2016. december 11., vasárnap

A LEGTÖBB MAGYAR MINTHA NEM EURÓPÁBAN ÉLNE

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
- VENDÉG
Szerző: Boda András
2016.12.11.


...A Tárki két évente napvilágot látó, Társadalmi Riport című átfogó tanulmánykötetének aktuális darabja nem sokat cifrázza – lesújtó képet fest Magyarországról, vagyis nem tesz mást, mint azt mutatja meg, ami van. Sajnos. Azaz rendkívül sokan nyomorognak, a szó szoros értelmében, a remény leghalványabb sugara nélkül, még ha ezt a tényt minden eszközzel és minden erejével igyekszik is eltusolni előlünk a lassan mindent magába szippantó kisgömböc, a közmédiának csúfolt, szakmailag vállalhatatlan, emberileg gusztustalan hazugsággyár.

A magyar középosztály, már amennyire egyáltalán sikerült létrejönnie, inkubátorra szorul, harmatgyenge. Súlyos, nagyon súlyos bajok vannak az oktatással, az egészségügy, köszöni szépen, csendben agonizál, bármelyik percben kipurcanhat – mind e közben rendszerszintű, mindent átfonó, halálos szorítású/leheletű korrupció épült ki az országban.
Tudjuk-e, ki számít súlyos nélkülözésben élőnek? Ha az alábbi kilenc tényezőből legalább három igaz valakire, az mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik – s bárhogyan szeretnék is meggyőzni róla a propaganda Paganinijei, Viktor baba és a negyvenezer rabló nyelvelői, hogy az ország tartalékai épp most nőttek hetvenhét- vagy hétszázhetvenhét-milliárddal, s ezt a profitot most szépen szétosztjuk egymás között, bármennyi Erzsébet-utalványt is hoz a posta, ideje lenne rájönni végre, hogy hosszú évek óta, naponta, a százszorosát dobják szét egymás között, vihogva.

Tessék, ellenőrizze ki-ki magát, aztán szabad elhűlni… Tehát a kilenc tétel: (1) nem tudsz időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tudsz rendesen fűteni, (3) nincs pénzed váratlan kiadásokra, (4) nem tudsz rendszeresen húst enni, (5) nincs pénzed egy hét üdülésre (6), nincs autód, (7) nincs mosógéped (8) nincs tévéd, (9) nincs telefonod. Ha három teljesül belőle, mélyszegénységben élsz. Szerintem ha egy, 2016-ban, (elvileg) Európában az is elég rohadtul kínos: természetesen (elvileg) nem arra nézve, aki elszenvedni kénytelen.
A Tárki anyagában az is jó, hogy a lehetséges megoldásokról is szót ejtenek a szerzők – jó, tudom, kapjuk mi is épp eleget a még nálunk is fotelebb forradalmároktól kommentben, nem pofázni kéne, hanem kiállni a tettek mezejére a lánctalpas Sztalinyeccel, aztán basszunk oda a gyökereknek meg a tuskóknak, ahogy kell, szakadjon fel a slejm végre -, egyebek mellett az egyik legfontosabb sarokpontról, az oktatásról. Merthogy bizony az lenne az egyedül, ami áthidalhatná a különbséget, ami a munkára áhítozók meglehetősen visszafogott képességei és a munkaerőpiac elvárásai között ásít jó nagyot, a képzetlen munkanélkülieket csak az oktatással lehetne integrálni, felemelni, ehhez képest az egyre telhetetlenebb rablók miatt évről évre kevesebb jut erre az ágazatra is – mármost nem olyan nehéz felfogni, miért is volt-van-lesz érdeke ennek a különlegesen elvetemült, „vezető” politikai elitnek az oktatás és vele Magyarország teljes lezüllesztése: az egyre csodásabbra finomított rabszolgatartó társadalom, amelyben van szerencsétlenségünk élni, nem igazán igényel egyebet, mint a fáraót, a hivatalnoksereget és az írnokokat istenként tisztelő rabszolgát, aki engedelmesen, a földet bámulva cipeli a hátán a fűtött gyeptéglákat a stadionokba, amikből érthető módon egyre több és több kell… és kimondhatatlanul hálás, amikor nap végén, ha jól teljesített, és kussban van, a fáraó kegyének köszönhetően megkapja azt a marék élelmet, amitől másnap is munkába tud állni, s nem kevésbé hálás, hogy a fáraó kegyeskedik elfogadni mindenét, amije csak van. Neki úgyse kell semmire, szívesen adja. Így van ez jól.

„Az emberek fele rendelkezik hétmillió forintnál kevesebb vagyonnal, ennek döntő részét a lakóingatlanok teszik ki.” És semmi más. Vagyis lényegében még a felszínen fuldokló magyarok zöme is vagyontalan. Nincstelen. Ennyit sikerült elérnünk bő negyedszázad alatt – de ritmusát és intenzitását tekintve a mostani kormányzat fejlesztette tökélyre a nagyipari (le)pusztítást.

Még egy semmiség a végére: de talán jól mutatja a magyar politikában részt vevők viszonyát a valósághoz. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár így kommentálta a Tárki kötetének megjelenését: „A Társadalmi riport 2016 tanulmánykötet kutatási eredményei, elemzései alapvetően megerősítik, hogy az elmúlt években társadalompolitikai fordulat történt, és pozitív változások indultak meg Magyarországon.” Alapvetően meg, Czibere mester, alapvetően. Ha ráérsz, menj már le egyszer Borsodba, testőrök nélkül, állj meg egy falucska központjában, ahol húsz éve, évi háromszázhatvanöt napon át, napi tizenhat órában ácsorognak a pozitív fordulat felzárkózói, és mondd el szép tagoltan, fennhangon, ki vagy és honnan jöttél. Aztán magyarázd el, hogy is gondoltátok.

ITT OLVASHATÓ

A FIDESZ SZERVEZI A TROLLHADSEREGET

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: nickgrabowszki
2016.12.11.


Eddig csak gyanú volt rá, hogy szervezetten trollkodják szét a kommentelhető posztok alatti threadet. Most már bizonyíték is.

Ha megjelenik egy-egy nekik kelletlen poszt, lesznek alatta ilyen-olyan kommentek. Jobboldaliak, baloldaliak, ellenzékiek, kormánypártiak. Érdemiek, sértők, flamelők. Itt, a B1 blogon talán az ellenzékiekből lesz a legtöbb.

Az elején. Mert, ahogy telik az idő, és egyre többen osztják meg a hírt vagy írást, esetleg felkerül az Index blogketrecébe változik a helyzet.

Hirtelen megjelennek jobboldali nickek tucatjai, akik annyit tesznek hozzá érdemben, hogy
ez a poszt az elejétől a végéig hazug.

Vagy kiemelnek egy elütést, és odaírják, hogy ezzel a posztoló bebizonyította a műveletlenségét.

Vagy egy alapos, információban nem szegény írást egyik, tök jelentéktelen adatáról megállapítják, hogy hibás, és amiatt a többi információ helyességét is alapból megkérdőjelezik.

De ez még az értelmes, a bár hibásan, de érvelő fajta troll. A gyakoribbak egyszerűen odaírják, hogy a posztoló hazudik, és kész. M
eg azt akarja, hogy mindenkinek arabokat/négereket kelljen befogadni a lakásába.
Vagy hogy Orbán leváltásából egyenesen következik, hogy a posztoló kislányát majd meg fogják erőszakolni a migráncsok...

Egyszerre jelennek meg, és tömegével - nehéz ilyenkor nem arra gondolni, hogy
valahonnan szervezik őket.

Mivel kivétel nélkül kormány- és Fidesz-párti álláspontot képviseltek, illetve - és főleg - a kormánypropaganda paneljeit szajkózták, nem volt annyira nehéz kitalálni azt sem, hogy honnan.

Ez nem volna annyira példátlan: Putyin és az orosz kormány nem is a hazai, a véletlenül megmaradt ellenzéki lapok cikkeire küldi a trollhadseregét, hanem a nyugat-európai lapokra, hogy azok olvasóit - ha még olvasnak kommenteket - bizonytalanítsa el.
A gyanú erős volt, de bizonyíték arra, hogy a Fidesz is ilyet tesz, nem volt. Eddig.

