2016. december 21., szerda

ITT A NAGY MILLIÁRDOS LISTA: ORBÁN KIÁLLT AZ ABLAKBA ÉS KÉT KÉZZEL SZÓRJA KI A PÉNZT

B1 BLOG
Szerző: Flynn Rider
2016.12.21.



Vége van a hét szűk esztendőnek, bizony, főleg, ha az ember jól helyezkedett az utóbbi hat évben: ahogy korábban megírtunk, pár nap alatt, különösebb tervezés nélkül szór ki 1000 milliárd forintnyi összeget az Orbán-kormány különféle célokra. Az egészségügy, az oktatás, vagy a szociális szféra nem kap egy fillért sem, viszont Mészáros Lőrinc határon túli fociklubjai, vagy a Farkas Flórián vezette, botrányos pénzköltéseiről elhíresült Cigány Önkormányzat milliókat kap.

1. A felcsúti gázszerelő adományából épült csíkszeredai sportakadémia egymilliárdos támogatást kap a költségvetésből. A milliárdos gázszerelő horvát futballklubjának akadémiája szintén ugyanennyi pénzhez jut. (HírTV)

2. Még 3,688 milliárd forintot kapnak a Külgazdasági és Külügyminisztérium 90 százalékos tulajdonában lévő kereskedőházak és kapcsolt vállalkozásaik. A kedd este megjelent Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy jövőre két jogcímen 7,685 milliárd forint áll még az MNKH rendelkezésére. (MNO)

3. Hozzávágott a sportszervezetekhez 21 milliárd forintot a kormány - Váratlanul 4,2 milliárd megy az olimpiai pályázathoz kapcsolódó feladatokra, amiről eddig nem volt szó, 700 milliót kap a Ferencvárosi Labdarúgó Club. (444)

4. A kormány kitömte Kisvárdát 6,8 milliárddal. Plusz még Seszták Miklós fejlesztési miniszter szavazókörzetében három összegben összesen 240 milliót osztanak szét.
10 milliárd forintot kap a kormánytól a Szegedi Ifjúsági Centrum, ami valójában stadion; a határozat szerint a Szegedi Ifjúsági Centrum még idén kap 9,7 milliárd forintot a kormánytól. Összehasonlításul: Szeged 2016-os költségvetését 35,6 milliárd forintos főösszeggel fogadták el. (444)

5. A kormány kifizeti a roma önkormányzat csalás miatt keletkezett adósságának nagyobbik részét. A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy „speciális támogatás" címén az Országos Roma Önkormányzatnak 1,3 milliárd forintot ítélt meg a kormány a nagy átcsoportosítási lázban.

A szervezetnek 1,6 milliárdnyi adófizetői forintot kell visszafizetnie az Emminek, miután azt szabálytalanul, magyarul csalással költötték el a Híd a munka világába programban. Ezen felül 500 millió forinttal is tartoznak minisztériumoknak, cégeknek és ügyvédi irodáknak, így az ORÖ-nek összesen 2,1 milliárd forintot kell visszafizetnie. Ehhez képes nem nagyon aggódnak, hiszen idén Balogh János elnöknek egy 7 millió forintos Audi A4-est szereztek be a közgyűlés felhatalmazása nélkül. (HírTV)...

HÜLYÉT CSINÁLT EGY FEGYVERES RABLÓ A TEK-ESEK PARÁDÉJÁBÓL

NYUGATI FÉNY BLOG
Szerző: Nyugatim Fény Blog
2016.12.21.



Mint egy falat kenyér, úgy kell Orbánéknak minden külföldi terrormerénylet. Ilyenkor lehet fontoskodni, eljátszani a nemzet megmentőjét. Aprópénzre váltani ártatlan emberek halálát a politikai tőzsdén.

Minden nap főnyeremény nekik, amikor nem Matocsy, Tiborcz, vagy a félanalfabéta Mészáros Lőrinc ügyeiről, netán a lerohasztott oktatásról, kórházakról, hármas metróról folyik a közbeszéd.

Tegnap a berlini tragédia ürügyén indították be a néphülyítő kommandót. A várost telerakták tankokkal meg nyakig felfegyverzett TEK-legényekkel, az állami médiában úgy riogatták a lakosságot, mintha nem lenne holnap...

...Szerencsére nem vagyunk a fanatikus terroristák célpontjai, így Orbánék katonai bohóckodása olcsó parasztvakítás csupán. Nem kell terrorral riogatni az embereket, és nem kell azt hazudni, hogy a helyzet magaslatán vagyunk. Lám, az élet ironikusan gondoskodik róla, hogy minden turpisság lelepleződjön.

A mi terroristáink a szegénység, a fagyhalál, a kórházi fertőzések - ebbe hal bele minden évben több száz magyar. Üdvös lenne, ha tankos parádézgatás helyett végre ezzel foglalkoznának a méltóságos nagyurak.

A MAGYAR INTELLEKTUÁLIS ELIT (SOROZATUNK 2. RÉSZE)

ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2016.12.21.



(1.rész)

1989 nyarának végén két fiatal indult el egy nyugati egyetem irányába Magyarországról. Orbán Viktor és én. Orbán az oxfordi egyetem Pembroke College politikai tudományok képzésére utazott ki, én pedig egy indianai egyetemre matematikát tanulni. A népköztársaságnak már csak pár hónapja volt hátra. Ebben a pillanatban Orbán Viktor valószínűleg liberálisabb ember volt, mint én. Azaz, minden valószínűség szerint tudta, hogy mit jelent liberálisnak lenni, én pedig nyilván nem, a konzervativizmus kifejezés jelentéséről sem tudtam semmit, ha jól emlékszem.

Két hónappal később már "képben voltam". Gondolom már írtam róla párszor, az uszodából hazajövet (egy kollégiumban laktam) bementem a bölcsészkönyvtárba és összevissza olvastam mindenféle dolgokról, főleg a konzervativizmusról, az amerikai alkotmányról, a gazdaságról, mindenféle rendszer nélkül. Két hónap előnyben voltam a magyar átlagpolgárhoz képest, mikor az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a volt moszkvai követ kikiáltotta a köztársaságot.

Egy hete a Vígszínházban közvetlenül mögöttünk ült az SZDSZ egyik alapítója, majd az Örkényben az első Orbán-kormány egyik minisztere ült pontosan előttünk. Ennek tulajdonképpen semmiféle relevanciája sincs, csak nagyon különös. Valamikor 1989-ben alakultak ki az előttök és az utánok, a képben levések, a tutimondások, a pecking orderek, az értelmiségi háború ideológiai alapjai.

A magyar értelmiségi háború lényege - tekintettel arra, hogy 1989 október huszonharmadikán dördült el a startpisztoly és nem valamikor a tizennyolcadik században - az, hogy ki van elől. Melyik lista a piacvezető, Mihancsik Zsófiáé vagy a mandiner.hu-é (erről itt).

A magyar értelmiségi mítoszok gyökerei a rendszerváltás előtti időkre nyúlnak vissza, de akkor annak még alig volt valami értelme. Értelmet ezek a mítoszok 1989-ben nyertek. Ki olvasott először Bourdieu-t, ki váltott először paradigmát, ki látta egy berlini konferencia büféjében először Jürgen Habermas-t, kit ismernek jobban az NYU-n, ha egyáltalán, kivel állnak szóba, kit fogadnak el, ki képviseli az országot a Lajtán túl, Csodaországban...

HOGYAN LESZ MEGHITT AZ ÜNNEP A GYEREKEKNEK?

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Hermán Noémi
2016.12.21.



