2016. november 29., kedd

PÁR ÉV ALATT A FIDESZ ELFOGLALTA A MAGYAR SAJTÓT

INDEX.HU
Szerző: Klág Dávid, Sajó Dávid
2016.11.29.


Soha nem látott építkezésbe vagy éppen rombolásba kezdett a Fidesz a 2010-es kormányra kerülése óta a magyar médiában. A tévéktől a rádiókon át a nyomtatott és az online sajtóban is egyre nagyobb a párt befolyása. Interaktív idővonalban mutatjuk meg a fideszes médiaterjeszkedés kronológiáját Simicska Lajos lassú leépítésétől Andy Vajna médiakirályságának megalapításáig. És a sor valószínűleg folytatódik.
          
A kormánypárt oldaláról rendszeresen azt a kommunikálják, hogy a baloldali, liberális médiába egyensúlyt kell hozni, amit alátámasztanak az elmúlt több mint hat évben történt médiapiaci átalakulások. Mivel az utóbbi időszakban egyre gyakoribb az állam beavatkozása a piacba, ezért szépen sorra vettük azokat a történéseket, amik mind a Fidesz médiabirodalmának létrehozását segítették.

A következő idővonalon azt nézhetik végig, hogy milyen apró lépésekkel nyomult be a Fidesz különböző médiafelületekre a közmédiától az Origón át egészen a vidéki lapok felvásárlásáig. A címekre kattintva kapcsolódó cikkeinket is elolvashatják...

ITT OLVASHATÓ

HAT FIDESZES FRÁZIS, MELYEK MA MÁR NEM OLYAN NÉPSZERŰEK, MINT RÉGEN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.11.29.


A pártunk és kormányunk munkáját segítő agitációs és propaganda osztály igen kreatív szokott lenni, ha értelmetlen szóvirágokat kell kitalálnia, és szennyeznie velük a közélet hímes mezejét. Kitalálják ezeket a förmedvényeket, amikor éppen el kell bódítani a nép egyszerű gyermekét valami szómágiával, aztán pedig szépen lassan elfelejtik, ha már érdektelenné vagy kínossá vált.

Összeszedtünk hat ilyen fideszes abszurdot, melyek - miután betöltötték történelmi szerepüket -, a feledés homályába vesztek.

Nemzeti Együttműködés Rendszere. Ma már Nemzeti Együttbűnözés Rendszereként szokták emlegetni azok, akik csak így tudnak értelmet lelni ebben a szózuhatagban. A 2010 utáni fülkeforradalom nagy alkotása ez, amely abszurditásában csak az Alaptörvény Asztalával és a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával vetekedhet. Ma már szerencsére alig hallunk ezekről, de a szellemiségük még mindig belengi kicsi hazánkat. A NER egyébként az ellenzék szóhasználatában fennmaradt, mert jobb híján ezzel az értelmetlen betűszóval lehet legjobban meghatározni az Orbán-rendszer lényegét. Mert ugye ez a rendszer nem nemzeti, nem együttműködő és rendszerként nem funkcionál.

Családi összefogás. Bizony, bizony, amikor még felkaptuk a fejünket olyan hírekre, hogy valami nem stimmel a képviselő urak államtitkárok vagy miniszterek adóbevallásában. Szijjártó Péter például a családjával takarózott, amikor fényűző lakása és a keresete között nem igazán lehetett logikai kapaszkodókat találni. Lázár János is kedvelte ezt a kifejezést, mert ugye az ő családja az összefogást tartja a legfőbb konzervatív erénynek. Rogán Antal is az ügyes üzletasszony feleségével magyarázta a helikopterezését, ám ő már kerülte a külügyminiszter által feltalált szlogent.

Keményen dolgozó kisember. Rogán Antal még szóvivőként pufogtatta ezt a frázist, melyet a brit konzervatívoktól nyúlt le. A kisember tényleg keményen melózik, ha van mit, de más kérdés, hogy mennyiért, és az szintén pikáns körülmény, hogy ki védi a kisemberek érdekeit. Rogán Antal szájából kissé disszonánsan szólt ez a kifejezés, ezért el is süllyesztette a történelem tengerének mélyére a fideszes kommunikációs gépezet...

ITT OLVASHATÓ

A NAP, AMIKOR MAJDNEM MEGSAJNÁLTAM ORBÁN RÁHELT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.11.29.


Nem mondom, hogy mániám lenne az Orbán család, vagy random közszereplő família (Rogántól, Vajnáig, Matolcsytól Matolcsy-ig) viselt dolgaiban való kotorászás, és most sem fogok senkinek a magánéletében turkálni. Azonban itt van nekünk a nemzet veje, akiről tegnap a Direkt36 tényfeltáró írása kapcsán jutott eszembe néhány keresetlen gondolat. És mára is jut megbeszélnivaló, ahogy nézem.

Úgy alakult, hogy a Simicska szintén G Lajos tulajdonát képező HírTv valahogyan kamera- és mikrofonvégre kapta szépreményű Sajátlábék hím tagját, akinek bejött az élet Bahreinig és vissza. A riporterhölgy, azt próbálta megtudakolni Orbán kivilágítás- és ingatlanügyi vejétől fényes nappal az utcán – midőn a pénteki Célpont című műsor nyersanyagát hozta volna össze -, hogy mégis milyen szerepe volt több kastély és műemléképület megvásárlásában drága jó Tiborcz István úrnak.

A műsor előzeteséből – amelyet Simicskáék már kilőttek az éterbe – kiderül, hogy Pityu vitéznél beakadt a szalag...


ITT OLVASHATÓ

KEMÉNY MUNKA, MEGALÁZÓ BÉRÉRT - NEM KÖNNYŰ DAJKÁNAK LENNI MAGYARORSZÁGON

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.11.29.


Napi nyolc óra kőkemény fizikai munka – éhbérért. Sokan (egyre többen) ismerik ezt az életformát. De arról indokolatlanul keveset beszélünk, hogy olyanok is ebben az élethelyzetben vannak, akik hihetetlen felelősséget cipelnek a vállukon: a gyermekeink jövőjét.

Ha az oktatási kormányzat szavait hallgatjuk, könnyen belebódulhatunk a rózsaszín ködbe, amiben minden a legjobb úton halad. Csakhogy a ködben rengetegen bolyonganak, akiknek egy paraszthajszállal sem lett jobb a helyzetük. Ők azok, akiket a kormány egész egyszerűen az út szélén hagyott. A gyerekek nevelését-oktatását segítő dolgozók.

Tény és való: a pedagógus életpálya-modell keretein belül sokaknak emelkedett a fizetése. És sokaknak nem. A különbség persze, a részletekben rejlik: az óvónők például valóban kaptak béremelést. A dajkák nem.

„Egész nap az óvodában vagyok. A gyerekekkel viszont jóformán alig találkozom. Leginkább takarítok, illetve a konyhai munkákban segédkezem. Terítek, tálalok, ha eldugul a vécé (és elég gyakran megesik ez), akkor én oldom meg a problémát” – meséli az 54 éves Judit. 83 ezer forintot keres havonta. „Félre ne értsen, én szeretem ezt a munkát. Szeretek a gyerekekkel lenni, és hiszek abban, hogy számukra az a legjobb, ha biztonságos, szeretetteli környezetben fejlődhetnek. És igyekszem is nap mint nap így menni munkába, hogy hivatásként élem meg, a szép dolgokat keresem benne. De ez a hónap harmadik hetében már nem segít, amikor már nyomaszt a tudat, hogy ki fogjuk-e bírni a következő fizetésig, vagy sem. Fáradt vagyok, ideges, és nyomott. De ha dolgozom, mosolygok, mert muszáj, mert a gyerekek megérdemlik, hogy jó környezetben legyenek. Csak nekem ez egyre nehezebb.”

