns szervezetekkel ápolt múltbeli, illetve jelenidejű kapcsolataikról. Érthető tehát, hogy a Jobbik, például, nagyon gyorsan igyekezett elhatárolódni a bőnyi rendőrgyilkosság elkövetőjétől...

ITT OLVASHATÓ

MÉSZÁROS LŐRINC LETAROLTA A MÉDIAPIACOT, DE KORMÁNYBARÁT "VÁLLALKOZÓL" TOVÁBBI FELVÁSÁRLÁSOKAT TERVEZTEK

MAGYAR NARANCS
- HÍRNARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.10.26.


Mészáros Népszabi-csákója, Kósa okfejtése, a 168 Óra homályos ügyei és egy rejtélyesen ragaszkodó darázsölyv. Hírek szerdán.

A csákó

Felkerült a Népszabadságból hajtogatott csákó a nemstróman Mészáros fejére. A Mészáros Lőrinc érdekeltségének tartott Opimus Nyrt. tegnap bejelentette, hogy övé a Mediaworks részvényeinek 100 százaléka. Ezzel az ország egyik legnagyobb és legértékesebb kiadója került kormányközelbe. A friss Magyar Narancsban részletesen foglalkozunk az idáig vezető úttal. Úgy tudjuk, Spéder Zoltán partvonalra szorulásával párhuzamosan kezdett el keringeni Liszkay Gábor mint szakmai irányító, és Mészáros Lőrinc mint új tulajdonos neve a kiadóban. Állítólag Liszkay készített terveket arra vonatkozólag, mit lehetne kezdeni egy jobboldali kézbe került Népszabadsággal, ám a lap bezárása ekkor még csak az egyik opció volt a sok közül. Mindenesetre ma az Index arról írt, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Idők tulajdonosa igazgatósági tag lett a kiadóban. Liszkay az Indexnek eddig kétszer tagadta le, hogy köze lenne a Mediaworkshöz. Lapunk úgy értesült, hogy kormánybarát „vállalkozók” további felvásárlásokat is terveznek...

ITT OLVASHATÓ

GAGARIN: VILÁGSZTÁR A SZOVJETUNIÓBÓL

NAPI TÖRTÉNELMI FORRÁS BLOG
Szerző: Szatócs M.
2016.10.26.


Az 1960-as évek elejére a hidegháborús nyomás meglehetősen nagy volt úgy a nyugati, mint a kommunista országokon. Igaz ugyan, hogy Sztálin 1953-ban meghalt, de utóda, Nyikita Szergejevics Hruscsov csak három évvel a diktátor halála után vehette át a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának főtitkári posztját – ez a tény pedig önmagában is elég bizonyíték arra, hogy az újdonsült vezető helyzete korántsem volt stabil, és párton belüli ellenfeleit csak igen lassan tudta legyőzni.
 
A hruscsovi „enyhülés” azt is jelentette, hogy megkezdődött a sztálinista diktatúra maradványainak felszámolása; ebbe beletartoznak a GULAG-táborok bezárása, a hadsereg költségvetésének drasztikus csökkentése és persze a személyi kultusz felszámolása. Természetesen szó sem lehetett arról, hogy a fejlesztéseknek megálljt parancsoljanak, viszont azok militáns jellegét gyakran tudományos célokkal álcázták. Az „űrkorszak hajnalán” tehát kettős nyomás nehezedett a szovjet rakétatudósokra: egyfelől meg kellett előzniük fejlesztéseikkel a Nyugatot, más részről pedig a hruscsovi politika helyességét és a kutatás-fejlesztést, valamint a gyártás minőségi ugrását bizonyítandó, olyan eszközt kellett építeniük, amely messze kiugrik a kor technikai színvonalából.

A szovjet rakéták főtervezője, Szergej Pavlovics Koroljov mérnök volt, aki 1957. január 25-én kapta meg a párt utasítását, hogy tervezzen egy olyan hordozóegységet, amely egy kis méretű műholdat képes pályára állítani. Minthogy az időtényező kulcsfontosságú volt – a szovjetek nem tudhatták, hogy az amerikai mérnökök pontosan mikorra készülnek el a saját rakétájukkal – Koroljov egy már meglévő, ám még csak tesztelés alatt álló kétfokozatú, interkontinentális ballisztikus rakétát, az R-7-et alkalmasnak találta arra, hogy viszonylag csekély módosításokkal kijuttassa a műholdat a Föld körüli pályára. Az R-7 azonban még korántsem volt kiforrott konstrukció: a május 15-én végrehajtott próbakilövéskor mindössze 100 másodpercig működött minden a tervek szerint, ekkor ugyanis az egyik gyorsítórakétában szivárogni kezdett az üzemanyag, és ez rövidesen az egész egység felrobbanásához vezetett. A mérnökök csapata a kudarc után módosította a hibás szerkezetet, ekkor azonban újabb és újabb konstrukciós hibákra derült fény. Ezek orvoslása után, augusztus 21-én újabb kilövést tartottak. A rakéta ezúttal végigszállt a kijelölt pályán, és az előre meghatározott helyen csapódott a földbe Kamcsatkán – robbanófeje azonban repülés közben darabokra esett. Katonai szempontból tehát ez sem tekinthető sikernek; az űrrepülés tekintetében viszont igen, hiszen a hajtóművek ezúttal kifogástalanul működtek, így Koroljov joggal lehetett megelégedve a kísérlet eredményével.
 