Mielőtt bárki azt gondolná, megnyugodhatunk: nem, nem az ajándék(ok)tól! Erre a legjobb bizonyíték, ha felidézzük magunkban a gyerekkori karácsonyi emlékeinket. Mik jutnak eszünkbe? Nagy valószínűséggel nem a konkrét ajándékok, hanem a körítés. Az érzések, a gyertyaillat, a szeretet, a melegség, az ünnep fénye. És a készülődés. A titokzatosság, a Jézuska, a közös mézeskalács-sütés, és hogy együtt a család.

Közös készülődés

Az adventi időszak négy hete bőven elég időt és alkalmat teremt arra, hogy ráhangolódjunk az Ünnepekre. Minél inkább bevonjuk a gyerekeket is a készülődésbe, annál nagyon varázslat veszi körül számukra ezt az időszakot. A gyerekek számára egy ünnep kapcsán épp olyan fontos az oda vezető út is. Idén kerüljön az adventi naptárba folytatásos mese, amit minden reggel összebújva együtt olvasunk el gyerekeinkkel.

Ajándék… A kevesebb néha több!

A gyerekek rajonganak az ajándékért. De gondolkodjunk hosszútávra, és ne kényeztessük el Őket minél többféle, minél színesebb, minél látványosabb tárgyakkal! Egyrészt, mert a negyedik ajándék után már annyira telítődnek, hogy végül egyikkel sem kezdenek el játszani. Másrészt pedig a szó szoros értelmében elkényeztetjük a gyerekeket, minden ünnepkor egyre több és több ajándékot várnak el, és nem tudják értékelni, amit kapnak. Legyen inkább kevés ajándék, amiben viszont valóban benne van a szívünk-lelkünk, kezünk munkája is. A közös ajándékkészítésből (nagyszülőknek, barátoknak) ne hagyjuk ki a gyerekeket se! Ültessük el bennük azt az érzést, hogy ajándékot adni, éppolyan jó, mint kapni!

Mikulás, Jézuska…

A szülők általában igyekeznek minél tovább fenntartani a varázslatot. De minél nagyobb a gyerek, annál inkább fejtörést okoz, hogy vajon meddig mehetünk el ezen a téren? A gyerekek az ovodáskor végére (6-7év) a gondolkodásbeli érés és az egyre több ismeret hatására már elég jól megértik a fantáziavilág és a valóság közti határvonalat. Ha szülőként úgy érezzük, hogy az ünnepeket övező varázslat megzavarja gyermekünk világlátását, akkor nem érdemes tovább ragaszkodnunk az ajándékok körüli titokhoz. A túlzott merevség ugyanis a gyermeki szorongásokat is felerősítheti. Ha a Jézuska igen, akkor a szörnyek miért nem?

"TUDJA BÁCSI, MIKOR ESSZÜK MAJD A KÁPOSZTÁT, AKKOR HOZZÁKÉPZELEM A TEJFÖLT IS"

KOLOZSVÁRI SZALONNA BLOG
Vendégszerző: Forgács Erzsébet
2016.12.21.



Nehezen szántam rá magam az írásra. Sokat meditáltam arról, vajon va-e értelme írni – sokadszor – a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a nyomorról. Hiszen az elmúlt időszakban is már sokan – köztük jómagam – próbálták bemutatni, létezik egy másik, egy kilátástalan helyzetben levő, pusztuló Magyarország.

Milliók tengődnek úgy, hogy gyakorlatilag esélyük sincs az emberhez méltó életre, számukra már az is öröm, ha naponta esetleg tudnak kenyeret venni. Az ő álmaik – amennyiben még vannak – földhöz ragadottak. Nem vágynak luxusutazásra, milliós karórákra, helikopterezésre, vagyont érő táskákra, de még talán svájci bankszámlára sem. Azért sem, mert többségük talán azt sem tudja, hogy ilyen van. Szeretnének tisztes megélhetést biztosító munkát, fedelet a fejük fölé, és egy szebb holnapot a gyermekeiknek.

A vidéki Magyarország ma a közmunkások világát jelenti. Kiszolgáltatott emberek százezreit, akik meghunyászkodva tűrik, hogy a parancsolóik azt tegyék velük, amit éppen úrinak mondott kedvük diktál. Aki szólni mer, azt páros lábbal billentik bele a mély gödörbe, ahonnan már szinte lehetetlen felkapaszkodni. Ezért tűrik el a megaláztatást, ezért veszik tudomásul, hogy a közmunkások számára – általában – még a legelemibb munkafeltételek is hiányoznak. Többük beszélt arról, hogy az elemi tisztálkodási feltételek sincsenek a számukra biztosítva. Nem tudnak kezet mosni, ha netán kis- vagy ami még rosszabb, nagy dolgukat kellene végezniük, akkor marad a mező, a kukoricás, vagy a – korábban kitisztított – árokpart. Ha valakinek nagyon sürgős, akkor elmondhatja, hogy nincs szerencséje. A közmunkásokat a mai hatalom nem veszi emberszámba, a közmunkának nevezett rabszolgamunka a statisztikák javítását szolgálja.

Így valósul meg országunkban – no, nem a gyönyörű rend, hanem – a teljesnek mondott foglalkoztatás. Talán sántít, de néha úgy érzem, hogy az ókori Rómában is nagyobb becsülete volt a szegényeknek, illetve a rabszolgáknak, mint napjainkban, hazánkban a védtelen embereknek.

Szinte nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg írás, tudósítás arról, milyen méltatlan körülmények között tengődnek felebarátaink, hogyan nő a szegénység, a nyomor. A Fidesz 2010 óta tartó uralkodása alatt óriási jövedelemkülönbségek jöttek létre. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények, még szegényebbek lettek. A valamikori középosztályba tartozók közül rengetegen vesztették el egzisztenciájukat, már csak ábrándozhatnak egy szebb világról.

Az országot lényegében egy személyben uraló miniszterelnök nem akar tudomást venni arról, ami ma hazánkban van. Kinyilatkoztatásaiban a ragyogó jelenről és a még fényesebb jövőről beszél. Ha hiszi amit mond akkor azért, ha pedig tisztában van azzal, hogy nem a való világról beszél, akkor pedig azért alkalmatlan arra, hogy az ország első embere legyen. Aki képes arra, hogy szemrebbenés nélkül beszéljen Magyarországról, mint a földi mennyországról, az mindenre képes lehet. Vajon meddig lesz Magyarország a délibábok országa?

LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK

TÖRÖK MONIKA BLOGJA
Szerző: Török Monika
2016.12.19. 



A legelvetemültebb rendszerek – főleg, ha hosszabb távra terveznek – igencsak ügyelnek arra, hogy ideológiailag is, érzelmileg is bealapozzák a következő generációt.
Igen, a gyerekekre gondolok. Minden ideológiától mentesen.





Cserkésztábor.
Úttörőtábor.
Állami üdülők.
Iskolai kirándulások iskolai pénzből, tehát látszólag és a családok számára praktikusan: ingyen.
Levelezés távoli országokban élő kispajtásokkal.
Cserediákok.
Ingyenes tömegsport.
Ingyenes klubok, rendezvények.
Ingyenes szakkörök a suliban.
Ingyenes korrepetálás.
Karácsony a Parlamentben.
Osztálykirándulások (ingyen, természetesen).
De akár lőgyakorlat is az MHSZ-nél. Vagy íjászkodás.
Ugyanitt repülőgép-modellező szakkör és ingyen jogosítvány.
Építőtábor.
Szakmai gyakorlat ingyen.
Osztályfotózás ingyen.
Olcsó zsebkönyvtár, puhafedelű kiadások, indiános és pöttyöskönyvek, delfin-sorozat meg a többi...

A KRITIKAI GONDOLKODÁS ELEMENTÁRIS SZÜKSÉGESSÉGE

OFOE BLOG
Szerző: Gyarmathy Éva
2016.12.21.