A kormány úgy tálalta a béremelést, mintha ez valójában mindenkire kiterjedt volna. Ez azonban nincs így. A pedagógus életpálya-modellben valóban fokozatosan, több évre elnyújtva araszol felfelé a fizetés – ám tegyük hozzá gyorsan: a pedagógusok bérét még mindig a 2014-es minimálbérhez viszonyítva számolják, így például hiába ígérget Orbán Viktor béremeléseket, az amúgy a régióban jelenleg is kirívóan keveset kereső pedagógusokon ez nem fog segíteni (egy kezdő óvodapedagógus kb. 130 ezer forintot keres jelenleg).

De a nevelést-oktatást közvetlenül segítők (NOKS-dolgozók) bére érdemben most sem emelkedett. Idén tavasszal ugyan beígértek nekik egy kétszer 35 ezer forintos egyszeri juttatást (az első kör botrányosan sokat csúszott, a másodikról sem sok szó esik mostanában), ráadásul nem készpénzben, hanem Erzsébet-utalványban. És hogy még megalázóbb legyen a helyzet: csak és kizárólag azok kaptak ilyen juttatást, akik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) felügyelete alá eső intézményekben dolgoznak, vagyis ebből a körből a bölcsődei és óvodai dajkák és gondozók többsége kimaradt, mivel ezek többnyire önkormányzati kézben vannak...

ITT OLVASHATÓ

ÖN EGY KISEBB VAGYONT KAP AZ EU-TÓL, DE A KORMÁNY KIDOBJA AZ ABLAKON

24.HU
Szerző: Angel Marianna
2016.11.28.


Ömlenek az eurómilliárdok Magyarországra: ebből épülnek az óvodák, az utak, ebből finanszírozzák a K+F beruházásokat, a felzárkóztató programokat, ebből vesznek okostáblát az iskolákba és gumitéglát a játszóterekre. Az uniós fejlesztési pénzeket a magyar gazdaság felzárkóztatására, megerősítésére kapjuk. Nem jótékonyságból: meg kell őrizni az unió versenyképességét, akkora piacokkal, mint Kína, Oroszország vagy Amerika csak egységes, a változásokra gyorsan és adekvát módon reagáló, közös gazdasággal tudunk versenyezni. Ezért éri meg például Magyarország felzárkóztatása is.

A csatlakozásunk óta eltelt 12 évben legalább 10 ezer milliárd forint érkezett az EU-ból, ez napi 2,2 milliárd forintot jelent a 444.hu számításai szerint.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Magyarország is befizet a brüsszeli büdzsébe, bár ez az összeg nagysárendekkel kisebb annál, amit kiveszünk a közösből, ráadásul a gazdaságharmonizáció nekünk is pénzbe került. Tájékozódásként érdemes végigbogarászni cikkünk végén az úgynevezett Működési költségvetési mérleg 2010-2015 nevű táblázatot, amelyet az Európai Tanács az EU 2015-ös költségvetéséről szóló dokumentumban közölt. A számok és arányok szerelemesei ebben megnézhetik a tagországok nettó egyenlegeit, tehát azt, hogy befizetéseiket és támogatásaikat összevetve nettó befizetői (mint például Németország) vagy haszonélvezői-e az EU kasszájának.
Előbbiek negatív, utóbbiak pozitív előjellel szerepelnek.

Beszédesek Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárának szavai, aki egy tavalyi, debreceni konferencián azt mondta: Magyarország az új uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nettó haszonélvezője, a 2020-ig terjedő időszakban az egy személyre eső fejlesztési forrás eléri a 712 ezer forintot...

ITT OLVASHATÓ

SEHOGY NEM JÖN ÖSSZE EZ A KABALAFIGURA GYÁRFÁSÉKNAK

ÁTLÁTSZÓ - VASTAGBŐR BLOG
Szerző: zero
2016.11.29.


Hamarabb felépült a Dagály Úszópalota, mint hogy Gyárfás összehozzon egy kabalafigurát. Pedig ezen kívül nincs sok dolga.
2015. augusztusában
mutatta be a vizes vb arcának szánt BOL-DOG-ot, amit egy haverja, Fábián István költő-grafikus készített ingyen. Olyan is lett a szerencsétlen “kutya”. Gyárfás próbálta menteni az ebet, de aztán kénytelen volt belátni, hogy BOL-DOG-nak mennie kell.
Ezután a MÚSZ
nyílt pályázatot írt ki a kabala tervezésére, amikor viszont eljött volna az eredményhirdetés ideje, bejelentették, hogy nem lesz eredményhirdetés, hanem új, immár meghívásos pályázatot írnak ki, pedig 500 pályázó 1000 pályaművet küldött be!
“Kedden új meghívásos pályázatot írt ki kabalafigura tervezésére a 2017-es FINA Világbajnokság Szervező Bizottsága azzal a céllal, hogy a néhány nappal ezelőtt megismert új arculathoz illeszkedő, fiatalos, rokonszenves és sportos, magát jól eladó jelkép gazdagítsa a jövő évi eseménysorozat hivatalos eszközgyűjteményét. A meghívott, a kreatív szakmában ismert alkotók 50-50 ezer forintos vázlatkészítői honoráriumban részesülnek, a győztessel pedig szerződést köt a Szervező Bizottság.
Az új kiírásra azért volt szükség, mert a Szervező Bizottság a korábbi pályázatot eredménytelennek minősítette. Ezt követően született az a döntés, hogy a pályázók munkáját elismerve, valamennyi alkotó számára egy-egy VB eseményre szóló belépőt ajánlanak fel.”
Az egyik kommentelő meg is jegyezte, hogy ez nem egy korrekt lépés:

“Azzal, hogy nem hoztátok nyilvánosságra a pályázók munkáit és hogy nem lett nyertes felvetitek a kérdést, hogy akkor a most behívott grafikusok, »véletlenül« nem-e a sok jó ötlet valamelyikét dolgozzák fel. Nyilván nem… de akkor is nem vagytok korrektek a legkevésbé sem.”


A meghívásos pályázatra 12 grafikust kértek fel, kilencen adtak be pályázatot, közlük választotta ki a MÚSZ a nyertest, Tatai Tibor munkáját:

ITT LÁTHATÓ, OLVASHATÓ

EGYMILLIÁRD FORINTOS INGATLANA VAN TIBORCZ ISTVÁNNAK EGY IPARI PARKBAN, AHOVA A KORMÁNY CSÁBÍT BEFEKTETŐKET

DIREKT36.HU
Szerző: Vorák Anita
2016.11.28.


Teljes gőzzel beindult a kormányzati gépezet, amikor 2014 végén Komáromban bezárt a Nokia helyi gyára, és ezzel eltűnt az ipari park legnagyobb szereplője. Szijjártó Péter jelenlegi külgazdasági miniszter még a gyár bezárása előtt - akkor még államtitkárként - utasította a Nemzeti Befektetési Ügynökség vezetőit, hogy gyorsítsák fel a tárgyalásokat azokkal a cégekkel, amelyek Komáromban terveznek beruházást indítani. Két nagy beruházás azóta meg is valósult, és uniós támogatásból a város is fejleszteni kezdte a parkot, hogy még vonzóbb legyen a befektetni kívánó cégeknek.
 
Néhány hónapja aztán ennek az ipari parknak az egyik értékes ingatlanában szerzett többségi tulajdonrészt a miniszterelnök veje, Tiborcz István is. Az még nem világos, hogy Tiborczék miként fogják hasznosítani ezt a hatalmas telephelyet, de város vezetése nemrég még úgy számolt, hogy ezt az ingatlant fogja használni egy dél-koreai autóipari cég, amely a magyar kormány csábítására érkezne az országba.
 
Tiborcz István augusztusban jelent meg többségi tulajdonosként egy győri milliárdos, Paár Attila WHB Ingatlan Kft. nevű cégében. Tiborcz a 166 millió forintos törzstőkéjű cég tulajdonrészének 75 százalékát vásárolta meg tőle. A cégiratokból nem derül ki, hogy a minsizterelnök veje mennyit fizetett az üzletrészért, de ezzel hozzá került a cég idén vásárolt értékes komáromi ingatlanának a többsége is.
 