Előbb a Facebookon kezdett keringeni, majd a
Fedor blog hozta le, aztán az Index is írt róla, hogy megjelent egy sorvezető arról, hogy miképpen kell a fideszes Simonka György képviselőt megvédeni, aki a Mengyi Voldemort ügyben lett érintett, és már nyomozás is folyik ellene (ő az ismeretlen tettes).

Érdemes rá felfigyelni, hogy a trolloknak/flamelőknek kiadott sillabusz nem arra ad iránymutatást, hogy miképpen lehet cáfolni a fideszes képviselő bűnügyben való érintettségét, vagy hogy miért nem követhette el a bűncselekményt, hanem annyit kér állítani, hogy ez azért van, mert kiharcolta az embereknek Dél-Békésben, ami jár.

Mintha az Orbán-kormány rendőrségét az ellenzék valamennyire is befolyásolni tudná...


ITT OLVASHATÓ

500 MILLIÓ A NAV ELNÖK, 900 MILLIÓ AZ UTE STADIONJÁBA ÖMLIK

24.HU
Szerző: Angel Marianna
2016.12.11.


Idén év elején NB1-es mérkőzések megrendezésére is alkalmas, ötezer fős stadiont kapott Mezőkövesd, ami az Átlátszó számításai szerint 2013 óta összesen egymilliárd forintba került. A nagyszabású sportberuházás 2013-ban egy bejelentéssel indult, ekkor derült ki, hogy a kormány a rendkívüli intézkedésekre elkülönített tartalékból csoportosít át 400 millió forintot a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. fejlesztésére. Ekkor Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenlegi elnöke már a Belügyminisztérium államtitkára, illetve a Mezőkövesdi Sportegyesület elnöke volt.

Tállai András háza tájáról az utóbbi időben nyugtalanító hírek érkeznek: először az Erzsébet-utalványokkal
hozta kínos helyzetbe magát, majd leváltásáról kezdett cikkezni a sajtó, annak viszont örülhet, hogy szívügye, a mezőkövesdi sport ismét nagylelkű segítséget kap.

1,4 milliárd előkészítésre

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium december 1-én hozta nyilvánosságra támogatási szerződéseinek listáját, eszerint a Mezőkövesd Zsóri Futball Club Kft. “egyes beruházásainak, fejlesztéseinek megvalósítására” 498 millió 300 ezer forintot kapott. Legfrissebb hírek
szerint a Mezőkövesd egészen jól szerepel a labdarúgó NB1-ben, így talán nem akkora meglepetés, hogy Pintér Attila vezetőedzőt választották az év emberévé a kishíján 17 ezer lakosú kisvárosban.

Nem volt szűkmarkú a tárca Újpest Önkormányzatával sem. 897 millió 961 ezer forintos segítséget ítéltek meg az “UTE üzemeltetésében álló, Szilágyi úti ingatlannak a sport infrastruktúrális fejlesztéséhez, azzal kapcsolatban felmerülő kivitelezési és tervezési kiadásokhoz nyújtott támogatás” címszó alatt. Lefordítva ez annyit tesz, hogy a pénzt az UTE Atlétikai Stadionjához rendelték, nyugalom, van itt műfüves futballpálya is...


ITT OLVASHATÓ

DEMAGÓGISZTÁNI NAPLÓ: DZSENTRIOVIK KÉRDÉSTELENÜL

GONDOLTAVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.12.11.


Orbán Viktor szavazásra buzdította az Erdélyben élő magyarokat. De most senki ne érezze úgy, hogy lemaradt valamiről, mert most éppen semmilyen népszavazás nincs hazánkban. A buzdítás a romániai szavazásra vonatkozott. Egy másik hír pedig óvodafejlesztésről szól. A hírek kapcsolata területi. Aki pedig úgy érzi, hogy a határon belül semmi gond, az ne is olvassa tovább.

Mert az utóbbi hír kapcsán ismét csak a dzsentri-attitűd juthat az eszünkbe. Továbbra is azzal a különbséggel, hogy kormányzat tagjai nem a sajátjukkal mennek letolt gatyában totyogva a csalános felé. Az ellen ugyanis aligha lehetne kifogást emelni, ha Mészáros Lőrinc, Széles Gábor, Orbán Viktor, Rogán Antal, és a jelenlegi hatalomgyakorlás egyéb haszonélvezői a magánvagyonukkal támogatnának bárkit is. Ismétlem: magánvagyonukkal. Nem a közhatalmukkal a magánvagyonukat, vagy a havervagyonukat, hanem a magánvagyonukkal közintézményeket. Esetleg a közoktatást. Ha már ilyen fényes lett a legutóbbi nemzetközi felmérés eredménye. A magánvagyonukkal akár az egyházi oktatást is támogathatnák. Mert a közvagyon tekintetében természetesen minden adófizetőnek joga lehetne dönteni. Legalább koncepcionálisan. Például népszavazással...


ITT OLVASHATÓ

MIÓTA AZ ÁLDOTT JÓ ORBÁN VIKTOR, AZ Ő CSALÁDJA, VOLT KOLLÉGIUMI SZOBATÁRSAI, SZOMSZÉDAI ÉS BARÁTAI ÁTVETTÉK AZ ORSZÁGOT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Tamás Róbert
2016.12.11.


Igazából az van, hogy semmi okunk nincs elégedetlenkedni. Béke van, nyugalom, boldogság és elégedettség. Vasárnapnak reggelén látta jónak lehozni az MTI: 2006-ban és 2007-ben volt a legtöbb sztájk Magyarországon. Az a rohadt Gyurcsány, az! Már megint és még mindig. Az ő idejében feszt sztrájkolt a nép, de mióta a jóságos Orbán-király uralkodik, azóta olyan boldog és elégedett mindenki, hogy az kész beszarás.

Gyurcsány – emlékezzetek, proletárok! – bele is lövetett a nép szemébe. Gumival! És még hazudott is éjjel-nappal, meg ki akarta innen zavarni a magyarokat. El lehet innen menni, ezt mondta. Igaz, hogy ezt konkrétan Széles Gábor orosz propagandistának mondta, de ki a franc emlékszik már arra? Hát nem? Hát de.

De mióta az áldott jó Orbán Viktor, az ő családja, volt kollégiumi szobatársai, szomszédai és barátai átvették az ország szétrablását, azóta itt minden szép és jó. Még sztrájkolni se akarnak a népek, mert tök elégedett mindenki. Ezt az elégedettséget csak növeli az új sztrájktörvény, ami gyakorlatilag lehetetlenné is teszi a sztrájkot. Jogellenes és így büntethető lett az elégséges szolgáltatás elmaradása. Azt meg majd megmondja a jó király, hogy mi az elégséges. Ráadásul a gondos kormány feltalálta és azon nyomban meg is honosította a visszaélésszerű sztrájk fogalmát, ami szintén sokat használ a dolgozói elégedettség virágba borulásának.

Igaz, hogy jócskán emelkedtek a bérek is, köszönhetően a kormánynak. Olyan sikeresen elüldözték az országból a munkavállalókat, hogy a munkáltatók kénytelenek emelni a fizetéseken, különben nem marad dolgozójuk. Hát mi ez, ha nem egy rendkívül sikeres politika?

Bezzeg, az a rohadék Gyurcsány nem gondoskodott ilyen módon a keményen dolgozó kisemberekről, ezért az akkori ellenzéki pártok – csak a Fidesz! – sorra tudták szervezni a sztrájkokat, tüntetéseket. Most rend van és fegyelem.

A fegyelem fenntartásában sokat segít a média is, mert nem marad ellenzéki sajtó. Ügyes üzletemberek felvásárolták, kiherélték és szétverték az ilyen orgánumokat. Ehhez persze kellett a nemzeti kormány segítsége és a kormány meg is tett mindent annak érdekében, hogy kellő mértékben meggyengüljenek ezek a lapok. Leshették, mikor kapnak hirdetéseket, hogy a bevételből fenntartsák magukat! Lóf*szt kaptak, nem reklámpiaci részesedést! Az állami cégek – teljesen érthető módon – sokkal szívesebben adják a reklámokat olyan lapoknak és internetes felületeknek, amelyeket többen írnak, mint ahányan olvasnak, viszont a kormány hazugságait csomagolják szorgosan és fényezik a bűnszervezet működését.

