2016. december 24., szombat

NAGYIKÁM DIÓS VANÍLIÁS KIFLIJE... MENNYEI

ZSUNÁRIA BLOG
Szerző: ANIKÓ
2016.12.22.



Épp csak 100 éve készülök megsütni, hogy eddig miért nem, ne is kérdezzétek, nincs válasz.

Gyermekkorom minden karácsonyán, húsvétján ott volt a süteményes asztalon a többi között, mindig degeszre ettem magam belőle, megunhatatlan.
Jó ideje kerestem ezt a diós ízt ami ebben a kifliben benne van, még álmodtam is vele, na ezekután még szép, hogy ma nekiálltam.
"Különben is sokszor álmodom anyai Nagyanyám főztjével, csodás süteményeivel, fantasztikus szakácsnő volt, minden vasárnap délben náluk ebédeltünk, ha esett-ha fújt, pedig nem laktunk közel hozzájuk, de ez törvény volt a családunkban. Már nagyon öregek voltak Papával együtt, amikor még mindig mentünk, én már a férjemmel, gyerekeimmel, vagy csak a szüleim mentek, de akkor már ők főztek nekik egész hétre, hogy mamának ne kelljen."
Tudom, azért ódzkodtam a kifli sütésétől, mert én nem szeretem ezeket az aprólékos, pepecselős, formázgatós munkálatokat, nem, ettől én kicsit ideges leszek.
Pedig nem tartott sokáig...

NARANCSOS PULYKA, A KIHAGYHATATLAN

HENI SÜT NEKED BLOG
Szerző: Heni
2016.12.23.


Azt hiszem itt az ünnepek előtti finisben nem is kell nagyon magyarázni, hogy miért ezt és miért így. Azt viszont örömmel osztom meg veletek, hogy ez az étel az elmúlt 24 évemet végigkísérte. Ugyanis ez a menü, ami kár tagadni igazából egy hálaadási ételsor, majd minden évben a baráti karácsonyaim főszereplője. Így történt ez idén is. Barátok, szeretet, sok nevetés, és enyhe kajakóma. Mert ennek a vacsorának ilyennek kell lennie. Köszönet az egész évért, a barátságért, mindenért! 
Legyen ez az én köszönetem most nektek, kedves blogkövetők. Boldog ünnepeket!

KLASSZIKUS BÉCSI KRUMPLISALÁTA

BLOGKOCSMA BLOG
Szerző: Andráss9
2016.12.23.



Ezt a salátát ettem már itthon is - bécsiszelet mellé - Budakeszin, de az igazit Bécsben, a Figlmüllernél találtam.

Borjúbécsit nem sütöttem, de a salátát megfõztem, hogy jó lesz a rántott borjúláb mellé. De azt se fejeztem még be, viszont a saláta igencsak fogytán van.

Nem bonyolult az elkészítése, csak jó alapanyagokat igényel:
  • 75 dkg kiflikrumpli
  • 5 dl jó húsleves, vagy egyéb alaplé
  • 2 kisebb lilahagyma
  • snidling, újhagyma (opcionális)
  • 4 ek almaecet
  • 4 ek olivaolaj
  • 1 ek mustár
  • 1 tk cukor
  • 1 mokkáskanál õrölt fehérbors
  • só szükség szerint

BETLEHEMEK BERGAMOBÓL

LEPCSÁNKPARTY BLOG
Szerző: Mitzi von Küche
2016.12.24.


Bergamo városában ősz végi látogatásunkkor az Alta Citta (Felsőváros) egyik templomában teljesen váratlanul egy betlehem-kiállításba csöppentünk. Ezek tulajdonképpen diaporámák, azaz három dimenziós képek élethű figurákkal, perspektivikus háttérrel. Legalább negyven darab volt kiállítva több országból, zömmel bibliai témákat, de hétköznapi életképeket is ábrázolva. Néhány kedvencemet bemutatom:

ITT OLVASHATÓ



AJÁNDÉKOK

HUPPA BLOG
Szerző: Szele Tamás
2016.12.24.



Kérem szépen, ki mit kap karácsonyra? Van, aki mindenféle apróságot, van, aki örül, ha egy meleg ebédet, én speciel egy kegyetlen hűlést, náthalázat kaptam, de nem vagyok irigy, nagyon szívesen megosztom bárkivel. A legszívesebben a kormány tagjaival osztanám meg, akik egész évben törik magukat értünk, nem is értem, hogy nem törnek el egyszer rendesen, segíteni kéne nekik ebben.

Meg hát meg is érdemelnék, hogy olyan remekül érezzék magukat, mint én ma reggel, bár mondjuk nagyvonalú úriemberek, meg kell hagyni, vannak esetek, mikor nem garasoskodnak. Azt már pár éve tudom – a Szabadság téri öntvény kapcsán – hogy december végén okos dolog nézegetni a Magyar Közlönyt, mert sok érdekes dolog költségvetését szavazzák meg az utolsó héten, mert azt hiszik, hogy senki sem figyel oda. Hát idén én is figyeltem, a többi lapok is, lássuk, ki mit kapott a Karácsonyfa alá?

Kap először is a Károli Gáspár Református Egyetem 12,45 milliárdot az intézménynek szánt Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felújítására. Meg is értem. Azért drága, mert Csekonics.

3,62 milliárdot a Ludovika főépülete, illetve a főépületet a szárnyépületekkel összekötő folyosók bevilágítására. Rendben: Magyarországon világítótestek árát nem firtatjuk.

Kiadnak 3,45 milliárd forintot a kecskeméti katonai reptéren kialakítandó állami reptérre és 2,08 milliárdot az emellett ugyanott kialakítandó polgári reptérre. Hát, kérem, a repülés pénzbe kerül, más kérdés, hogy egy működő, bár használt kormánygép ennél jóval kevesebbe kerülne, és leszállhatna bármelyik európai reptéren. Igen, a budapestin is.

Az úszó-VB meglepően kevés pótköltségvetést kapott, alig 1,47 milliárdot, szerintem valaki nem figyelt oda, és rossz helyre került a tizedesvessző.

A Makovecz Imre Alap hét milliárdból kell valahogy gazdálkodjon, hát, nem mondom, össze kell húzzák magukat… na, de nehéz idők járnak.

1,9 milliárdot szavaztak meg a siófoki sportcsarnokra, 5,57 milliárdot a Red Bull Air Race-re, 1,95 milliárdot pedig egy rejtélyre. Ezt ugyanis a „kajak-kenu sportágspecifikus sportélettani és diagnosztikai szakértői rendszer és tehetségmenedzselési program megvalósítására” fogják költeni. Illő jutalmul egy megfejtőt sorsolunk ki.

Még csúszott némi apró, olyan hatszáz milliócska Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának újrakiadására, 774 millió pedig 11 fővárosi sportlétesítmény fejlesztésére. Mondjuk ez utóbbi tétel érdekes, ugyanis ez az egyetlen a listán, aminek köze van a valós árakhoz: ha elosztjuk tizenegy felé, ez tényleg annyi, amennyibe egy felújítás-fejlesztés kerülne.