A WHB Ingatlan márciusban vásárolta meg a komáromi ipari park egyik régóta elhagyott üzemét. Az ingatlan közvetlenül a 2014 óta üresen álló volt Nokia gyár mellett fekszik. Egykor a Perlos nevű nemzetközi cég gyártott itt műanyag alkatrészeket a Nokia mobiltelefonjaihoz, de a cég magyarországi vállalkozását már 2009-ben ledöntötte a lábáról a gazdasági világválság. A 3,7 hektáros telken álló 13 ezer négyzetméteres üzem azóta nagyrészt üresen áll, és a Perlos próbált túladni rajta. 2012-ben egyszer már majdnem sikerült, egy kínai tulajdonú cég ezt a helyet nézte ki napelemgyárnak. A napelemes cég akkori vezetőjétől úgy tudjuk, hogy a 4,5 millió eurós vételárból 900 ezer eurót ki is fizettek foglalónak, de aztán a tulajdonosok meggondolták magukat, és visszaléptek az üzlettől.
 
A gyárat végül 2016 március végén sikerült eladni a WHB Ingatlan Kft.-nek. A WHB Ingatlan ügyvezetője, Tóth Csaba titoktartási kötelezettségükre hivatkozva nem árult el további részleteket az ingatlanvásárlásról, így azt sem, hogy pontosan mennyit fizettek érte. A Perlos tavalyi évzáró mérlegében az ingatlan 3,28 millió eurós értékkel szerepelt, ami akkori árfolyammal számolva 1,027 milliárd forintnak felel meg. A cég egyik munkatársa megerősítette, hogy ez volt az ingatlan könyv szerinti értéke, és azt mondta, hogy “körülbelül ennyiért is adtuk el”. Az ingatlanon nincs jelzálog, így a tavaly alig 8 millió forintos forgalmat bonyolító WHB Ingatlan valószínűleg nem hitelből vette meg az egymilliárd forintos épületet...
 

LENGYEL LÁSZLÓ: NINCS HOVÁ ÍRNI

444.HU
Szerző: Magyari Péter
2016.11.29.


Ők kérték ezt a termet! – suttogta határozottan egy hölgy az Angyalföld közepén lévő József Attila Művelődési Ház tömött termében, ahová annyira nem lehetett beférni, hogy közel annyian rekedtek a folyosón, mint ahányan bent szorongtak. Közben a terem végében Spiró György író alig hallhatóan összesített: csak két sajtóhibát talált Lengyel László most megjelent könyvében, az Angyal karddal címűben, amelyben 1988 és 2016 között megjelent újságcikkeit gyűjtötte össze.
 
 
A suttogó hölgyet biztatták, szóljon közbe bátrabban, a művelődési ház egyik vezetője lehetett, és ugyan nem volt több szabad terem, de egy első emeleti folyosót fel tudott ajánlani.
 
Mindenki fogta az összecsukható székét, és a könyvbemutató közönsége átfáradt a felső szintre. Vitte a székét Patai Mihály, a Bankszövetség mostani elnöke, ment utána Surányi György volt jegybankelnök (1990-91, 1995-2001), széket cipelt Kovács Árpád (Állami Számvevőszék elnöke 1997 – 2009, Költségvetési Tanács elnöke 2012 óta), Nagy Zoltán (a GVH elnöke 1998 – 2010), az egykori politikusok közül például Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Kósáné Kovács Magda, a most is politikusok közül Fodor Gábor és Szigetvári Viktor, ment fel Lévay Mikós alkotmánybíró (2007 – 2016), Mester Ákos a 168 óra idén leköszönt főszerkesztője, Tamás Ervin a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese, felment Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát is, aki Spiró mellett a könyvbemutató másik szónoka volt, és még sokan mások. Hoztak mikrofont is. 
 
Lengyel László a 90-es években különösen, de a 2000-es évek elején is az egyik legkomolyabban vett publicista volt, a rendszerváltás előtti reformértelmiség fontos ideológusa és szervezője, aki ugyan megmaradt a tudományos munkánál, de mindig sokat beszélgetett az országot vezető politikusokkal, akik aztán vagy hallgattak rá, vagy nem. Sokan és sokat adtak a véleményére egy olyan közelmúltban, amiről maga mondta hétfő este, hogy már letűnt:
 
„Most fordul elő 25 év után először, hogy nincs hova írni. Nincs se rovatom, se újságom. A magamfajta értelmiségi a mai Magyarországon ilyen helyzetben van.”...
 

BÜSZKÉN JELENTHETEM, HOGY KOPPANVA FOGOTT PADLÓT AZ ÁLKAPCSOM

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.11.28.


3,3 millió magyar miniszterelnöke, a matekzseni aki kiszámolta, hogy az egyharmad egyenlő 98 százalékkal, a vagyontalan, becsületes politikus, akinek közben az apja, a testvére, a felesége és a veje is milliárdos vagyont halmozott fel, az ember, aki körözött bűnözőkkel üzletel, aki az ország egyik leggazdagabb strómanjává tette a bugyuta szomszédját, az érdekdemokratából divatkereszténnyé vedlett küldetéstudat, aki magánvállalkozásként működteti az országot, megnyilatkozott.

A bekebelezett
Világgazdaság című valamiben jelent meg a kórtörténeti dokumentum, ami – bár nem szándékosan – mindent elmond az emberről, aki a világ ura akart lenni és mindent elmond az ország jelenlegi állapotáról. Ha így folytatjuk, akkor a jövőnk is ott van a zöld lapokon.

A zavaros hazugságokat rendezett sorokba szedő cikk kezdésnek mélyen benyal a félistennek, amiért az elintézte nekünk, nyomorult kisembereknek a béremelést. Azt elfelejtette megkérdezni a szemfüles és bátor újságíró, hogy vajon mi a búbánatos franc magyarázza, hogy Magyarország uniós sereghajtóvá züllött, hogy kiírtuk magunkat a demokrácia névsorából, a lakosság túlnyomó többsége szerint rohadtul nagy baj van és nem kérdezte meg azt sem, hogy nem érzi-e felelősnek magát Felcsút falábú szülötte azért, hogy most itt tartunk. Nem érdeklődött arról, hogy véletlenül nem sül-e le tekintetes miniszterelnök úr pofájáról a bőr, amiért egy ország fizeti meg az árát az ő feneketlen mohóságának és hatalomvágyának.

Nem. Annak örvendeztek tapsikolva – az Orbán nevű és a jól fizetett újságíró – hogy a választás előtt baksist szór a népnek Kleptokrácia ura és ezzel valószínűleg megnyeri a következő évekre is a szabadrablás lehetőségét. A béremelés olyan, mint a rezsicsökkentés. Bukik rá a paraszt, örül, mint majom a farkának. Azt véletlenül sem fogja fel, hogy milyen súlyos ára lesz a dolognak és hogy azt az árat megint ő fogja megfizetni. Azt nem kérdi meg a hülye, hogy hol a béremeléshez szükséges gazdasági növekedés. Az eszébe sem jut, hogy a közalkalmazottak bérének emelése a költségvetés terhére lehetséges és a versenyszférában sem a gazdaság javuló állapota teszi lehetővé, hanem a kényszer, mert kevés a munkaerő.

A szép mesével ellentétben nem azért kevés a munakerő, mert olyan jól hasít az ország és annyi munkahely lett, mint a hétfene. Azért van munkaerőhiány, mert aki csak tehette, elment ebből az országból. Nyugalom, a folyamat még távolról sem ért véget. De nem baj, mert az Orbán nevű ezt is megmagyarázza...


ITT OLVASHATÓ

VARGA MIHÁLYNAK ELMENT A MARADÉK JÓZAN ESZE VAGY MÁR SZÁMOLNI SEM TUD

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: aswood
2016.11.29.


"Magyarországon lezárult az alacsony munkabér időszaka".

Ezt tudta mondani a szájával a gazdasági miniszter. Azt is gyakran hangoztatják, hogy Orbán regnálása egyenlő az adócsökkentés kormányával.