Az is mekkora ötlet már, hogy a PR-Telecom nevű kábelszolgáltatónak 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a kormány! Hát lehet azon csodálkozni, hogy a szolgáltató felmondta a szerződését a Hír Televízióval, így 70 ezer háztartásba nem Simicska Lajos tévéje, hanem Vajna András csatornái viszik az igazságot? Nem, testvéreim a Nemzeti Együttlopás Rendszerében! Nem lehet ezen csodálkozni. Ahogy azon sem lehet csodálkozni, hogy a cégadatbázis szerint a PR-Telecom többségi tulajdonosa egy máltai offshore cég, a Central Eastern Cable & Media Group Limited. A máltai cégbíróság iratai alapján azt is tudni lehet, hogy ennek a társaságnak tavaly még ugyanaz a máltai vagyonkezelő cég volt a tulajdonosa, mint annak a luxusjachtnak, amelyen a milliárdossá lett gázszerelő, Mészáros Lőrinc nyaralt.

Csupa véletlen, szerencsésen alakuló sorsszerűség és csodaszámba menő egybeesés segíti a kormányt az illiberális demokrácia rögös útján. Már csak néhány évre van szükségük és kitör az általános boldogság és elégedetlenség. Hamarosan a köznevelés címszóval zajló oktatási reform megérleli a maga gyümölcseit. Írni-olvasni nem tudó, a saját jogaikat hírből sem ismerő, buta, manipulálható polgárokat fognak kinevelni, akik azt sem fogják tudni, hogy a demokráciát eszik, avagy isszák és boldogan szavaznak arra, akire a köztévé, közrádió, közújság, közegyház szerint szavazniuk kell...

ITT OLVASHATÓ

628 MILLIÓÉRT TERVEZIK MEG A BELÜGYMINISZTÉRIUM ÚJ HELYÉT A VÁRBAN

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2016.12.11.


A Középülettervező Zrt. nyerte a hirdetmény nélküli közbeszerzést, melyre mástól nem is kértek ajánlatot, mert a KÖZTI az eredeti tervek kizárólagos tulajdonosa.

A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési (BMSK) Zrt. megbízásából a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nettó 628 millió forintért készíti el a Belügyminisztérium budai Várnegyedbe való költözéséhez, az Országház utca 28–32., és az Úri utca 49–51. szám alatti ingatlanegyüttesben történő elhelyezéséhez szükséges építési munkák engedélyezési és kivitelezési terveit.

Más nem is készíthetné, mert a BMSK csak a KÖZTI-től kért ajánlatot a tenderen arra való hivatkozással, hogy az érintett épületegyüttes átépítésének tervdokumentációját a KÖZTI jogelődje készítette 1960-ban, és a tervek szerzői vagyoni joga a KÖZTI tulajdonában van...

Kapcsolódó cikkeink:
3,5 milliárd forintért épül lovarda a Várban
Újabb 3,5 milliárd forint a Budai Vár átépítésére

ITT OLVASHATÓ

BOZGOROK ÉS SZŐRÖSTALPÚAK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.12.11.


Parlamenti választásokat tartanak ma Romániában.
Csodaszámba menne, ha a magyar kormány nem ütné bele az orrát a dologba, habár orra hegyén valamilyen érdekes, barna színű anyag maradványai látszanak, és miután nincsenek allergiás kiütései, feltételezhető, hogy az anyag saját eredetű.
A parlamenti választásokon a résztvevő magyar pártok a bejutási küszöb környékén erőlködnek, az RMDSZ adott ugyanis néhány helyet a Magyar Polgári Pártnak is, vélhetőleg több eszük van, mint a magyarországi pártoknak.
Persze ez a helyzet nem tetszik mindenkinek, a bővérű nemzeti csődör, kinek íróasztalán megfordult már néhány nemzeti punci, természetesen elégedetlen a helyzettel.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap (romániai parlamenti választás), de jó lelkiismerettel aligha lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros, Bihar, vagy Hargita megyei jelöltlistájára szavazni "annak a tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította".

Nekiment Kövér Lászlónak is, aki a Fidesz nemzetpolitikára szakosodott harcosa, és aki ezidáig mindig megjelent ott, ahol alkalom adódott egy kis nemzeti illatú szarkavarásra, lett légyen az háborús bűnös hamvainak aktatáskában történő hurcolászása, vagy akár ez a mostani választás is.
Kövér bűne Tőkés szerint az, hogy részt vett az RMDSZ kampányában, ez pedig helytelen, hiszen " a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben."
Nm emlékszem rá, hogy Gyurcsány bármilyen pozíciót betöltött volna Romániában, vagy akár Erdélyben, arra sem, hogy Gyurcsány rendszert hozott volna létre.
Ilyen tevékenység leginkább a NER létrehozójának nevéhez köthető, ez ugyan őrület, de van benne rendszer, vagy a rendszerben van egy őrült, esetleg több is, ha a
MPP tiszteletbeli elnökével is számolunk...
Kövér László tudja, hogy az RMDSZ nélkül nincs magyar képviselet a román törvényhozásban, és arra is rájött, hogy mi is a nagy erőlködések vége, és világos pillanataiban hajlandó racionálisan cselekedni.
A tesiszájú vátesz pártja el sem indult a választásokon, még Tőkésnek sem szóltak erről a döntésükről, hiszen tudták, hogy társadalmi támogatottságuk nincs, de azt is tudták, hogy Tőkés hisz a csodákban...


ITT OLVASHATÓ

BOKROS LAJOS ELITIZMUSA LÚZERSÉG

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: VÁGÓGÁBOR
2016.12.11.


A társadalom nem válthatja le a politikai elitet; és aki nincs a régi balosokkal, az Orbánnal van- mondta Bokros Lajos a Slejmnek adott videóinterjújában. Ezzel a pökhendiséggel nem az ellenzéki erők együttműködését nyitja ki a társadalom felé, hanem a bicskát a milliók zsebében.

Egy olyan környezetben, ahol a képviseleti demokrácia válságban van, a politikai elitbe vetett bizalom mélyen megrendült, mennyire okos dolog a saját elitpozíció megkérdőjelezhetetlenségére való hivatkozás? Mennyire hatékony stratégia, hogy az együtt is édeskevés támogatottsággal bíró pártok leosztják a lapokat egymás között, majd utána esetleg kinyitják a lehetőséget a kibickedésre másoknak is? Tényleg nyerni akarnak? Vagy betliznek, és csak annyi a céljuk, hogy a saját elitpozíciójukat megtartsák a harmadik vereség után is?

...Ahhoz, hogy az állampolgárok visszanyerjék a hitüket abban, hogy ők a saját tetteikkel tudnak változtatni a közélet válságán, nem önjelölt megváltókra van szükség, hanem kitartó közösségépítő munkára. Nem elég a politikus komfort zónáján belül lévő budai piacra kimenni, és a politikát egyébként is követő ellenzéki szavazókkal beszélgetni az összefogásról. Ott kell lenni a kistelepüléseken is, és támogatni a helyben változást akarókat a helyi Döbrögi elleni küzdelemben. Nekik kell vissza adni Magyarország megváltoztatásába vetett hitet.

Az elitisták ellenségnek tekintenek mindenkit, aki nem az ő stratégiájukat követi. (“Aki nincs velünk, az Orbánnal van”) A népiek szövetségesként gondolnak mindenkire, aki változtatást akar, és nem az Orbán előtti világot sírja vissza. A két irány csak akkor egyeztethető össze, ha az elitisták leszállnak a magas lóról, és kockára teszik a saját elitpozíciójukat is a változás érdekében, egy nyitott, alulról induló folyamatban.

Lehet a háromszázezer jólétben nosztalgiázó honpolgárnak politizálni, csak nem elég. Mert abból még önmagában soha nem lesz rendszerváltás. Az Orbán-rendszer leváltásához szükséges szavazókat nem Bokros Lajos elitizmusa fogja megszólítani, hanem egy olyan mozgalom, ami segíti az elnyomottak most még kilátástalannak tűnő mindennapi küzdelmeit.

ITT OLVASHATÓ

OROSZ HALADÓ

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.12.11.


...Hihetetlen látni, ahogy az oroszok az utolsó pillanatokban, jobbára titkosszolgálati eszközökkel visszajöttek a meccsbe, mielőtt az alacsony olajárak és az embargó letérdeltette volna Oroszországot és vele – talán – Putyin rendszerét is. 
 