Az átverés, a csúsztatás, a hazugság, az intrika régi „fejlesztései” az emberiségnek, de most kerültek ezek jobban előtérbe, amikor a korábbi értékeink és biztos tudásaink megkérdőjeleződnek, általános az elbizonytalanodás. Az információk rengetegében nem nehéz eltévedni, illetve másokat megtéveszteni.

A mindent elöntő infokommunikációs világ a tiszta gondolkodás, a fogalmak tisztázása, a tiszta kommunikáció iránt is megnövelte az érdeklődést, és a kritikai gondolkodásról is kötetek szólnak már. Megvan a butaság és a hazugság elleni szérum, csak lassan terjed, mert könnyebb ostobának maradni, mint gondolkodni, ezért sokan kerülik a fényt, inkább maradnak a sötétben.

Hatványozott infokommunikációs működés

Buddha nem mostanában írta le ezt a bölcsességet: Ne higgy valamiben, csupán azért mert hallottad, vagy mert sokan mondták, és pletykaként terjed. Ne higgy valamiben, mert a vallási könyvekben olvastad. Ne higgy valamiben, amit tanítóid és az idősek állítanak csak autoritásuk miatt.

Ma Buddha talán említené még a celebeket, akiknek nem kellene hinni csak azért, mert híresek, és talán említené az internetet is, ahol az információtömeg duzzadásával nem növekszik a tudástartalom.

Az emberiség birtokába veszi az internetet, amelynek a tartalma leképezi a használóját. Az interneten nem az emberiség tudása, hanem infokommunikációs működése tükröződik.

A megnövekedett információs térben minden hatványozódik. Az alaptalan állítások, a tudatos megtévesztés és a butaság aránya mindig is nagyobb volt a tudásénál, és most exponenciálisan növekedve látványosabban és átütőbben jelenik meg, mint a valóságos tudás. Ebből is látszik, hogy az emberiség közel sem ismeretekre és tudásra épít, sokkal inkább információkra. Az ismeretek megszerzése és a tudáshoz jutás nehéz munka, mert gondolkodást igényel, míg locsogni könnyű és felelősségmentes tevékenység...

DÉLIBÁBOK MAGYARORSZÁGA

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Budácsik Lajos
2016.12.21.


Nehezen szántam rá magam az írásra. Sokat meditáltam arról, vajon van e értelme írni - sokadszor - a szegénységről, a kiszolgáltatottságról, a nyomorról. Hiszen az elmúlt időszakban is már sokan - köztük jómagam - próbálták bemutatni, létezik egy másik, egy kilátástalan helyzetben levő, pusztuló Magyarország.

Milliók tengődnek úgy, hogy gyakorlatilag esélyük sincs az emberhez méltó életre, számukra már az is öröm, ha naponta esetleg tudnak kenyeret venni. Az ő álmaik – amennyiben még vannak – földhöz ragadottak. Nem vágynak luxusutazásra, milliós karórákra, helikopterezésre, vagyont érő táskákra, de még talán svájci bankszámlára sem. (Azért sem, mert többségük talán azt sem tudja, hogy van ilyen.) Szeretnének tisztes megélhetést biztosító munkát, fedelet a fejük fölé, és egy szebb holnapot a gyermekeiknek.

A vidéki Magyarország ma a közmunkások világát jelenti. Kiszolgáltatott emberek százezreit, akik meghunyászkodva tűrik, hogy a parancsolóik azt tegyék velük, amit éppen úrinak mondott kedvük diktál. Aki szólni mer, azt páros lábbal billentik bele a mély gödörbe, ahonnan már szinte lehetetlen felkapaszkodni. Ezért tűrik el a megaláztatást, ezért veszik tudomásul, hogy a közmunkások számára 
 általában – még a legelemibb munkafeltételek is hiányoznak.

Többük beszélt arról, hogy az elemi tisztálkodási feltételek sincsenek a számukra biztosítva. Nem tudnak kezet mosni, ha netán kis vagy ami még rosszabb, nagy dolgukat kellene végezniük, akkor marad a mező, a kukoricás, vagy a – korábban kitisztított – árokpart. Ha valakinek nagyon sürgős, akkor elmondhatja, hogy nincs szerencséje. A közmunkásokat a mai hatalom nem veszi emberszámba, a közmunkának nevezett rabszolgamunka a statisztikák javítását szolgálja. Így valósul meg országunkban – no, nem a gyönyörű rend, hanem – a teljesnek mondott foglalkoztatás. Talán sántít, de néha úgy érzem, hogy az ókori Rómában is nagyobb becsülete volt a szegényeknek, illetve a rabszolgáknak, mint napjainkban, hazánkban a védtelen embereknek.

Szinte nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg írás, tudósítás arról, milyen méltatlan körülmények között tengődnek felebarátaink, hogyan nő a szegénység, a nyomor. A Fidesz 2010 óta tartó uralkodása alatt óriási jövedelemkülönbségek jöttek létre. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek. A valamikori középosztályba tartozók közül rengetegen vesztették el egzisztenciájukat, már csak ábrándozhatnak egy szebb világról...

AMIKOR MÁR BRÓDY JÁNOSTÓL IS RETTEGNEK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2016.12.21.


Messziről kell indítania annak az alkalmi vagy főállású médiamunkásnak, aki úgy próbál izzadva szerelmet vallani és örök hűséget esküdni kenyéradó gazdájának, azaz a zsírosra hízott Orbán-rezsimnek, hogy közben nem szégyell önként és dalolva akár nem politikus közéleti szereplőket, elismert művészeket is megrugdosni a siker reményében.

Akik őbarnanyelvségével szemben nem hajlandóak tolni a mostmár saját múltját is nyíltan letagadó, a történelmet – ha már eltörölni teljes egészében nem is tudja -, legalábbis átírni igyekvő hatalom rozsdás biciklijét. És – micsoda szentségtörés, mondja meggyőződéssel szarosnyelvű bácsi – ennek időről időre hangot is adnak.

Itt van például az SZDSZ-maradvány Bródy János, a rothadó liberalizmus sziklája, akivel a Magyar Narancs nyomtatott kiadásában jelent meg egy karácsony előtti interjú. Mivel a Magyar Idők nevű hivatalos kormányzati propagandalap számomra ismeretlen szerzője – nagyon helyesen – olvassa a köcsögliberális Magyar Narancsot, megihlették őt Bródy szavai. Bár tiltja a vallásom, ideteszem a cikket, hátha valakinek van gusztusa hozzá.

Csontos János elvtársat (nem mintha fontos lenne a neve, de a tényszerűség kedvéért írjuk ide) a padlóra került balliberális ellenzék 2018-as választásra készülő szánalmas vergődése és erkölcstelen, Jobbik mögé felsorakozása ihlette meg (ő így tudja, és ha ő így tudja, akkor így is van) annyira, hogy megfogalmazza a cáfolhatatlan szentenciát: az SZDSZ nem vész el csak átalakul.

Csontos elvtársat, a propagandát gyártó teljes gépezethez hasonlóan nem zavarják össze az aktuálpolitikai-társadalmi történések, az, hogy 2016-ot írunk és már azt sem sokáig, hogy hetedik éve a múltját szembeköpő fiatal demokraták bakancsai taposnak a nyakakon, a Habony-művekben fogant munkaköri leírásának megfelelően hozza az elmúltnyolcévező papírformát: Bródy János egykor felbukkant az SZDSZ választási reklámfilmjében is, fújjjj.

És mivel az SZDSZ és a liberális az idők során a kurvaanyázás szinonímájává és a nemzeti oldal gurgulázó undorának, egyben létjogosultságának-magasabbrendűségének kifejeződésévé vált, Csontos úr feljogosítva érzi magát arra, hogy öblösen fintorogjon Bródy szavai fölött. 