A helyzet az, hogy egyik sem igaz.

A csodálatos béremelés után – ami, ugye, korszakzáró egyben –
az immár nem olcsó magyar minimálbér 83 ezer forint. Havonta.
Az, hogy mi olcsó és mi drága, nehéz megmondani – mivel általában keresettől, anyagi helyezettől függő szubjektív megítélésről beszélünk. Azt sem tudjuk, hogy személyesen Varga Mihálynak mit jelent az olcsóság fogalma. Persze a Pasa parkból, Rogán Antal szomszédságából bizonyosan más színben látja a világot – a bugyellárisban 4,2 millió megtakarítással, karcagi telkekkel, négy fővárosi ingatlannal, havi 11, milliós miniszteri fizetéssel. Túl sokat amúgy sem kellett bukódnia a munkaerőpiacon: '89-ben szerzett egy közgazdász diplomát, majd egy évvel később beült a parlamentbe, azóta se tette ki onnan a lábát. Megértjük, ha negyedszázad alatt némiképp elszakad a rögvalóságtól.

Ezért segítünk kicsit. Ma Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal szerint... – ja, nem, a hivatalos statisztikusok ugyanis egy éve nem mérik a létminimumot és a szegénységi küszöböt. Bizonyára azért, mert már nincs mit, akkora a jólét a gyorsnaszádon. Sebaj, közgazdász diplomát nem csak Varga tudott szerezni, kiszámolták mások a KSH helyett:
2016-ban 88 ezer forint a létminimum, vagyis ennyi pénz szükséges egy elfogadható, szegényes élethez.

Messzebb van ez a Pasa parktól, mint Mészáros Lőrinc a gázrezsótól...


ITT OLVASHATÓ

HAJLANDÓK-E VÉGRE A BALLIBEK BEÁLLNI EGY JOBBKÖZÉP PÁRT MÖGÉ?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.11.28.


A baloldali-liberális oldaltól nem lehet várni a liberális demokrácia megerősítését, mert az kulturálisan képtelen belátni, hogy ehhez a kapitalizmus megerősítésére és az állam racionalizálására volna szükség -- ti. ezek kellenek a középosztály autonómiájának megteremtéséhez, ami a funkcionáló liberális demokrácia alapja. Márpedig ennek az összefüggésnek a belátására a ballib pártok nemcsak nem képesek -- még a szavakat se merik kimondani: kapitalizmus, hatékony állam. Így aztán amíg nem lesz nálunk rendes jobbközép kormányon, addig mindenki elfelejtheti a liberális demokráciát. Már csak az a kérdés, hajlandó-e a liberális közvélemény támogatni jobbközép pártot, hogy megkapja, amit a legjobban akar (a liberális demokráciát), de amihez önmaga balos beidegződéseit kellene legyőznie -- vagy marad a nyavalygásnál, na meg a jól bevált demagógiánál ("demokratikus minimum", szolidaritás, szegénység felszámolása, lépes méz).

És persze: ilyen balos ellenzéki teljesítmény birtokában továbbra sem választani a liberális demokrácia megerősítésére leginkább hivatott jobbközepet nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy nem a liberális demokrácia a fontos azon a térfélen -- hanem a balos identitáspolitika...


ITT OLVASHATÓ

STOP: A CSALÁDON BELÜLI ERŐSZAKRA

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2016.11.29.


A családon belüli erőszak, sajnos, napjainkban, a családok nagy hányadában jelen van. A társadalom mégis alulértékeli ezt a témakört, mert, ha családon belüli erőszakról van szó, kizárólag a fizikai erőszakra gondolnak, nagyon ritkán pedig a szexuális erőszakra. Pedig a pszichikai erőszak, az érzelmi manipuláció és érzelmi zsarolás, az anyagi függőségben tartással együtt szintén jelentős tényezője a családon belüli erőszaknak.

Csakhogy erről nagyon ritkán esik szó. A nők ugyanis ezt hallják, nap, mint nap: Azért van az asszony köténye, hogy takarja, amit az ura művel. … A férfiaknak pedig ezt mondják: Amilyet szakítottál, olyat szagolsz. …

A látencia a családon belüli erőszak esetében jóval nagyobb, mint azt a szakemberek sejtetni engedik.

Mi lehet ennek az oka?

Az a nagyfokú szégyenérzet, amit az áldozat érez, a vele történtek kapcsán. Nagyon nehéz erről beszélni, amikor a társadalom nagy részétől, illetve a segítségnyújtásra hivatott, hivatalos szervek részéről is általában megvetés, elbagatellizálás és gúny érkezik, válaszreakcióként. Ugyanakkor ok lehet az is, hogy ha nyilvánosságra kerül, hány bejelentett esettel nem foglalkoztak érdemben a hatóságok, illetve, hány esetben tette maga a rendszer még inkább áldozattá az áldozatot, jelenlegi „igazságszolgáltatási” rendszerünk alapjaiban rengene meg.

Ezért nem beszélnek erről.

… mert amiről nem beszélünk, az nem is létezik. …

Gondolják sokan...


ITT OLVASHATÓ

NEM KÖVÉR VAGYOK, HANEM LÖTTYEDT

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.11.29.


Meglepő, de eltelt egy negyedév, mióta elkezdtem az életmódváltást. Gyorsan eltelt, és megmondom őszintén, nem vagyok teljesen elégedett.

Amikor belevágtam ebbe a dologba, nagyon izgatott voltam, vártam, hogy megjelenjenek a posztok, jöjjenek a kommentek, és persze elképzeltem, ahogy egyre karcsúbb és fittebb vagyok. A valóság persze más. Úgyhogy néhány szó először az eredményekről, aztán a kétségekről.

Most 64 kg vagyok, ami a 167 cm-es magasságomhoz és a 37 évemhez képest nem rossz (igen, tudom, ahhoz képest meg pláne nem, hogy 5 gyereket szültem, de mint tudjuk, nem ahhoz képest szeretnék jól kinézni). Sőt, tulajdonképpen ha ez a súly marad, azt sem bánom, de a kilók területi eloszlásán, illetve a zsír/izom arányon azért változatni kell. Ahogy storiesofoldx szaktársnő találóan megjegyezte: nem kövér vagyok, hanem lottyadt. Igaza van, és ez felvet néhány kérdést a mozgásformák, edzések tekintetében.

További eredmény, hogy szinte teljesen elhagytam a finomított cukrot az étrendemből. Nyilván én is eszem sütit, és csokit, de csak ritkán és mértékkel. Viszont – ami szerintem fontosabb –, sem a kávémba, sem a teámba nem teszek. Így a sok kicsi sokra megy elv alapján, ha napi három kávéval és egy teával számolok, bögrénként egy teáskanál cukorral, ami kb. 4 gramm, akkor havi 480 gr cukortól szabadultam meg! A teát megtanultam édesítés nélkül inni, ami néha még furcsa, de azért nem vészes. A kávét nagyon nehezen tudom csak tejjel inni, így abba egy pici eritritet teszek.

Finomliszt-ügyben is nagy a haladás, szinte sosem eszem péksütit, kenyérből pedig teljes kiőrlésűt vagy fitt&well kenyeret eszem.

Tanácsotok alapján már nem eszem abonettet és puffasztott dolgokat. Nem hiányoznak, bár amíg ezeket ettem, nem éreztem hátrányát. De hiszek nektek, hogy nem egészségesek.