 
 
  1. Szélsőjobb- és baloldali, valamint populista pártok vezetőinek korrumpálásával Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Görögországban, Olaszországban (és Magyarországon) eredményesen beleavatkoztak demokratikus politikai rendszerekbe, eltérítették az Európai Unió migránsokkal kapcsolatos agendáját, hozzásegítették a brexit-pártiakat a Leave győzelméhez.
  2. Nyakig benne voltak a tavaly nyári balkáni menekültáradat kirobbanásában és a szíriai beavatkozással tudatosan ássák alá az európát sújtó menekültválság rendezését. Fun fact, hogy vélhetően Orbánnak is ők adták a tippet a közelgő migránsáradatról, amit ő a tavaly év nyári xenofób plakátkampánnyal váltott politikai nyereségre.
  3. Asszad közvetlen katonai támogatásával (és várható sikerével) tartósítani tudják a káoszt a térségben, ami a jövőben is ideális környezet lesz az európát fenyegető iszlamista terrorizmus utánpótlásának.
  4. Nagyon úgy tűnik, hogy átállították a térség legerősebb államát, Törökországot azzal, hogy lényeges titkosszolgálati információkat osztottak meg Erdogannal a július puccs előtt. Törökország egy hónappal a puccskísérlet előtt rendezte bocsánatkéréssel a viszonyát Oroszországgal a tavaly novemberben lelőtt orosz vadászgép ügyében. Erdogan már nem annyira akar EU-tag lenni és a Törökországban tartózkodó milliós menekülteket már nem politikai hanem csak gazdasági zsarolásra használja.
  5. És végül a legnagyobb siker: nagyon úgy tűnik, hogy vettek maguknak egy amerikai elnököt. Meghekkelték a demokraták levelezőszervereit, az infókat átadták Ansange-nak és vélhetően a Trumpot győzelemhez segítő álhír-cunamiban is benne volt a kezük. 
Nagyot fordítottak az álláson, most Amerikának és Európának kell kapaszkodnia, hogy partiban maradjanak Oroszország világpolitikai játszmájában, úgy hogy a főhatalom kezd kicsúszni az atlantista politika kezéből. Fogadják nem túl őszinte gratulációmat. Valamint a Kreml magyarországi, európai és amerikai ügynökei és hasznos hülyéi is.
 

ORBÁN EGYRE INTENZÍVEBBEN FOG BELEFOLYNI A ROMÁN BELPOLITIKÁBA

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.12.11.


Ma Romániában választások vannak, és ezt megelőzően az ebben az irányban is egyre aktívabb magyar miniszterelnökünk félreérthetetlenné tette: nemcsak a helyi magyarságnak, de a magyar államnak is érdeke, hogy minél erősebb legyen az RMDSZ politikai befolyása. Ennek érdekében -- jó politikusként -- hajlandó volt dobni -- a többször megvezetett -- Tőkés Lászlót is, és takarékra állítani a korábban éppen az RMDSZ-szel szemben létrehozott helyi magyar bábpártokat. Ez azonban csak az egyik fele a játéknak. Orbán még ezeknél a -- tisztán román belpolitikai -- fejleményeknél is fontosabbnak tarthatja, hogy a magyar részvétellel képződő -- kapaszkodjunk meg, amerikai-brit-francia-orosz-török -- világpolitikai tengely révén jelentősen erősödjön a magyar állam befolyása Románia fölött!
...
ITT OLVASHATÓ

CSAK AKARNI KELL ÉS KI LEHET TÖRNI A NYOMORBÓL?

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.12.10.


Hol volt, hol nem volt, 30 évvel ezelőtt született egy lány. Az édesapja szobafestő-mázoló volt, szakmunkás végzettséggel, az édesanyjának bár volt érettségije, 18 évesen férjhez ment és 16 évig otthon volt, gyereket nevelt. A családban visszamenőleg illetve oldalágon is mindenki főként szakmunkás végzettséggel rendelkezett, az érettségi se volt mindennapos, diplomás pedig nincs is.

Ez a kislány nagyjából hatodikos koráig élte a hozzá hasonló kislányok mindennapjait. Egy átlagos kőbányai általános iskolába járt, nagyjából hozzá hasonló osztálytársakkal. Hatodiktól azonban valami kezdett megváltozni. A kislány tanárai észrevették, hogy ez a kislány kiemelkedik a társai közül. Felkarolták, támogatták, különórákat tartottak neki. Ezeket a kiváltságokat persze nem adták ingyen, nyolcadikra a lány osztályának a 90 százaléka ellene fordult. Ő volt a stréber, a tanárok kedvence, pedig az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kislány soha nem kérte a figyelmet, nem akart kitűnni. Egyszerűen csak gyorsan fogott az agya. A tanári kar a nyolcadikos felvételinél csupa neves, erős gimnáziumot ajánlgatott a lánynak és szülőknek, de a kislány végül első helyre egy elég erős kőbányai gimnáziumot írt, ahova sikeresen be is jutott. A lány osztályfőnöke örült ennek, bár hozzátette azt is, hogy érdemesebb lett volna egy még erősebb helyet beírni első választásnak, mert szerinte ez a lány ott is megállta volna a helyét.

Elkezdődött a gimnázium, és milyen szerencse, hogy a lány nem jelölt meg erősebb helyet! Itt már nem számított csodabogárnak, mert jól tanult, mégsem találta a helyét. Ezek a fiatalok annyira mások voltak, mint akikhez ő szokott! Minden osztálytársa értelmiségi szülők gyereke volt, akik egész más körülmények között éltek, mint ő. Amíg az általános iskolában az osztálytársai lenézték azokat, akik nem a kínai piacról öltözködtek, addig a gimnáziumban már senki nem öltözködött onnan. Márkás ruhák, mindenkinél mobiltelefon (ekkor lettek egyre elterjedtebbek a mobilok), külföldi élménybeszámolók. Nem is illeszkedett be az osztályába. Lett egy barátnője, és néhány másik lány, akivel azért jóban volt, de mégis kivetette a közösség magából. Az általánosban nem szerették, mert jobbnak tartották őt, a gimiben nem szerették, mert a lány jobbnak gondolta a többieket magánál. Szégyellte, hogy amíg az osztálytársai magántanárhoz járnak, jogsit szereznek, addig ő ha nem értett valamit, az egyetlen lehetősége az volt, hogy addig ült otthon a könyvei felett, amíg rá nem jött a miértekre. Ha jogsit akart, el kellett mennie diákmunkákra, hogy megkeresse a rávalót, mert a szüleinek nem volt pénze magántanárra, különórákra vagy tanfolyamokra...

ITT OLVASHATÓ

HIPP-HOPP, 30 MILLIÁRDDAL TÖBBE FÁJ A PUSZTASZABOLCSI VASÚTVONAL FELÚJÍTÁSA

MAGYAR NARANCS - NARANCS BLOG
Szerző: narancs.hu
2016.12.11.


A sötét történetben feltűnik egy régi ismerős is, a hazaárulózás Rigó Jancsija.

A tervezett 64 milliárd helyett közel 100 milliárd forintba kerül a Kelenföld–Pusztaszabolcs vasútvonal korszerűsítése –
számolt be Hír Tv. A tárgyban tavaly kiadott kormányhatározatban szerepel 64 milliárd, de a novemberi újabb határozat már 94 milliárdról szól. Ennyi pénzt viszont még a NER-ben is muszáj valahogy megmagyarázni, hát menten sorompóba is álltak az illetékesek, igaz, nem nagyon erőltették meg magukat.

Lázár János például azt mondta, hogy „az eredeti tervekhez és közbeszerzésekhez képest változott a tartalom, és a változó tartalomnak van többletköltsége, ez evidens. Minden beruházásnál előfordul, hogy a megbízó úgy dönt, hogy kibővíti a beruházásnak a tartalmát.”

Kicsinyt persze lerontja e duma hitelességét, hogy mindkét párt …, bocsánat kormányhatározatban betűről betűre ugyanaz a „tartalom” szerepel, és se égen, se padláson nem találni dokumentumokat a „kibővített tartalmakról”.