Az állami vezetők a kedvező hírt hallva nem tétováztak sokat, hanem szeptember 20-án jóváhagyták az első műhold kilövését. A történelmi eseményt október 6-ra tűzték ki, de ezt két nappal előrébb kellett hozni – ugyanis a titkosszolgálat arról értesült, hogy 6-án a Nemzetközi Geofizikai Év washingtoni tudományos konferenciáján elhangzik majd egy előadás, Műhold a Föld körüli pályán címmel; és attól tartottak, hogy az amerikaiak ekkor fogják bejelenteni saját műholdjuk fellövését. 1957. október 4-én tehát kilőtték a Szputnyik-1-et, mely zökkenőmentesen állt be a 215 és 939 km közötti magasságú Föld körüli ellipszispályára...
 

JOBBKÖZÉP NÉLKÜL NEM LEHET LEVÁLTANI ORBÁNT

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Klubrádió
2016.10.26.


Szembe kellene nézni bizonyos politikai erőknek saját magukkal, hogyha le akarják váltani az Orbán-kormányt - mondja Magyar Bálint. A volt oktatási miniszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában problémaként említette, hogy az ellenzéki pártok csak szavakban újulnak meg, valódi megújulást nem látni.

Mint mondta, nem lehet például az MSZP-t megújítani Barabás János vezetésbe emelésével. A Demokratikus Koalíció pedig hiába emelkedik ki retorikailag az ellenzéki mezőnyből, de tudomásul kell venni, hogy nagy az elutasítók köre. Kulcskérdésnek tartja, hogy meg lehet -e szólítani a jobbközép, moderáltabb politikai irányzathoz tartozókat és meg kell nézni, hogy mi a gátja annak, hogy ők felszínre kerüljenek, ugyanis egy jobbközép réteg nélkül nem lehet leváltani ezt a rezsimet.


Hallgassa meg

RENDŐRGYILKOSSÁG

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2016.10.26.


A főügyész nem akart arról beszélni, hogy egy hazai szélsőjobboldali félkatonai erőszakszervezet egyik vezetője a rendőrgyilkos. Vajon miért?

A mai napon Bőnyben gépfegyverrel megöltek egy rendőrt, aki munkáját végezve, társaival együtt szolgálati feladatát teljesítve, házkutatás miatt érkezett a helyszínre. Ennyi volt az első hír, amit tudni lehetett...

...Felmerül több kérdés ebben a tragikus ügyben. Mit tettek az illetékes hatóságok a média szerint már megszellőztetett, említett félkatonai szervezet felszámolása, ellenőrzése és tevékenységének figyelemmel kísérése érdekében?

Miként lehetséges, hogy ezen szervezet vezetőjénél – aki a sajtóértesülések szerint ezt az életellenes cselekményt elkövette – csak most tartottak házkutatást?

Felügyelte-e az ügyészség ezt a nyomozást, és milyen utasításokat adott az illetékes hatóságnak?

Mi az oka annak a szemérmességnek, amellyel az ügyészség képviselője a megalapozott gyanú közlése előtt a rendőrgyilkos személyére vonatkozóan nem kívánt nyilatkozni?

A házkutatást – amennyiben felmerült lőfegyverekkel való rendelkezés is a célszemélynél – miért nem az erre a célra is kiképzett bevetési alakulatok segítségével hajtották végre, a megszokott protokoll szerint?

Mit tett a rendészeti államtitkár és a hozzá tartozó illetékes, hatáskörrel is rendelkező felderítő és felszámoló operatív és nyílt rendőri egység vezetője azért, hogy ez a mostani tragédia ne következhessen be?

Mit tettek, hogy – különösen a tavaly év végi, már említett rendőri intézkedéseket követően – a Nemzeti Arcvonal nevezetű hazai terrorszervezet minden lépését, megmozdulását, akcióját, kapcsolattartásait a rendelkezésükre álló nyílt és titkosszolgálati eszközökkel rögzítsék, és naprakészen figyelemmel kísérjék?

ITT OLVASHATÓ

EGY BAJUSZ MIND FÖLÖTT...

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.10.26.


...A házelnök úr megrögzött szokása szerint ismét túlságosan elragadtatta magát. Egyre kevésbé képes fékezni elszánt, misszionáriusi, jobban mondva agitációs tevékenységét. Mindenki számára hasznosabb lenne, ha elnökösködés helyett elmenne műsorvezetőnek az Echo tévébe és ott terjesztené vallási tanait. Értő közönség, meghitt nyugalom venné körül, amely jótékonyan hatna kegyetlenül megtépázott idegrendszerére.

