Szerző: Abdesszamad Belhadzs
2017.01.30.
Mára már elismert tény, hogy Európában kudarcot vallott a muszlim közösségek integrációja, ám még mindig nem látjuk át, hogy a muszlim közösségekre jellemző gondolkodás- és viselkedésmód – és az ezeket megjelenítő kulturális intézmények és szimbólumok, amelyek elutasítják vagy felülbírálják a befogadó társadalom értékrendjét – milyen hatással vannak a társadalmi beilleszkedésre, és hogyan bomlasztják a társadalmi kohéziót.
A bevándorlók térhez való viszonya meghatározó ebben a folyamatban. Az Európába újonnan érkező egyén vagy csoport gyorsan megtanulja, hogyan igazodjon el a térben: felismeri a fizikai határokat, szállást keres, megtudja, hogy hol érhet el bizonyos szolgáltatásokat, kapcsolatba lép a helyi hatóságokkal, akik regisztrálják, stb. – ezek összessége kijelöli a helyét a város lakójaként, akinek törvényes kötelezettségei és jogai vannak. Ha az egyén vagy a csoport elzárkózik a várostól, mert nem hajlandó eleget tenni a kötelezettségeinek, vagy a város egy bizonyos részét a sajátjának tekinti, akkor ezzel megtöri a közös teret. A vandalizmust bünteti a törvény, mert a köztereket és épületeket rombolja.
A város lakosaitól történő elzárkózás azonban a várost magát is bomlasztja. Így jönnek létre az úgynevezett szürke zónák, amelyek számos fenyegetést és kihívást jelentenek a lakosok számára Nyugat-Európa szinte minden nagyvárosában. A mecsetek építését a rituális célokon túl ezeken a helyeken iszlamizációs folyamat kíséri. A migráció következtében a városban eltűnnek a határok, csökken a közbiztonság, és lendületet vesz a radikalizálódás.
Urbanizáció és iszlamizmus a Közel-Keleten és Észak Afrikában
Amit ma tapasztalunk, az nem más, mint a muszlim városokra jellemző félurbánus struktúrák elterjedése az európai külvárosokban: A közel-keleti és az észak-afrikai országok függetlenedése után a városokat elárasztották a terméketlen területekről elköltöző tömegek. A metropolisszá váló települések arculata mindenütt negatívan változott: „a város elveszítette a lelkét”, a zöld területeket felszámolták, a városok többségében nincsenek rendezett közterek a polgárok számára, nincs kultúra. A betelepülő népesség a törzsi területek hagyományait és kapcsolatrendszerét egyszerűen átköltöztette a városok perifériáira. A harmincas és a negyvenes években ezeket a félig urbánus területeket árasztották el propagandájukkal az első kommunisták, az arab nacionalisták és az iszlamisták azért, hogy totalitárius elképzeléseikhez tömegbázist toborozzanak a fiatalokból.
Az iszlamizmus a városok perifériájára költözött sivataglakó népek félurbánus terméke. Mi teszi az iszlamista mozgalmakat a kommunistáknál és a nacionalistáknál sikeresebbé a városok peremén? Az iszlamizmus a városban vagy annak környékén ver gyökeret, elég közel ahhoz, hogy hatással legyen rá, de elég távol ahhoz, hogy elkerülje annak „tisztátalanságát”. Ezt az iszlám által meghatározott teret jótékonysági szervezetekkel, iszlám iskolákkal, muszlim viselettel és imával tölti meg. Az iszlamista távolról szemléli a várost, meg akarja hódítani, megtisztítaná az erkölcstelenségektől, és helyén egy utópisztikus várost akar alapítani. Európába települve kritizálja a nyugati materializmust, ugyanakkor uralni akarja annak vívmányait. Ha a város ellenáll, akkor az iszlamisták fegyvert fognak, hogy megszállják...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.