Szerencsére már a napló elején kaptam tippet reggelire, így most már heti 6-7-szer joghurtos-mézes müzli a reggelim. Nagyon finom és tápláló, abszolút nem vagyok éhes ebédig, és akkor sem farkaséhség tör rám. Aki ezt elkezdi, azért annyi figyelmeztetés, hogy az emésztésünk ezt a kosztot némi plusz gáztermeléssel hálálja meg, ami a kezdeti szakaszban kínos/megmosolyogtató helyzeteket teremt. Nálam ez már elmúlt…

Nagy-nagy eredményeim, hogy minden nap eszem friss, nyers zöldséget és/vagy gyümölcsöt, és megtanultam meginni napi 2-2,5 liter folyadékot, ami általában víz vagy zöld tea. Ez a kávén, esti teán felül van. Az elején úgy éreztem magam, mint egy víztározó, és örökké pisilni jártam, most már ez sem olyan vészes. Azt viszont megfigyeltem, hogy csak akkor megy az ivás, ha előttem van a víz, úgyhogy a nagy sárga-kék bútoráruházban vettem egy 600 ml-es kulacsot, azt töltögetem és mindig a szemem előtt van. Ha nincs kulacs, nincs ivás, vagy csak töredéke a 2 liternek.

Szintén a ti hatásotokra úgy döntöttem, hogy nem görcsölök ezen az egészen, nem erőltetem a napi ötszöri evést, de nem ragaszkodom a max. háromhoz sem. Szerintem ez egyénfüggő, hogy kinek mi válik be. Nálam a reggeli-ebéd-vacsora fix, de vannak napok, hogy bejön az uzsi is. Nem csinálok gondot belőle, végül is miért kéne minden áldott nap tök egyformán étkezni.

Az elégedetlenségem fő forrása a mozgás. Többször átbeszéltük itt a dolgot, nagyon sok hasznos tanácsot és véleményt kaptam. Sajnos a futást kihúztam a listáról… Elmenni edzeni nincs időm, így biztos, hogy marad az itthoni mozgás. Ez viszont úgy tűnik, még nem elég fontos nekem, mert ha az lenne, akkor nem keresnék örökké kifogást, hogy miért nem csinálom. Ezen dolgozom már egy ideje fejben, hogy elég fontos legyen a mozgás és a lista elejére kerüljön. Technikailag marad az elliptikus tréner és a pilates...


ITT OLVASHATÓ

HOL A HATÁR? - TÖBBNAPOS HULLÁT TALÁLTAK A JAHN FERENC DÉL-PESTI KÓRHÁZBAN

ORGANIKUS KÁOSZ BLOG
Szerző: Mach Péter
2016.11.29.


A hét sajtóhíre felborzolta a kedélyeket: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 9. emeleti várójának női mosdójában egy többnapos holttestet találtak.
 
Döbbenet, hogyan maradhatott napokig észrevétlen a bomló tetem ott, ahol elvileg naponta legalább egyszer kötelező lenne a takarítás, növeli a botrányt, hogy az elhunyt egy - a csecsem­ő- és a koraszülöttrészleghez közeli - mosdóban hevert.
 
A kezdeti döbbenetet, azonban mára harag s megvetés követte a kerületben, s ennek kellene végre tenni-akarássá és cselekvéssé érnie mindenkiben. Felmordult az országos politika is: Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a PM társelnöke is joggal követeli, hogy Balog Zoltán azonnal számoljon be a Jahn Ferenc kórházban történt halálesetről.
 
Nem jó ma kormánypárti politikusként Pesterzsébet utcáit járni, panaszkodnak a fideszesek a kerületben, de nem tesznek semmit. Pedig most a nyavalygás helyett végre cselekedni kellene! A Párbeszéd képviselőjeként erre kérem képviselőtársaimat és az érintett kerületek, települések vezetőit is.
 
Egy budai képviselőtársam szerint az ügyről csak úgy lehet írni és beszélni ahogy Török Mónika teszi megrázó írásában, ezt azonban vitatom, képviselőként ugyanis felelősségünk is van az ügyben, hiába nem akar a kormány semmit tenni a dél-pesti polgárokért, nekünk harcolni kell értük, magunkért, a családunkért. Az nem járja ugyanis, hogy aki teheti más kórházat keres a kerületben, s évtizedek óta azért imádkozik, hogy ha baj van, akkor a körzetén kívül essen össze, nehogy bekerüljön oda. Az nem járja ugyanis, hogy „csúcskórházat” építenek természetvédelmi területeket veszélyeztetve Budán, „szuperkórházat” Ferencvárosban és újabb és újabb ígéretekkel hitegetik csupán a dél-pestieket.
 
Tavaly februárban intett be a pesterzsébeti FIDESZ-frakció Rogánnak: a polgármesterrel közösen kialakított határozati javaslatuk alapján arra kérték a kormányt, hogy vizsgálja felül az új, nagy fővárosi kórház tervét, s a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kibővítésére, korszerűsítésére és fejlesztésére fordítsa a rendelkezésre álló plusz forrásokat. 
 
Azóta sem történt semmi, a kerület ahol tud segít, tömködi a lyukakat, saját forrásból próbálja - idén már az alapellátást biztosító - eszköztámogatásokkal segíteni a kórházat. Az akkor tökösnek mutató jobboldali frakció mára visszatáncolt és engedelmes mamelukként támogatja a kormány semittevését.
 
A kormány azonban másfél év után csak egy hangzatos sajtónyilatkozatot tett le az asztalra, tenni nem tett semmit a nővérszálló felújításának megkezdésén kívül, ráadásul Ferencvárosba tervezi az új sürgősségi központot, amit a kerületi FIDESZ immár -becsapva választóit- mellszélességgel támogat.
 
Pedig szinte hetente jelennek meg megdöbbentő hírek, cikkek a Jahn Ferenc Kórházban tapasztaltakról. A mostani hír az eddig csak legyintgetőkben is komoly ellenérzéseket váltott ki, ma a FIDESZ-en kívül mindenki egyetért abban, hogy a helyzet tarthatatlan...
 

MILYEN RITKA A BIZALOM?!

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: Somfai Péter
2016.11.29.


Hogy az egészségünk a béka feneke alatt van, tudjuk. Az oktatási rendszerünk fabatkát sem ér, tudomásul vettük. A társadalom politikailag annyira megosztott, amennyire egyetlen más európai nemzet sem. Pesszimizmusunk példátlan, azt sem hisszük el, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. Nem bízunk abban, hogy a rendőrség meg tud védeni minket a csibészektől. Az ötcsillagosnak mondott TEK mellett jöhetnek-mehetnek az országban évtizedek óta körözött milliárdos bűnözők.

Lassan ott tartunk, hogy azt sem lehet elhinni a politikusainknak, amit kérdeznek, hát még azt, amit mondanak. A miniszterelnök büszkén hirdeti, ne törődjünk azzal, mit beszél, csak
a tetteire figyeljünk. Minél több disznóság derül ki az embereiről – hazugság, lopás, korrupció – ő annál erősebben bízik bennük. Az LMP üdvöskéje újabb és újabb korrupciót leplez le. Gyanús. Fideszes volt, ki súg neki? A szélsőjobbos párt esküszik, isten úgyse, semmi baja a cigányokkal, csak a felemelésükért küzd. Közük nincs gárdához, betyárokhoz, semmilyen sereghez...

A tudósok úgy látják, a magyar fiatalok jobbára még hisznek az intézményeknek, embereknek, az idősek kevésbé. Ők már tudják, olyan állat mifelénk a bizalom, amilyen nincs is.

ITT OLVASHATÓ

URAKNAK VALÓ VIDÉK

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG
Szerző: Föld S. Péter
2016.11.29.


Valamilyen szinten mind tehetünk arról, ami van. A szégyen közös, bár a felelősség nem egyforma.
 
A politikusok, az őket kiszolgáló lakájmédia: bűnösök. Különösen a közmédia azon sajtómunkásai, akik szakmányban hazudnak, hamisítanak, torzítanak. Eltüntetnek tüntetést, bármit, amiről azt hiszik, hogy veszélyes lehet rájuk nézve.
 
Bűnösök azok is, akik hittek az egymillió új munkahelyben, hittek a szabadságharcnak elnevezett ámokfutás ezernyi hazugságában. Abban, hogy senkit nem hagynak az út szélén. (Ha elfogyott Ön előtt az út, lépjen rá egy másikra.)
 