Ide is teszem az elvetemült művész gondolatait, amelyeket Csontos nem hagyhatott röffenés nélkül:

A társadalom annyira megosztott, hogy ha egy művész nyilvánosan leteszi a voksát bizonyos szellemiség mellett, akkor lehet, hogy a közönségének egy részét elidegeníti magától. Én vállalom ezt a kockázatot. Érzékelem, hogy nagyon sokan elbódultak az ősi félelmekre és gyűlölködésre építő propagandától, és nem tekintik értéknek a felvilágosodás szabadelvű európai hagyományait. (…) A zenészek közül sokan gondolkoznak úgy, mint én, de nem vállalják érte a rizikót. Így aztán egyre elfogadottabbá válik az az érvelés, hogy a művésznek az a dolga, hogy szórakoztasson, és ne avatkozzon bele a politikába. Én ezzel nem értek egyet. (…) Nem vagyok pártpolitikus, de azt gondolom, minden embernek joga van a politikai véleménynyilvánításhoz. A demokratikus társadalmakban a népé a hatalom és a választás joga. Kár, hogy sokan nem élnek vele, és még nagyobb kár, hogy nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, melyek alapján felelősségteljesen dönthetnének. A sajtó szabadsága elég korlátozottan érvényesül. Ezért játszhatnak a hatalom birtokosai szórakoztató színházat a nagyközönség számára, miközben eltitkolják a kellemetlen tényeket. Látszólag demokratikus keretek között élünk, de a valódi döntések nem a demokrácia szabályai szerint születnek.”...

ANNAK KELL ÖRÜLNÜNK, HOGY LEGALÁBB NEM FIDESZES OLIGARCHA VETTE MEG A NÉPSZAVÁT?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.12.21.



A Geomédia tegnap bejelentette, végül egy Puch Lászlóhoz köthető vállalat vette meg a céget, amely kiadja a Szabad Földet, a Vasárnapi Híreket és a Népszavát. Ott tartunk ma Magyarországon, hogy annak kell örülünk, ha olyan emberek raknak bele pénzt a baloldali-liberális médiába, akik tőlünk lopták azt a pénzt.

A 2000-es évek Magyarországa ugyanis a Puch-Simicska, MSZP-Fidesz tengelyről, a 70-30-ban leosztott közbeszerzésekről szólt. 2016 Magyarországa pedig arról szól, hogy az azóta meghízott Fidesszel szemben Puch László és Simicska Lajos azok, akik megmentik és fenntartják a médiatermékeket.

Ide jutottunk. Ha valaki politikai napilapot akar venni, vehet Széles Gábortól, Simicska Lajostól és Puch Lászlótól. Más nincs.

És mégis, az ember örül, hogy végül a Népszava nem a Fidesz-közeli oligarchához, Habony Árpád jó barátjához, Tombor Andráshoz került (aki egyébként a Mandiner egyik tulajdonosa).

Legalább nem csak fideszes oligarchák kezében van média, juhé!
...

BARTUS LÁSZLÓ: KÁLMÁN OLGA IS ÚGY JÁRT, MINT ÉN

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.12.20.



Ebben a Kálmán Olga kontra ATV ügyben egyetlen dologra érdemes figyelni. Hogyan reagál Németh Sándor vezető lelkész arra, ha bárki merészel távozni tőle. Nagyjából úgy, mint Sztálin, és ha tehetné, jégcsákányost küldene utána.

Érdemes elolvasni Németh nyilatkozatát, amelyben kezdi meghamisítani a tényeket. Úgy állítja be, mintha Kálmán Olga senki lett volna előtte, senki lenne nélküle, mindent neki köszönhet. Mintha ő csinált volna belőle riportert és embert. Mintha Kálmán Olgát nem a saját munkája és a tehetsége tette volna azzá, aki. A távozása pedig árulás.

Kálmán Olgát lehet szeretni, nem szeretni, szakmailag bírálni, de tényezővé lett, és a saját erejéből, tehetségéből. Nem Németh ült naponta abban a székben, amelyikben ő ült. A Németh Sándorban hívő gyülekezeti tagok mindig a legjobb véleménnyel voltak róla, és büszkék voltak rá, mint saját tulajdonukra, amíg el nem ment. De attól kezdve egy tehetségtelen, élősködő senki, akit Németh felkarolt, és visszaélt ezzel. Ahogy az ilyenkor lenni szokott.

Németh mindenkire úgy tekint, mint a tulajdonára. Magának tulajdonítja a gyülekezeti tagok vagy az ATV munkatársainak sikerét. Ezeket propagandacélokra használja fel, s a tehetségüket a saját javára fordítja. Kálmán Olga is egy ilyen arc volt, ahogy például a futballista Gera is az. Németh tulajdona, ahogy egy rabszolgatartó tekint a tulajdonára, Németh így tekint a rabszolgáira. Hack Péter is az, ő még büszke is rá.

De ha valamelyik rabszolga távozni, ne adj' Isten menekülni akar tőle, mert Németh pontosan úgy bánik a tulajdonaival, ahogy a rabszolgákkal szokás, a rabszolga lelkét pusztítja Németh lelki terrorja, verése, diktatúrája, totális kontrollja, akkor ellenség lesz, és a rabszolgatartó pusztító gyűlölete ömlik rá. Az ilyenek mentek farkaskutyákkal a szökött rabszolga után. Németh éppen olyan, mint az összes film negatív szereplője.

Érdemes elolvasni Németh híveinek bejegyzéseit a Facebookon Kálmán Olga távozása után. A legkevesebb az, hogy középszerű riporter volt, sokkal jobb, hogy távozott, nem veszítettek vele semmit. Ha marad, istennő lenne, de mivel elmenekült a tébolydából, ördög lett. Mindez semmi. Németh Sándor a Biblia elferdítésével abban a tévhitben él, hogy hatalmat gyakorolhat emberek lelke fölött, amit ő imádkozásnak és szellemi harcnak nevez, de valójában ez fekete mágia, okkultizmus, varázslás és átkozódás.

A jelenségnek csak egyik része, hogy Németh úgy viselkedik, mint Sztálin, amikor valaki "hűtlen" lett hozzá. Ezt szó szerint kell érteni, az illetőt kitörlik a korábbi tévés felvételekről, kiretusálják a fotókról, egész életében zaklatják és üldözik. De ennél többről van szó. Németh fekete mágiát űz és egy életen át átkozza és átkoztatja azokat, akik akarata ellenére távozni mertek, és nem hajlandóak a lelki uralma alatt élni. Gera Zoltán azonnal kétballábas, közepesnél is gyengébb játékos lenne, ha nem bírná tovább, hogy Németh S. tulajdona, aki totális kontrollt gyakorol felette. De ez nem minden.

A dolognak van egy látható és egy láthatatlan része. A látható része az, hogy nem tudják tudomásul venni és elfogadni, hogy valaki szabadon változtathat gyülekezetet vagy állást, hanem elkezdik pcskondiázni, bemocskolni, gyalázni, majd rágalmazni. Azt előre lehet tudni, hogy Kálmán Olga minden más elődjéhez hasonlóan végigmegy Németh lelki hullámzásának stációin, és el fog jutni odáig, hogy beépített ügynök volt...


JÖN A VILÁGPOLITIKA REALISTA FORDULATA

DANUBE INSTITUTE BLOG
Szerző: Danube Instiute
2016.12.21.


A politika világa még a legszilárdabb alapokon nyugvó rendszerek esetében is egyre irányíthatatlanabbá és kiszámíthatatlanabbá kezd válni. Az új világrendben az amerikai külpolitika irányvonalának alapvető megváltoztatására volna szükség, a posztkommunista hatalmak regionális törekvéseinek elismerése mellett, írja Stephen H. Balch a The American Conservative oldalán megjelent terjedelmes elemzésében.