De a végére hagytam a legszebbet.

A kriszkindlit.

Azt maga a miniszterelnök kapja.

Kap egy szép, új dolgozószobát eljövendő, várbéli rezidenciájába.

Persze, nem dolgozhat egy kisasztalon, mint én, meg egy esztergapadon sem, meglesz ennek az ára: 3,925 milliárd forintba kerül majd.

De belsőépítészeti szempontból egyedi kialakítást kap, amit jó tudni, mert nem árt, ha van mire büszkék legyünk, ugyebár.

Négymilliárd forintért, kérem. Hogy melyik Lajos korabeli lesz az íróasztal, meg sem merem saccolni, ennyiért már az is lehet, hogy valamelyik francia király saját asztalát veszik meg. Vagy Napóleonét.

A tapéta vastag gumírozásáról kéretik nem megfeledkezni.

Bárcsak én is adhatnák valami hasonlóan értékeset ennek a csodálatos államférfinek, akit nem becsülünk eléggé, még ez a bagatell összeg sem fejezi ki tiszteletünket iránta eléggé.

De én szegény legény vagyok, csak a náthalázat adhatom, kérem, édes úr, fogadja el...

GE-ELBOCSÁTÁS, ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2016.12.24.



A Karácsony nem mindenkinek hoz felhőtlen időtöltést. Így azoknak sem, akik felmondólevelet kaptak az ünnepek felvezetésekor. Márpedig van ilyen. Ahogy a Zalai Hírlap szerint a kanizsai GE-dolgozók egy részének is ez jutott decemberben. S ezen az sem változtat, hogy a GE gazdasági, üzleti tervei szerint ez rendben van. S ezen az sem fog változtatni, ha a napi politika majd agyonhallgatja, vagy éppen túldimenzionálja a GE piaci ténykedését.

Mert mindkettőre van esély. Az agyonhallgatás oka az lehet esetleg, hogy nem illik be abba a vezéri jelenképbe, ami alapján mindenki minket irigyel. Mármint úgy globálisan. Nem mindenkit az országban, hanem az országot általában. Holott a hazánkból folyamatosan kitelepülő ezrek a lábukkal szavaznak a hatalom ilyen állításának az ellenkezőjéről. Nem véletlen azonban, hogy a kitelepülési leltár sem olyan adat, amit a miniszterelnök szájából túl sokat hallhatnánk. Ugyanakkor az, amikor egy multi gyárat telepít Magyarországra, akkor országos propaganda indul a kormány ténykedésének fényezésére. A multi akár részleges kitelepülése ebből a szempontból sem olyan hír, ami konform lenne a kormány propagandájával. Noha azért hallhattunk már kirohanásokat a multik ellen. Úgy általában.

Ebből a szempontból akár túl is dimenzionálható a GE, vagy bármelyik másik multinacionális cég által „elkövetett” létszámleépítés, illetve üzleti átalakulás. Holott az egyik a másik következményeként akár a normális üzleti viselkedés részének is tekinthető. Ahogy normális lenne ugyanez bármely másik vállalkozás esetében is. A kevésbé normális inkább az, hogy egy vidéki összeszerelő-üzem léte, illetve nemléte akár egy teljes térséget befolyásolni képes. Abból a szempontból, hogy nincsenek alternatívák. Még a segédmunkák terén sem. Mert a jelen gazdasági környezet gyakorlatilag a közrabszolgaság unortodox workfare-programját kínálja egyetlen alternatívaként. S ezzel a kormány láthatóan teljesen elégedett. Nem véletlenül. Orbán Viktor előszeretettel házal ugyanis az occó magyar munkaerővel. Márpedig a hazai munkaerő ára azonnal drasztikusan emelkedne esetleg, ha az átlagos képzettsége magasabb lenne, illetve nem a közmunka lenne számos régióban az egyetlen alternatívája a szalag melletti robotnak. Így annak ellenére, hogy időnként kimaxolják a multik elleni kommunikációs, a hatalomnak nem igazán érdeke változtatni a jelenlegi struktúrákon...

ITT VAN ORBÁN VIKTOR KARÁCSONYI AJÁNDÉKA: OLYAN HÜLYÉNEK NÉZ MINKET, MINT EGY DARAB MOHÁT

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2016.12.24.



A fene se akar belerondítani a Karácsonyba, az ember most nyilván a családdal foglakozik, díszíti a fát, készül az ünnepre. De szerencsére a miniszterelnök úr gondoskodik arról, hogy a fárasztó napot ne kelljen kávéval kezdeni. Tegnap a Dunántóli Naplóban oldotta meg egy ország reggeli ébresztőjét.

A Mészáros Lőrinc által a Népszabadságot korábban kiadó Mediaworks-szel együtt megvásárolt megyei lapok egyikében (tudják, az a Mészáros Lőrinc, aki tavaly a teljes magyar költségvetés 1,46%-át nyerte meg cégeivel közbeszerzésben), tehát a korrupciós pénzből megvásárolt lapban (amelynek nem kormányhű politikai újságíróit most rugdossák ki), ezt sikerült mondania mindannyiunk miniszterelnökének: “nem tűröm, hogy ellopják a pénzt”

Bővebben pedig ezt: „azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, gyerekek ingyenes tankönyvére, mert nem tűröm, hogy ellopják a pénzt”

Két gondolat jut így hirtelen eszünkbe. Egyrészt az vajon hogyan nézne ki, ha, ha tűrné? Bejönnének Fidesz-pólós biztonsági emberek a szobába, és kipakolnák a hűtőt, meg elvinnék a színes tévét, hogy mi csak a Tv-újságot dobjuk utánuk, mint a Macskafogóban? A másik gondolatunk az, hogy mennyi jutna fontos célokra, ha esetleg csak picit kevesebbet lopnának?

Persze miniszterelnökünk nem tudja le ennyivel a karácsonyi áldást, az interjúból az is kiderül, miért mond ilyen éktelen nagy hazugságokat Orbán.

"A korrupciós vád, mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált, ezt a csatát okosan kell vívni... határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem tűrjük a visszaéléseket" - mondta Orbán, és még hozzá tette azt is, be kell tartani a törvényeket, és akkor nem lesz baj...

EZ A KÜLÖNLEGES KARÁCSONYIAJÁNDÉK-CIKK KIZÁRÓLAG EGY BIZONYOS OLVASÓNKNAK SZÓL

444.HU
Szerző: Ács Dániel
2016.12.24.