Hittek benne lojalitásból, vagy mert tényleg hinni akartak. Sokan egyszerűen csak butaságból. Mert elszoktak attól, hogy az agy nem azért van, hogy kitöltse a koponyát, hanem gondolkodásra is használható. De ez sem mentség, legföljebb magyarázat.
 
Még azoknak is van felelősségük, akik szóltak. Mert nem mondtuk elégszer, és nem a kellő hangerővel. És nem győződtünk meg arról, hogy a hangunk eljut-e azokhoz, akinek szántuk.
 
Hibáztak azok is, akik abban bíztak, hogy Európában ezt nem lehet megtenni. Mert most más időket élünk, mint akkor, amikor cudar idők jártak.
 
Akkor is azt hitték, azok, akikkel akkor is megtették.
 
A világra nem szabad számítani. Európa a saját gondjaival küzd, és Amerikát sem különösebben érdekli, hogy a kontinens közepén egy zsebdiktátor kicsiny, ám mindenre képes csapatával túszul ejtett egy országot. Hogy egy kis európai állam fura ura jószerivel azt tesz a polgáraival, amit akar. Agyonadóztatja őket, ha ahhoz van kedve, lenyúlja a megtakarításaikat, kiszolgáltatottá, védtelenné teszi őket. Gyűlöletet kelt, uszít, fröcsög.
 
Megvédi az embereket önmaguktól. A hatalom szemében ugyanis mi hülyék vagyunk. Ezért érezteti velünk, hogy a gondoskodó (és helyettünk) gondolkodó állam híján kárt tennénk magunkban. Mert még annyi sütnivalónk sincs, hogy tudjuk, nekünk mi a jó.
Az ország nagy része még mindig nem érti, hogy jogfosztottá vált. Hogy nem sztrájkolhat, nem szólhat, ha sérelem érte. Nem népszavazhat, csak akkor, ha a kormány ezt akarja.
 
A hatalom ma mindent megtehet, mert sokan azt gondolták, hogy a politika úri huncutság, a „nagyok” dolga. És mert hagytuk, tényleg az lett: uraknak való vidék.
 

A MAGYAR FIATALOK FELE ELHÚZNA AZ ORSZÁGBÓL

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.11.29.


Minden harmadik magyar gondolkodik azon, hogy külföldön folytatná az életét, amivel Európában listavezetők vagyunk, csak a görögök között ilyen magas még az elvándorlási kedv, és az olaszok vannak velünk egy ligában. Bár a magyar fiatalok között csökkent a költözési vágy, még mindig majdnem minden második külföldre vágyik. (Igen, tudom, megint számok, de egyrészt ez érdekes, másrészt elgondolkodtató. És régen volt ilyen poszt. És nem, nincs benne Brexit. Sem pszichológus.)

„Én 1989-ben, 26 évesen, nevetséges ösztöndíjért egy gyerekkel a mózeskosárban vágtam bele az angliai tanulásba és munkába” – mondta a minap egy interjúban a magyar kormányfő.

„A fiatalokat nem lehet visszatartani, és nem is kell. Akiben van elég bátorság, az hadd menjen, ebben támogatni kell, láthassa a világot. Fontos azonban, hogy legyen a hátterében egy olyan ország, ahová mindig vissza tud jönni. Nem hiszem tehát, hogy önmagában az európai és a magyar bérek közötti különbség magyarázná ezt a döntést” – fogalmazott Orbán Viktor. (A teljes cikket itt találod.)

Hát a jelek szerint a magyar fiatalok megfogadják a miniszterelnöki tanácsot. Konkrétan az európai élvonalban vagyunk ezen a téren. 

A legfrissebb adatok szerint egyre többen vannak Európában, akik másik országban keresnék a boldogulást, az Intrum Justitia idén szeptemberben felvett adatokon alapuló felmérésében a megkérdezettek 16 százaléka mondta azt, hogy a hazájában tapasztalható anyagi problémák miatt külföldre költözne.

Kiugróan magas ez az arány Magyarországon és Görögországban, ahol a megkérdezettek 30 százaléka fontolgatja a határátkelést, és nem sokkal marad el Olaszország (28 százalék) sem.
Ha már a gazdaságot említettem, érdekes, hogy mindössze a megkérdezett európaiak ötöde érezte úgy, hogy országa gazdasága jó irányba halad, azaz várt fellendülést.

Hova mennének a magyarok?

ITT OLVASHATÓ

PHARAON-ÜGY: TUDATOS ELTÉRŐ KAMPÁNYT FOLYTAT A KORMÁNY?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.11.29.


A kormány már mintegy ezer dolgot, és mindazok ellenkezőjét is állította már Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberről: ki ez az ember pontosan, tényleg ő az-e egyáltalán, akiről a sajtó állandóan cikkez,  van-e, vagy nincs ujjlenyomata, körözik, vagy nem körözik stb. Valószínűleg tudatos politikai stratégiát folytat a kormány, amelynek lényege, hogy minél több információ szivárogtatásával teljes zűrzavart keltsen, aztán az igazság végül soha ne derülhessen ki.

Mindenesetre az, hogy nincs minden rendben, és a kormány valódi veszélyt láthat az egész Pharaon-sztoriban, azt jól bizonyítja, hogy a Szijjártó minisztériumához kötődő Magyar Nemzeti Kereskedőház szerződést bontott a szaúdi üzletember cégével.

A Magyar Idők kormánylap több információt is „csepegtetett” Ghaith Pharaon szaúdi üzletemberről: többek között fény derült arra, hogy tizenegy különböző néven, négy különböző születési dátummal és két különböző születési hellyel körözi az Egyesült Államok, sőt még azt is, hogy az utóbbi néhány évben számos alkalommal járt Európában, megfordult hazánkban, de Franciaországban, illetve Spanyolországban is. Mint kiderült, a magyar hatóságoknak van ujjlenyomata az illetőtől, akit mellesleg legalább 11 névvel rögzítettek az Interpol körözési listáján.

A kormánylap írásából több új dolgot is megtudhattunk: a kormány ugyanis Pharaonról eddig vagy azt mondta, hogy nem is az a Pharaon vásárolgatott itt ingatlanokat, aki a körözött személy, vagy azt, hogy nincs tőle ujjlenyomat, vagy azt, hogy nincs itt, nem volt itt, nem vásárolt ingatlanokat. Régebben attól tájékoztattak minket, hogy a szaúdi üzletember nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, később pedig azt mondta a kormány, ha a „professzor” (ahogy Orbán korábban nevezte) belépne az országba, azonnal letartóztatnák.

Nehéz követni a történetet? Elvesztetted volna a fonalat? Épp ez volt a cél, ugyanis több mint valószínű, hogy tudatos kormányzati stratégiáról van szó. Magyarországon is eljutottunk oda, amit a nemzetközi szakirodalom „az igazságon túli” politika világának nevez, ami azt jelenti, hogy nem az a kérdés, mi az igazság, hanem az a lényeg, ne tudjuk meg, hogy mi nem az igazság. Egy politikai diskurzusban elhangzik minden, és annak az ellenkezője is, amelyből a végén egy hatalmas katyvasz alakul ki...

ITT OLVASHATÓ

CASTROPOST

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.11.29.


Hogyan kell helyesen beszélni Fidel Castro-ról? Nem tudom és nem is érdekel. Battista Kubájában 1958-ban színes televíziós adás volt, a per capita GDP-jük egészen európai szintű volt, a kubai középosztály úgy élt, mint ma a chilei. És persze az amerikaiak azt csináltak Kubában, amit csak akartak, a végén például már Battistát sem akarták, mert kicsit túltolta a bringát.

      Castro tönkretette a kubai középosztályt, elpusztította a polgári Kubát, és felemelte a szegényebb rétegeket. Aki egy cukorgyári munkás szemével akarja nézni a forradalom történetét az egészen bizonyosan talál benne pozitív elemeket, aki a deklasszálódott, meghurcolt, bebörtönzött, emigrációba kényszerített középosztálybeliek szemével nézi, az nagyjából a Todor Zsivkovot fogja látni szivarral a szájában.