Kövér mindenkit gyűlöl, ami valaha ő is volt. MSZMP-és, Soros ösztöndíjas, liberális, parkettáncos, kisiskolás. Előbb-utóbb a Fidesz is sorra kerül majd, csak ki kell várni a végét. Egyetlen dolog van, amiben feltétel nélkül megbízik az ősz házelnök, mégpedig a saját bajuszában, amit fiatal kora óta, büszkén hordoz arca eülső fertályán. Jelentős teherről van szó, aminek jelentőségét nem szabad lebecsülni. Fontos titkok őrzője lehet ez a félelmetes hámképlet, amely irdatlan súlyánál fogva még a gazdáját is motyogásra készteti. Hogy ételt miként lehet e roppant szilák mögé bejuttatni, olyan rejtély, amely minden bizonnyal jelentős állambiztonsági kockázatokat hordoz magában. Talán planktont szürcsöl egy étvágygerjesztő akváriumból.

Kövér házelnök úr nagyjából olyan szinten értelmezi a körülötte lévő világot, mint a méltatlanul népszerű chemtrail elmélet lelkes hívei. Összeesküvéselméleteit ő valamiféle pikáns, nemzeti kirekesztéssel vegyíti, amelyből egy egészen sajátságos világképet alakított ki önmaga és jámbor hívei számára. Ezt a tábort nem szabad lebecsülni, mivel sokan vannak, és jóval nagyobb a befolyásuk az ország sorsának alakulására, mint a Magyar Tudományos Akadémiának.

Ennek a bizarr teóriának lényege az emberek cselekedeteinek nemzethez és idősíkokhoz történő relatív viszonyítása. A „ki, mikor csinált valamit” ebben az elméletben lényegtelenné teszi a "mi okból cselekedett így" taglalását. „Ki tartozik ma a jókhoz?” Csupán erre az egyszerű kérdésre kell megtalálni a választ.

Ez elsőre kissé zavarosnak tűnhet, mivel az is. Az alaptétel bővebb kifejtése azonban magyarázattal szolgálhat az imént felvetett, izgalmas kérdésre.

Ha valaki ma azt állítja magáról, hogy ő erősen nemzeti elkötelezettségű és feltétel nélkül hisz a nemzeti önrendelkezés jótékony hatásában az influenza-járvány megelőzésében, az biztos derék hazafi. Ezzel szemben azok a gyalázatos némberek, illetve gazfickók, akik azt mondogatják, hogy ezzel az önrendelkezéses pirulával minden bajunkra nem lelhetünk gyógyírt, sőt néha, adott körülmények között, egyes közösségekben kompromisszumokra is szükség lehet a haza fejlődése érdekében, azok bitang hazaárulók.

A „hazaáruló” szó Magyarországon lassan elveszti eredeti jelentését és átalakul bevett üdvözlési formává. Így köszöntjük azokat, akikkel valamiben nem értünk egyet. „Jó hazaárulást kívánok, kedves Höger úr! Ezer éve nem láttam azt a rusnya pofáját. Szebb mondjuk nem lett közben. Hogy van a kedves neje?"

...
ITT OLVASHATÓ

ISTENEK KEGYE - KÖZPÉNZBŐL?

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
- VENDÉGLEVÉL
Szerző: Budácsik Lajos
2016.10.26.


...Látszik, hogy kis hazánkban vannak  akiknek itt van már Amerika, megérkeztek a korlátlan lehetőségek földjére. Futja a köz pénzéből mindenre. Néhány jól fizetett kuratóriumi tagság mellett, akár még  Indiát is lehet kutatni, persze nem aprópénzért. Közben, ahogyan azt 2010 óta már megszokhattuk, csurran- cseppen egy kis apró a hölgy családjának is. Tudjuk, családbarát kormányunk van. Pár milliós megbízások, trafikok, ugyan már. Több is veszett Mohácsnál, mondhatjuk.  Nem megéri az a pár rongyos millió, amivel a fantasztikus tehetséggel megáldott, jógaoktató és más képességekkel rendelkező hölgy teljesítményét honorálja, unortodox módon a mi gáláns udvarlónk? A tisztes munkát, a nyelvtudást, az extra szolgáltatást  jól meg kell fizetni.
 
Vajon a mi nagyon keresztény kormányunk, a család és a közpénz szentségének elszánt őre, mit szól a gáláns kalandhoz? Hogyan fér össze erkölcsi érzékükkel, a fennen hirdetett elveikkel a „öregecske” feleség lecserélése egy fiatalabbra? Vajon természetesnek tartják az urak, hogy – a látszat szerint – az új szerelmet közpénzből finanszírozza az egyik cimborájuk?  Vagy az istenek mindent megengedhetnek maguknak, hiszen az ő kegyük és hatalmuk végtelen? Főleg, ha ezt közpénzből tehetik
 

A KIRÁLY BESZÉDE

HUPPA BLOG
Szerző: Ille István
2016.10.26.