A nyugati típusú modern állammodell a korai modern időkben, kegyetlen vallásháborúk közepette alakult ki fokozatosan. A számos konfliktus lehetővé tette a társadalmi és katonai központosítást az állam számára, miközben előmozdították a szuverenitás és a nemzetközi jog újításnak számító elméleti absztrakcióit. A cikk szerint az 1648-as vesztfáliai béke az államhatalom növekedését és a merkantilizmus előretörését eredményező diplomáciai rendszert hozott létre. A háborúk viszonylagosan korlátok közé lettek szorítva, miközben az államok közötti szövetségek egyensúlyt hoztak létre a kontinensen.

Balch vélekedése szerint ennek az európai konstrukciónak a 23 évi háborúzást okozó francia forradalom vetett véget. Az elkövetkezendő száz esztendő rendkívül különbözött az azt megelőző korszaktól: alkotmányos államok jöttek létre, rutinszerűvé vált a tömeges részvétel, a prosperitás túlszárnyalt minden korábbi képzeletet. A 19. századot végigkísérő forradalmi megmozdulások nem rendezték át alapvetően a hatalmi viszonyokat: a vezető elitek konferenciák, illetve két- vagy többoldalú megállapodások révén a békét fenntartva birtokukban tudták tartani pozícióikat. Azonban az 1914-ben kitört, nacionalizmustól túlfűtött Nagy Háború lesöpörte az asztalról az európai status quót. Az ezt követő versailles-i béke és az új körülményekre lassan reagáló diplomácia egy következő, hatalmasabb tűzvészt eredményezett: elpusztítva az egyik legádázabb „démont” és felemelve a fél világra kiterjedő hatalommal rendelkező másik rossz szellemet.

A szerző szerint „korunk alapvető jellemvonása az alacsony ideológiai hőfok”. A posztkommunista Oroszország és Kína a nemzeti és regionális célok érdekében felhagytak a globális szintű törekvésekkel. Az Egyesült Államok és szövetségesei, legyőzvén a kommunizmust, elvarratlan szálakkal találja szemben magát, megfosztva a külpolitikai konszenzustól. A kínai ambícióktól tartó Japán mellett India, miközben képes volna globális szerep elérésére, a saját térségén kívüli törekvéseit helyezi előtérbe, állítja Balch...

NINCS MAGYARORSZÁGON TERROR, DE LEGALÁBB A TEK FÉLELMET KELT

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2016.12.21.


„Berlini merénylet – a TEK a Széna téren” címmel legalább öt fotót közölt az állami propaganda (MTI) arról, ahogy a símaszkos-géppisztolyos kommandósok fagyoskodnak a karácsonyi vásároknál. Ugyanez van a pályaudvarokon és fontosabb közlekedési csomópontokban.

Nekünk nem terroristáink vannak, nekünk TEK van, ha félelem kell. (Magyarországon többen halnak autóbalesetben, mint terrorcselekményben.)

Ilyen alapon minden metrómegállóhoz eleve oda lehetne állítani a csapat tűzoltót, hogy marcona arccal, slaggal a kezükben várják, mikor gyullad ki valami.

Hisz a ménkű bárhová beüthet, nemde? Egy metrótűz esélye, ha megnézzük a statisztikákat, lehet, ezerszer nagyobb, mint egy terrorcselekményé. (Még Berlinben is!)

Tegnap megírtuk, hogyan tapsikol örömében a Fidesz és az általa irányított állami propaganda minden terrortámadásnál – hiszen minél nagyobb a félelem, annál jobban lehet a nemzet és az ország megvédőjét eljátszani. Ennek a propaganda-hadjáratnak az egyik része a TEK kivezénylése Budapesten a főbb közlekedési csomópontokba.

A cél kettős:
  • félelemkeltés
  • szavazatszerzés
Aki idáig a karácsonyi bevásárlással és a karácsonyi hangulat megtalálásával volt elfoglalva, az most rákereshet a hírportálokon, hogy mi is történt, miért vannak ezek a kidolgozott testű gépkarabélyos férfiak a fagyban. Innentől kettőre zárja a kaput is. Nehogy mán a terroristák özv. Harmatosnét és kövér pincsijét, Pufikát felrobbantsák a félemeleten...

A SZÍRIAI MENEKÜLTEK HELYZETE TESTKÖZELBŐL


KÖTŐSZÓ 
- EVANGÉLIKUS KÖZÉLETI BLOG
Szerző: KötőSzó
2016.12.21.


Múlt héten a helyzet újra elmérgesedett Aleppóban, és sokáig nem sokat lehetett megtudni arról hivatalos úton, hogy mi is történik a szír városban, de a közösségi médiafelületeket elárasztották a lerohant városrészben rekedt emberek utolsó üzenetei és a civilek biztonságos evakuálása is bizonytalan volt. A Lutheránus Világszövetség (LVSz) több menekülttábor munkájában vesz részt a Szíriával szomszédos Jordániában és Irakban, illetve tagja a 183 egyházat és vallási közösséget tömörítő, menekülteket segítő ACT Allience nevű szervezetnek. Mit tud a jelenlegi az aleppói helyzetről és hogyan segíti a szíriai menekülteket a világ legnagyobb evangélikus szervezete?

„Bár a Lutheránus Világszövetség nem dolgozik közvetlenül Szíriában és Aleppóban, de foglalkozunk szír menekültekkel Jordániában és Irakban. Munkánk fókuszában a jordániai Zaatari táborban, jordániai városokban, illetve a fővárosban, Ammanban élő menekült gyermekeknek és fiataloknak nyújtott pszichológiai és szociális segítségnyújtás áll, de támogatjuk a családokat hitellel, illetve oktatással, kisegítő iskolákban, ahol jordániai és menekült gyerekek vesznek részt, felváltva” – válaszolt megkeresésünkre Cornelia Kaestner, az LVSz sajtóosztályának munkatársa, aki arról is tájékoztatott bennünket, hogy

"a szíriai menekültek helyzete több mint nehéz mostanában. A fokozott médiamegjelenés ellenére a források elapadtak."

Humanitárius katasztrófa

„Partnereink az ENSZ World Food programjában már tavaly télen arról számoltak be, hogy az élelmiszer-ellátás Zaatariban csökken és a családoknak egyáltalán nincsenek tartalékaik: eladták minden értéküket és most kénytelenek olyan negatív megküzdési mechanizmusokkal élni, mint az illegális munka, ami a menekült státuszukat tekintve is súlyos következményekkel járhat” – írta Kaestner a KötőSzó megkeresésére.

Mivel menekültként nincsenek biztosítva, ezek egészen kizsákmányoló munkák is lehetnek – erről az LVSz korábbi cikke számol be, melyben egy 41 további, szíriai menekülteket segítő civil szervezettel közösen kiadott állásfoglalás olvasható. Ebben azt írják, hogy az oktatás, a védelem hiánya és a megélhetési problémák a legsürgetőbb szükségletei a menekülteknek. A felhívásban kerestek adományozókat – és azóta is keresnek – a helyzet javítása érdekében. Ez a dokumentum kimondja, hogy

"a menekültek helyzete a szíriai konfliktus ötödik évében humanitárius katasztrófával kapcsolódott össze"...

KI AKAR ÁLLANDÓAN BOTRÁNYT CSINÁLNI?

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Vasvári G. Pál
2016.12.20.


Megmondom. Akár név szerint is, mert még mindig nincs protekcióm. Orbán Viktor. És a lábnyomában lépegetve az ő kormányszócsöve, Kovács Zoltán. Ja, és Matolcsy Jobbkéz György is...