      Én nem szeretem a koncentrációs táborokat, akár zsidókat zárnak bele, akár melegeket, akár a burzsoáziát, ne zárjanak ártatlan embereket sehová, köszönöm, ennyi. Én a kis éttermeket szeretem, a craft beert, a  cool épületeket és a légkondícionált trolibuszt, ez van, nem fogok úgy tenni, mintha ez nem így lenne, tudom, hogy van a világnak egy másik nézete, és igyekszem néha máshogy is nézni a világra, de én sohasem fogom megérteni Jeremy Corbyn vagy Justin Trudeau szemében azt a bizonyos csillogást, legfeljebb túlteszem magam rajta. Írtam egyszer egy bizonyos Don Pepe-ről azaz José Figueres Ferrer-ről, a Costa Rica-i Castróról, aki képes volt legyógyulni a diktátorságról. Én a Don Pepe-ket szeretem, akik képesek leállni. Castro nem volt képes leállni. Jó, néha nem könnyű leállni, de akkor is. 

     Luis Alberto Rodriguez Lopez-Callejas tábornok a kubai hadsereg holdingjának igazgatója, Raúl Castro államelnök veje. A kubai "impex" (export-import szövetség) Hector Oroza Busutin ezredes kezében van, a legnagyobb turisztikai vállalat vezetője pedig Luis Peres Rospide tábornok. Castro lánya Mariela már egy igazi ellenszavazatot is leadott a kubai parlamentben (ő a teljesen hivatalos kubai anti-homofób mozgalom vezetője). A kubai hadsereg állam az államban, azt is megengedhetné magának, hogy többé-kevésbé szabad választásokat tartson, sőt, ahogy ezt számos latin-amerikai példa mutatja, akár azt is megtehetné, hogy elveszítse a választásokat...

ITT OLVASHATÓ

"AZ IGAZSÁG ERŐSEBB HOLLYWOODNÁL"

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.11.29.


Reinhold Messner, a világ egyik leghíresebb alpinistája rendezőként mutatkozik be: filmet készített egy 1970-es drámai esetről, amelynek két osztrák hegymászó volt a főszereplője a Kenya hegyen. 

„A valóságot akarom elmeséni, a valóság igazság és erősebb minden fantáziánál, Hollywoodnál is. Most az új életem a mozi. Igaz történetekről akarok filmeket készíteni, amelyek megmutatják, hogy mi történik, amikor az ember és a hegy találkozik” – mondta a 72 éves legendás olasz-dél-tiroli alpinista, aki oxigénpalack nélkül jutott a világ 14 legmagasabb, 8000 méter feletti csúcsára.

Messner mindig kész az új kalandra. A hegycsúcsokon túl bejárta Grönlandot, a Góbi-sivatagot, a Déli-sarkot és létrehozott hat hegyi múzeumot.

Filmjében két osztrák hegymászó, Hand Jörg Judmaier és Vitus Auer személyesítik meg Gert Judmaier és Oswald Ölz alpinista-orvosokat, akiknek 1970. szeptember 5-én a Kenya-hegyről lefelé ereszkedve 5199 méter magasságban drámai helyettel kellett szembenézniük.

Reinhold Messnert a La Repubblica kérdezte:

ITT OLVASHATÓ

LÁZÁR: VESS KERESZTET, ÓMAGYAR GYERMEK

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Endre István Simay
2016.11.28.


A rejtett tanterv mindig és mindenkor létezett. Legfeljebb nem beszéltek róla. Mára, Lázár János jóvoltából kinyilvánítottá vált, hogy Orbánia egész oktatásügyére nézve létezett ilyen rejtett tanterv. Amiről egyébként beszéltek is. Csak valamiért nem vitte át az ingerküszöböt.

Az, amit 2013-ban már látszott: az oktatást álszekularizált rendszerben képzeli a hatalom.
Ha pedig valaki azt hiszi, hogy a Fidesz klerikális lobbi-platformjából delegált Hoffmann Rózsánál emiatt élénken tiltakoztak, az olvassa vissza az akkori híreket. Valamint az az azóta történteket. Volt némi felületi karcolgatás az erkölcs, a hittan, az etika oktatása kapcsán, de nem rémlik országos tiltakozó akció. Alkalmasint ez az országos tiltakozások kibontakozásakor sem volt téma. Érthetően: nem akarták megbántani a vallásos embereket.
No meg persze ezzel elveszteni a vasárnapi istenhívők, decibelben is mérhető, támogatását. De ez valószínűleg egy egészen másik, sokkal inkább a kommunikációs képességeket, illetve a napi kommunikációt érintő szándékok, és célok halmazát érintő történet.

A mindennapi kommunikáció természetesen nem független Lázár mondandójától sem. Ugyanakkor az oktatáspolitika, normális esetben, egy generációkra túlmutató, illetve ható, törekvés-együttes. Jól tudták azok is, akik annak idején iskolákat létesítettek a missziókon, és a gyermekek oktatását vették át a pogányoknak kinevezett embercsoportoknál. Ennek fényében azonban az is érthető, hogy a gyarmatosításnak miért volt igen komoly tartópillére volt a szellemi befolyásolás, az ideológiai gyarmatosítás. Lázár János ugyancsak tartópillérnek nevezte meg az egyházi oktatást Mezőtúron. Olyan általános, a református iskola avatásán igencsak túlmutató, a kormány oktatáspolitikáját jellemző kijelentéssel, hogy: „A kormány meggyőződése szerint a legtöbb, amit egy diáknak adni lehet, hogy jó keresztényt, illetve keresztyént és jó magyart nevelnek belőle”. Ami alapjaiban egy igencsak demagóg, és nem kis részben véres emlékeket idéző kijelentés...

ITT OLVASHATÓ

SEMJÉN ÉS A SZOBROK KÜLÖNÖS TÖRTÉNETE

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: rezeda
2016.11.29.


Tegnap a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, valamint a történelemben, de leginkább annak interpretálásában oly igen járatos Terror Háza főigazgató, Schmidt Mária celebrálásával fölavatták Budapesten azt, ami már úgy hiányzott, akár egy falatka abrak, tehát IV. Károly, utolsó magyar király mellszobrát.

Abban a korban, amikor oktatásunk kiemelt célja, hogy jó kereszténnyé dresszírozza a gyerekeket, ez az aktus szükségszerű, kikerülni lehetetlen. Boldog IV. Károlynak a bigott katolicizmuson kívül egyéb érdeme alig is volt. A békét óhajtotta oly igen nagyon az első világégés forgatagában, jelölik ki nagyszerűségének indokát a tényeket ezúttal is alternatívan kezelő mai okosok.

Holott IV. Károly a Habsburg házat, következésképp a saját valagát óhajtotta védeni. 1917 tavaszától valóban különbékére törekedett, és ezért: a minisztertanács januári ülésein elfogadta azt a minimális programot, miszerint kizárólag a Monarchia területi integritását és a szerb uralkodóház leváltását tekintik a háború céljának.

Amikor 1916 decemberében Budapesten megkoronázták a friss szobrost, Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich névre hallgatott, és a következő címeket viselte:

„I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakkó nagyhercege, Lotaringia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Szilézia, Modena, Párma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Isztria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Trieszt, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura”

Mindettől még kaphat szobrot máma a „polgári” kormánytól, a gondok azonban ott kezdődnek, amikor el kell dönteni, kit is tiszteljen benne a kései utókor, mert a történelem útvesztőjében végleg elvesző Semjén fémjelezte banda mindehhöz nem ad kristálytiszta útmutatást.

A mai Habsburg restauráció fölött bizonyosan örömmel lebeg – csak úgy szőrmentén – a kivégzett Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Nádasdy Ferenc, meg még Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, és továbbá az aradi tizenhárom vidám szelleme. Petőfit most hagyjuk is...


ITT OLVASHATÓ

BALOLDAL, VÁLASZOK NÉLKÜL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Kapelner Zsolt
2016.11.28.


