2017. január 13., péntek

AMIKOR BESÜL A SZUPERFEGYVER

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő/Viki
2017.01.13.



A nyelv, a kommunikáció alapvetően határozza meg nem csak a mindennapjainkat, hanem az önbecsülésünket is. Márpedig ha ez a „szuperfegyver” nem, vagy csak korlátozott hatékonysággal működik, akkor nagyon gyorsan ijesztő változásokon mehet át a személyiségünk is, miként ezt a mai poszt szerzője, Viki írja. Bevallom, erősen elgondolkodtatott a posztja, kíváncsi lennék a ti tapasztalatotokra ezen a téren.

„Ez most nem az a sztori, amikor valaki nyelvtudás és tervek nélkül fejest ugrik az ismeretlenbe. A párommal azoknak iskolázott, értelmiségi kivándorlóknak a táborát bővítjük, akik remek állást és jó egzisztenciát hagytak maguk mögött egy egészségesebb társadalmi közeg, szélesebb perspektívák és leendő gyerek(ek) jobb boldogulása reményében. És persze csillapíthatatlan kalandvágyból.

A kiutazásunkat közel egy éves előkészület előzte meg, ami magában foglalta a pénzügyi, elméleti és pszichés felkészülést. Vagyis nem csak gyűjtöttünk és a célországban való letelepedés jogi, gazdasági vonatkozásaival ismerkedtünk, de lélekben készültünk arra is, hogy valószínűleg az első időszak komoly életminőség-romlással jár majd.

Mivel azonban mindketten a mélyszegénységből jutottunk el idáig, tudtuk, hogy képesek leszünk különösebb nehézség nélkül elviselni az átmeneti létbizonytalanságot.

Felkészültünk arra, hogy az itthoni kertes albérletből valószínűleg társbérletbe kényszerülünk majd „odakinn”, hogy egy táskányi ruhából fogunk élni hónapokig, a legegészségesebb helyett a legolcsóbbat vesszük mindenből és felkészültünk arra is, hogy a nyelv miatt elképzelhető, hogy az elején nem tudunk elhelyezkedni a szakmánkban. Érintőlegesen tehát a nyelvi nehézségekre is gondoltunk.

A nyelv fontossága

A nyelv, az önkifejezés képességének fontosságát csak mostanában értettem meg igazán. A fenti mondatokat leírva azt sugallom magamról, hogy intelligens ember vagyok, aki képes magát választékosan, árnyaltan kifejezni, ezáltal jó kapcsolatokat kialakítani.

Élő beszélgetésben ehhez általában párosul egy optimális helyzetfelismerő-képesség és emberismeret, az eredmény pedig a beszélgetés során kialakuló összhang, adott esetben szimpátia. A szimpátia pedig tudjuk, hogy hatalmas erőforrás.

A kommunikáció számomra egy olyan szuperfegyver, aminek segítségével még egy félbehagyott bölcsészdiplomával is képes voltam remek munkahelyekre bekerülni.

Az anyanyelvemen képes vagyok hatékonyan szemléltetni kompetenciámat anélkül, konkrétan az érdemeimről beszélnék. Persze ez még nem egy beugró a Google-höz, mindenesetre jó alap egy állásinterjúhoz. Lássuk akkor, hogy mi van, ha nem az anyanyelven folyik a beszélgetés..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.