Kurta, tán kifejtett magyarázatot sem igénylő kis történet ez. Megkérdezte az ellenzékinek semmiképp sem nevezhető Pesti Srácok egyik kommentelője a szócső Kovácsot, ugyan árulná már el: „Mikor fog Orbán Viktor normális interjút adni bármilyen vállaltan ellenzéki médiának?”

Mi más is lehetne az a jelenség, hogy ez a kérdés – jó okkal, tényekre alapozva – egyáltalán elhangozhat egy önmagát „demokratikusnak” feltüntető országban, mint botrányos?

Na, azután még ott a szóvivő válasza is: „…a magukat vállaltan ellenzékinek tekintő orgánumok nem interjút akarnak készíteni, hanem botrányt akarnak csinálni. Ennek semmi értelme nem lenne. Mert ott nem lehet értelmes beszélgetést folytatni.”

Mit gondoltok: ez a vélekedés tán nem önmagában egy kész botrány?

A jobb (és ritkább) esetekben csupán kérdéses, kétségbe vonható, ám a rosszabb (és jóval gyakoribb) esetekben egyenesen felháborító kormányzati döntésekkel kapcsolatos ellenzéki kérdésekre adott érdemi válaszok híján élek a gyanúperrel: Magyarország kormányfője a mikrofonállványain kívül másoknak azért nem ad interjút (és a szócsöve is azért tartja „értelmetlennek” az interjúzást) mert egyszerűen botrányt akarnak csinálni. Ők...

EGYRE DRÁGUL TÁLLAIÉK SPORTSZÁLLODÁJA, MÁR TÖBBE KERÜL, MINT A STdion

444.HU
Szerző: haszanz
2016.12.20.


A mezőkövesdi klub elnöke nem más, mint Tállai András, NAV-főnök, államtitkár. Előbb egy stadiont járt ki a városnak, amire tao-pénzekből és közvetlen kormányzati támogatásokból összesen 1,25 milliárd forintot költöttek.

Nemcsak az idén befejezett új, 5000 férőhelyes stadionra lehet büszke Mezőkövesd, hanem egy készülő 45 szobás sportszállodára is.

Az első hírek szerint 500 millió forintot szántak volna a hotelre, ennyi volt beállítva a munkákra a tavaly augusztusban kiírt közbeszerzési eljárásban is. Ehhez képest Magyarországon teljesen meglepő módon a tervezett félmilliárdos költségnek jelentősen aláígérve, mindössze 396 milliós ajánlattal vitte a munkát a Penta Industry.

De nem történt csoda Mezőkövesden sem.

Már ezt a szerződést is módosították. A pályázatot kiíró fociklub ugyanis menet közben rendelt még egy szintet a szállodára, ezzel 70 millióval, 469 millióra tornázta fel a megbízást.

De nem is az új szint berendelése a legnagyobb trükk. Hanem az, hogy ez messze nem az építkezés teljes költsége. Hétfőn jelent meg a közbeszerzési értesítőben a „Mezőkövesd, sportszálló építése III. ütem” pályázat végeredménye. Ami váratlanul 910 millió forintos szerződést hozott az első pályázatot is megnyerő Penta Industry-nek.

Vagyis a sportszálloda drágább lesz, mint a stadion...

KAMASZSZÁJ AVAGY MAGYAR TINIK KÜLFÖLDÖN

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Gabuschka
2016.12.21.


A sorozat első két részében a kicsik válaszoltak, a következő kettőben pedig megismerhetjük a kamaszok véleményét. Ők is először a kezdeti benyomásokról, a megérkezésről és a nyelvtudás hiányával való küzdelemről beszélnek, majd a sorozat befejező részében elmesélik a beilleszkedéssel kapcsolatos tapasztalataikat.
A mostani részben a tizenhárom évnél idősebb gyerekek szerepelnek, összesen négyen töltötték ki és küldték vissza a kérdőívet. Németországból, Ausztriából és Spanyolországból érkeztek a válaszok, a legfiatalabb válaszadó 14, a legidősebb 17 éves volt. Néhány szó a válaszadó gyerekekről:
Benedek
14 éves, 5 éve Spanyolországban, a Costa del Solon él családjával, és a Földközi-tenger látszik az iskolája ablakából.
Misi
15 éves, három éve él Németországban.
Ben
16 éves, Ausztriában él. „Elöljáróban annyit, hogy 2015 márciusában költöztünk ki. Ő még pont le tudta zárni a 8. osztályt Magyarországon, otthonról ballagott el, az itteni iskola „8. osztályában” csak 2 hónapot járt. Természetesen először az újdonság varázsával hatott az új ország, az új iskola, az új emberek. Csak később -  talán a nyári szünet miatt is - jelentkezett a hiányérzet.
Tény, hogy egy nagyon jó osztályközösséget hagyott maga mögött és sok kedves barát került távolabb. De mivel Bécs mellett élünk, ezt igyekszünk áthidalni.
Most másfél év elteltével egyszerűbb, nyugodtabb a helyzet, szerintem megtanulta értékelni az itteni lehetőségeket és összeköti azokat az otthoni jó dolgokkal. Ez a mi kis Osztrák-Magyar Monarchiánk.“ – írta a bemutatkozó emailben Ben apukája.
Anna
17 éves, Németországban él. Úgy tűnt a válaszai alapján, hogy nagyon negatívan élte meg a költözést, el is mondta az interjú végén, hogy miért vannak ilyen érzései. 
„A történet érthetősége érdekében elmondanám még, hogy Magyarországon az ország második legjobb gimnáziumába járok (Anna eredetileg említette az iskola nevét is, de szeretném, ha nem lenne könnyen beazonosítható a személye, ezért változtattam meg a szöveget. – a szerk.), ezek után nyilvánvaló az, hogy mennyire nagy váltás és negatív változás volt az iskola, ahova az elmúlt 2 évben jártam. 
Nyáron véget is ért ez az időszak, és nagyon-nagyon boldog voltam, hogy soha többet nem kell odamennem. Az új iskoláról még nem tudok nyilatkozni, de mint említettem, máris jobban érzem magam ott, mint előtte és az is jó, hogy egy kicsit újra érnek városi impulzusok.” – foglalta össze...

HÍR TV - MAGYARORSZÁG LEGPROFIBB HÍRCSATORNÁJA ÉS AZ ATV LECSÚSZÁSA

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: Rátesi Margit
2016.12.20.


...Nem is 2010-ben kezdődött az ATV hírrészlegének fokozatos lecsúszása, hanem jóval korábban. Egyre több volt a baki, a „beszélő fejek” köre leszűkült ugyanarra a 8-10 emberre, akiknek a válaszát egy-egy ügyben már kívülről fújta a közönség. Még az is előfordult, hogy a népszerű műsorvezető kicsit belezavarodott a saját kérdésébe, amit érthetővé tett a megfeszített munka – de rávilágított arra is: a háttérstáb bizony nem áll a helyzet magaslatán. (Ennek is lehet több oka, de ez tényleg az ottaniak belügye.) Személy szerint kifejezetten feszengve néztem a sokak által „bátor” kiállásnak nevezett affért, amelyet a főpolgármesterrel közösen követett el a műsorvezető. Mellesleg: szerintem nem a mai kormányfő, nem egyik vagy másik politikai „tényező” tiltotta meg Tarlósnak a további szereplést. Egyszerűen a felesége vetett véget a nyíltszíni liesonnak.