  • 444.hu ask.fm-oldalára folyamatosan érkeznek, az olyan típusú kérdések, mint hogy „Szoktatok Zámbó Árpit hallgatni?”, „Seggplasztikán volt valaki közületek?”, „Csövike! szeretnék oligarcha lenni! Merre tovább?”...
  • De van egy ismeretlen kérdezőnk, aki az oldal fennállása óta kitartóan ostromol bennünket egyetlen kéréssel.
  • Trükkök százait bevetve próbálja rávenni a szerkesztőség tagjait, hogy foglalkozzunk a számára érezhetően fontos témával. 
  • Hogy mi az a téma, amiért valaki egy újságot éveken át képes folyamatos nyomás alatt tartani?
  • Mondjuk egy forradalmian új gazdasági modell, ami megszünteti a világban a gyermekéhezést? Egy eddig ismeretlen technológia, ami tudományosan bizonyítja, hogy létezik Isten? Egy művészeti projekt, aminek hatására nem lesz többé erőszak a Földön? Egyik sem.
  • Ismeretlen askolónk nem kér sokat, csak egy cikket, egy rövid posztot, legalább pár sort a Mage Knight nevű társasjátékról.
  • Drága barátunk, eljött a te napod! 
  • De előbb röviden idézzük fel, hogy is jutottunk el idáig, hogy én most itt ülök a szerkesztőségben, és egy számomra totálisan ismeretlen embernek, egy teljességgel ismeretlen játékról írok, úgy hogy közben annyira érdekelnek a társasjátékok, mint mondjuk egy sajtótájékoztató a Pápai Hús jövőjéről és a fejlesztési terveiről.
  • Következzen a példa nélküli ostrom néhány emlékezetes állomása, a teljesség igénye nélkül:

ORBÁN VIKTOR EGYES SZÁM ELSŐ SZEMÉLYRE VÁLTVA INTÉZI INTELMEIT AZ OKTALAN MAGYAROKHOZ

MAGYAR NARANCS - NARANCSBLOG
Szerző: narancs.hu
2016.12.24.



Ha Orbániában élsz, élj úgy, mint egy Orbán.

Magyarország miniszterelnöke a 888-nál tett vizitje után ismét csodálatos interjúval örvendeztette meg olvasótáborát. A Veszprémi Napló online kiadásánál megjelent szöveget persze nyugodtan mondhatta volna Kádár János is, hisz másról sem nagyon szól, mint a haldokló nyugatról, s a mellette sebesvonatként elhúzó Magyarországról. Az interjú legérdekesebb része viszont az, amikor a fejedelmi többesből kilépve, a józan paraszti egyes szám első személyre ragadtatja magát a vezető. Mert minek is köszönhetjük mi ezt a sebesvonati tempót? Hát csak annak, hogy „óvatos duhaj vagyok, konzervatív módon tervezek”.

Mondta ezt aznap, amikor kiderült, hogy 3,25 milliárdba csak a dolgozószobája kerül majd a budai várban.

A sajtó kedvence persze az volt, amikor azt mesélte, hogy „azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, gyerekek ingyenes tankönyvére, mert nem tűröm, hogy ellopják a pénzt”...


NEMZETI SZEMÉTDÍJ - ORBÁN KARÁCSONYI AJÁNDÉKA

PROSZEKTÚRA BLOG
Szerző: Proszektura
2016.12.23.


Bizonyára mindenki ismeri azt a régi Jereváni rádiós viccet, aminek az a végső csattanója, miszerint a hír igaz, de nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

Ennek a mai hazai viszonyokra applikált viccnek a csattanója viszont már kicsit bonyolultabb. Eszerint a hír is igaz, hogy Erzsébet utalványt osztogatnak, de valójában úgy osztogatnak, hogy az valójában fosztogatás is egyben.

Kezdődött ugye azzal, hogy Orbánék közölték, jövőre a nyugdíjat 0,9 %-kal növelik. Ami az érintettek körében enyhén szólva sem talált valami lelkes fogadtatásra. Hiszen a jegybank és más független szakértő szervezetek is ennél jóval magasabb, 2,6 %-os inflációt valószínűsítenek jövőre.

Később aztán közölték, az emelés mértéke mégis nagyobb, mégpedig 1,6 % lesz. Hogy miért pont ennyi? Csak.

Azt nem tudom, mennyire örültek a nyugdíjasok annak, hogy a vérlázító 0,9-et sikerült feltornászni 1,6 %-ra a jogosnak látszó 2,6 % helyett.

Mint ahogy azt sem, hogyan fogadták a 10.000 forint értékű, igen korlátozottan felhasználható Erzsébet utalványt, és az ezzel járó kellemetlenségeket. Amiket most nem részleteznék, a sajtó egy része erről már bőven beszámolt.

Most egy ide vágó egészen friss történetet szeretnék megosztani a jámbor olvasóval!

Egyik ismerősöm, sokakkal együtt, épp ma, december 23-án kapta meg az Erzsébet utalvány eredménytelen kézbesítéséről szóló postai értesítést a postaládájában (mert épp nem tartózkodott otthon) egy befizetendő csekkel együtt, 5854 Ft-ról, aminek a befizetési határideje pedig december 24!

Az erről szóló készpénz-átutalási megbízás címzettje az NHKV, vagyis a NEMZETI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KOORDINÁLÓ ÉS VAGYONKEZELŐ Zrt. ( Ők írták így, csupa nagybetűvel és persze a hulladékgazdálkodási egybeírva, kötőjel nélkül!)

Elszámolási időszakként pedig 2016.07.01.-2016.09.30. került a csekken feltüntetésre...

MONDD CSAK! TE MÁR NYOMORÉKNAK SZÜLETTÉL?

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.12.23. 


...Nem a sérült embertársainkkal van a baj, hanem a társadalommal és a mindenkori jogi környezettel. Ugyanis ezek az emberek tudnának és akarnak is dolgozni, hasznos munkát végezni, pénzt keresni és a keresetükből eltartani önmagukat és a családjukat. Nem az ő bűnük, hogy erre csak nagyon keveseknek van módja. Nincsenek, vagy csak nagyon korlátozott számban olyan munkahelyek, ahol alkalmazni tudná, vagy akarná a munkáltató azokat, akik egyébként is nehezítve élik az életüket. Kerekesszékben is vígan lehet irodai munkát végezni, telefont kezelni, bármi olyan tevékenységet végezni, ami nem igényel futkosást, létrára mászást.

De a környezetünket mi, egészségesek úgy alakítottuk és alakítjuk, hogy a mozgásában korlátozott emberek eleve ki vannak zárva belőle. A járdák közepére helyezett oszlopok, a lépcsők, a forgóajtók lehetetlenné teszik azt, hogy kerekesszékkel, mankóval eljusson valaki az iskolába. Például. Iskolákat átépíteni, rámpával, vagy speciális liftekkel ellátni sok idős és sok pénz. De megszervezni azt, hogy a nehezen mozgó osztálytársat napi váltásban két markos fiú, vagy lány felvigye a lépcsőn, majd le, nem pénz kérdése.

Gondoljunk csak a rámpa nélküli lépcsősorokra, a magas küszöbökre. Az üzletek beléptető rendszerére, amikor egy forgó valamin kell átverekedni magunkat. Két lábon, fürgén megy a dolog, de mankóval csak nagyon bajosan, kerekes székkel sehogy. Nem fér át.

