2017. január 3., kedd

A SEMJÉN-FÉLE, SEMMIHEZ NEM ÉRTŐ SZERVILIS ÉLŐSKÖDŐK, AKIK AZ ANYJUKAT IS ELADNÁK

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- DÜHÖNGŐ, HACSAKNEM BLOG
Szerző: H.A.
2017.01.02.



Nem mondhatom, hogy nem kezdődött ugyanolyan erősen az év, mint ahogy végződött, mert de. A január elsejei kötelező másnap helyett és mellett a közszolgálati média Kossuth rádióban testet öltő szárnya Semjén Zsolttal, a nemzet legnagyobb lóháton vadászával készített interjút nyomott ki az éterbe.

Bár – kunhalmiul fogalmazva – nem voltam annyira a helyzet magaslatán, hogy önként dalolva kényszerítsem magamra a zabolátlanul kormánypárti közpénzrádió Határok nélkül című műsorának akár egyetlen percét is, utólag tájékozódtam a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli kenetteljes miniszter, egyben Orbán-helyettes alakításáról, úgyhogy vegyük szépen sorra, mit érdemes tudnunk nekünk, alattvalóknak:

  • Magyarország feladata, hogy a határon túli magyarok előnyösebb helyzetbe kerüljenek, és aki szülőföldjén meg akar maradni magyarnak, meg is maradhasson. Trianon óta először fordul elő, hogy mindenki, aki magyar állampolgár akar lenni, „az elszakított területeken is teljes jogú magyar, sőt, európai uniós állampolgár lehet”. A parlamenti ciklus végére meglesz az egymilliomodik új magyar állampolgár.
  • Ennyi pénz még soha nem jutott a magyarság kulturális, identitásbeli, nyelvi önazonosságának megtartására. A Kárpát-medencében az óvodától az egyetemig magyar támogatással működik az oktatás.
  • A kulturális autonómia „de facto megvalósult a Vajdaságban”, a Magyar Nemzeti Tanács tartja fenn az iskolákat, a médiát. „Ha van sikertörténet, akkor a Délvidék az”, és ez példaértékű lehet a Kárpát-medencében. Csak a Vajdaságban 50 milliárd forintot fordítottak vissza nem térítendő támogatásra és kedvezményes hitelre.
  • Kárpátalján, Szlovéniában és Horvátországban is indítottak hasonló programokat, amelyek lényege, hogy az ott élő magyarság szülőföldjén tudjon boldogulni. Ez jó a többségi nemzethez tartozóknak is, mert az infrastrukturális fejlesztésekből ők is profitálnak.
  • A kárpátaljai ellátórendszer egy részét már a magyar állam tartja fennpluszpénzt kapnak a többi között a betegeikkel magyarul beszélő orvosok vagy a magyarul tanító tanárok.  Az ukrán állam több területen, köztük az oktatásügyben „minősíthetetlen dolgokat művel”, ezekkel szemben megteszik „a védelmi lépéseket”. Elméletileg az ukránok nem ismerik el a kettős állampolgárságot, ugyanakkor „megtettük azokat a lépéseket”, hogy „senkinek a haja szála” ne görbüljön, ha felveszi a magyar állampolgárságot.
  • Aki a Felvidéken fel akarja venni a magyar állampolgárságot, „kockázat nélkül fölveheti”, csak nem kell a szlovák hatóságok tudomására hozniaAzokat az ügyeket „fagyasszuk be”, amelyekben a két fél nem tud előrelépni, és azokra a területekre kell fókuszálni, amelyeken lehet (például a kisiskolák megmentése).  A magyarság megosztott a Felvidéken, annyit tehetnek, hogy a magyar pártot, a Magyar Közösség Pártját támogatják.
  • Erdély: az a nemzeti érdek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ott legyen a bukaresti parlamentben. A szövetség legutóbbi választáson elért eredményével nem oldódtak meg a problémák, de sikerült tárgyalási pozícióba kerülni. „Abszurd”, hogy „nyilvánvalóan koncepciós alapon” érik támadások magyar vezetőket. A leghatározottabban fel fognak lépni az ellen, amikor a magyar vezetőket, magyar egyházi iskolákat „nyilvánvalóan megfélemlítési céllal” támadják.
Tudom, hogy legalább annyira unalmas, mint amennyire dühítő ez a gátlástalan öntömjénezés, amely sajnos nem csak foltokban és nyomokban tartalmaz megdöbbentő állításokat, ki- és elszólásokat. Mivel nem vagyok teljesen járatlan ezekben a kérdésekben, engedtessék meg nekem, hogy elboruljon az agyam, és fűzzek néhány szót a helyettes nemzetegyesítő miniszterelnök egetverő szózatához...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.