De szerencsére jött Loppert Dániel, a korszerűsítésért felelős Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivő-osztályvezetője. Ám mielőtt idéznénk e nagy reményű ifjú dolgozó perdöntő magyarázatát, emlékezzünk meg nevezett repülőrajtjáról a magyar politikai életben. Nos, Loppert Dániel Medgyessy Péter miniszterelnök felé kiabálta háromszor is, hogy „hazaáruló” – Kapolcson, 2002-ben. Villámkarrier, rögtön Rogán Antal vette a hóna alá, eltelt 14 év, s máris osztályvezető a csávó. Loppert azt mondja, azért nőtt meg az összeg kurta egy esztendő alatt az eredeti csaknem felével (!) – még egyszer: 30 000 000 000 forinttal –, mert „itt a mérnökár megadásánál nem teljesen voltak egyértelműek a felelősségi körök. Ezt még korábban a tervezőcég adta meg, amelyet a NIF átvett”. Szóval a „mérnökárból” kifelejtettek valamit a tökéletesen illetéktelen mérnökök, illetve a tervezőcég. Vajon mit felejtettek ki ezek a trehány disznók?

Hát mi azt nem tudhatjuk...


ITT OLVASHATÓ

MÉG MA IS CENZÚRÁZZÁK VIII. HENRIK LEVELÉT

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2016.12.11.


VIII. Henrikből nem lehet kifogyni, az ő figuráját nem lehet megunni. A mozi is jó néhányszor megjelenítette az élethabzsoló uralkodót, olyan színészóriások játszották el, mint Emil Jannings, Charles Laughton, Robert Shaw és Richard Burton. Most a BBC készített dokumentumfilmet a Tudor-ház e kiemelkedő egyéniségének magánéletéről. Mi is lehetne más a címe, mint Hat feleség (Six Wives).

A központi figura Boleyn Anna - leghíresebb alakítói a moziban Merle Oberon és Vanessa Redgrave voltak - a második asszony, akinek kedvéért, illetve azért, hogy elválhasson első feleségétől, Aragóniai Katalintól (a későbbi Mária királynő (Bloody Mary) anyjától és fiú örököse legyen, VIII. Henrik (1491-1547) szakított a római katolikus egyházzal és megalapította az anglikán egyházat (Church of England), amelynek a mai napig a mindenkori uralkodó a feje. VII. Kelemen pápa ugyanis 1532-ben állítólag azért utasította el a válás kimondását, mert attól tartott, hogy ezzel szembekerülne Aragóniai Katalin unokatestvérrel, V. Károly spanyol királlyal, egyben német-római császárral. Inkább hagyta elveszni az angol nyájat és Henriket kiátkozással sújtotta.

A BBC kérésére a Vatikán a brit tv-csatorna rendelkezésére bocsátotta a király teljes magánlevelezését, amely része volt Henrik és a Szentszék tárgyalásainak. Egyetlen levelet azonban nem kaptak meg, méghozzá „erkölcsi okokból”....


ITT OLVASHATÓ

POKOLI ÚT LÍBIÁBA ÉS A TENGEREN

GÉPNARANCS - GUMISZOBA BLOG
Szerző: Euronews
2016.12.10.


Líbiában bombaüzlet az embercsempészet. Egyetlen átkelés 16 ezer eurót jövedelmez gumicsónakkal, halászhajóval akár 100 ezer eurót is.

Líbiába káoszba süllyedt, miután diktátorát, Moammer Kadhafit 5 éve megbuktatták.

Az országban egymással versengő csoportok harcolnak a hatalomért. Néhány hete volt egy reménysugár, amikor a líbiai erők visszafoglaltak több területet az Iszlám Állam terrorszervezettől, de a béke messze van, még a fővárosban, Tripoliban is. A líbiaiak nagy árat fizetnek, de nem csak ők. Líbia régóta átjáróház a szubszaharai menekülteknek, akik azt remélik, hogy eljutnak Európába.

Az ország romokban hever, három egymással versengő kormányzat uralja. A hat határt, amely a többi afrikai országtól elválasztja, nem őrzik. A migrációs hullám emelkedik: több százezer nő, gyerek és férfi menekült el a háború és a szegénység elől.

Az instabilitás és a jogállam hiánya miatt a szubszaharai menekültek kiszolgáltatottak a csempészeknek: bántalmazásnak és nemi erőszaknak is ki vannak téve. A nemzetközi segítség nem mindig jut el hozzájuk, befogadóközpontokban senyvednek, gyakran embertelen körülmények között.

Eritreából, Kamerunból, Elefentcsontpartról, Szudánból, Kongóból és máshonnan is érkeznek. Illegálisan vannak ott, mert Líbia nem ajánlja föl nekik a menekültstátust.

Néhányan még arról álmodnak, hogy átkelnek Európába, de az utazás épp olyan drága, mint amennyire veszélyes. Az ENSZ szerint az idén mintegy ötezer menekült halt meg a tengerben...


ITT OLVASHATÓ

ÍGY KERÜLTEK NYILVÁNOSSÁGRA A VILÁGRENGETŐ PANAMA-IRATOK

ÁTLÁTSZÓ - SZAKIRODALOM BLOG
Szerző: szakirodalom
2016.12.09.


Elolvastuk a Mossack Fonseca kiszivárgott iratait feldolgozó újságírók könyvét, a nemrég magyar nyelven is megjelent Panama-iratokat. A könyvben részletesen bemutatják, hogyan dolgozták fel a több millió dokumentumot, valamint több olyan esetet, amiről eddig csak kevés hírolvasó hallott: szó esik arról az emberről, aki gyermekprostitúcióból származó pénzét menekítette Panamába, ahol az ügyvédi iroda falazott neki. Olvashatunk arról, hogyan segítették a német állami bankok is az adócsalásokat, és hogy melyik országokban lett következménye a szivárogtatásnak, és hol intézték el annyival az ügyet, hogy a szivárogtatók nyilván amerikai ügynökök.
 
Egy este a Süddeutsche Zeitung újságírója, Bastian Obermayer rejtélyes e-mailt kapott a következő rövid szöveggel. „Helló. John Doe vagyok. Érdeklik adatok? Szívesen megosztom.” Ezzel vette kezdetét az a hónapokig tartó nyomozás, amiben a világ számos országából több tucat újságíró, valamint programozók, kiberbiztonsági szakemberek és pénzügyi szakértők is részt vettek, és amelynek az eredménye a közelmúlt legnagyobb offshore-botránya lett. 
A múlt héten magyar nyelven is megjelent az említett Bastian Obermayer és kollégája, Frederik Obermaier könyve, a Panama-iratok. A két német oknyomozó újságíró volt az, akikkel először vette fel a kapcsolatot az a személy, aki kiszivárogtatta az offshore-ügyleteket intéző Mossack Fonseca (Mossfon) panamai ügyvédi iroda bizalmas dokumentumait. A szivárogtató valódi nevét a mai napig még a két újságíró sem ismeri. A kutatás során nyilvánvalóvá vált, a szivárogtató halálos veszélybe kerülne, ha kiléte esetleg nyilvánosságra kerülne, hiszen a dokumentumok nemcsak vezető politikusoknak és nagyvállalatoknak, de nemzetközi szervezett bűnözői köröknek, háborús bűnösöknek, diktátoroknak és bizalmasaiknak is kellemetlenséget okozott. Ennél is aggasztóbb, hogy a könyv alapján ezek között a csoportok között több az érintkezés, mint korábban gondolhattuk...
 

HAJRÁ,BAROMORSZÁG! HAJRÁ, BARMOK!

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.12.10.


Azt hiszem, ideje lesz megbecsülni a Mikulást. Eddig leginkább csak amerikai filmekben láttam olyat, hogy a jóságos nagyszakállú a kéményen át érkezett és nem is értettem ennek az okát, de most megvilágosodtam.

Valószínűleg az történhetett, hogy arrafelé már régebben államosították a kéményseprést. Gondolom, a SWAT kapta meg a feladatot, de azok feszt kézigránáttal óhajották tisztára pucolni a szelelőt. Az amerikaiak meg önvédelemből kitalálták, hogy mégis békésebb dolog, ha az ajándékozó-kedvű figura kotor inkább. Olcsóbb is, mert egy pohár tej és egy süti igazán nem nagy ár a karbantartásért cserébe.
Az történt, hogy ártunk és ormányunk a rezsicsökkentés, a harácsolás és a mindenbe beleugatás jegyében kivégezte a kéményseprővállalatot. Is. A feladatot az Országos Katasztrófavédelem vette át. Ott meg marhára kevés kéményseprő van, ráadásul mégsem küldhetnek mindenkinek egy sms-t, hogy üljenek át a lakók egy másik kéményre. Kotorni egyre kevesebb helyen kell, mert a gázkazán nem annyira kormol, de ellenőrizni meg kellene, mert az a kémény is meghibásodhat és a kedves lakók úgy döglenek halomra, ahogy vannak.