Gondoljunk az ülő ember számára elérhetetlen kilincsekre. Az üzletek polcai közötti szűk helyekre, amiket lehetőleg tovább szűkítenek a középre pakolt kínálókkal, raklapokkal, dobozokkal.

Naponta kapok idegbajt az egyik (biztosan sok ilyen van, de én ezt látom) bevásárlóközpont mosdójának ajtajára biggyesztett tábla láttán. „Mozgássérült mosdó. A kulcsot kérje a vevőszolgálati pultnál!” A vevőszolgálat az épület túlsó végén, sokszor tíz méterre van. Bottal, mankóval rohadtul messze és oda-vissza meg kell tenni az utat. A vevőszolgálat pultja egy székben ülő ember fejmagassága fölött helyezkedik el. Az alkalmazott nem is látja, hogy valaki ott van. A székben ülő ordíthat nyugodtan, hogy kéri a mosdó kulcsát. A többi ott várakozó ember füle hallatára, mert úgy szép a történet.

Simán fel lehetne szerelni a kulcsnak egy kampót a mosdó ajtaja mellé. Elérhető magasságban. De a tábla mégis ott van, a kulcs pedig nincs. Nem elég, hogy egy bármiben korlátozott embernek sokkal nagyobb energiát igényel az, amit mi rutinból megteszünk, még meg is alázzuk őket ahol csak lehet.

Az úgynevezett „rokkant parkoló”-ban hányszor látunk büdös bunkót, lehetőleg keresztben parkolni? Nem olyan nagy beruházás egy kamera. Bírság, a legmagasabb kiszabható összeggel, a bevételt pedig lehetne akadálymentesítésre fordítani.

Utazni csak bizonyos vonalakon tudnak. Szívem szerint egy csomó embert kerekesszékbe ültetnék és megkérném: jusson el egyik pontról a másikba, közben adjon fel egy levelet a postán, menjen be egy bankba, használjon egy banki automatát, szálljon fel a villamosra, buszra, vonatra, menjen el egy szakorvosi rendelőbe, vegyen egy fagylaltot, menjen fodrászhoz, intézzen el valamit egy hivatalban, vásároljon be.

Apró odafigyeléssel, minimális beruházással emberhez méltó körülményeket teremthetnénk a nehezebben mozgó társainknak, de nem tesszük.

Azt is el tudnám képzelni, hogy az iskolában kevesebb órában gyakorolnák a gyerekek a „Hull a szilva a fáról” című csodás dalt, netán a hittan/erkölcstan tanórán kívüli, választható tárgyként szerepelne az oktatásban és helyette például jelnyelvet tanítanának.

Nagyon sok mindent lehetne tenni azért, hogy a testük állapotának kiszolgáltatott, de minden másban teljesértékű társainknak ne segélyből kelljen megélni, hogy ne alázzuk meg őket napról napra, újra és újra.

Kezdhetnénk mindjárt ott, hogy nem a mankót, a széket látjuk, nem a nehezen mozgó lábat, a furcsa pózban tartott kezet. Lehet a szemükbe nézni, beszélgetni, barátkozni. Azt elvitatni, hogy éppen olyan érző lények, mint mindenki más, azonos vágyakkal, álmokkal, célokkal – nem lehet.

Aki számára természetes dolog megkérdőjelezni azt, hogy egy mozgásában korlátozott ember hogyan merészel gyermeket vállalni, attól pedig meg lehet kérdezni azt, amit én is meg fogok most:

Mondd csak! Te már nyomoréknak születtél?

ÉVVÉGI KORMÁNYZATI PÉNZOSZTÁS MELLETT BEDŐLŐ ÖNKORMÁNYZATOK

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: Berkecz Balázs
2016.12.23.


A kormány gyors évvégi önkormányzati pénzosztásba kezdett, 40 milliárdot csoportosított át meglepő helyekről. Sok település kap aprópénzt járdafejlesztésre, de hatalmas milliárdok mennek Rogán, Lázár és Tiffán szívéhez közel álló önkormányzatoknak, miközben Pécs a csőd szélére kerülhet. 

A Magyar Közlöny december 22-i tájékoztatása szerint 40 milliárdot vont el a kormány többek között a rokkantsági, rehabilitációs ellátások, a települési önkormányzatok egyes szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása, a támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, utcai szociális munka és a Biztos Kezdet Gyerekház működésének támogatása, szociális kiegészí pótlék támogatása valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2016. évi kompenzációja cím terhére, hogy a belvárosi rogáni bizniszek helyszínére 3,2 milliárdot, Lázár városára 2,5 milliárdot, a köztudottan "nehéz" anyagi helyzetben lévő Győrre 1,5 milliárdot, és Tiffán utolsómentsvárának, Harkánynak a fürdőjére 1 milliárdot költsön.

Mindeközben Pécs a csőd szélére kerülhet, ugyanis 1,48 milliárd helyett mindössze 86 milliót kaphat a város rendkívüli támogatásként. Baranya az egyik legszegényebb és leghátrányosabb helyzetű megyévé vált az elmúlt 26 évben, hatalmas gazdasági és társadalmi problémákkal, elég csak az Ormánság közismerten nyomorúságos helyzetére gondolni...

ŐRÜLT PÉNZSZÓRÁSBAN A KORMÁNY. CSAK PÉNTEKEN 37 MILLIÁRDOT OSZTOTTAK SZÉT

444.HU
Szerző: akirály
2016.12.23.


Hatalmas pénzosztással zárta a karácsony előtti utolsó munkanapot a kormány. A péntek este megjelent Magyar Közlönyben sorakoznak a december 23-án született kormányhatározatok, melyekben szinte kivétel nélkül több száz milliós, olykor milliárdos nagyságrendben osztották a pénzt.
  • 12,45 milliárdot a Károli Gáspár Református Egyetemnek szánt Károlyi-Csekonics Palotaegyüttes felújítására;
  • 3,62 milliárdot a Ludovika főépülete, illetve a főépületet a szárnyépületekkel összekötő folyosók bevilágítására;
  • 3,45 milliárd forintot a kecskeméti katonai reptéren kialakítandó állami reptérre;
  • 2,08 milliárdot az emellett ugyanott kialakítandó polgári reptérre;
  • még 1,47 milliárdot az úszó-vébére;
  • 7 milliárd forintot a Makovecz Imre Alapra;
  • 3,295 milliárdot a miniszterlnök dolgozójának belsőépítészeti kialakítására;
  • 1,9 milliárdot a siófoki sportcsarnokra;
  • legfeljebb 5,57 milliárdot a Red Bull Air Race-re;
  • 1,95 milliárdot, és ezt most szó szerint kell idézzem, mert: "a kajak-kenu sportágspecifikus sportélettani és diagnosztikai szakértői rendszer és tehetségmenedzselési program megvalósítására";
  • Jut 600 millió Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című sorozatának újrakiadására, 774 millió pedig 11 fővárosi sportlétesítmény fejlesztésére, bizonyítván, hogy a stadionépítésen túl is van élet.
Ez így összesen közel 37 milliárd, és simán előfordulhat, hogy valami felett elsiklottam a ma megjelent, száz oldalnyi, 15 darab kormányrendeletben.