 
Elhangzott 2016. október 23-án, Budapesten, a Kossuth-téren. A király beszédéhez tökéletes hangtechnika járult, érzékeny mikrofonok, nagy teljesítményű erősítők, hangszórók szolgálták no meg, verbuvált feltétlen hívek, megszűrten, szervezetten kordonon belül vezényelve. Csak éppen értelmet a beszédébe, na, azt nem lehetett felfedezni. Cserébe a kiváló technika ellenére amolyan zsebduce módra rekedten üvöltözte be rajongói fülébe kétségbe ejtő tudatlanságának szózatait.
 
Gyakorlatilag lekommunistázott mindenkit, aki nem tapsolt neki rajongva pedig azok, igaz, kordonon kívülre száműzve többen voltak, akik meg magukat királyhűnek álcázva nagy merészen bejutottak a hívek közé, nem hogy fütyülni, de lélegzetet venni se mertek, mert a hívek természetesen a szabad véleménynyilvánítás jegyében vagy leverték a torkukon a sípokat, vagy kiverték a szájukból és laposra taposták, magától értetődően a demokráciát gyakorolva.
 
Mind1, néhány ezer kommunista ide, vagy oda, Viktornak nem számít...
 

A KOSZOVÓIAK RÉGI ÁLMA TELJESÜLHET: NEKIK IS ÉPÍT STADIONT A MAGYAR ÁLLAM

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: mutyimondó
2016.10.27.


Ezekről ne maradj le!
 
Hivatali segédlet: kenőpénzért lehetett önkormányzati lakáshoz jutni Újpesten (Átlátszó)

Orbán Viktor félreértett rendszere nemzeti oligarchástul (
Index)
 
Tudományosan levezették, hogy a MET üzlete korrupció lehetett (444)
 
Ha van 3 perced:
 
A Borsot és az Echo TV-t is vinné a Fidesz
Miután a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus Nyrt.-hez került a Mediaworks részvényeinek 100 százaléka, az ország egyik legnagyobb és legértékesebb kiadója került kormányközelbe. Úgy tűnik azonban, hogy ennyivel nem elégednek meg: a Magyar Narancs szerint egy delegáció már elkezdett tárgyalni a Borsot, a Kisalföldet és a Délmagyarországot is birtokló Lapcom tulajdonosaival az eladásról, a Heti Válasz pedig az Echo TV-ről írja ugyanezt. (
Magyar Narancs , Heti Válasz)
 
A Buda-Cash-csődtől a Népszabadság likvidálásáigNagyot aligha téved, aki a Mészáros-közelinek mondott Opimus Nyrt.-nél – a Mediaworks kiadó friss közvetett tulajdonosánál – keresi a becsődölt Buda-Cash Brókerház vagyonának többmilliárd forintos szeletét. 2014. februárban a Buda-Cash 5 százalék feletti tulajdonos lett az Opimusban, amely később 7,1 százalékra emelkedett. A brókerház bedőlésekor pedig pont ugyanekkora részesedést szerzett egy szekszárdi fideszesekhez köthető cég. (Átlátszó)
 
Az ügyészség újra akarja tárgyaltatni a moszkvai ingatlanügyetSajtóértesülések szerint első fokon tárgyaltatná újra a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladási ügyét a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Arra hivatkoznak, hogy a Budapest Környéki Törvényszék tavaly szerintük rosszul értékelte a bizonyítékokat, és nem is tárta fel teljesen az adásvétel körülményeit, amikor felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt Székely Árpád nagykövetet és bűnpártolással vádolt társait. (HVG)
 
Elmúltnyolcév: felmentették másodfokon a vádlottakat a Sukoró-ügybenFelmentette az MNV Zrt. korábbi vezérigazgatóját, Tátrai Miklóst és a cég egykori értékesítési igazgatóját, Császy Zsoltot a Sukoró-ügy másodfokú tárgyalásán a Szegedi Ítélőtábla. Az MNV Zrt. 2008-ban kötött – egy Sukorón tervezett kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő – telekcsere-szerződést egy külföldi befektetői csoport képviselőjével, Joav Blum izraeli–magyar üzletemberrel. Az ügyben 2009-ben indult nyomozás. (HVG)
 
Ha van még két perced:
 
Visszautasíthatatlan ajánlat: helyi források szerint 12 milliárdos kamatmentes kölcsönt ad a magyar kormány Koszovónak stadionépítésre, ha magyar céggel végeztetik el a munkát. (Index)
 
Micsoda időzítés! Pont a cége felszámolása előtt passzolta át pazar birtokát Simonka György az unokahúgának, most havi 60 ezer forintért bérli azt. (Blikk)
 
Főként csokoládéval, kávéval és energiaitallal üzletelő áfacsalókat fogtak el a NAV munkatársai Kecskeméten, 12 embert vettek őrizetbe. (MNO)
 