Első körben a kormány ritkította az ellenőrzések gyakoriságát két évre, de mivel ettől sem lett több kéményseprő, megtalálták a megoldást. Közmunkásokat képeznek át és az jó is lesz. Úgy lesz majd, hogy a közmunkás 1 hétig tanul, 3 hónapig gyakorol, megint tanul 3 hónapig elméletet, aztán kap egy OKJ-s oklevelet és hajrá! A szakemberek tiltakoznak ugyan, mert szerintük életveszélyes, amit a kormány művel, de szokás szerint senkit nem érdekel a véleményük.

Én meg azt gondolom, hogy nagyon jó ötlet szeretett kormányunk részéről ez a gyorstalpaló átképzés. Sőt! Nem szabad itt megállni, mert amúgy is állandóan léphet mindenki egyet előre, akkor most is.

Javaslom, hogy képezzenek át közmunkásokat orvossá, mert abban a szakmában is hiány van. 1 hét elméleti képzést – egy szakember megfelelő ábrán elmutogatja, hol van az ember szíve, mája, zúzája, vakbele – aztán 3 hónap műtős gyakorlat. Amelyik közmunkás a legtöbb túlélőt tudja felmutatni 3 hónap után, az kapjon egy OKJ-s doktori oklevelet és kész. Amelyik doktorjelölt túl nagy mortalitással dolgozott, az még mindig lehet szakápoló, vagy gyógyszerész.

Az OKJ-s cucc amúgy is nagy becsben tartott dolog, emlékezzünk csak Németh Lászlóné korábbi fejlesztési miniszterre, aki úgy kapta meg a tárcát, hogy szintén OKJ-s végzettsége volt. Az is igaz, hogy ő legalább nem operált és kéményt sem sepert.

Ha beválik a dolog – márpedig beválik, mert majd elmondja Lázár, meg Németh Szilárd és Kósa, Kovács Zoltán alátámasztja, Varga Mihály kiemeli, Orbán pedig aláhúzza – akkor ki kell terjeszteni az égvilágon mindenre. Legyen elég az egész országnak a 8 osztály. Vagy hat. Esetleg négy, annak van is hagyománya. Tehát négy osztály. Majd kell egy kormányhatározat, hogy lehessen 10 éves kortól is dolgozni. Ilyen formán be is lehet zárni a gimnáziumokat, egyetemeket. Az értékesebb épületeket oda kell adni Tiborcz Istvánnak, az majd csinál belőlük szállodákat...


ITT OLVASHATÓ

AZ ÉV LEGCSODÁLATOSABB TERMÉSZETFOTÓI

444.HU
Szerző: kasnyikm
2016.12.10.


Magyar díjazott is volt a National Geographic 2016-os természetfotós pályázatán, Kudich Zsolt egy nagyon szép pillanatot kapott el Nagykócsagosok című képén.

De lássuk a többi díjazott képet is!

ITT LÁTHATÓK

ÉS AKKOR MÉSZÁROS LŐRINCNEK INGYEN, DE ÖRÖMMEL DOLGOZNAK A MUNKÁSO

HVG ONLINE
Szerző: hvg.hu
2016.2.11.


Folytatódott a héten az Erzsébet-utalvány bohózata, és új felvonás kezdődött a budapesti olimpiai pályázatnál is. A nemzet gázszerelőjénél elhivatottságból dolgoznak az emberek, már csak az a kérdés, miből vesznek idén zselés szaloncukrot. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Megállapodott a kormány a Magyar Postával: a postások vihetik ki a tízezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak. Lázár János, aki korábban még arról beszélt, hogy a Posta túl drágán kézbesítené az utalványokat, mégis kért ajánlatot, és meg is született az egyezség. A Magyar Posta a 24.hu-nak erősítette meg: ők kézbesítik az Erzsébet-utalványokat.

Az is kiderült, hogy nem kapja meg az ajándékát karácsonyra mindenki. A Posta most azt ígérte: azon dolgoznak, hogy legkésőbb az év végéig mindenkihez eljussanak az Erzsébet-utalványok.

Az
eredeti tervek szerint azért a kormányhivatalok dolgozói postáskodtak volna, mert a Magyar Posta levelenként 482 forintot kért volna. Csakhogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azt jelezte, hogy erre nem lesznek képesek, ezután pedig a kormány visszakozott.

Mit csináljanak az unatkozó kormánytisztviselők? 

  • Ki lehetne rendelni őket a focimeccsekre, a stadionok úgyis üresek.
  • Ki mondta, hogy unatkoznak?  
  • Süssenek bejglit a postásoknak, akik elvégzik helyettük a munkát.
  • Tartózkodom, csak az eredményeket mutasd! Szavazok
Elfogadta a NOB Budapest 
újabb 2024-es olimpiai pályázatát, ezzel a magyar pályázat továbbjutott a harmadik körbe. Az olimpiai jelentkezés vezetője, Fürjes Balázs azzal büszkélkedett a döntés után: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tökéletesen alkalmas városnak minősítette Budapestet, amely így egyenrangú versenytársa Párizsnak és Los Angelesnek, erre pedig minden magyar büszke lehet szerinte.

Valójában a helyzet nem ennyire fényes. A NOB-ot mindhárom jelentkező város versenyben tartása menti meg attól a rettentően kellemetlen helyzettől, hogy egymás után másodszor is csak két pályázó közül kelljen választania, miután mindenki más visszalépett...


ITT OLVASHATÓ

ÚJABB GYŐZELEMBEN REMÉNYKEDNEK A KELET-EURÓPAI POPULISTÁK - NEMZETKÖZI SAJTÓ

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2016.12.11.


Újabb győzelemben reménykednek a kelet-európai populisták, miután most vasárnap mind Romániában, mind Macedóniában a nacionalisták nyerhetnek.

A román kampány odáig fajult, hogy Ciolos miniszterelnöknek cáfolnia kellett a hírt, miszerint ő Soros törvénytelen gyereke - tudosít a Spiegel. A milliárdos a térségen belül propagandafegyvert jelent a nacionalisták, demagógok és populisták kezében. A nevét a hazaárulás szinonímájaként használják, és azt hangoztatják, hogy a zsidó árnyékhatalom – Sorossal az élen – a világon mindenütt lefizeti a politikusokat, szétrombolja a nemzeti kultúrát és egész országokat hajt rabszolgasorba. Ugyanez volt a helyzet a románoknál és a macedónoknál is, ahol a nacionalista-populista pártok megpróbálták rágalmakkal lejáratni a demokratikus politikusokat, civil aktivistákat, illetve a korrupció feltárásán dolgozó nyomozókat. Az ellenerők a liberális értékek, a nyugati kultúra, az EU, a menekültek, a melegek, a hazaárulók és az ateisták ellen keltették a hangulatot. Ami pontosan beleillik a térségben belül tapasztalható irányzatba...


ITT OLVASHATÓ

A NEMZETI PEDAGÓGUSKAR ÁLLÁSFOGLALÁSA JELENÜNK OKTATÁSPOLITIKÁJÁRÓL

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: OS
2016.12.11.


Az NPK állásfoglalása a pedagógus álláshelyekről

Az ország minden területéről azt a jelzést kapjuk, hogy a fenntartók az egyes intézmények feladatellátásához szükséges státuszokat sajnálatos módon nem engedélyezik. A hatályos 326/2013. Kormányrendelet határozza meg a nevelési-oktatási intézményben a pedagógus álláshelyek számításának alapját. Jelenleg ez a számítás nem valósul meg.

A 15/2013. EMMI rendelet írja elő a pedagógiai szakszolgálatokban dolgozó szakemberek minimális létszámát, ami szintén nem biztosított.

Az elmúlt néhány év alatt a nyugdíjasokra vonatkozó 1700/2012. Kormányhatározat alkalmazása, az előmeneteli rendszer keretében dolgozó kollégáink kieső napjai majd az osztályfőnöki és egyéb feladatok beszámítása miatt az egyes pedagógusokra eső órák száma tovább emelkedett. Ezáltal egyértelművé vált, hogy az elvárásokat és a pedagógusok minden jogszabály által előírt feladatát figyelembe véve az elvárt és áhított szakmai fejlődés és eredmény ilyen személyi feltételek és motiváció mellett nem érhető el.