A KARÁCSONYT TÚL KELL ÉLNI?

BEZZEGANYA BLOGJA
Szerző: TÜNDE
2016.12.23.



Bár sokan nagyon várják a karácsonyt, biztos vagyok benne, hogy sokakban a rettegés jelenik meg az áhítat helyett, ahogy közeledik az ünnep. Lakást kell takarítani, bevásárolni, ajándékot csomagolni, jönnek majd a rokonok, te jó ég, Gizi nénivel egy asztalhoz kell ülni, az anyós fancsali képét kell bámulni, aki bele fog kötni még a töltött káposztába is. Nem is beszélve a nyomorult karácsonyfáról meg a talpról, melyek sosem passzolnak össze félórás farigcsálás után sem: újabb ok a veszekedésre, „tevettedeztabénafát”! És amikor a szenteste végén a romjaidon (és a lakás romjain) ülsz kimerülten, csak sírni van már kedved. Hol romlott el? Mit kellett volna másképp tenned, hogy legalább kicsit hasonlítson a karácsonyeste a szeretet ünnepére?

Amióta másképp élem az életemet, a karácsonyok (csakúgy, mint a hétköznapjaim) már nem sírással, feszültséggel és kesergéssel telnek, és a korábbi idegeskedést is jóleső izgatottság váltotta fel az ünnep előtt. Mert kit érdekel, ha ferde a fa? Miért kellene rosszul éreznem magam attól, ha nem sikerült tökéletesen a karácsonyi menü, vagy mert kiborult az asztalra a vörösbor? És miért kellene puffognom azon, hogy a párom édesanyja is velünk ünnepel, vagy hogy nekünk „kell” végiglátogatni a családot? Olyan hihetetlen béke és nyugodtság van bennem, hogy az sem „mozdít ki”, ha másokon nem ezt tapasztalom. (Persze van, hogy egy-egy pillanatra megjelennek bennem negatív érzelmek a történések kapcsán, de abban a pillanatban észreveszem ezeket és továbbengedem.)

Nemrég részt vettem Csattos Ilona karácsonyi előadásán, melyen ezekről az érzelmekről is beszélt. Szavaiban felismertem a régi önmagamat, hogy régen hogyan szívattam magam karácsony előtt, és hatalmas hála jelent meg bennem, amiért már nem úgy telik az ünnep (sem). Az előadáson elhangzottakból szeretnék most idézni, mert látom és tapasztalom, hogy az életben mennyire jól működik ez a látásmód, és bízom benne, hogy többeknek sikerül szebbé tenni így legalább a karácsonyt.

„Azt kell felfognod, és megértened ezen a karácsonyon – minden nap és mindig, de ezen a karácsonyon legfőképpen – ahogyan te vagy, úgy vannak körülötted az emberek. De te lehetsz jól úgy is, hogy ők nincsenek jól. Mert pontosan azokkal az emberekkel fogsz leülni karácsonykor az asztalhoz, akik a lehető legtöbbet tudnak segíteni neked abban, hogy „jelen legyél”. Hogy felismerd önmagadat. Ők a legalkalmasabbak arra, hogy a legnagyobb hálát megéld önmagadon belül, vagy irántuk, vagy feléjük. Az a hatalmas hála, amit megélhetsz, amit kinyilváníthatsz azzal, hogy csak egyszerűen elfogadod őket: a te legnagyobb tanítómestered.

Mert ha szeretetről beszélünk, akkor mindenkinek fontos az – tehát neked is – hogy olyan emberek között legyen, legyél, akit szeretsz. A te dolgod most nem az, hogy „megszereld” a többi embert, mert te rosszul érzed magad tőle, hanem tudd, hogy ő abban segít neked, hogy felismerd, milyen érzelmek zajlanak még benned. Hogy az agyad milyen érzelmeket idéz fel annak kapcsán, hogy ő megjelent itt és most melletted. Nem azon kell agyalnod, hogy túléld ezt a karácsonyt, vagy ezt az estét, nem azon kell majd agyalnod, hogy hogyan oldd meg, ki hogy érezze magát vacsora közben, vagy az ajándék megnézésekor, és izgulj, vagy feszült legyél, hanem csak figyelj magadra és érezd jól magad. /Ilona előző előadásain megtanultam, hogy ez pontosan mit jelent és hogyan lehet magamra figyelni – a szerk./...

A DÉZSÁS KARÁCSONYFA KEZELÉSE

MEGYERI SZABOLCS KERTÉSZ BLOGJA
Szerző: Megyeri Szabolcs
2016.12.22.



Lassan már unalmas közhely lesz itt a bejegyzéseim között, hogy az élő fenyő milyen divatossá vált az elmúlt években, de ettől még ez az állítás igaz marad, ám azt is rögtön hozzá kell tenni, hogy a dézsás fenyő szakszerű kezelése nem mindenki számára világos. Azért fontos erről pár szót ejteni, mert a legtöbben valamilyen zöld, környezetbarát gondolattól vezérelve vásárolnak vágott helyett élő fenyőt, ez az idea pedig nyilván csak akkor teljesül, ha a fenyő túl is éli az ünnepi időszakot, hiszen ellenkező esetben ugyanott leszünk, mint a vágott fenyővel, vagyis újévre egy halott növény marad a lakásban. Lássuk hát egyszerűen, gyorsan áttekintve, hogy mire figyeljünk, ha az élő karácsonyfa mellett döntöttünk!

Az első lépés természetesen a vásárlás, az élő fenyő esetében még az utolsó pillanatban sem vagyunk elkésve, hiszen a vágott fenyővel ellentétben ennek nem árt, ha már három hete az árus placcán trónol, persze abban az esetben, ha a szakszerű gondoskodást megkapta. Ez utóbbi néha elmarad az alkalmi árusítóknál, ezért azt tanácsolom, hogy élő fenyőt inkább inkább kertészetből vásároljunk, már csak azért is, mert utóbbi helyen biztosan szabályszerűen kitermelt, gondozott növényt kapunk. Biztos nem gyakori eset, de már hallottam olyanról, hogy az egyszeri árus gyökeresként árult fája valójában vágott fenyő volt, amit egy fél vödör gipszbe állítottak, a gipszet pedig öt centi földdel fedték be, szóval akár ezt is ellenőrizhetjük, ha a sarkon vesszük a fát.

Az is lényeges szempont, hogy az élő fenyő sorsa szükségszerűen a kiültetés a kertbe, vagyis amikor ilyen növényt választunk, azt nézzük, hogy a kertben milyen, mekkora, milyen igényű lesz. A nordmann fenyőből például hatalmas monstrum fejlődhet, ellenben a lucból akár alacsony sövény, szoliterként pedig formára nyírt bokorszerűség is kialakítható, vagyis az legyen a vezérlő szempont a faj kiválasztásakor, hogy a kertben mit szeretnénk majd kezdeni vele.