Andy Vajna cége engedélyt kért és kapott a Médiatanácstól, hogy hat másik céggel együtt hálózatba kapcsolódhasson, így a fél országban hallgatható lesz a Rádió 1 műsora. (444)
 
Legálisan lopott pénzből vásárolják fel lassacskán az egész országot. Lehet, hogy a te céged lesz a következő? (Átlátszó)
 
Trükközik a fizetésekkel az Audi magyar partnere, egyes munkavállalók ötször akkora veszteséggel számolhatnak, mint amennyit a fizetésemelésekkel nyerhetnek. (Napi)
 
Nem érezte biztonságosnak a 700 ezerért szervizelt Volkswagen hivatali kocsiját az ORÖ elnöke, ezért inkább átült egy hétmilliós Audiba. (ATV)
 
A Transparency International korrupcióellenes szervezet fogja ellenőrizni az M6-os autópályához kapcsolódó előkészítési és kivitelezési feladatokat. (Index)
 

ADDIG JÓ, MÍG ORBÁN ÉL

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: fsp
2016.10.26.


Nem szeretjük Orbán rendszerét, de képesek vagyunk együtt élni vele. Tudjuk, hogy milyen: csal, lop, hazudik.
 
A rendszer is tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk. Ismer bennünket, hisz ő is belőlünk való. Mi teremtettük, a saját gyönyörűségünkre. A mi virágunk, mi szakajtottuk, most meg szagolhatjuk a végtelenségig.
 
A rendszer megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. Nem kívánja, hogy szeressük, még csak úgy sem kell tennünk, mintha kedvelnénk. Neki az is elég, ha nem látványosan utáljuk, beéri azzal, ha nem megyünk ki túl sokan, és túl gyakran az utcára.
 
Kiegyeztünk ezzel a világgal: addig jó, míg Orbán él. Ő úgy tesz, mintha elhinné, amit mi hazudunk, mi pedig úgy csinálunk, mintha elhinnénk, amit ő hazudik. Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ki lett találva jól.
 
Aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére...
 

HOGYAN LESZ A GYEREKNEK MAGYAR ÚTLEVELE?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Oszkár
2016.10.27.


Amikor egy vegyesházasságba gyerek születik, akkor egyrészt nagyon örül mindenki, másrészt felmerül a névadás kérdése. Ilyenkor jön a fejtörés, milyen nevet is válasszunk, hogy egyik szülő országában se szúrjunk ki nagyon a gyerekkel. A helyzet különösen érdekes, amikor nem is európai a pár egyik fele – miként történt ez Oszkár esetében is. A megoldás érdekes, és kissé talán meglepő is.

„Sokan elfelejtik, hogy egy külföldön megkötött házasság, vagy gyermek születése a magyar hatóságok számára láthatatlan, nem tudnak róla, jelezni kell nekik, aminek megvan minden országban a módja.

Első lépés ugyebár, hogy ha az esküvő is már külföldön volt, akkor a magyar hatóságok először az esküvő magyar anyakönyvezését kérik, erről már volt korábban itt szó a blogon.
Ha megvan a magyar hatóságok által kiállított házassági anyakönyvi kivonat, akkor lehet megindítani a gyermek anyakönyvezésének a folyamatát az adott ország magyar konzuljánál.

Legdurvább esetben a külföldi közjegyző igazolja, hogy a kórházban kapott anyakönyvi kivonat eredeti, amit utána az adott ország hatósága lát el apostille pecséttel, amit már az adott ország magyar konzulja is le tud ellenőrizni és le tudja folytatni a hivatalos procedúrát.
Az fontos, hogy magyar állam automatikusan állampolgárságot véleményez magyar földön született gyermekeknek, illetve ha egyik szülő (lehet egy nagyszülő is elég) magyar állampolgár (volt) és ezt hitelt érdemlően bizonyítani tudja. (Igen, a szír bevándorlók itt született gyermekei magyar útlevéllel utazhatnak hamarosan).

A konzul dönt

Szóval ha megszületett a gyermek, akkor a külföldi hatóság által kiállított anyakönyvvel be kell sétálni a magyar konzulátusra (általában időpontot kell kérni, mert bő egy órába telik mindent kitölteni).

Európai Uniós tagállamban általában nem kell extra hitelesités, de EU-n kívül kell a fenti közjegyző-apostille pecsét ahhoz, hogy a konzul neki tudjon állni a munkának.
Fontos, hogy a konzul maga dönti el, hogy lefolytatja-e az eljárást. Van, hogy elég egy szülőnek megjelenni a konzul előtt, van amikor anya-apa-gyermeknek is meg kell jelennie, ez a konzulon múlik.

Ha a konzul mindent rendben talál, akkor csak pár nyilatkozatot kell tenni, illetve befizetni a konzuli illetéket plusz esetleg fordítás díját ha arra is szükség volt...

ITT OLVASHATÓ

ELEGEM VAN A ZSARNOKSÁGBÓL

ELEGEM VAN! BLOG
Szerző: Elegem Van
2016.10.27.


