2017. január 26., csütörtök

A TERVUTASÍTÁSOS ÚJSÁGÍRÁS MARGÓJÁRA

EGY BLOG ÉS KÉSZ
Szerző: Kész Zoltán
2017.01.26.



Engem nem hagy el az optimizmus, amivel a '18-as választások elé nézek, bármilyen egészségtelenül hízik a már most is kövér kormánypárti média. A korábbi kommunisták is megbuktak, pedig azok ellen nem szervezkedhettünk a közösségi médiában, és a Szabad Európa Rádiót is jobban zavarták, mint a jelenlegi karakán orgánumokat.

A rendszerváltás után is mindegyik győztes párt megszállta a televíziót, rádiót, aztán elvesztette a következő választást. Aki pedig csak legyint erre, az nézze meg: Trump a közösségi médiát, Clinton a hagyományos platformokat uralta. Szerintem tehát nem szabad túlértékelni a tömegtájékoztatás jelentőségét, a tervutasításos újságírás nem tudja helyettesíteni a felelős kormányzást. A felelősségvállalás pedig hiányzik, kétharmados felhatalmazásával egyetlen fontos területen sem kezdett reformba a Fidesz, csak a lopást emelte új szintre. Ezt pedig a bőrünkön érezzük, írjanak bármit a talpnyalók.

Én tehát ócska, rossz viccnek tartom Habony Árpád - aki Orbán agitpropos reinkarnációja - médiaármánykodását, de megértem az igyekezetét. Orbán Viktor soha nem értette, mi a demokrácia, a Fideszből is MSZMP-t csinált. Most sem tesz mást, mint amit a másik egypártrendszer: elnyomja a különvéleményt.

Éppen ezért nem csodálkozom azon, hogy állatfarmjának Süvije, ez a Médiatanácsnak nevezett kormányszerv elmeszelte az RTL Klub terjeszkedését. Persze hogy elmeszelte, hiszen egy különvéleménnyel rendelkező, szuverén médiavállalkozás feltétlenül letörendő. Majd még hagyja, hogy 30 százalékos részesedést szerezzen a többek között a Nők Lapját, a 24.hu-t birtokló Central Mediacsoport internetes üzletágában? Ugyan! Bezzeg a népszabadságtalanított Mediaworks lágy könnyedséggel bekebelezhette a Pannon Lapok Társaságát (PLT), amelynek öt napilapjával a Fidesz 60 százalékos arányt szerzett a megyei újságok piacán.

A megyei sajtó lenyelése miatt a nemzeti együttműködés rendszere mégsem aggódott oly szép szavakkal, mint a Médiaharács az RTL esetében: "... a tervezett összefonódás (...) a tulajdonosi koncentráció jelentős erősödésével járna, az összefonódás eredményeként a véleménybefolyásolási képesség a releváns piacon olyan mértékben változna, amely veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését."

Az orbáni hatalomgyakorlás ehhez hasonló mondatai egyszerűen nevetségesek.

Ahogy az immár kormányharsona Origo abszolút friss tudósítása is, amely előbb számolt be a Médiakalapács döntéséről, minthogy az megszületett volna. Nem hiba ez, hanem rendszerjellemző...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.