A Nemzeti Pedagógus Kar Országos Küldöttgyűlése az összes állami és önkormányzati intézményben dolgozó pedagógus képviseletében nyomatékosan arra kéri a Kormányt, tegye lehetővé az állami fenntartó számára, hogy a hatályos jogszabályokat betartva engedélyezze az álláshelyeket az intézmények számára. A Kar elkötelezett a köznevelés megújítása felé, ezt azonban kizárólag a megfelelő anyagi és személyi háttér biztosítása mellett tartjuk lehetségesnek.

Az NPK állásfoglalása MA végzettségek témakörében

Az MA végzettségek elismerése a fizetési fokozat és kategória megállapításánál nem egységes. Az önkormányzatok és a tankerületek pl. az alábbi végzettségeket az esetek többségében nem fogadják el:
• Neveléstudomány szakos bölcsész
• Pedagógia tanár
• Minőségfejlesztő tanár
• Inkluzív nevelés tanár
• Mérés-értékelés tanára
• Tehetséggondozó tanár

A vonatkozó jogszabályt eltérő módon alkalmazzák azzal az indokkal, hogy a munkakör betöltéséhez nem kötelezően előírt végzettség, nincs ilyen tantárgy, ezért nem szerepel az alkalmazási feltételek között.

Az MA végzettségű pedagógusok elkötelezettek, motiváltak. Többnyire azért jelentkeztek MA képzésre, hogy a tanító/tanárképzés keretében régebben megszerzett végzettségük után korszerű, tudományos pedagógiai ismeretekre, tudásra tegyenek szert magasabb szintű képzés keretében. A pedagógusok/vezetők az eredményesebb pedagógiai tevékenység érdekében nem további szak elsajátítására törekedtek, hanem az iskola egész életét érintő, hasznosítható tudásra tettek szert.

Az NPK Országos Küldöttgyűlése az összes állami és önkormányzati intézményben dolgozó pedagógus képviseletében arra kéri a Kormányt, hogy jogszabály alkotásával tegye lehetővé az intézményfenntartók számára a fenti diplomák egységes elfogadását a köznevelési intézményekben.

Állásfoglalás a pedagógus bérekről:


ITT OLVASHATÓ

CSÚNYÁN POFONVÁGJÁK MÉG A BUDAPESTIEK A FIDESZT EZÉRT AZ ÁMOKFUTÁSÉRT

NYUGATIFÉNY BLOG
Szerző: Nyugatifény
2016.12.11.


Ritka az olyan nap, amikor nem ütközik, nem gyullad ki, vagy nem füstöl valamelyik metró.

Az utasok élete az egyik vonalon attól függ, hogy a szél nem fúj-e falevelet a pályára, a másikon meg csak az isteni gondviseléstől. A csutkára lerohasztott hármas metrón a szakemberek szerint bármikor bekövetkezhet egy tragédia.

Szerencsére "nem sok" ember életével játszanak: a kék metró félmillió utast szállít naponta – többet, mint az összes MÁV-vonat egy nap alatt.

A hetedik éve teljhatalommal kormányzó brancs nyíltan mostohagyerekként kezeli a fővárost. A budapestiek által befizetett napi 18 milliárd forintnyi (!) adót elvonják, a nyakunkra ültetett polgármester meg leginkább az utcák átnevezgetésében, a fairtásban, meg a visszamutogatásban jeleskedett.

Országosan is borzalmas a fideszes uralom, de a fővárosban fokozottan kiütközik minden anomália. A hármas metróra félve száll fel az ember, vagy rettegve küldi iskolába a gyerekét. A hajléktalan-ellátás katasztrófa, a közbiztonság több kerületben kriminális. Csak a taxis hiénáknak meg a BKV-ellenőrnek / securitysnek öltözött köztörvényes verőembereknek nincs félnivalójuk. A zöld területeket láncfűrésszel irtják, a dél-pesti kórházban nem vesznek észre egy több napos hullát.

A Budapesttől elvont pénzekből kisvárosi stadionok épülnek nem létező futballszurkolóknak. Az értékes budapesti ingatlanokat maffiamódszerekkel osztják fel maguk között, a Vártól a Belvárosig...

ITT OLVASHATÓ

NEM, NEM JÖN A FEKETE AUTÓ, AZ OLYAN SNASSZ LENNE

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.12.10.


Aki önként hülye, azzal nincs mit kezdeni. Kezdem mindjárt önmagammal a sort, amikor nem állok ki egy állításom mellett, nehogy akaratlanul megbántsak másokat.

Pedig megbántani valakit nem nagy mutatvány, ilyen sértődős népség a világon nincs több, mint mi, magyarok. Itt mindenki kikéri magának, felháborodik, duzzog. Nem vitatkozik, nem érvel, hanem halálra van sértve. Az esetek jó részében ráadásul a másik nevében, mások helyett sértett.

Mint például a nagy tehetséggel, hozzáértéssel felvértezett fideszes képviselők. Például valamelyikük kicsit lehazugozta az Európa Parlamentet úgy összességében, majd a rá (és kormányára) jellemző úri modorban szappanoperához méltóztatik hasonlítani az ülést. Azt felejteti el a jeles úriember, hogy az EP-ben (még) nem megélhetési ellenzék-megélhetési kormánypárt kombó ül, hanem 550 millió uniós állampolgár képviseletében olyan politikusok, akik egyrészt nem rémülnek meg dicsőseges pártunk és kormányunk haragjától (konkrétan tesznek rá), másrészt olyan is van köztük, aki komolyan veszi a dolgát és képviselni óhajtja a polgárokat, harmadrészt felkészülten ülnek le vitázni. Na, ez így megoldhatatlan feladatot jelentett a Fidesz nagyon tehetséges politikusainak és megelőzendő a kínos helyzetet (jelesül, hogy válaszolniuk kell néhány kérdésre és a gyurcsánybajnai, elmútnyócév, rezsicsökkentés varázsszavak ebben az esetben hatástalanok) bátran nyúlcipőt rántanak és heroikusan elfutottak a (bármely) vita, pláne számonkérés elől.

Ami nem működik az Európai Parlamentben és a komplett Unióban, az simán működik kicsiny honunkban. Hogy mindjárt egy bármilyen eseménynél kezdjem: vért izzadok, mire egy engem érdeklő történésről hírt találok a magyar sajtóban. Tovább megyek: lassan bármiről alig találok valamit a magyar sajtóban. Vannak izgalmas hírek persze. Többnyire a semmiről, de azt aztán minden oldalon meg is találom. Ugyanazt, mindenhol.

Nem szükséges tovább korlátozni a szólás és sajtószabadságot, megtesszük mi ezt a szívességet magunktól. De azért nem lankad a kormány ébersége sem, ügyesen gyomlálnak a fiúk. Lassan nincs olyan újságíró, aki információhoz jutna és még le is merné írni. Ha le is írná, melyik főszerkesztő merné lehozni? Nem, nem jön a fekete autó, az olyan snassz lenne. A módszer kifinomultabb, de tökéletesen működik.

Volt egy András juhász, akinek teli lett a hócipője az al-felcsúti kiskirálysággal, benne például Mészáros Lölö tekintetes úrral. Kinyitotta a száját, meg is lett az eredménye. Nézhette a legelő nélkül maradt birkáit, futhatott fűhöz-fához, amikor a szeme láttára ellopták a trágyáját, panaszkodhatott, akinek akart. Senkit nem érdekeltek a tények, sem az igazság. Most pedig András juhász halott, és az igazsága most sem érdekel senkit.

Van egy Horváth András nevű ember, aki úgy döntött: tenni kellene valamit a NAV-ban tapasztalt gyanús ügyekkel. Fordult a főnökéhez, a főnöke főnökéhez, minisztériumhoz. Fordulhatott, ahová csak akart, senkit nem érdekelt a bánata. Kilépett. A NAV-tól is és a nyilvánosság elé is. És? Villámgyorsan megjelentek nála a rendőrök, házkutatás, ahogy kell. A NAV halálra sértődött egységesen, feljelentette Horváth Andrást. Nyilván ez ilyenkor a szokás, amikor egy közérdekű ügyben elhangzó vádról van szó. Szó sincs arról, hogy vizsgálat induljon a NAV ellen. Elég nekünk, hogy a NAV két nap alatt átvizsgálta magát (vagy a fene tudja, ki vizsgálta) és gyermeki derűvel bejelentették: kérem, semmi szabálytalanság nincsen itt! Lehet oszolni, de piszok gyorsan ám!
...
ITT OLVASHATÓ

A KGB NYERTE AZ ELNÖKVÁLASZTÁST

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2016.12.10.