Ha ez lesz az első élő fánk, számítsunk rá, hogy a szállítása nem egyszerű, míg a vágott fenyő összekötözve bedobható a csomagtartóba, addig a dézsás fa földlabdája eleve 20-30 kg is lehet, eldönteni, elfektetni nem lehet, összekötözni nem ajánlott, vagyis személyautóban nem egyszerű hazacipelni, főleg, ha nagyobb példányt választunk. Élő fenyő esetén nem rossz ötlet házhozszállítást kérni (már ahol van ilyen opció) vagy eleve a neten keresztül megrendelni a növényt.

A hazavitt fát egészen Szenteste napjáig tartsuk a szabadban, akár a balkonon, akár a kertben. Szokás a gyerekek miatt a nagy napig eldugni a fát, élő fenyő esetében azonban az ablaktalan pince, garázs, padlás nem jó helyek, hiszen szüksége van fényre. A legjobb, ha egy huzatmentes, nem fagyzugos sarokba állítjuk a balkonon, teraszon, de kitehetjük a kerti örökzöldek közé is, hogy viszonylag védett helyen legyen, így akár még álcázni is lehet a gyerekek előtt...

KARÁCSONYKOR...

TABUNYITOGATÓ BLOG
Szerző: Tabunyitogató
2016.12.24.


Karácsonykor azt mondjuk egymásnak: boldog, békés, szeretetteli ünnepet kívánunk. ... Lehet-e boldog a Karácsony szülőnek gyermeke nélkül, gyermeknek az egyik szülője nélkül?
Lehet-e békés a Karácsony egy évek óta tartó gyermekvédelmi eljárásban, amely eredményt évek hosszú során át sem hoz? Lehet-e békés a Karácsony, amikor tudjuk azt: januártól semmiféle küzdelem nem lehetséges gyermekeinkért, hiszen úgy módosították a gyermekek védelméről szóló törvényt, hogy a legkisebb szülői ellentmondásra is a szülőre foghatják: nem együttműködő. ... Erre hivatkozva pedig akár ki is emelhetik a gyermeket a családjától. Mondjuk ki őszintén: ez a döntés januártól kizárólag az ügyintéző hozzáállásán és emberségén múlik. Ebben a tudatban lehet-e békés a Karácsony?
Lehet-e szeretetteli a Karácsony a különélő szülő és a szülőjétől különélő gyermek számára, miközben egymástól őket elidegenítik? Ugyan milyen gondolatok kerülhetnek beültetésre a gyermek fejébe - az igazságon túlmenően - a különélő szülőről? "Nem keres, mert nem érdekled őt. Tudod, hogy csak magával foglalkozik, még Karácsonykor is, ne is törődj vele, itt vagyok én neked. ..." Miközben a különélő szülő azt hallja a gyermeket gondozó szülőtől: "Nem akar veled találkozni, nem kényszeríthetem, nem kíváncsi rád, nem csak karácsonykort van gyermeked, fizess többet, akkor láthatod. Ha találkozni akarsz vele, állj el a pertől. ...." Stb.
Lehet-e ünnep a Karácsony?
Lehet:

KÉSZÍTSD EL SAJÁT ÖRÖMTERVEDET!

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: Ur Anita
2016.12.24.


Szinte naponta hallom panaszként ismerősöktől, ismeretlenektől egyaránt: nincs időm semmire, nem tudom mikor pihentem utoljára, semmi élvezetes nincs a mindennapjaimban, csupa rohanás az életem, nekem csak meghalni lesz időm… hát, akkor jó szenvedést kívánok továbbra is, ne is olvasd tovább ezt a cikket, véletlenül se tegyél semmi elérhetőt és saját erőből megvalósíthatót a jövőben sem magadért. Ha mégis másképp gondolod, akkor viszont itt az ideje elkészíteni a saját örömtervedet! Az ünnepi időszakban lepd meg magad ezzel ajándékként.
Az örömteli mindennapok titka a gondos tervezés és a tudatosság. Látszólag ellentmondásnak tűnik, hogy a spontaneitással és az elengedéssel, élvezetekkel összekapcsolt „öröm” fogalma tudatossággal érhető el, pedig nincs itt ellentmondás, csak egyfajta szemléletváltás és elhatározás szükséges az érzékelhető változáshoz. Ugyanis a mi kultúránkban a gyorsaság, a látványos eredmények és azonnali megoldások, továbbá a múlt- és jövő-orientáltság kultusza a társadalmilag elfogadott, tanult viselkedésforma és életstílus. Rágódni a múlton és aggódni a jövőn, újabb és újabb feladatokat megoldani, látványos eredményeket felmutatni és pörögni egész nap, egész héten, egész évben. Méghozzá legtöbbször olyan tevékenységeket végzünk naphosszat, amelyben kevés örömünket leljük, fárasztóak, rutinszerűek, unalmasak, megterhelőek. És mivel sokan gyerekkorunkban vagy fiatalkorunkban sem tanultunk meg figyelni a valódi, saját igényeinkre, ezért gyakran azt sem tudjuk, mi lenne igazán jó nekünk. A megoldás a lassú építkezés és a felnőttkorban elkezdett saját életstílus-reform lehet...

BOLDOG KARÁCSONYT ORBÁN VIKTOR

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2016.12.24.


Azt szeretnénk, hogy Orbán szent jobbja minél hamarabb bebalzsamozva, erekjeként a Terror Házába kerülne Szűz (Schmidt) Mária oltalmába ajánlva.

A magyar emberek elégedettek és bizakodóak. Az ország egy vakvágányon, de azért mégiscsak sínen van. Boldogok a magyar hajléktalanok és a lelki szegények is, mert övék Mária (köz)munka alapú országa, ahol Orbán Viktornak – Mészáros Lőrinc tehetségének és szorgalmának köszönhetően – megint gazdag karácsonya lehet. A jelképes jászolhoz a magyar katolikus egyház – ha nem is ingyen, mert bőkezű költségvetési támogatásért cserébe -, az ünnepek alatt is zavartalanul szállítja a békésen bégető birkákat. A magyar emberek – szemben a rothadó nyugat keresztény értékeit vesztett tömegeivel – bizakodva nézhetnek a jövőbe, hiszen Orbán Viktornak jól sikerült az idei kolbászfüstölés. A halszagú házi pálinka ugyancsak egészségesen párlik a sifonérban. A nemzeti kóser kocsonya meg mindjárt ott remeg a lakossági fórumra invitált, de előtte sajtótájékoztatón földig alázott ismeretlen magyar újságíró mellett.