Ahhoz, hogy a demokrácia kialakuljon, kell egy öntudatos, saját értékeire támaszkodó társadalom, ahol ez nincs, ott igény sincs a zsarnok nélküli életre. Nem véletlen, hogy a Távol-Keleten az emberek évezredeket éltek le anélkül, hogy hiányzott volna nekik ez az izé, ez a demokrácia. Békésen tűrték, hogy az ügyeletes császár, sógun, nagykán, pártfőtitkár kivégeztessen egész népeket, tartományokat vagy éppen szemüvegeseket, ha úgy tartotta kedve. Az iszlám által meghódított területeken sem fejlődhet ki soha demokrácia, mert e két fogalom együtt olyan, mint a kóser sertéscomb. Nincs. Fekete Afrika törzsi világa teljesen alkalmatlan a demokráciára. A '60-as évektől megpróbálták politikai illuzionisták bevezetni a demokráciát a vonalzóval meghúzott határú afrikai országokban. Így aztán a határokon belül számbeli fölényben lévő törzs a választásokon kapott többségi felhatalmazással demokratikusan irthatta a kisebbségben maradtakat. Közép- és Dél-Amerikában sem él meg a demokrácia. Ebben a térségben az őslakosok nyers vérnősző kegyetlensége keveredett a spanyol/portugál hódítók kiszámított aljasságával és az Afrikából behurcoltak gyermeki ostobaságával. A kialakult elegyből egy végtelenül buta, ám rendkívül erőszakos populáció jött létre, amely csak zsarnokság útján kormányozható. Az utóbbi húsz évben látszatra próbálkoznak valami demokratikusnak nevezett hatalomgyakorlással, de az egekbe szökő korrupció miatt csak idő kérdése az újabb junták megjelenése.
 
Európában is ritkaságszámba ment a demokratikus hatalomgyakorlás. A mai tudásunk szerint az ókori Hellászban kezdték ezt a módszert alkalmazni erősen váltakozó sikerrel. A közel kétszáz görög polisz lakói azt vették észre, hogy valahogy mindig át tudja venni a hatalmat városállamuk felett egy türannosz. Mivel ezek kis közösségek voltak, rühellték erősen, és próbálkoztak valami mással. Csakhogy a színtiszta népuralom előbb-utóbb anarchiába torkollott, amelyből egy zsarnok vezette ki szeretett poliszát. Keresték a kiutat - cenzusos népuralom, zsarnokölési elméletek stb. -, de nem igazán találták. Talán Athén jutott néhány évtizedes eredményre Periklész korában, bár a források nem biztos, hogy teljesen visszaigazolják a fényes sikert. A következő próbálkozás Rómában történt. Az etruszk uralom alól megszabadult kicsiny településen közmegegyezés jött létre arról, hogy zsarnokot soha többé, ezért egy arisztokratikus köztársasági berendezkedést hoztak létre. Igen ám, csak ami működött egy városkában, az teljesen alkalmatlan volt először Itália, aztán a Földközi-tenger, végül egy - az Eufrátesztől a mai Skóciáig terjedő - birodalom kormányzásához. Lassan látták be, hogy a köztársasági forma nem megy, ezért polgárháborúskodtak pár évtizedet. Először Marius vezetett be egyeduralmat, aztán Sulla egy kemény diktatúrát, majd jött Caesar, aki véget is vetett a köztársaságnak, bár Augustus látszatra egy darabig fenntartotta. Az immár császárivá lett roppant kiterjedésű Római Birodalmat mérhetetlen hatalommal rendelkező zsarnok irányította. Valójában ez a módszer sem vált be. A császárokat pár év alatt - még ha normálisak voltak is - összetörte a korlátlan hatalom. A demokratikus hatalomgyakorlás viszont ezerötszáz évre száműzetett Európából...
 

AMIBEN IGAZÁN JÓK VAGYTOK: A FÖLDÖN FEKVŐ NYOMORULTAK KÉJES RUGDOSÁSA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.10.26.


...Azért nem nehéz belátni, hogy ahol arra a felvetésre, hogy a gyerekek egy része nem azért megy reggeli nélkül az iskolába, mert a szülők nem tudják neki előkészíteni, hanem mert nem éhes, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője azt válaszolja, hogy ez életforma kérdése, ott nyilvánvaló: a hajléktalan azért van az utcán, mert ott akar lenni. Mert ez egy ilyen szabad ország. Vajna András azért nem a józsefvárosi Teleki téren, hanem a budai villanegyedben él örökpanorámában, mert így akarja. Államtitkárok és helyettes államtitkárok azért hazudnak és védik a szakadt mundér becsületét, mert önszántukból így döntöttek. Ivarérett politikusok azért lopnak, csalnak, és üzérkednek a befolyásukkal következmények nélkül, mert végiggondolták, és diadalmaskodott bennük a szabad akarat.