Amerikának abban a megtiszteltetésben van része, hogy nemcsak az elnököt, hanem a külügyminisztert is Putyin adja az Egyesült Államoknak. Trump az oroszok hekkelése nyomán nyerte meg az elnökválasztást. A hírek szerint pedig Trump eldöntötte, hogy Rex Tillerson, az Exxon Mobil elnök-vezérigazgatója lesz a külügyminisztere. Korábban Mitt Romneyt és Rudy Guilianit hitegette. Ez utóbbi lett volna veszélyesebb, de bármelyikük kapta volna a tisztséget, tapasztalt politikus és amerikai érdeket képviselő hazafi lett volna a külügyminiszter.
 
Ehhez képest Tillerson kiválasztása azt tükrözi, mintha a Kremlben állítanák össze Trump kormányát. Tillerson a Trump Towerben egy nap alatt rábeszélte Trumpot, hogy legyen inkább ő maga a külügyminiszter, aki milliárdos tételben üzletel az oroszokkal, és személyesen is jóban van Putyinnal. Hosszú ideig Oroszországban dolgozott, ami minimum egy KGB beszervezés, különösen, hogy a legmagasabb orosz állami kitüntetést is megkapta.
 
Ezen kívül kulcsszerepe volt egy 500 milliárdos olajtermelési üzletben. Az Exxon és a Rosznyeft egymilliárd hordónyi kőolajat talált a Jeges-tengerben, de az üzletet jegelni kellett az ukrajnai orosz agresszió büntetéseként bevezett szankciók miatt. Tillerson cége amiatt egymilliárd dolláros veszteséget könyvelt el, és maga a vezérigazgató az oroszok elleni szankciók egyik legnagyobb kritikusa lett. Nyilván erről az üzletről is beszélt Trumppal, azt nem tudni, mennyit ígért neki belőle, ha feloldják a szankciókat, és megvalósulhat az üzlet...
 

MAGYARORSZÁG VEZETŐI NEM HISZNEK AZ EMBERI EGYENLŐSÉG ELVÉBEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Jakab László
2016.12.10.


Eljött az idő, hogy úgy beszéljek, mint egy magyarországi cigány ember. A magyar társadalom egy rasszista társadalom. Teljesen lényegtelen, hogy vezetői mennyire hirdetik a demokráciát, egyenlőséget és azt, hogy az ország jobban teljesít, mert ez egy hipokrita államvezetés, amely integrációt prédikál, de a cigányellenességet gyakorolja. Malcolm X szavaival élve: „Jobban tisztelem azt az embert, aki nyíltan megmondja, hogy mi az álláspontja, akkor is, ha az rossz, mint azt az embert, aki úgy közeledik, mint egy angyal, de nem más, mint maga az ördög.”      

Magyarországot olyan emberek vezetik, akik semmilyen formában nem hisznek az emberi egyenlőség elvében. Olyan emberek, akik megtesznek bármit, hogy egy cigány ember még véletlenül se kerüljön az ő pozíciójukba, vagy legalább egyenlő szintre velük, mert az veszélyes lenne. Ezzel párhuzamosan, nagyon sok esetben, regionális és helyi szinteken a roma választópolgárok vannak többségben, választásokat döntenek el. Ma Magyarországon 130 olyan település van, ahol roma választópolgárok élnek döntő többségben, de e települések közül csupán 34-ben van roma az önkormányzatokban (Setét Jenő adatai alapján).

Mindennek nem az az oka, hogy a romák képtelenek lennének maguk közül vezetőket kitermelni, hanem az, hogy a helyi nem roma vezetők megfélemlítik a roma kisebbség döntő részét a szavazataik elnyerésének érdekében. Én magam  a következőknek voltam szem- és fültanúja: „Ha nem rám szavazol, nem kapsz majd segélyt. Ha nem rám szavazol, ki leszel rúgva a közmunkából. Ha nem rám szavazol, pokollá teszem az életedet.” Ki kell emeljem, hogy a megfélemlítés csupán egy, a cigány szavazatok megszerzésének embertelen, erkölcstelen és cigányellenes eszközeinek végtelen tárházából.

Ennek eredményeként a cigányok egy ember kezébe adják a helyi hatalmat, megfosztva az esélytől, hogy  szavazópolgárként végiggondolhassák, hogy az az ember intellektuálisan és politikailag valóban képes-e a települést vezetni.

Majd a megválasztott vezető befolyása a döntések meghozatalában fenntartja a romák helyzetének status quo-ját, fenntartja a szegénységet, a munkanélküliséget, akadályozza a minőségi oktatáshoz való hozzáférést.

Továbbá a romák alacsony, lényegében nem létező politikai képviseletének és részvételének eredményeként olyan bosszantó helyzet állt elő, hogy amikor bármilyen jogszabály, intézkedés, stratégia vagy javaslat kerül a döntéshozók asztalára, ami a romáknak kedvező lenne, addig csűrik-csavarják, formálják, változtatják, hogy mire a megvalósításhoz érünk, éppen a romák azok, akik kimaradnak belőle.

ITT OLVASHATÓ

ÁLAMPOLGÁRI NEVELÉS 5- RÉSZ

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: andreasszakacs
2016.12.09.


Magyar állampolgári nevelési modell 1. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 2. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 3. rész

Magyar állampolgári nevelési modell 4. rész


Huszonöt évvel a rendszerváltás után is élénk vita zajlik arról, hogy mit kellett volna jobban, vagy éppen másként csinálni ahhoz, hogy a mai Magyarország versenyképesebb, gazdagabb és demokratikusabb legyen. Sorozatunk célja, hogy egy, a demokrácia jövőbeni fejlődését segítő gyakorlatot, az állampolgári nevelés témakörét járjuk körbe.  Az ötödik részben áttekintjük azt az alternatív civil intézményrendszert, amely a központilag meghatározott állampolgári nevelési modell mellett, vagy éppen a helyett létezik, és alakítja a fiatalok politikai szocializációját.
 
Tudatos Választókért Alapítvány, Padtárs program, Eötvös Károly Intézet – Iskola és politika, Közélet Iskolája, PROKON, Demokratikus Nevelésért és, Tanulásért Közhasznú Egyesület, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány. Néhány szervezet azok közül, amelyik állampolgári neveléssel foglalkozik. Ezeknek a civil szervezeteknek, jellemzően nincs preferált szerveződési formájuk, tehát hogy egyesületként, vagy alapítványként, esetleg informális mozgalomként végzik a munkájukat. A szervezetek, bár részben, vagy nagyrészt az állampolgári nevelést is profiljuknak tekintik, összességében elmondható, hogy a hat vizsgált csoport közül egyik esetében sem kizárólagosan erre a célra hozták őket létre. Még a leginkább az állampolgári nevelésre koncentráló PROKON és Közélet Iskolája esetében is fontos szerepet játszanak egyéb tevékenységek, mint például szakmai gyakorlat biztosítása a fiataloknak, kiadványkészítés és kutatásszervezés.
 
Többfajta elvi törést is azonosíthatunk a különböző szervezetek között, ami egyben jól szemlélteti azt, hogy az állampolgári nevelésnek közel sincs egységes modellje. A háttérbeszélgetésekből kiderült, hogy bár nem merültek el az állampolgári neveléssel kapcsolatos nyugat-európai szakirodalomban, mégis megjelennek köztük azok a törésvonalak, amit az állampolgári nevelést kutatók azonosítottak a különböző állampolgári modellek között.
 
Az egyik legérdekesebb és legalapvetőbb nézetkülönbséget az Ekint, a Padtárs és a DIA jelenít meg. Előbbi kettő egyértelműen kiáll amellett, hogy állampolgári nevelést az államnak is végeznie kell, sokkal direktebben, mint most, és szervezetként jelenleg állami feladatot pótolnak. Ezzel szemben képviseli a DIA azt az álláspontot, ami szerint az állampolgári nevelés nem az állam feladat, azt el tudja végezni a civil szféra is iskolai kereteken belül és kívül..