A Puskás Akadémia FC csapata felívelő pályára fordult. December 11-én legyőzte a Soroksárt. Felkerült a pont az i-re, amikor szakmai vezetőnek a focivilág géniuszát, Pintér Attilát szerződtették. Egyenesen a Mezőkövesd Zsóry FC-től. (Ipszilonnal!). Ez minimum továbbjutást jelenthet a Bajnokok Ligájában. A selejtező első köréből akár a másodikba, ha előtte sikerül visszakerülni az NB I-be. A budai várban, a tengerszint feletti 175 méteres magasság miatt oly ritka levegőben is jól halad az illiberális demokrácia égbe törő szentélyének építése. A felcsúti Napóleon hamarosan a budai vár erkélyéről – a magyar társadalom ellen nem állására támaszkodva – tehet magasról a magyar demokráciára...

ÚJRAHASZNOSÍTOTT KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.12.23.


„Orbán Viktor felkérte Dobogókőn a Fidesz elnökségét, hogy Áder Jánost javasolják ismét köztársasági elnöknek- tudta meg az atv.hu.” (Megvan a következő köztársasági elnök?)

Nagy kő esett le a hír hallatán minden derék, magyar polgár szívéről. Sokan már azon aggódtak, hogy valami ágrólszakadt szocialistát, esetleg Arnold Alois Schwarzeneggert jelöli a Fidesz Magyarország államfőjének, hogy hivatásszerűen elszöszmötöljön azzal a nemzeti egységgel, ami nem is létezik.

A menyasszony még nem döntött. Ha létrejön a parti, Áder János számunkra beígért ENSZ főtitkársága valószínűleg eltolódik az elátkozott, 2017-es vizes világbajnokság utáni időszakra.

Egyes rossz nyelvek szerint maga Kövér László, az Országház szigorú biztonsági főnöke beszélte rá a rettenetesen keményfejű miniszterelnököt arra, hogy nyertes csapaton ne nagyon változtasson. Áder eddig se csinált semmi különösebbet, ezután sem kell azon aggódni, hogy váratlan módon, hiperaktív tevékenységbe kezd.

A köztársasági elnök az öt legfőbb magyar közjogi méltóság közül az első és egyben a legutolsó.

Schmitt Pál szégyenletes elnöksége után, ennek a funkciónak amúgy sincs túl sok jelentősége. Bárkiből lehet köztársasági elnök, feltéve ha kijárta a négy elemit és nagyjából elboldogul a nyomtatott nagybetűkkel, valamint a közlekedési táblák beazonosításával.

Áder János messze értelmesebb a diszlexiás, erősen jellemhibás, de mindenre elszánt ex-vívóbajnoknál. Ha a jelenlegi államfő úgy látja jónak, nagyon éles esze van, ha meg arra van szükség, egyszerűen hibernálja magát, miközben még az arcizma sem rezdül meg. Sőt a bajusza is a helyén marad.

Amikor Áder volt a FIDESZ frakcióvezetője, olyan ügyesen manőverezett és kombinált, hogy ellenzékből szépen megválasztották maguknak Sólyom Lászlót a saját köztársasági elnöküknek. Szili Katalin megtapasztalhatta azt az érzést, milyen is az, amikor ott áll Isten jámbor teremtménye magányosan, hülyén, mindenki által mélységesen megvetve. Úgy tűnt nagyon élvezte ezt a helyzetet. Az említett érzéssel később maga Sólyom László is megismerkedhetett...

KARÁCSONYI ANZIKSZ 1.

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2016.12.24.



1847/2016 (XII. 23.) Korm. határozat a Karmelita kolostor szobabelsőinek megfelelő kialakítására 39250 millió forint. Felelős: Lázár János. Határidő: azonnal. (Közlöny)

Este az összes aprószentek nevében úgy hajtottam zilált álomra csapzott fejemet, hogy holnap a kiskarácsony, kisült-e már a kalácsom szellemében jó kisfiú leszek, és nem bántom a bácsit se szóval, se egyébbel, és ellenállok az ördög incselkedéseinek. Erre tessék.

Még szerencse, hogy nem kell (nekem se) betartanom az ígéretemet, szóval ne azt nézzék, mit mondok, hanem, amit csinálok. Mentségemül szolgáljon, hogy miniszterelnök úrral ellentétben még csak nem is hazudok. Rövid és megterhelő álom után ugyanis még máma (12/23) felébredtem, szóval momentán nincsen karácsony.

Éjfélig tehát szidhatom a rendszert, és miniszterelnök urat, bár tudom, ez őtet a lehető legkisebb mértékben sem érdekli. Pár percem van, igyekezek. Valószínűsítem tehát, hogy új idolja után halad miniszterelnök úr. Ez a Trump gyerek is milyen ízlésesen élt, mielőtt elnök lett, mint az látható volt, csupa arany, meg a rosseb a tornyában...

KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK: HÁROM ELSŐ

HATÁRÁTKRLŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2016.12.24.



Az első történet szerzője Christine, aki egy több mint másfél évtizeddel ezelőtti karácsonyt idéz fel.

„Kanada, 2000. december

Az első külföldön töltött karácsonyunk nagyon különleges volt. A kanadaiak ugyanis imádják a karácsonyt. Ennek köszönhetően november végén mindig van egy nagy parádé, ami a karácsonyi szezon kezdetét jelöli. Ekkor díszítik föl a házakat kívül belül egyaránt és ekkor állítják fel a karácsonyfát.

Van valami különös meghitt hangulata ezeknek a heteknek, amit szavakkal nehéz visszaadni. A mindig friss hó eltompítja a város neszeit, betakarja és ünneplőbe öltözteti. Az utcasarkokon karácsonyfákat állítanak, a gyerekeknek van kisvasút és állat simogató (ingyenes). A bátrabbak pedig ülhetnek a Mikulás ölében is. :-))

Még egy polaroid képet is kaptunk ajándékba erről a nagy találkozásról. Mindez együtt valami fantasztikus hangulatot eredményez. Szívünkbe lopta magát nagyon.

A tél amúgy is mindig gyönyörű volt rengeteg hóval, hideggel és még több napsütéssel. Kimondhatatlanul élveztem, hogy mint egy gyerek hempereghetek a hóban. A fiamról nem is beszélve.

Az első télen leszokott a babakocsiról, mert térdig érő hóban képtelenség volt vele közlekedni. De inkább gyalogolt a mínusz 38 fokban, csak hogy mindennap lemenjünk a kisvasúthoz. Ő vasutazott, azalatt én hozzáfagytam a korláthoz, de semmi baj, jövünk holnap is... :-))

Különlegesség volt számomra, hogy a városban a hókotrók nem csak félretolták a havat, de teherautókon hordták ki a városból, különben nem lehetett volna tőle közlekedni, annyi volt belőle.

Beszélni kell még a jótékonyságról is. A kanadaiak egész évben szeretnek jótékonykodni, de a karácsonyi szezonban turbófokozatra kapcsolnak. Nagy gondot fordítanak arra, hogy a legszegényebbeknek is legyen ünnepi ebéd-vacsora az asztalon és pici ajándék is jusson a fa alá.