Ilyenek vannak ebben a humánus, család- és emberbarát országban, ahol a legjobb kezekben van az emberi erőforrás minden felszámolt kínja és keserve. Nincs gyermekszegénység, és sőt, semmilyen szegénység nincs, hanem ezt szokták meg, ezt szeretik. Harrach Pétert idézve: a gyerek átveszi a szülei szokásait. Ha a szülő nem reggelizik, a gyerek sem reggelizik. Ők simán így élnek, és ebben senki nem akadályozhatja meg őket. Ebben az országban nincsenek nélkülözők, nyomorgók, mélyszegények, hiszen a létminimum eltörlésével párhuzamosan kigyógyultak belőle: már nincs mi alá beesniük.

Ebben az országban a szemünk előtt valósult meg a teljes foglalkoztatottság, a közmunka mindenki számára adott, csak az nem dolgozik, aki nem akar. Ebben az országban csak azok halnak meg húsevő baktériumok és egyéb kórházi fertőzések miatt, akik ezt a halálnemet választották maguknak és amúgy sem akartak már élni. Csak azok iratkoznak fel azokra a végtelen kórházi várólistákra, akiknek ez a hobbijuk, és ilyen veszélyesen szeretnek élni. Az évente kilakoltatott több száz (ezer?) család külön kérést nyújtott be az önkormányzatokhoz, hogy engedélyezzék az utcán élést számukra. Négyezer gyerek pedig nem azért nem kap szociális ellátást, mert nincs érvényes lakcíme (mert családja hosszú éveken keresztül élt szívességi lakáshasználóként vagy olyan albérletben, ahol a tulajdonos nem járult hozzá a lakcímbejelentéshez, vagy mert ráadásul állandóan költözni kényszerül), hanem mert nincs rá szüksége, egyszerűen nem kell neki.

Nem, ebben az országban, ahol öt év alatt megduplázódott a nélkülözők/éhezők száma, a tartósan nélkülözőké pedig jelentősen megnövekedett (OECD-jelentés, nem Századvég), elképzelhetetlen, hogy emberek egyik pillanatról a másikra utcára kerülnek, mert nem tudják fizetni a hiteleiket (Matolcsy bácsi olyan szépen forintosította a devizahiteleket, hogy Vajda Zita 2 milliós fizetése adja a másikat); mert a dolgozói szegénység soha nem látott szinteket ostromol, vagy mert a teljes foglalkoztatottság kellős közepén emberek 40-45 évesen veszítik el állásukat annak legkisebb reménye nélkül, hogy a közeljövőben el tudjanak újra helyezkedni. Ez mind rablómese, természetesen. Csak azt volna jó tudni, hogy meddig lehet teljes egészében negligálni a valóságot és ezt az állandó tündérmesét nyomatni...

ITT OLVASHATÓ

STADIONJELLEGŰ ORSZÁG

REZEDA VILÁGA
Szerző: rezeda
2016.10.26.


Most, hogy szétnézünk a romok között, amit a hordák itt hagytak nekünk, az emberbe egyszer csak hirtelen, váratlan beléhasít a fölismerés, hogy ez a gőzölgő szarhalom, ez már nem ország. Ez egy stadion, illetve nem is igazán, hanem vakondtúrásos, birkapöttyös legelő, ámde mindenképpen futballpálya két kapuval mindenki gyönyörűségére.

Olyan, amelyet Orbán valaha megálmodott, és jelenleg is folyamatosan álmodik, saját, belső használatra, szotyolapökködés közepette folyik ki a gőzzel teli fejéből szünet nélkül. Minden van itt, ami egy láblabda eseményre jellemző, csak négyzetre emelve. Két tábor, akik kellőképpen utálják egymást, olyannyira, hogy ölre is mennek.

Illetve az elvetemültebb üti a védtelent, mert szidni merte a kapitányukat, sőt, minden határon túlmenve ki is fütyölte őt, ami egyértelműen vért kíván, mert így rendeli azt a szurkolói böcsület. Ezek ketten már a stadionban pofozkodnak, nyugdíjas üt történészt, nagymama egyetemistát, a rend fenntartói pedig csak mélán nézik, ahogyan folyik a vér...

ITT OLVASHATÓ

KÉRDÉSEK AZ OKTÓBER 23-I ATROCITÁSOK REZÜMÉJEKÉNT

MAGYAR NARANCS ONLINE
- PUBLICISZTIKA
Szerző: Janisch Attila
2016.10.26.


Hol van a hatóság, és lesz-e büntetés? 
Több videófelvétel is kering a neten (lásd például
itt, itt és itt), amelyeken jól látni, hogy a 2016. október 23-i állami ünnepségen hogyan "ünnepelnek" Orbán Viktor miniszterelnök hívei, mit gondolnak a demokráciáról, a velük egyet nem értők jogairól és a saját emberi méltóságukról, tisztességükről.