Az elmúlt időszak világpolitikai eseményei – mindenekelőtt a Brexit és Donald Trump megválasztása – ismét önkritikai hullámot indítottak el a hazai és nemzetközi baloldalon. A legkülönfélébb szerzők állapítják meg, hogy nem jutnak el az emberekhez a baloldal üzenetei, az immár képtelen megszólítani a tömegeket. Üres moralizálása, erkölcsi fennhéjázása elidegeníti a választókat, a baloldal hamis problémák előtérbe helyezésével lényegében felszámolta saját bázisát. A baloldal akkor állhat újra a talpára, ha képes komolyan vehető alternatívával előállni, olyan válaszokkal tud szolgálni korunk kihívásaira, melyek visszhangra találnak az elnyomottak, kitaszítottak szívében. Tetszetős elképzelés; csakhogy a jelen helyzetben a legkevésbé válaszokra van szükségünk.

A baloldali alternatíva követelése mögött az a helytelen előfeltevés húzódik meg, hogy a baloldal és a vele szemben álló centristák és konzervatívok (legyen ez a jobboldal) alapvetően ugyanazt a játékot játsszák, és ebben az ellenfél valamiért jobbal teljesít. A cél tehát nem más, mint ügyesebbé, hatékonyabbá válni e játékban, úgy módszereket, új taktikákat kifejleszteni, hiszen végső soron az ellenfél sikerét pusztán a saját gyengeségünk, elégtelenségünk, ügyetlenségünk magyarázza. Hogy mi is az a játék, amelyben a jobboldal és a baloldal részt vesz? Egyszerűen fogalmazva: verseny a nép kegyéért.

Ez az elképzelés „a politika küzdelem a hatalomért” rémisztő mítoszának egy szublimált, átlényegített verziója, mely szerint a különféle politikai erők – parlamenti kereteken vagy azokon kívül – a nép támogatásáért harcolnak. Ha ezt a támogatást nem sikerül megszerezni, úgy nyilván új üzenetekre, jobb marketingre, hatékonyabb kampányokra van szükség. A cél egyfajta – például választói – többség létrehozása, melyen keresztül a baloldal kap lehetőséget a nép képviseletére, arra, hogy a nép érdekeit közvetítse, önmagán keresztül csatornázza, és baloldali intézkedések által megvalósítsa a mozgalom emancipációs törekvéseit.

Amennyire világos ez az elképzelés, egyúttal annyira téves. Számtalan hamis előfeltevés bújik meg mögötte, például, hogy a nép kegyéért való versenyfutás egy tisztességes küzdelem, melyben a felek egyenlő esélyekkel indulnak, és köztük csupán az ügyesség, a politikai manőverező-képesség, a taktikai kiválóság dönt; vagy hogy a különféle politikai eszközök – az ügyesebb kampányolás, a szélesebb tömegek megszólításának képessége – függetlenek a politikai oldaltól. „Baloldali populizmus kell” – ez a felhívás azt sugallja, mintha a populizmus, mint forma adott lenne, és azt bármiféle tartalommal meg lehetne tölteni, mintha azt, hogy egy adott társadalmi-történeti szituációban miféle populizmus lehetséges, nem a szituációt jellemző formális és informális hatalmi-gazdasági struktúrák határoznák meg...

ITT OLVASHATÓ

POLIP MÓDJÁRA HÁLÓZZA BE A MAGYAR BÍRÓSÁGOKAT A POLITIKAI BEFOLYÁS

ÁTLÁTSZÓ  - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2016.11.28.


Ezekről ne maradj le!

Rogánék nyaralójában csak az új medence legalább 10 millió forintba került (Átlátszó)

Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnek (
Index)
Juncker és Schulz utolsó közös svindlije volt Oettinger pesti repülésének elkenése (444)

Ha van 3 perced:

Rogánék nyaralójában csak az új medence legalább 10 millió forintba kerültNemrég jelentős felújításon esett át a Rogán Antal és testvére birtokában álló balatonlellei nyaraló. Az ingatlant még a politikus nagyanyja vette néhány hónappal a halála előtt és örökléssel került a miniszter és a polgármesterként tevékenykedő nővére birtokába. A vagyon eredetéről így senkinek nem kellett elszámolni. Egy biztos: csak a kívülről is azonosítható munkák legalább 14-15 millió forintba kerülhettek. (Átlátszó)

Habony hitelezőjének csápjai mindenhova elérnekTombor András családját a rendszerváltás előtt megfosztották a vagyonától, de az üzletember már 1996-ban elindította – apja adományából – a Mathias Corvinus Collegiumot, hogy az ide összegyűlt fiatalokból elitcsapatot neveljen maga köré. Tombor emellett 20 milliós kölcsönnel segítette ki Habony Árpádot, Csányi Sándorral milliárdos bizniszbe kezdett és már a 2000-es évek kezdet óta ott van a Fidesz-közelében. (Index)

Juncker és Schulz utolsó közös svindlije volt Oettinger pesti repülésének elkenéseGünther Oettinger német EU-biztos a csak Mr. Russiaként emlegett és a paksi bővítéssel kapcsolatban közvetítőként fellépő Klaus Mangold üzletember magángépén érkezett Budapestre 2016 tavaszán. A korábbi energetikai biztos Oettinger eleinte tagadta az utazást, csak hónapokkal később ismerte be. A dolog pikantériája, hogy a néppárti Jean-Claude Juncker és a szocialista Martin Schulz, amolyan nagykoalíció formájában, együtt mentették meg Oettingert a botrány következményeitől. (444)

Egymilliárd forintos ingatlana van Tiborcz Istvánnak egy ipari parkban, ahova a kormány csábít befektetőketKomáromban, a kiürült Nokia-gyár melletti hatalmas ingatlant birtokló cégben szerzett nyáron többségi részesedést Tiborcz István. Még nem tudni, hogy Orbán Viktor veje és üzlettársai hogyan fogják hasznosítani a területet, de az időzítésük páratlan. Ugyanis a városvezetés tervei szerint hamarosan egy dél-koreai autóipari cég fog igényt tartani az ingatlanra, amelyet a maga az após által irányított kormány hív az országba. (Direkt36)

Ha van még két perced:

Tiborcz István sajnálhatja, hogy hivatalosan kilépett a megújulóenergia-bizniszből: Kisvárdán napelem segítségével világítanának a stadionban. (Mfor)

Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy olcsóbban megúszta, mint Schmitt Pál: ugyan a doktorija több mint felét másolta, mégsem veszik el a doktori fokozatát. (Átlátszó Oktatás)

Putyinizálódik Lengyelország: a kormány központi állami hivatalt hozna létre, ami egymaga kezelné a civil szervezetek finanszírozását. (444)

Magyarországon keresztül csempészett fegyvereket a korábbi koszovói miniszterelnök, a szerb sajtó szerint Ramush Haradinaj vezeti az egyik legerősebb bűnbandát Koszovóban. (Index)

2,7 millió forintba került a Magyar Időkbe és Magyar Hírlapba tett Paks2-reklámfüzet, a pénz több mint fele haveri céghez ment, de legalább nagyon szép színes a brosúra. (Vastagbőr)

Lejárt tejszín és ömlesztve tárolt hús miatt bírságolták meg a kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Zsidai-család éttermét, amely Jamie Oliver sztárséf nemzetközi étteremláncának budapesti egysége is. (HVG)

Klasszikus módszerrel csalt el 1,5 milliárdnyi áfát egy érdi férfi és élettársa, az áfa nélküli áron beszerzett importárut itthon már áfával növelt áron adták tovább. (Index)

Tévhit, hogy a bíróságok ma a függetlenségnek valamiféle utolsó bástyái lennének, véli Fleck Zoltán jogszociológus. Vannak független ítéletek, de a rendszer része a politikai befolyás. (444)

15 év alatt brutálisan leromlott Magyarország helyezése a versenyképességi rangsorban, az okok között szerepel a korrupció és a kormánytól való függésre berendezkedett rendszer. (MNO)

ITT OLVASHATÓ