2010 csak meggyorsította a lecsúszást. Bár számomra addig is érhetetlen volt, hogy egy hitkereskedésben sikeres családi vállalkozásnak miféle érdeke fűződik egy, még a fékezett habzású változatban is sok pénzt felemésztő hírműsor fenntartásához. Ma sem találok más magyarázatot: a tévé sugárzási lehetőségekről az állam – nevében az éppen többségi kormány dönt. A gyülekezet tehát áldozott valamennyi pénzt arra, hogy az épp regnáló kormányt megvesztegesse némi műsoridővel. Csak emlékeztetnék: az ATV neve az Agrár TV-ből rövidült – a rendszerváltozás körüli években ugyanis eredetileg a mezőgazdasági lobbi kapta meg a lehetőséget. (Ahogyan a Klubrádió frekvenciáját a Magyar Autóklub – ezért kell ma is negyedóránként közlekedési híreket is adnia az adónak.) Erre tenyerelt rá jó érzékkel a hitszónoki család. Sokan nem értették: hogyan lehet ugyanazon a csatornán órákig nyomni a 700-as klub bornírt pénzgyűjtő szövegeit, meg pl. Kálmán Olga szikrázó beszélgetéseit. Hát így: hogy nincs egyik a másik nélkül.

2010 után az egész pályás letámadás érdekes módon elkerülte a csatornát. Bár voltak apró jelek. Például egyre nagyobb szerepet kapott a többkötetes „sztárriporterré” vált egykori sportriporter, akinek a „párbeszédet” szolgáló műsorai nem annyira a megbékélést, mint a megdöbbentő felkészületlenséget árasztják. (Külön polémia tárgya lehetne, hogy a ’90 utáni magyar sajtóban miért pont valahai sportriporterek csináltak rakétasebességű karriert.) Nem beszélve a jobb napokat látott illetékes elvtárs szakmai és emberi öregedésének kínos látványáról. Ne tessék találgatni: Havas Henrikről van szó.

A csúcspont az volt, amikor a vallási ügyekbe pofátlanul beleavatkozó, sőt magát egyedüli kánonként tételező kormánytöbbség „történelmi egyház” státuszt ajándékozott az alig pár tíz éve működő gyülekezetnek – az ezzel járó jelentős pénzekkel együtt. Ehhez persze kellett az is, hogy a hitkereskedő megmutassa: akár több tízezer embert is képes mozgósítani a „vallásszabadság” védelmében. Ahol természetesen a ma már bulibáróként elhíresült propagandaminiszter is kifejthette kormánya nyálas közhelyeit a vallásszabadsággal, ezen belül a zsidó vallással kapcsolatban. (Mellesleg: ott voltam ezen a tüntetésen, és megfogadtam – soha többé nem megyek el egyetlen vallás mellett-ellen álló megmozdulásra. Ezek bohócot csinálnak istenből – bármelyikből –, amit én hívő ateistaként nem tűrhetek.)

Az ATV – és Kálmán Olga – ügyében tisztáznunk kell egy-két közkeletű félreértést sajtószabadság ügyben. A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy ugyan erősen korlátozott lehetőségek között, de bárki elmoroghatja kifogásait. Ebből a szempontból a Kádár rendszerben kifogástalan volt a sajtószabadság: tessék kézbe venni egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli Élet és Irodalmat, Társadalmi Szemlét, Mozgó Világ-ot, vagy éppen az ekkoriban nyilvános terjesztésűvé vált Figyelő-t. Vagy meghallgatni egy klasszikus 168 óra-t, megnézni egy Nemzetközi Szemle-t a korabeli tévében.

A sajtószabadság feltétele az információszabadság: vagyis az, hogy a köznek minden olyan információhoz joga van hozzájutni, ami a köz ügyeit illeti.

Aztán tessék számba venni azt a mintegy tucatnyi, legutóbbi években a Párt (a néhai fiatal demokraták szövetsége) többsége által elfogadott titkosítási törvényt.

A sajtószabadságnak semmi nem olyan hatásos ellenszere, mint a tények elhallgatása. Ennek része az is, hogy pl. kormányilletékes nem beszél, nem válaszol „ellenzéki” sajtónak. Az ATV-ben is egyre kevesebb Párt-beli volt hajlandó megnyilatkozni, kérdéseire válaszolni. Hogy ez a csatorna tulajdonosainak döntése volt-e, nem tudni, de nem is érdekes. A lényeg, hogy egyre unalmasabbá váltak a szereplő személyek – még Kálmán Olga is. Ő pedig nem hülye, szerintem világosan látta, hogy a kinevezett kormányidiótákkal folytatott süketek párbeszéde nemcsak fölösleges – unalmas is. Ez pedig tévéműsor esetében megbocsáthatatlan. Nemcsak azért, mert egyre kevesebb a bevétel a reklámokból. Ugyan melyik, magára valamit is adó újságíró szeretné egy egyre fogyatkozó és idősödő, kevéssé szofisztikáltan gondolkodó rajongótáborral beérni? Ami azt is jelenti: elveszítik a szavai a súlyukat, elmondhatja szentenciáit százszor, ezerszer, de a kutya sem figyel rá.

Élesíthették a helyzetet az ATV körülményei: a családi „hírigazgatóság” tökéletes dilettantizmusa, a fösvénység, ami nem engedte a műfajok sokszínűségében megmutatkozni a a köz tájékoztatása – igenis! – szépségét, felelősségét – szerintem hozzájárult, hogy a változatlanul éles eszű, ám a korral már tapasztaltabb Kálmán Olgát is arra késztették: nézzen már körül...

BEZZEG MI MEGMONDTUK, MI MÁR AKKOR MEGMONDTUK, HOGY A KERESZTÉNYSÉG, MIMAGYAROK , ALJAS TÁMADÁS, HÁBORÚ VAN, MINDMEGHALUNK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Molnár Bálint
2016.12.20.


Nem tudok úgy pontot tenni a nap végére, hogy ne ejtsek szót arról, ami a rántotthúson kívül történik. Abban az Európában, amelynek meggyűlöléséért éjt nappallá téve dolgozik az ország vezetése. Hetedik éve megállás nélkül. Tegnap este egy elmebeteg, egy, a hírek szerint pakisztáni, alvilági kapcsolatokkal rendelkező menekült egy lengyel kamionnal belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba. 12 ember meghalt, 48-an megsérültek. A német kancellár is megszólalt: bár az eset részletei még nem ismertek, de igen, terrortámadás történt.

Mi történik mindeközben Magyarországon? A magyar kormány fejvesztve kommunikál, a barnanyelvű propaganda-brigád ontja a szentenciákat, Földitől Bakondin át Pintérig páncélba borultak: a nemzeti-keresztény megváltók sütögetik odaégett pecsenyéjüket, riogatnak és rázzák az öklüket. Bezzeg mi megmondtuk, mi már akkor megmondtuk, hogy a kereszténység, mimagyarok, aljas támadás, háború van, mindmeghalunk. Az indulatok elszabadultak az interneten is, bármerre néztem ma, hullámzik a fröcsögő gyűlölködés. Sokan Kósa Lajos és Németh Szilárd artikulálatlan bikkfanyelvén, Kovácsi Zoltánt megszégyenítő bizonyossággal tudják, mi történt, miért történt és kinek a kurva anyját. Külön Angela Merkelnek.

Mi történik mindeközben Magyarországon? Olajszőkített Pintér parancsára a TEK harckocsikkal vonul fel Budapest utcáin. Nem azért, mert terrorfenyegetettség van, hanem mert nincs. Tulajdonképpen még soha egy büdös pillanatra nem volt terrorfenyegetettség, de Magyarországon, Európa lyukában a TEK páncélozott harckocsikkal parádézik a fővárosban. Hogy Vajna Tímeának is legyen mitől elalélnia, és legyen miről véleményt nyilvánítania:

Koszonjuk TEK! Fő a biztonság!

GYEREKKÖNYVEK A FA ALÁ

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.12.19.


