2017. január 16., hétfő

A FOLYAMATOS VÁLTOZÁSOK MIATT KÉSIK ÉVEK ÓTA 30 MILLIÁRD FORINTNYI TÁMOGATÁS A LEGSZEGÉNYEBBEKNEK

ÁTLÁTSZÓ - MUTYIMONDÓ BLOG
Szerző: Katona Fruzsina
2017.01.16.  


Poligráffal sem kerültek közelebb a parlamenti laptoptolvajokhoz a nyomozó hatóságok; nyilatkozott a Célpontnak, kirúgták; két éve késik a gyermekélelmezési program.
Ezekről ne maradj le!
Nincs előrelépés a Parlamentből eltűnt laptopok ügyében (Átlátszó)Kirúgták a Hír TV-nek nyilatkozó szakszervezeti elnököt (MNO)Két éve várat magára 30 milliárd forintnyi támogatás a legszegényebbeknek (MNO)
Ha van 3 perced:
Ahol járdára sincs pénz, azaz milyen Felcsúttól 5 percre lakniFelcsúttól öt percre található Óbarok faluja, ahol ahhoz, hogy járdát lehessen létesíteni, hozzá kéne nyúlni a főúthoz is a szinteltolódás miatt. Mivel azonban az nem önkormányzati tulajdon, erre nincs lehetősége. A szomszédban, a miniszterelnök szülőfalujában eközben 40 millió forint jut járdafelújításra, ami Óbarok költségvetésének kétharmadának felel meg. A polgármester, a politikai támogatottságának hiányára hivatkozva, bejelentette áprilisi felmondását. (Index)
Nincs előrelépés a Parlamentből eltűnt laptopok ügyébenTöbb mint egy éve tűntek el a Parlament és a Képviselői Irodaház raktárából több milliós értékben informatikai eszközök, az egyik gyanúsítottnak hónapok óta nem válaszolnak a beadványaira. Eközben a párján poligráfos hazugságvizsgálatot végeztek, amelynek eredményéről szintén nem tájékoztatták őket, csak hivatali berkekből hallották vissza, hogy azon megfelelt, így visszamehet dolgozni. (Átlátszó)
Kirúgták a Hír TV-nek nyilatkozó szakszervezeti elnökötA Fővárosi Közterület-fenntartónál (FKF) dolgozó Király Andrást először csak számon kérték, majd később ki is rúgták, három kollégájával együtt. Ez azt jelenti, hogy az épp zajló bértárgyalásokon szereplő delegációt menesztették, ahol nem született még megállapodás. A szakszervezeti elnök rendszeresen vállalt médiaszereplést, a 20 éves munkaviszonyát most arra hivatkozva mondták fel, hogy szerződése jogszabályba ütközik. (MNO)
Hatmilliárdnyi gyanús közbeszerzést húzott be az uniós pénzekre szakosodott polipHadházy Ákos az LMP társelnöke, akit mostanában ért el az állami propagandagépezet lejáratókampánya, a jubileumi korrupciós ügyekkel foglalkozó sajtótájékoztatóján egy uniós pályázatokra szakosodott céghálózat működéséről beszélt. A rendszer lényege, hogy ugyanazt a céget hívják meg több száz különböző projektre és helyre, a személyek egymás cégeiben alkalmazottak, vagy a korábbi és jelenlegi tulajdonosok megegyeztek. Ami közös, az a számlavezető bankfiók és a könyvelő címe. (Átlátszó)
Dunaújvárosban olyan jól sikerült a rezsicsökkentés, hogy fűtés és víz is alig vanKözleménykaratéban hibaztatja egymást a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (DVCSH), a helyi vizközmű-szolgáltató, és Cserna Gábor polgármester, mert sok panasz érkezett a víz és a távfűtés állapotával kapcsolatban a helybéli lakosoktól. A problémát egyrészt a földgáz árának csökkenése adja, másrészt egy rejtélyes, egyik oldalról sem megnevezett szereplő, akinek se vízvételi engedélye, se szerződése nincs a DVCSH-val, a szolgáltatási területükön is kívül esik, az önkormányzat mégis rákényszeríti őket a fogyasztó ellátására. (Index)
Két éve várat magára 30 milliárd forintnyi támogatás a legszegényebbeknekFolyamatosan változtatják a pályázati feltételeket, így nem is csoda, hogy még a pályázati szakasza sem zárult le annak a programnak, ahol nagyrészt uniós forrásból jutna 30 milliárd a legszegényebb családoknak. Olyan hibák miatt fordulhatott ez elő például, mint hogy az előkészítők a legelső kiírásban kizárták volna a mélyszegénységben élő első gyermekes anyákat az élelmezési programból. (MNO)
Ha van még két perced:
Az oroszok mellett az ukránok is bele akartak szólni az amerikai elnök választásba, csak ők a másik oldalt támogatva. (MNO)
A garanciális javítás után is csapnivaló állapotok uralkodnak a Piliscsaba melletti Magdolnavögyi vasúti megállónál. (Index)
Pályáztatás nélkül megy el háromszor 73 millió forint évente, a szabadon adományozók pedig a jelenlegi és a volt köztársasági elnök, illetve az Országgyűlés elnöke. (444)
Monica Crowley a Trump-kormány Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezető posztjának várományosa. Kár, hogy plagizálta a doktoriját. Is. (Átlátszó)
Bemutatjuk Nyikolaj Tokarevet, az orosz titkosszolgálat vezérőrnagyát, aki komoly hasznot húz abból, hogy jóban van az államhatalommal. (OCCRP)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.