A felvételeket megtekintőben gyorsan elillan minden illúzió, remény a fentieket illetően. Amit látni, tömeges bűncselekmény. Tomboló gyűlölet. Fékezhetetlen, de fékezni nem is kívánt erőszak. Kíváncsi vagyok - a látottak alapján talán nem egyedül -, hogy a rendőrség, ügyészség mint erre illetékes szervek indítanak-e nyomozást, tesznek-e feljelentést, lesz-e büntetés?!

Az NVI székházról lecsavarozott tábla miatt látványos bírósági műbalhét rendeztek, hosszas eljárást folytattak, és elmarasztaló ítéletet hoztak Gulyás Márton ellen. Akkor az ügyész és a bíró úgy érvelt, hogy Gulyás Márton viselkedése - azzal, hogy ledobta az egyébként üres járdára az NVI nevét viselő és már lecsavarozott táblát - félelmet keltett az éppen arra sétálókban.
Nos, ha Gulyás Márton viselkedése akkor félelemkeltő volt, akkor minek nevezné a tisztelt bíróság és a tisztelt ügyész a megvadult orbánisták viselkedését? Ezeknek az "ünneplőknek" a viselkedése kiben kelt félelmet? És kiben kelt félelmet Orbán Viktor magatartása, akinek eszébe sem jut a híveit megfékezni, aki, éppen ellenkezőleg, az ország polgárait megosztó szónoklataival szítja és szélsőségesen élezi, a végletekig fokozza az ellentéteket?

Szégyen ez az ország, amelyben élünk.


Szégyen, mert szégyenletes hellyé teszik a politikusai, a hatalmukhoz ragaszkodó és azzal visszaélő mániákusai. Szégyen, hogy egyetlen ember gátlástalansága, tömegbutító demagógiája ilyenné teheti.

De hogy ilyen az ország, hogy ilyenné lett, mert ilyenné tettük - vagy legalábbis hagytuk, hogy ilyenné legyen -, ez a mi közös szégyenünk!
Ismét kérdezem tehát, hol van a hatóság?
...
ITT OLVASHATÓ

GYURCSÁNYOZÁS?

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.10.26.


Próbálom megérteni, mit is jelent, amit a Feri mondott a Blahán: aki gyurcsányozik, az Orbánnal van. Nem sikerült eddig, de talán majd most.

Gyurcsányozás. Ez valami olyasmi lehet, hogy rosszat írni Gyurcsányról. Na, eddig valszeg oké. Csak itt most kicsit elakadtam. Erősen relatív ugyanis, hogy mi a jó és mi a rossz. Mert mondjuk megírom Róla, hogy kábé 190 centi magas. Meg azt, hogy szemüveges. És semmi többet, CSAK ezt. Most már akkor gyurcsányoztam, vagy még nem? Merthát lehetne magasabb is, vannak akik óriásnak látják, az Ő szemükben biztos gyurcsányozásnak minősül, ha kicsinyítem a Zemberüket mindössze 190 centinyire. Pedighát tényleg akkora, na, mosmicsináljak. Meghát ugyanazok, akik óriásnak látják, biztos szemüvegességének ténymegállapítását is sértőnek látják, hisz Ők tudják: éleslátó, messzenéző a Feri, dehogyis van Nekije szüksége okulárra.

Aztán akkor megint nem tudom, mi is a gyurcsányozás. Merthát mint tecciklátni, pusztán tényeket rögzítettem, közismerteket, közelfogadottakat, kézzelfoghatóakat, szemmel láthatóakat. De onnan, ahonnan azok nézik, akik szerint Gyurcsány a tisztán látó óriás, onnan nézve ez már gyurcsányozás. Vagy épp leírom: Gyurcsány Őszödön igazat mondott. Hopp. Most kicsit beakadás van, mert hát mégse tekinthető gyurcsányozásnak, ha valaki jóváhagyja, amit a Feri maga mondott. Aztán azt is leírom: épp az a baj, hogy Gyurcsány igazat mondott Őszödön. Ugyanis azt mondta el, és részletezte remek szónokiassággal, hogy két éven át Miniszterelnökként éjt nappallá téve hazudott, hogy választást nyerjen. Namost az gyurcsányozás, ha Őt idézem?

És az vajon mi, ha leírom: mielőtt bejutott a Parlamentbe 2014-ben, tök az ellenkezőjét mondta mindenben, mint azóta? Merthát sajnos igaz: kollaboránsnak nevezte azokat, akik parlamenti mandátumokat megtartva résztvesznek a diktatúra demokratikus díszletének fenntartásában. Meg azt is mondta, hogy utcára kell menni, mert az önkényuralmat csak onnan, a Nép fölhorgasztásával lehet megdönteni. Ja, meg olyat is mondott, mikor a pártját összehozta, hogy azt azért kell, mert az MSZP már része a rendszernek, és azzal szemben kell létrehozni alternatívát. Gyurcsányozás vajon, ha ezeket a tényeket leírom? Vagy csak az gyurcsányozás, ha emlékeztetek rá: parlamenti székfoglalása óta semmiben sem azt követi, mint amit önmaga korábban mondott, és írt elő programként másoknak?
...
ITT OLVASHATÓ