Ha gyerekkönyvet vennél karácsonyra, ajánlunk néhányat azokból a kiadványokból, melyek az utóbbi időben a kezünkbe kerültek:

Talán az egyik legkedvencebb Kaláka-lemez kapott most új ruhát: a CD egy gyönyörűen illusztrált kötet hátuljában bujkál, amiben természetesen a lemez dalait adó versek olvashatóak.  Timkó Bíbor rajzolt hozzájuk pereccel-fánkkal egyensúlyozó majmot, bicikliző medvét, rókázó iguánát, és természetesen a macskahölgyet, akinek falán macska-esküvői portrék, lábánál pedig párnán alvó ember látható. És persze Petőfi gólyája, az egyetlen talán "klasszikusnak" mondható képpel.  Még épp vihető-gyerekkézzel lapozható méretben...

ITT OLVASHATÓ




KIÁBRÁNDÍTÓ ADATOK: ENNYIRE KEVESET KERESNEK A MAGYAROK...

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.12.21.


Az Eurostat december elején publikálta a 2014-es mediánbéreket bemutató listáját, amely alapján ismét bebizonyosodott, hogy a magyar bérek jócskán le vannak maradva a nyugat-európai bérekhez viszonyítva. De még a hasonló fejlettségű országok között sem állunk túl jól, a vizsgált 26 országból csupán 4 országot tudtunk megelőzni. 
Az egy munkaórára jutó mediánkereset 2014-ben Magyarországon 3,6 euró volt, miközben az uniós átlag ennek majdnem négyszerese, azaz 13,2 euró. Ha vásárlóerő-paritás alapján nézzük az adatokat, akkor sem teljesítünk sokkal jobban. A vizsgált 26 országból a 21. helyen szerepel Magyarország, tehát abban sem lehet bízni, hogy relatíve olcsóbb lenne minden Magyarországon. Az összevetésből jól látható, hogy hiába indult meg az elmúlt években jelentő bérfejlesztés az országban, az csupán arra elegendő, hogy mérsékelje a lemaradásunkat, arról pedig beszélni sem érdemes, mikor zárkózunk fel a nyugati bérekhez...

HABONY FŐSZERKESZTŐJE SZERINT A LOKÁL KEMÉNYEN NEKIMEGY A FIDESZNEK IS

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2016.12.21.


Sokáig tárgyaltak egy liechtensteini céggel a Népszaváról, de végül Puch Lászlónál köt ki; Ferencvárosban is jó pénzért lehet kormányhivatalnokként önkormányzati lakáshoz jutni; pénzadománnyal támogatta meg Mészáros Lőrinc a köztévét.
Ezekről ne maradj le!
Tombor András felé tartott a Népszava, de végül Puch Lászlónál kötött ki (Átlátszó)Varga Mihály tanácsadója is önkormányzati lakáshoz jutott Ferencvárosban (Magyar Nemzet)Eredménytelen lett egy újabb 3-as metró tender (Index)
Ha van 3 perced:
Tombor András felé tartott a Népszava, de végül Puch Lászlónál kötött kiSokáig tárgyaltak egy liechtensteini céggel az egy megmaradt baloldali napilap eladásáról. A céggel kapcsolatban áll egy olyan ügyvéd, akit idehaza a mostanában Habony Árpád hitelezőjeként emlegetett Tombor Andráshoz szokás kötni. Az Átlátszó megírta, majd jött a fordulat: egy, a Puch László volt MSZP-pénztárnok résztulajdonában lévő, bécsi székhelyű cég lett a Geomédia-lapok, így a Népszava tulajdonosa. (Átlátszó444)
Varga Mihály tanácsadója is önkormányzati lakáshoz jutott FerencvárosbanA korábbi miniszteri biztos, jelenleg a nemzetgazdasági miniszter tanácsadójaként dolgozó Varga Zsoltné Szalai Piroska egy tetőtéri, budai panorámás önkormányzati lakásba költözhetett be. (Magyar Nemzet)
Eredménytelen lett egy újabb 3-as metró tenderA 3-as metróvonal középső szakaszának felújítására kiírt tender is eredménytelenül zárult. Az ok: az öt beérkezett ajánlat közül mindegyik drágább volt, mint a munkák fedezeteként rendelkezésre álló 40,4 milliárd forint. (Index)
Ha van még két perced:
Európai ügyek és a még fontosabb aprómunka – mit végzett az Átlátszó jogi csapata 2016-ban? (Átlátszó)
20 milliót adományozott egy magyar cég” – stúdiójelenléttel megtámogatva ajánlott fel 20 millió forintot az utóbbi években kirobbanó üzleti sikereket elérő Mészáros és Mészáros Kft. az állami média jótékonysági gyűjtésén. (Híradó)
8 milliárd forintnyi kár: hűtlen kezelés gyanújával vádat emelnek az orgoványi takarék vezetői ellen. (444)
Kevesebb emelettel is magasabb lehet majd az évtizedes SZOT-torzó helyére felhúzott épület. (Index)
Habony főszerkesztője szerint náluk nincs kézi irányítás, és keménykednek ők a Fidesszel is. (444)
Felejteni, felejteni, felejteni: eltűntek Orbán honlapjáról a 2010 előtti anyagok. (444)
Minden alku tárgya? Külpolitika Donald Trump kormányában. (Átlátszó Világtérkép)
Egy amerikai kiberbiztonsági cég szerint egy orosz bűnözői csoport által működtetett, Methbotnak elnevezett csalás millió dolláros kárt okoz az amerikai online hirdetőknek és médiacégeknek. (CNBC)
A Trump-stáb nyomására vihette át egy rendezvényét a kuvaiti nagykövetség egy bejáratott helyszínről Trump washingtoni szállodájába – az elnökválasztás után. (Think Progress)

TÁLLAI SAGA - AZ A KÉP MINDEN PÉNZT MEGÉRT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.12.21.


Tállai András NAV elnök, a Marietta Teljes Értékű Életéért Alapítvány kuratóriumának elnöke, futballklub elnök-tulajdonos valamint átadásügyi zenebohóc valaha nagyon kedves gesztust gyakorolt miniszterelnök úr felé, amikor megajándékozta őt egy föstménnyel.

A műalkotás a kedves vezetőt Puskás Fröcsi (by: Végh Antal) társaságában ábrázolja, és a „Két sportbarát” címet viseli. Ez a mű szépen illeszkedik legújabb kori művészettörténetünk vonulatába, gondoljunk csak Torgyán úr freskójára, továbbá Kerényi úrnak az alapszarba rendelt képeire a teljesség igénye nélkül.

Tállai András politikai pályája akkor emelkedett éteri magasságokba, amikor hogy, hogysem, a Fidesz-be lépett bele, mint aki halkan. Momentán épp NAV elnök. A történet azért ugrott be, mert mindeközben a mezőkövesdi csodacsapat tulajdonosa is ugye, aki alakulatot – az ínyencek kedvéért – most Pintér Attila, bukott szöv. kap. tolódtatja a pompastadionban.

És itt jutunk el a kályhához. Tállai András NAV elnök az általa felügyelt közpénzből folyamatosan kapja a dellát miniszterelnök úrtól az ő csapatára. A summa most épp egymilliárdnál tart. Ám ez nem elégséges, szállodája is lesz a stadionnak, amely a közbeszerzési értesítő szerint másfél milliárdba fog kerülni.

Jobb helyeken, amilyen Magyarország már sosem lesz, az adóhatóság elnöke nem igazán szokott pénzt kapni a miniszterelnöktől, mert ezzel függetlensége, vagy mi a rosseb veszik oda. Igaz, ez régebben sem volt másképp. A régebbi szép időkben, még a „G” nap előtt Simicska Lajos APEH elnökként a „hosszú bájtok éjszakáját” prezentálta édes gazdájának – némi székházpénzek elvarázslására -, most meg van, ami van...