A rászorulók elmehetnek a lakóhely szerinti kijelölt helyre és ott részben összeállított élelmiszercsomagot kapnak, illetve a meg lévő készletekből válogathatnak, hogy mit szeretnének maguknak.

Plusz egy külön teremben lehet a család minden egyes tagjának egy-egy ajándékot választani. Mert a boldog karácsony mindenkinek jár.”...

HOSSZÚ ÉVEKET VÁRTUNK A 4-ES METRÓRA, DE LEHET, HOGY MILLIÁRDOS BÜNTETÉST FIZETHETÜNK MIATTA

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2016.12.24.


Magyarországon intézményesítetten zajlik a földrablás; Habony Árpád és Andy Vajna az ATV tulajdonosával találkozott; korrupciógyanús a 4-es metró építése. A hét legfontosabb korrupciós hírei.
Heti Top 5 – Átlátszó:
Pár százmillió ide vagy oda: a ZÁÉV épít a Nemzeti Táncszínháznak
Ángyán-tanulmány: intézményesített a földrablás
Európai ügyek és a még fontosabb aprómunka – mit végzett az Átlátszó jogi csapata 2016-ban?
Idén is futotta hülyeségekre az uniós milliárdokból
Uniós és magyar közpénzek a kormánypárti médiafoglalás szolgálatában 2014-2016
Heti Top 5 – magyar sajtó:
Csak festett traktorgumik árválkodnak a 12 milliós parkban (RTL Klub)
Varga Mihály tanácsadója is önkormányzati lakáshoz jutott Ferencvárosban (MNO)
Így titkolja a kormány, mire költi a pénzed (Index)
Összejött a szentháromság: Habony Árpád, Andy Vajna és Németh Sándor ma a Nobuban találkozott (444)
Korrupciógyanús a 4-es metró építése, tízmilliárdokat kéne visszafizetni (Index)

ORBÁN VIKTOR AZÉRT NEM NYILATKOZIK AZ ELLENZÉKI SAJTÓNAK, MERT NINCS MIT MONDANIA AZ ORSZÁGNAK

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.12.23.


„Kellemetlen ügyekben miért nem nyilatkozik Orbán Viktor?” Ez bizony egy nagyon komoly kérdés, méghozzá a Gyakorikérdések.hu oldalról. Vagyis kortünet, olyan kérdés, amire valaki nála (vélhetően) okosabb emberektől várta a választ. A szomorú abban, ahol most tartunk, az az, hogy ez a kérdés még 2010-ben került fel az oldalra. A baj meg az, hogy mára eljutottunk odáig, hogy nem is nagyon tudunk tenni ellene.

Minden fenegyerek-portálok ősatyja, a Pesti Srácok csinált videóinterjút Kovács Zoltán kormányszóvivővel. Nagy pimaszul megkérdezték azt is (mintha nem röhögtek volna közben bele a kesztyűjükbe), hogy vajon miért nem ad az ellenzéki lapoknak interjút Orbán Viktor. Hálisten, Kovács megállta, és nem azzal ütötte el a kérdést, hogy azért, mert gyakorlatilag felzabálta már az ellenzéki sajtót a Fidesz, és lassan nincs is, aki kérdezhetne a miniszterelnöktől „odaátról”.
Hanem – jaj nekünk – komolyan válaszolt.
„Erre nincs szükség” – mondta, majd kifejtette, hogy „a magukat vállaltan ellenzékinek tekintő orgánumok nem interjút akarnak készíteni, hanem botrányt akarnak csinálni. Ennek semmi értelme nem lenne. Mert ott nem lehet értelmes beszélgetést folytatni.”
Bár a szóvivő röviden taglalta a témát, azért érdemes megállni a jelenség mellett, mert tengerfenéknyi mélység rejlik ebben a néhány mondatban.
Tehát nincs szükség arra, hogy ma Magyarország miniszterelnöke szóba álljon a sajtóval, illetve annak azon részével, amely nem a kormánypropagandát tolja. Vagyis bőven elég az, ha néhány alig hallgatott rádióban és alig olvasott lapban megnyilvánul (már amikor kedve tartja). Nem gyakori alkalmak ezek, legfeljebb esküvők és disznóvágások idején lehet ma elcsípni néhány alapgondolatot a miniszterelnöktől, kérdezni meg legfeljebb akkor lehet tőle, ha véletlenül olyan lábbal kel fel.

Vajon miért?


10 VELEJÉIG ÁRTATLAN MAGYAR EMBER, AKIKET UNDORÍTÓ KARAKTERGYILKOSSÁGGAL ÉS BIZONYÍTÉKOKKAL AKARTAK KICSINÁLNI

444.HU
Szerző: Herczeg Márk
2016.12.23.



Vannak olyanok, mint Vona Gábor, Gergely Zsófia vagy Juhász Péter, akiket joggal hurcolnak meg hazugságokkal, és vannak olyanok, akiket nyilvánvalóan, politikai célzattal támadnak aljasul, szemből hátba, reggeltől estig kígyót-békát kiáltva rájuk.

Ők azok, akik a sokszor pusztán tanúkra, dokumentumokra, tárgyi bizonyítékokra vagy jogerős bírósági ítéletekre alapozott támadásokat azonnal visszaverve, mindent világosan cáfolnak, vagy legalábbis nem mondanak semmit, majd legfeljebb megrázzák magukat, és teszik tovább szerényen a dolgukat. Hajtsunk fejet előttük!


A CSALÁD

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.12.24.


Amikor az élet nehezebbé válik - és ezen nem kell mindenképpen csak anyagi nehézségeket érteni, az ember visszahúzódik, megszűnik a bizalma másokkal szemben, óvatossá válik.
Ilyenkor felértékelődik az a kis csoport, melynek tagjaiban általában feltétel nélkül bízhat, melyet elárulni mióta ember az ember, azóta a legfőbb bűn, a csoport, melyben azok élnek, akik életet adtak neked és akik az életüket is adnák érted, ha kell.
A család.

Család sokféle van, van ugye a Szent Család, a Corleone család, meg vannak azok a teljesen hétköznapi családok, melyekben sem a magasztos szentség, sem a bűn mértéke nem múlja felül a társadalmilag elfogadott szintet, még akkor sem, ha egy-egy tagja kissé eltérően viselkedik az átlagostól.
Hogy hány tagja van a családnak?
Hát ez bizony eltérő, de boldog az a család, melyben generációk élnek egymás mellett, együtt, ahol a pici gyerek feltétlen bizalommal fogja dédszülője kezét és tudja, nem érheti baj, mert van, aki vigyáz rá.
És boldog a szülő is, ha a gyermekét boldognak látja, meg is tesz ezért mindent, ami csak telik tőle, sokszor akár erőn felül is.
Ahol van, aki segít a tapasztalatlanabbaknak, ha igénylik, aki megfogja az öregek kezét, ha elbizonytalanodnak, ahol biztonság van...